Drábik János: Izrael Békés Atombombái 3./3. rész

Dr. Drábik János — Az oroszellenes propaganda:
Trump és Putyin csúcstalálkozója Helsinkiben

Az Egyesült Államokban a főhatalmat informálisan gyakorló Deep State és a pénzuralmi elit tulajdonában lévő elektronikus és nyomtatott tömegtájékoztatás szánalmas hisztériát csapott Trump ellen a Helsinki csúcstalálkozó kapcsán. Olyan badarságokkal vádolta a hivatalban lévő legitim elnököt, hogy félénk és puhány ember, egy áruló, aki Putyin markában van. A hisztérikus propaganda kampány lényege az volt, hogy Trump egy ördögi fajzat, aki eladta az Egyesült Államokat az ügyeletes sátánnak, Putyinnak.

A neokon ráolvasás szerint Trump elárulta az amerikaiakat és mindaz, ami szent és sérthetetlen a számukra az végveszélybe került. Az, hogy Trump leült tárgyalni Putyinnal az csaknem a világvége. Nyilvánvaló, hogy egy mesterségesen felfújt gyűlöletkampányról volt szó, amely mind Trump, mind Oroszország ellen irányult. Nemcsak Trump-ot, mint embert, mint politikust támadták, hanem Trump-ot, mint az Egyesült Államok hivatalban lévő legitim elnökét.

A 2001. szeptember 11.-e utáni háborúkat és a globális terrorizmus elleni kampányt igen sok amerikai fenntartással fogadta. Abban azért volt egyetértés, hogy „csapatainkat támogatjuk”, hiszen mégiscsak a mi fiainkról és lányainkról van szó. Az amerikaiak bírálták az értelmetlen és költséges háborúkat, de sohasem fordultak az Egyesült Államok fegyveres erői, mint intézmény ellen.

Trump a finn fővárosban nem kötött semmilyen megállapodást Putyinnal. Mégis azt a csúcstalálkozót, amely csak a két szuperhatalom megromlott kapcsolatának a javítását célzó baráti közeledésnek tekinthető, a legagresszívabb módon szidalmazták és Amerika érdekei elárulásának minősítették.

Joggal merül fel a kérdés nemcsak az amerikaiakban, de az európaiakban is, hogy milyen politika lenne az, amely kielégítené az Amerikát informálisan irányító államok feletti illegitim kormányzat igényeit és elnyerné az irányításuk alatt álló Deep State jóváhagyását? Mit kellett volna tennie Trumpnak Putyinnal Helsinkiben? Vagy az orosz elnöknek Trump-pal? Talán pókerezniük vagy golfozniuk kellett volna bizalmas kettesben? Az államok feletti globalista elit tulajdonában lévő tömegtájékoztatás egyébről sem tudott írni, mint az amerikai elnök alkotmányos felelősségvonásáról, hazaárulásról és hasonló badarságokról. Alig akadt olyan tisztességes újságíró és médiaszemélyiség, aki a tömegesen prostituálódott sajtónak ezt a lincselő csőcselékre jellemző hangnemét elutasította volna.

Ez a neokonzervatív háborúcsinálók stílusára jellemző, úgynevezett ’duplázás’, amely a Black Jack nevű kártyajátékból került át a politikai nyelvezetbe. A tömegtájékoztatásban, akkor alkalmazzák a duplázás (double-down) stratégiát, ha a politikai szereplők szembesülnek egy letagadhatatlan hazugsággal és további hazudozásra kényszerülnek. Duplázás esetén a politikus nem vonja vissza lelepleződött hazugságát, hanem helyette azt egy még nagyobb hazugsággal próbálja igazolni.

Ez a taktika egy hatalommal bíró és elvi alapokon álló ellenféllel szemben nem használható. Ugyanakkor meglepő sikereket hozhat egy gyenge és gerinctelen ellenféllel szemben. Az államok feletti pénzuralmi elit tulajdonában lévő tömegtájékoztatás már hosszú ideje a Deep State – a színfalak mögötti titkos és illegitim magánállam – szolgálatában áll. A Trump elnök elleni rosszindulatú és korlátolt retorika azonban túl messze ment és megközelítette azt a pontot, ahonnan már visszafordíthatatlan.

Olvasás folytatása

Reklámok

Drábik János: Izrael Békés Atombombái 2./3. rész

Dr. Drábik János — Nem szabad játszani a tűzzel

A Sámson Opció és Izrael atombombái

Az Ószövetségben olvasható bibliai történet szerint Sámson úgy halt meg, hogy megragadta a Dagon templomának két tartóoszlopát, összeszedte minden erejét és kidöntötte őket. A Bírák könyve 16. fejezetének a 30. versében ezt olvashatjuk: „És monda Sámson: Hadd vesszek el én is a  Filiszteusokkal! És nagy erővel megrándította az oszlopokat, és rászakadt a ház a fejedelmekre és az egész népre, mely abban volt, úgy hogy többet megölt halálával, mint amennyit megölt életében.”

Seymour Hersh 1991-ben megjelent könyvének a címében (The Samson Option: Israel’s Nuclear Arsenal and American Foreign Policy – A Sámson Opció: Izrael nukleáris fegyverkészlete és az amerikai külpolitika) Izrael nukleáris fegyverprogramjára utal. Azt a nukleáris stratégiát nevezi Sámson Opciónak, amely szerint Izrael egy elsöprő ellencsapást mérne arra az államra, amely el akarná foglalni a területét. Izrael elrettentő stratégiájában a nukleáris fegyverek bevetése csak utolsó eszközként van számításba véve.

Izrael a mai napig nem erősítette meg, de nem is cáfolta, hogy rendelkezik nukleáris fegyverekkel és ma is kitart homályos és többféleképpen értelmezhető álláspontja mellett. Izrael 70 éves történelme során azonban több vezetőpolitikusa is tett olyan nyilatkozatokat a nagy nyilvánosság előtt, amelyben megerősítették, hogy országuk nukleáris fegyverekkel rendelkezik. Ezt tette 1974-ben Ephraim Katzir, 1981-ben Moshe Dayan, 1998-ben Shimon Peres és 2006-ban Ehud Olmert.  

2006-ban Robert Gates, az Egyesült Államok védelmi minisztere is elmondta szenátusi meghallgatásakor, hogy Izraelnek vannak nukleáris fegyverei. Izraelben azonban továbbra is „világvége fegyvereknek”, továbbá Sámson Opciónak nevezték ezeket a fegyvereket atombombák helyett. A CIA 1976-ban tíz és húsz bombára becsülte Izrael atomfegyvereit, 2002-re a számok 75 és 200 körülire növekedtek. A fegyverek egyenként is a többszörös megatona nagyságrendhez tartoztak. A legutóbbi Pentagon becslések szerint Izrael nukleáris fegyverkészlete elérte a 400 bevethető robbanófejet, amelyeket szárazföldről, tengerről és a levegőből is célba lehet juttatni. Ez lehetővé teszi Izrael számára, hogy akkor is megsemmisítő ellencsapást mérhessen, ha a támadó már Izrael nagy részét elpusztította.

Az izraeli vezetés az ország biztonsága végeső szavatolójának tekinti a nukleáris fegyvereket. Az 1960-as években Izrael egyértelműen a konvencionális fegyverekre alapozta haderejét, mert ezzel is távol akarta tartani azt, hogy a végső eszközhöz, a nukleáris fegyverekhez kelljen nyúlnia. Ezeknek az elrettentés funkcióját szánta.

Az amerikai Seymour Hersh és az izraeli Avner Cohen közösen Sámson Opciónak kezdte hívni Izrael nukleáris fegyvereinek a bevetését. A New York Times írta meg az 1967-es hat-napos háborúról, hogy még a háborút megelőző napokban Izrael ejtőernyősöket akart küldeni a Sínai-félszigetre, akiknek fel kellett volna robbantaniuk egy atombombát az egyik hegycsúcson, amely figyelmeztetésül szolgált volna az Izraelt körülvevő ellenséges államok számára. A hadi helyzet azonban igen gyorsan Izrael számára alakult kedvezően és sikerült még felszállás előtt megsemmisítenie az egyiptomi légierőt. Így aztán nem került sor a Sínai-félszigeten tervezett figyelmeztető robbantásra. Itzhak Yaakov, izraeli tábornok Izraelnek ezt a robbantási tervét nevezte Sámson Opciónak. Az 1973-as Yom Kippur háborúban óriási arab túlerő támadt Izraelre. Az ország akkori miniszterelnöke, Golda Meir, ekkor engedélyezte, hogy tizenhárom atombombát bevetésre alkalmas állapotba helyezve tartsanak készenlétben. Ekkor Izrael Washington-i nagykövete figyelmeztette Nixon elnököt, hogy komoly következményei lehetnek annak, ha az Egyesült Államok nem szállít haladéktalanul utánpótlást. Egyes kutatók szerint, ekkor történt meg először az, hogy Izrael a Sámson Opció alkalmazásával fenyegetett.

2004-ben publikált írásában Izrael akkori miniszterelnöke, Ariel Sharon, azt ajánlotta, hogy a Sámson Opciót a nem-nukleáris fegyverzet támogatására kell használni. Nukleáris fegyverek nélkül Izraelnek teljes mértékben a hagyományos fegyveres erőkre kellene támaszkodnia, amelyek nem lennének képesek elrettenteni az ellenséget attól, hogy válaszcsapást mérjenek Izraelre, ha az megelőző támadást hajtana végre.

Izrael megtorlási stratégiája

Olvasás folytatása

Drábik János: Izrael Békés Atombombái 1./3. rész

Dr. Drábik János — A félelemhez való jog és Izrael békés atombombái

Van-e joga Izraelnek ahhoz, hogy féljen? Van! Van-e joga Iránnak ahhoz, hogy féljen? Elvileg neki is van! Gyakorlatilag azonban nincs. Izrael arra hivatkozik, hogy azért vannak nukleáris fegyverei, mert az őt körülvevő nagyobb területű és népesebb iszlám államok között veszélyeztetve érzi magát. Van-e joga Iránnak ahhoz, hogy féljen Izrael atombombáitól? Nincs, mert ezek békés atombombák. Egyáltalán, honnan veszik maguknak a jogot a teheráni vezetők ahhoz, hogy félni merészeljenek Izraelnek a nemzetközi békét-és biztonságot szolgáló békés atombombáitól? Irán részéről már ez a félelem is provokáció, amely nem fér össze a nemzetközi joggal. Teheránnak csak akkor lenne szabad félnie, ha arra előzetesen engedélyt kapna az ENSZ-től, a NATO-tól és Izraeltől. Az Ajatollahok vegyék végre tudomásul, hogy egyenlőkhöz tartozó országokat csak akkor illeti meg a félelemhez való jog, ha azt az egyenlőbbekhez tartozó államok engedélyezik a számukra.

Tegyük félre az iróniát és nézzük a nyers valóságot. A Pentagonnak köszönhetően 2015 óta már ismert tény, hogy Izrael mintegy 400 nukleáris robbanófejjel rendelkezik. Ezért övé a világ harmadik legnagyobb nukleáris fegyverkészlete. Az első kilövésre alkalmas nukleáris fegyvert 1966 decemberében állították elő. Ezért a kutatók Izraelt tekintik a világ hatodik országának, amelynek sikerült ilyen fegyvert kifejlesztenie.

Izrael azonban egészen a mai napig hivatalosan nem ismerte el, de nem is cáfolta, hogy rendelkezik nukleáris fegyverekkel. Folyamatosan azt ismétli, hogy nem ő lesz az első ország, amely be fogja vetni a nukleáris fegyvereket a Közel-Keleten. Izrael megtagadta az Atomsorompó Egyezmény (Treaty on the Non-Proliferation of Nuclear Weapons, NPT) alá írását. A Zsidó Állam azért nem engedett a nemzetközi nyomásnak, hogy csatlakozzon ehhez az egyezményhez, mert nem hajlandó olyat tenni, amely ellenkezik nemzetbiztonsági érdekeivel. Izrael folyamatosan arra törekedett, hogy megakadályozzon más államokat, hogy ők is nukleáris fegyverhez jussanak saját erőfeszítéseik révén. Az atomfegyver terjedését Izrael a Begin-doktrína alapján kész akár megelőző csapással is megakadályozni. Ez különleges sajátossága az évtizedek óta tartó izraeli nukleáris politikának.

Noha 2015. március 20-án a Pentagon megerősítette, hogy Izraelnek valóban vannak nukleáris bombái, az amerikai tömegtájékoztatás azonban kizárólag arra összpontosított, hogy Iránnak, milyen veszélyes nukleáris ambíciói vannak. Arról gondosan hallgatott, hogy Izraelnek ezek a félelmetes fegyverek már a rendelkezésére állnak. Az Egyesült Államok, mint védőhatalom, felelősséget vállalt azért, hogy Izrael ne legyen atomfegyverrel rendelkező ország. Kennedy elnök ezt a kötelezettséget komolyan vette és valóban ellenőrizte, hogy Izrael ne állítson elő nukleáris fegyvereket. Izraelnek azonban sikerült elérnie, hogy Kennedy meggyilkolása után Washington mégis hozzájuttassa nukleáris fegyver előállításához szükséges technológiához. Amerika más országokat ugyanakkor arra szorított, hogy csatlakozzanak az Atomsorompó Egyezményhez, amelynek a célja a nukleáris fegyverek elterjedésének a megakadályozása.  

Az államok feletti Anglo-Zionist Empire (a világhatalmat gyakorló titkos elit- uralom) nyilvánvalóan kettősmércét alkalmaz a Közel-Keleten az atomfegyverek vonatkozásában is. Izrael létező atomfegyverei elfogadhatóak, mert állítólag nem veszélyeztetnek senkit, de Teherán nem létező nukleáris fegyvereinek már a gondolata is olyan veszélyes, hogy okot adhatnak egy megelőző háborúra Irán ellen.

Az államok feletti birodalom döntéshozói a jelek szerint magukévá tették Oded Yinon izraeli biztonsági szakértő nézeteit. Yinon 1982 februárjában tette közzé a Kivunim nevű héber nyelvű újságban a Stratégia Izrael számára az 1980-as évekre c. tanulmányát. A Kivunim (Directions, Irányok) negyedévente megjelenő folyóirat volt 1978 és 1987 között, és a judaizmussal, valamint a cionizmussal foglalkozó tanulmányokat közölt. A Cionista Világszervezet (World Zionist Organization) jeruzsálemi információs részlege adta ki. Oded Yinon, a szerző, korábban Ariel Sharon izraeli politikusnak (Izrael külügyminiszterének, később miniszterelnökének) a szaktanácsadója volt. Yinon munkatársként a The Jerusalem Post című lapnak is dolgozott.

Olvasás folytatása

dr. John DRABIK – Die politische Kultur in der Russischen Föderation

dr. John Drabik

Die politische Kultur in der Russischen Föderation

Wir versuchen die derzeitige Lage der politischen Kultur in Rußland von der Wechselwirkung der politischen Struktur und Kultur ausgehend zu entwerfen. Diese russische politische Kultur muß als eine gleichzeitig abhängige und unabhängie Variable betrachtet werden, die nicht nur die politische Struktur determiniert, sondern auch sie selbst ist durch die politische Struktur bestimmt.  Bei der Betrachtung der russischen politischen Kultur als die subjektive Seite des russischen politischen Systems  beschäftigen wir uns mit der Ebene des politischen Wissens, mit den Faktoren, die die politischen Emotionen und Gesinnungen beeinflussen und mit den zur Geltung kommenden politischen Werten und Normen.

Olvasás folytatása

Még mindig sorsdöntő lehet Moszkva és Berlin kapcsolatának alakulása

Ashton B. Carter amerikai védelmi-miniszter 2015. június 22-én Berlinben tárgyalt német kollégájával, Ursula von der Leyen asszonnyal. Carter kijelentette, hogy az Egyesült Államok nem kíván visszatérni a hidegháborúhoz és nem is akar egy újabb konfliktust Oroszországgal. A gazdasági szankciók célja elhárítani az „orosz agressziót” Ukrajnában. A berlini fórumon Carter így fogalmazott:

„Nem akarjuk ellenséggé tenni Oroszországot, de ne legyen félreértés: meg fogjuk védeni szövetségeseinket és a szabályokon nyugvó nemzetközi rendet és azt a jövőt, amelyet ez biztosít a számunkra. Ellenállunk Oroszország akcióinak és arra irányuló kísérleteinek, hogy újra létrehozza a szovjet korszakra jellemző befolyási övezeteket.”

Olvasás folytatása

Moszkva miért nem ismeri el a Donyecki- és Luganszki Népköztársaságot?

Nyikolaj Sztarikov – Oroszország Nagy Hazafias Pártjának vezetője, aki gyakran szerepel a moszkvai tévékben – nemcsak sikeres politikus, de népszerű médiaszemélyiség is. 2015. június 15-én kifejtette egy interjú során, hogy miért nem szolgálná Oroszország nemzeti és geopolitikai érdekeit, ha annektálná vagy nemzetközi jogilag elismerné a Donyecki- és Luganszki Népköztársaságot, mint önálló államot.

Olvasás folytatása

Mennyire független Ukrajna az államcsíny után?

2015. július 6-án The Saker számára figyelemre méltó dokumentumot[1] küldött egy Cassad Ezredes nevet használó blogger, aki tájékozottságával szerzett nevet magának. Egy levélről van szó, amelyet Richard J. Durbin amerikai szenátor küldött Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnöknek. A levelet teljes terjedelmében közöljük:

Olvasás folytatása

Terror-diktatúra helyett terror-demokrácia

A Szovjetunió felbomlása lehetővé tette a neokonzervatívok számára, hogy az amerikai kormányban átvegyék az irányítást. Röviden utalunk arra, hogy a neokonzervatívok meghatározó személyiségei korábban trockisták voltak. A trockizmus, mint ideológia, a permanens bolsevik forradalmat hirdette, azaz a kommunista rendszer, a proletárdiktatúra világméretű győzelméig tartó küzdelmet. Trockij a szervezett magánhatalom egyik frontembere volt, aki azt a megbízatást kapta a pénzhatalom legfőbb irányítóitól, hogy Oroszországot a kommunista diktatúra segítségével privatizálja a pénzkartell számára. Minden hatalom a diktatórikus államé, de magával az állammal a pénzkartell megbízottai rendelkeznek.

Olvasás folytatása