Hogyan látja a szemben álló katonai táborokat egy pakisztáni tábornok?

Nadir Mir nyugalmazott pakisztáni dandártábornok 2012. március 27-én az EU Times-ban publikált írásában azt állítja, hogy az emberiség már 2012-ben a harmadik világháború közvetlen közelébe sodródott (iráni-izraeli konfliktus). Az első világháború tüzérségi összecsapási, a második világháború páncélos ütközetei elhalványulnak ahhoz képest, ami az emberiségre vár, ha nem sikerül megakadályoznia egy harmadik világháború kirobbanását.

Az amerikai globalisták (a neokonzervatívok, a katonai-ipari-komplexumhoz tartozó érdekcsoportok és a pénzuralmi körök) által irányított NATO továbbra is uralni akarja a világot annak ellenére, hogy katasztrofális vereséget szenvedett Afganisztánban és Irakban.

Nemcsak arról van szó, hogy a Nyugat világuralma kérdőjeleződött meg, hanem arról is, hogy teljesen megváltozhat a világtörténelem menete. A világtengeri hajózás korszakának beköszöntésével, a tudományos felfedezésekkel, az iparosodással, a politikai forradalmakkal, a gyarmatosítással, a műszaki-technikai felemelkedéssel a világ a nyugati hatalmak uralma alá került. A Brit Világbirodalom, Napóleon Franciaországa, Hitler Németországa és legutóbb az Egyesült Államok valamennyien a Nyugat világuralmi igényét szolgálták. Most azonban a Nyugat hanyatlásnak indult. Az Egyesült Államok, mint szuperhatalom, a tömeges ipari termelés hazája, gazdaságilag stagnál és gyorsan hanyatlik. Az Európai Unió is saját gazdasági nyomorúságával van elfoglalva. Egyes európaiak és amerikaiak számára az a természetes folyamat, hogy Németország vezesse Európát, eddig elfogadhatatlannak bizonyult. Más okok mellett a két világháborút azért vívták, hogy megfosszák Németországot az őt jogosan megillető helytől. Ma is készülőben van egy Európán belüli konfliktus. Amerika és a NATO szövetségének pedig Oroszország és Kína szövetkezésével kell szembenéznie.

Olvasás folytatása

Az ukrán válság csapást mért az Európai Unióra

2014 végére világossá vált, hogy Ukrajna működésképtelensége olyan méreteket öltött, hogy ez nemcsak veszélyezteti az Európai Unió jólétét, de elősegíti annak felbomlását is. Az EU döntéshozói elbizonytalanodtak. A lengyelek és a baltiak – akik történelmi okokból a leginkább tartanak Oroszországtól – továbbra is kitartottak az Egyesült Államok oldalán. Az Európai Unión belül azonban egyre több olyan állam van, amely szeretné, ha Európa közeledne Oroszországhoz. Nem lehet figyelmen kívül hagyni, ha együtt lép fel Csehország, Magyarország, Szlovákia, Görögország és Olaszország. Berlin és Párizs is kereste a Moszkvával kötött kompromisszum lehetőségét, de lehetőleg úgy, hogy ne vesszen össze Washingtonnal.

Olvasás folytatása

Oroszország mind gazdaságilag, mind katonailag sebezhető

Az elmúlt 25 évben, Oroszországban több ezermilliárd dollár értékű közvagyon került magántulajdonba, és az új tulajdonosok jelentős része gengszter-módszerekkel vált tulajdonossá a tervgazdaságról a kapitalizmusba történő átmenet során. 1990 és 1999 között több mint 6 millió orosz halt meg idő előtt a gazdaság katasztrofális összeomlása következtében. A várható élettartam 67 évről 55 évre csökkent Borisz Jelcin elnöksége időszakában. Az orosz nemzeti össztermék 60%-kal lett kevesebb, ami békeidőben történelmi rekordnak számít.

Olvasás folytatása

Az amerikai sajtó Putyin beszédéről

A Washington Post 2014. október 24-én így fogalmazott:

„Világossá téve, hogy a Kremlnek nem áll szándékában visszakozni a Hidegháború óta legmélyebb orosz-nyugati válságtól, Vlagyimir Putyin orosz elnök egy szenvedélyes beszédben, amely az egyik legamerika-ellenesebb volt abban a 15 évben, amelyben ő volt Oroszország legfőbb vezetője, azzal vádolta pénteken az Egyesült Államokat, hogy megpróbálja átformálni az egész világot a saját hasznának megfelelően.”

Olvasás folytatása

Mit üzen Putyin a washingtoni neokonoknak?

Elsősorban azt, hogy a nemzetközi viszonyokban alkalmazott játékszabályoknak meg kell változniuk. Eddig az volt a gyakorlat, hogy a politikusok a nemzeti szuverenitás látszatát keltették propaganda célokból. Az alibi-demokrácia színfalai mögött pedig titkos tárgyalásokon hozták meg a valódi döntéseket, és alakították ki a stratégiai irányokat. A Nyugathoz integrálódni óhajtó Putyin és köre is eszerint a szabályok szerint vett részt a nemzetközi életben. Cserébe mindössze annyit várt, hogy a pénzhatalmi világelit ismerje el Oroszországot egyenrangú félnek.

Olvasás folytatása

Világpolitikai irányváltozás Ázsiában

Az amerikai hírszerző szolgálatok 1964-ben már tudták, hogy a szovjet-kínai viszály mögött ténylegesen mély ellentétek húzódnak meg és ennek a konfliktusnak a kimenetele az egész világ sorsát befolyásolja. Ötven évvel ezelőtt elképzelhetetlennek tűnt a két óriás közti kibékülés és együttműködés. Amikor Gorbacsov került a szovjet birodalom élére, Moszkva és Peking viszonya gyors ütemben vált egyre barátságosabbá. Már Gorbacsov elődei is értek el némi sikert a két ország közti feszültség enyhítésében, de az igazi áttörés akkor következett be, amikor a két óriás meg tudott egyezni a 7500 km-es közös határ kérdésében.

Az elmúlt két évtizedben Moszkva és Peking közeledését felgyorsította az, hogy együttesen ellensúlyozzák az egyetlen megmaradt szuperhatalomnak, az Egyesült Államoknak a világhegemóniáját. Amikor George W. Bush és neokonzervatív agytrösztje erőteljesen érvényesítette hatalmát a Közel-Keleten és Afganisztánban – de a világ más részein is -, Kína és Oroszország még több ösztönzést kapott ahhoz, hogy normalizálja kapcsolatait és  szorosabban együttműködjön. Már nem vádolták egymást nagyhatalmi sovinizmussal, de egyre többször hangoztatták ezt az Egyesült Államok politikájával kapcsolatosan.

2004 októberében Moszkva és Peking rendezte azt a határviszályt, amely az 1960-as és az 1970-es években több véres határincidenshez is vezetett. Itt elsősorban az Amur-folyón lévő szigetek hovatartozásáról folyt a vita. A konfliktus hátterében az a pekingi sérelem volt, hogy Kína az 1689-ben kötött nercsinszki békeszerződés keretében kénytelen volt az akkor katonailag erősebb cári Oroszországnak másfélmillió négyzetkilométer területet átengedni. A megerősödött Kína nem ismerte el ezeket az egyenlőtlen szerződéseket és erre alapozta irredenta területi követeléseit. Amikor azonban normalizálódtak Peking és Moszkva viszonyai, már nem hangoztatták többé ezeket a követeléseket és teljesen megváltozott a két ország közti hangnem.

Washington felismerte a tényleges háborúval fenyegető szovjet-kínai konfliktusban számára kínálkozó lehetőségeket és az akkori külügyminiszter, Kissinger, 1971-ben Pekingbe látogatott, amit aztán 1972-ben Nixon elnök látogatása követett. Nixon és Kissinger ügyes diplomáciával jól kihasználta Kína és a Szovjetunió kölcsönös félelmét egymással szemben. A hármas kapcsolatrendszerben Washington nyomást tudott gyakorolni Moszkvára, hogy fontos stratégiai megállapodásokat kössön a Nyugattal, amelyek jól ellenőrizhetőek. Kína és a Szovjetunió egyaránt túl akarta szárnyalni a másikat az Amerikával való jó viszony erősítésében. Ez természetesen erősítette az Egyesült Államok tárgyalási pozícióit.

 

A lap szövege szerzői jogvédelem alatt áll, felhasználni csak pontos forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.

Hatékonyak lehetnek-e az Oroszországgal szemben alkalmazott nyugati szankciók?

Paul Craig Roberts, aki már hosszabb ideje elemzi az Ukrajnában kialakult helyzetet, úgy látja, hogy Peking sem maradhat tétlen, mert Kína a washingtoni stratégák következő célpontja és hasonló bánásmódra számíthat. (paulcraigroberts.org; Washington’s War Against Russia — Paul Craig Roberts) Washington mindkét országot le akarja győzni: vagy belső konfliktus szításával, vagy háborúval.

Olvasás folytatása

Oroszország és Kína Új Világrendje

Saker úgy látja, hogy azok, akik 2014 tavaszán és nyarán hisztérikus árulással vádolták Putyint, aki hátulról tőrt döfött Novorosszija Oroszországhoz csatlakozni kívánó népének a hátába, nem értékelik kellően az időzítés fontosságát. Nyugaton olyan kultúrában nőnek fel az emberek, amelyben az azonnali akciókra és válasz-reakciókra készíti fel őket. Ahhoz vannak hozzászoktatva, hogy a rövid idő alatt elérhető gyors cselekvési módokat részesítsék előnyben. Oroszország – és még inkább Kína – egészen másképp viselkedik ebben a vonatkozásban.

Olvasás folytatása

Az Oroszország belső felbomlasztására irányuló politika kockázatos

Washington, a CIA közvetlen irányításával, uszító-kampányt folytat Oroszország és annak elnöke ellen. Egyre több jel utal arra, hogy ennek a kampánynak a célja közvetlen katonai konfrontáció a világ második legnagyobb nukleáris hatalmával. Már nem kétséges, hogy a CIA minden rendelkezésére álló eszközt mozgósított a háború kirobbantását célzó kampányához. Az Egyesült Államok eddig nem hozta nyilvánosságra bizonyítékait az MH-17-es gép katasztrófájára vonatkozóan. Az amerikai társadalom tízmilliárdokat költ a globális elektronikus megfigyelésre, ennek dacára, az amerikai hírszerző szervezetek még semmilyen bizonyítékokkal nem támasztották alá, hogy Oroszország felelős az MH-17 tragédiájáért. A fizikai bizonyítékok egyelőre ismeretlenek. Más a helyzet, ha a politikai folyamat egészét vesszük közelebbről szemügyre.

Olvasás folytatása

Oroszország inváziójára készül a Nyugat Ukrajna militarizálásával?

Az ukrajnai események jobb megértéséért érdemes idézni Wesley Clark tábornokot – korábbi NATO főtitkár -, aki elmondotta, hogy néhány héttel a 2001. szeptember 11-i merényleteket megelőzően kapott egy emlékeztetőt az amerikai védelmi miniszter hivatalától. Ebben le volt írva, hogy elkészült egy terv hét ország megtámadására és kormányaik eltávolítására öt év alatt. Ez a haditerv Irakkal kezdődik, Szíriával, Libanonnal, Líbiával, Szomáliával, Szudánnal és Iránnal folytatódik. Clark szerint ennek a stratégiának alapvetően az volt a célja, hogy ellenőrzés alá vegyék ennek a térségnek a hatalmas kőolaj- és földgáz erőforrásait. (Erről a részleteket a The Guardian-ban lehet elolvasni, a volt tábornok beszédét pedig az alábbi linkre kattintva lehet meghallgatni magyar felirattal.)[1]

Olvasás folytatása

Putyin beszéde az ukrán konfliktusról (Valdai Klub, Szocsi, 2014. október 24.)

A Valdai Klub – amely 2004-ben alakult és nevét a Novgorod közelében lévő Valdai nevű tóról kapta – 2014-ben a Fekete-tengerparti Szocsiban tartotta meg immáron 11. három napos tanácskozását. A tanácskozás fő témája a világszintű problémák elemzése volt „Világrend: Új szabályokkal vagy szabályok nélkül” címmel. Száznyolc szakértő, történész és politikai elemző vett rajta részt huszonöt országból. A konferencia zárónapján Putyin orosz elnök beszédet mondott, majd pódiumbeszélgetésen vett részt Dominique de Villepin volt francia miniszterelnök és Wolfgang Schüssel volt korábbi kancellár társaságában. Putyin ezután két órán át válaszolt a jelenlévő újságírók és politikai szakértők kérdéseire.

Olvasás folytatása