Kiszivárgott az Európai Bizottság tanulmánya: 3,8 milliárd embert kell beimportálni az EU-ba

az elhallgatott tanulmány kiszivárgott: az Európai Bizottság 3800 millió embert akar Európába telepíteni

Magyarországra még 83 millió embert akar telepíteni az az Európai Bizottság megrendelésére készült 144 oldalas, 2009-ben készült és 2010-ben véglegesített dokumentum, melyben egyebek mellett arra a következtetésre jutottak, hogy az Európai Unióban, ahol már mintegy 500 millió ember él, még legalább a 7x-ese, összesen 3,8 MILLIÁRD, tehát még 3800 millió ember számára van hely. Csak összehasonlításképp, a világ két legnépesebb országa: Kína lakossága 1,39 milliárd, India lakossága 1,34 milliárd. 

Emlékszünk még a Calergi-tervre? És a kulturális marxizmusra és a Frankfurti Iskolára? Ezek az alapjai ennek a mostani európai őrületnek.

A tanulmányban teljesen nyilvánvalóvá válik, hogy az európai őslakosságnak nemcsak néhány millió vagy néhány tízmillió idegen kultúrájú bevándorlóval kell számolnia, hanem több 100 millióval.

3,8 MILLIÁRD embert kell importálni - Európai Bizottság kiszivárgott tanulmánya

A dokumentumban annak nem lelni nyomát, hogy az érintett befogadó országok lakosságát megkérdezték volna arról, hogy szeretnének-e csupán néhány százalékos etnikai, vallási és kulturális kisebbségként élni a saját hazájukban, a saját országukban.

A tanulmány készítői csak az élelmiszer-termelés lehetőségeit, az adott ország területét, a négyzetkilométerenkénti lakosság számát vették figyelembe.

AZ ÖSSZEESKÜVÉS-DOKUMENTUM SZÍNVONALA ALACSONY, DE KOMOLYSÁGA SÚLYOS

Ausztriában több mint 60 millióval (!!!!! ????? ) akarják növelni a lakosságot, Spanyolországban a meglevő 40 millió mellé a “szakértők” szerint további 460 millió migráns férne el.

A 9 milliós Svédországba 400 millió importált, illetve tövényellenes és erőszakos behatolásában engedélyezett emberrel számolnak, jóllehet Svédország összehasonlíthatatlanul elmarad a mezőgazdasági teljesítőképességében a 10 millió fős Magyarországtól, ahova még 83 millió embert akarnak.

Hogy a közszolgáltatások teljesítőképességét meddig lehet biztosítani, például azt, hogy a normális ivóvíz-ellátás legyen, az nem érdekelte őket.

A tanulmány szakembernek nem nevezhető elkövetőit nem érdekli, hogy például Magyarország már húszmillió embert is csak a jelenlegi életszínvonal töredékén tud eltartani: hogy ehhez intenzív környezetkárosító mezőgazdaság, az erdőterületek eltüntetése is kell.

83 millió ember Magyarországon India és Dél-Amerika nagyvárosi nyomornegyedeihez hasonló gettókban tudna csak élni, annak minden ismert következményétől szenvedve. Egyébként a készítők névsorában Jeney Petra, a CEU oktatója is felbukkan.

A TANULMÁNY LETÖLTÉSE:

A tanulmányt 2009-ben készítették, 2010-ben véglegesítették; a teljes PDF ezen bejegyzés legvégén a beágyazásban letöltés nélkül olvasható, illetve akár kinyomtatásra máris letölthető innen az EU Bizottság honlapjáról közvetlenül (ha “véletlenül” eltűnne az eredeti link, akkor publikus archivált link itt), valamint letöltés nélkül olvasható még az Issuu-n itt (mobiloptimalizált), letölthető és olvasható is a Leleplező Box fiókban itt vagy a Scribd-en itt (asztali gépre optimalizált).

A TANULMÁNY CÍME:

“Tanulmány a lakosság áthelyezési mechanizmusának lehetőségeiről a nemzetközi védelmet élvezők számára”

Angol eredeti cím: Study on the feasibility of establishing a mechanism for the relocation of beneficiaries of international protection). 

A tanulmány az Európai Bizottság hivatalos honlapjáról letölthető PDF-ben:
https://ec.europa.eu/home-affairs/sites/homeaffairs/files/e-library/docs/pdf/final_report_relocation_of_refugees_en.pdf

Forrás. Közzétették: a DJ blogoldal szerkesztői.

Kapcsolódó cikk:
A Frankfurti Iskola és a kulturális marxizmus – kinek a kulturális diktatúrája?
https://drabikjanosblog.wordpress.com/2018/08/04/a-frankfurti-iskola-es-a-kulturalis-marxizmus-kinek-a-kulturalis-diktaturaja/

Drábik János – A kulturális marxizmus aláásta a keresztény-nemzeti kultúrát
https://drabikjanosblog.wordpress.com/2018/09/01/drabik-janos-a-kulturalis-marxizmus-alaasta-a-kereszteny-nemzeti-kulturat/

Kinek profitál a menedékipar?
https://drabikjanosblog.wordpress.com/2015/08/21/kinek-profital-a-menedekipar

Drábik János – Miért erősebb az iszlám mint a kereszténység? 
https://drabikjanosblog.wordpress.com/2017/04/17/drabik-janos-miert-erosebb-az-iszlam-mint-a-keresztenyseg

Drábik János – Hogyan jött létre az Iszlám? Igaz-e, hogy a Vatikán közreműködött az iszlám létrehozásában? 
https://drabikjanosblog.wordpress.com/2017/04/15/hogyan-jott-letre-az-iszlam-igaz-e-hogy-a-vatikan-kozremukodott-az-iszlam-letrehozasaban

Coudenhove-Kalergi terve kevert lakosságú Európára 
https://drabikjanosblog.wordpress.com/2015/07/21/coudenhove-kalergi-terve-kevert-lakossagu-europara

A migráns-invázió a keresztény és fehérfajú Európa Trianonja – A Teljes Tanulmány https://drabikjanosblog.wordpress.com/2016/09/26/a-migrans-invazio-a-kereszteny-es-feherfaju-europa-trianonja-a-teljes-tanulmany

Az Európai Unió és az Arab Világ kapcsolata
https://drabikjanosblog.wordpress.com/2015/09/20/az-europai-unio-es-az-arab-vilag-kapcsolata/

Eurábia lesz Európából?
https://drabikjanosblog.wordpress.com/2015/08/30/eurabia-lesz-europabol/

Összeilleszthető-e az arab és az európai kultúra?
https://drabikjanosblog.wordpress.com/2015/09/06/osszeillesztheto-e-az-arab-es-az-europai-kultura/

Közel a harmadik világháború? Alber Pike szabadkőműves nagymester terve
https://drabikjanosblog.wordpress.com/2016/08/25/kozel-a-harmadik-vilaghaboru

Miért kezdeményezte Párizs Eurábiát?
https://drabikjanosblog.wordpress.com/2015/09/13/miert-kezdemenyezte-parizs-eurabiat/

Drábik János öt+1 legjobb videóelőadása Európa iszlamizációjáról https://drabikjanosblog.wordpress.com/2018/05/01/drabik-janos-ot-legjobb-eloadasa-europa-iszlamizaciojarol/

Faji program a XXI. századra: Létezik!
https://drabikjanosblog.wordpress.com/2015/07/29/faji-program-a-xxi-szazadra-letezik

Reklámok

Mi a szervezett magánhatalom?

A szervezett magánhatalom

A tömegtájékoztatási eszközök, a médiumok hatalma nagy hatalom, de hatalmuk függő, másodlagos hatalom, mivel annak a szolgálatában állnak, aki finanszírozza tevékenységüket.


Ma két független, elsődleges hatalom létezik Magyarországon:
az egyik a szervezett közhatalom – az egyre szegényebb, egyre kevesebb hatáskörrel rendelkező állam -, amelynek anyagi forrása az adó, a másik az egyre erősödő szervezett magánhatalom, amelynek az anyagi forrása a magán-ellenőrzés alá vett pénzrendszer, a hitelnyújtás és kamatszedés magánmonopóliuma. Az önálló civil társadalom, mint független harmadik tényező azért nem tud megerősödni, és hatékonnyá válni, mert nincs saját anyagi bázisa, csak igen korlátozottan tudja finanszírozni saját tevékenységét. Ha a közhatalom tartja el a civil szervezetet, akkor attól válik függővé, ha a szervezett magánhatalom pénzeli, akkor annak lesz előbb-utóbb a kiszolgálója. Ezért félrevezető minden olyan állítás, hogy úgymond “ki a pártokkal a közszolgálati tömegtájékoztatás irányításából, mivel a civil szervezetek képviselői tárgyilagosabban és hatékonyabban látnák el a kurátori feladatokat”.

Daniel Inouye Szenátor az Árnyékkormányról

A szervezett magánhatalmat nem könnyű beazonosítani, mivel soha nem jelenik meg nyíltan a saját neve alatt. Legfőbb működési elve annak az elhitetése, hogy nem is létezik. Mindig valamilyen álcázó intézmény, fedőszervezet mögé rejtőzik. Ezt az immáron nemzetközileg megszervezett magánhatalmat arról lehet felismerni, hogy – így vagy úgy -, de kétpólusú társadalom létrehozására törekszik a világ országaiban. E céljának az eléréséhez a háttérerők szerteágazó hálózata, és rejtett struktúrái állnak a rendelkezésére. Eszmerendszere a liberalizmus, amely mind jobboldali, mind baloldali változatában elsősorban az ő érdekeit szolgálja. A liberalizmus lényege, hogy a pénzügyi- és gazdasági hatalom, – és vele együtt a politikai döntéshozatal is – elsősorban a szervezett magánhatalomé legyen, és ne a szervezett közhatalomé, az államé. A szervezett magánhatalom nem az értéktermelő munkán alapuló gazdasági egyenjogúságot és esélyegyenlőséget, vagyis a társadalom többségének az érdekeit képviseli, hanem a pénzrendszert kisajátító, azt a saját magánmonopóliumaként működtető pénzoligarchia, azaz egy elenyésző kisebbség ellenőrizetlen hatalmát testesíti meg. A társadalomnak a privatizált pénzrendszer függőségébe került többsége – kamatjáradék formájában – évről-évre hatalmas privát-adót fizet a pénz szervezett magánhatalmával rendelkező kisebbségnek. A pénzoligarchia a többséget képviselő demokratikus államot is legyőzendő riválisának tekinti, és ezért folyamatosan törekszik a gyöngítésére. Még ma is további közhatalmi jogosítványokat igyekszik a “bürokrata vízfejnek” becsmérelt államtól megkaparintani. A társadalom félrevezetésére tudatosan egybemossa az egykori pártállami elit vezette kommunista államot, egy elenyésző kisebbség diktatúráját, a demokratikusan legitimált és ellenőrzött állammal, a társadalom többségének az egyedüli érdekképviseletével.

A pénzoligarchia uralmi törekvései érdekében…

Olvasás folytatása

A migráns-invázió a keresztény és fehérfajú Európa Trianonja – A Teljes Tanulmány

Dr. Drábik János

A migráns-invázió a keresztény és fehérfajú Európa Trianonja – A Teljes Tanulmány

Kivédhetjük-e a kozmopolita Nyugat és a radikális Iszlám együttes támadását? A két szövetségre lépett világformáló erő azért indított közös háborút az ellenségnek számító fehérfajú és keresztény kultúrájú népek ellen, mert mindkettő célja ugyanaz: Európa végleges leigázása. Ehhez van szükség az itt élő népek közösségeinek a felbomlasztására és a közhatalmat képviselő, demokratikus nemzetállamaik megsemmisítésére. A kevertfajúvá tett lakosságra rá kell kényszeríteni az iszlám és a szabadkőművesség szellemi kotyvalékából előállított szinkretikus valláspótlékot. Így lehet rövid idő alatt átalakítani Európát a pénzuralmi világrend vazallus tartományává.

Ez a tanulmány letölthető ebook olvasókra is, linkek a bejegyzés végén.  

Mit tehetünk a magyar nemzet önvédelmének az erősítésére a világerők migráns elözönléssel és terrorizmussal folytatott hódító-háborúja idején?

Olvasás folytatása

Drábik János – Sosem voltunk még ilyen közel a III. világháborúhoz

Már semmihez nem szükséges az emberek felhatalmazása. A nép akaratát nem tudjuk érvényesíteni. Olyan emberek irányítanak bennünket, akiket nem választottunk meg. Egy kis maroknyi érdekcsoport irányítása mentén halad az emberiség a saját vesztébe. Szervezett magánhatalom és szervezett közhatalom tartja nyomás alatt az egész emberiséget, függőségben a világot.

A sakktábla átrendeződött, az egyik oldalon a főurak, a másik oldalon a jogfosztott parasztok. Egyre gyengülnek a nemzetállamok. Eltörölték az alkotmányt, s helyette alaptörvényt helyeztek érvénybe Az emberi jogokat ugyanakkor nem az állam adja, hanem az az embernek való születésből adódik.

Online TV-csatorna: VNTV. Műsor címe: FVQ.
Műsorvezető: Jakab István, Vendég: Dr. Drábik János.
Forrás:
http://www.vntv.hu/2016/09/sosem-voltunk-meg-ilyen-kozel-a-iii-vilaghaboruhoz/