Pénzt ÉS Életet – Magyarországon is bevethető rendszerszintű megoldások

A “Pénzt ÉS életet” című díjnyertes film egy inspiráló és egyedülálló dokumentumfilm: a filmtörténelem első olyan teljes estés filmje, mely a gazdasági és társadalmi tabunak számító helyi pénzek lehetőségeinek felfedésével foglalkozik. A pénzrendszerrel foglalkozó, nagyközönségnek szóló filmek szinte kizárólag csakis a problémák bemutatásával foglalkoznak. Ez az első olyan film, ami a műsoridő számottevő részét, a teljes második felét a megoldásoknak szenteli.

kép

A film az első felében a világ pénzrendszere hibáinak bemutatására törekszik. A pénzrendszer ezen mesterségesen beépített és tudatosan fenntartott, látszólag állam- és magángazdasági, valójában pszichés csapdáinak mindannyian kárvallottjai, áldozatai vagyunk, beleértve a nemzetek vezetőit is.

A film a második felében pedig az ilyen témával foglalkozó művek szinte 100%-ával szembemenve, a MEGOLDÁSOKKAL is részletesen foglalkozik.

Ez az alkotás a mostani Magyarországra is teljes mértékben érvényes: arról szól, hogyan fordíthatjuk a pénzt az élet szolgálatába. Hiszen a jelenlegi pénzrendszerben a “pénzt VAGY életet” mentalitás érvényesül: a ma egyszerűen csak “a pénz”-ként ismert, kizárólagosan használt pénztípust a világot irányító szervezett és önmaga létét tagadó, évezredek óta létező háttérhatalom a legrosszabb jellemvonásaink előhozatalára tervezte meg, az “oszd meg és uralkodj” elvnek megfelelően.

Az emberiség és a világgazdaság jelenlegi működése ember-, élet- és bolygóellenes. Ha kutakodunk az okok mögött, a végén bárhonnan is induljunk, a pénzrendszerre bukkanunk. Mondhatnánk, hogy nem, valójában az emberi psziché, az egós tudat a végső ok. De hogy mi az, ami az egós emberi pszichének is széles tárházából a sok jó és a sok rossz közül túlnyomóan éppen a rosszat hozza elő? Ez bizony nem más, mint a pénzrendszer típusa. 

Nem a pénz minden rossz gyökere, hanem a jelenleg kizárólagosan használt pénzrendszer-típus minden rossz gyökere. Ha megnézzük a történelem folyamatát, valójában az általánosan oktatott elgondolásokkal szemben szinte mindig és mindenhol valamilyen nemzeti és főleg nemzetek feletti pénzügyi művelet a háborúk valódi oka. Az olaj és a nyersanyagok másodlagosak. Mindig a pénzrendszer az első cél.

Olvasás folytatása

Reklámok

Új Lautenbach-tervet Magyarországnak

Magyarország a népesedési és gazdasági problémáit csak rendszerszintű, alapvető, mélyreható változásokkal tudja megoldani! Magyarországra átdolgozva az egykori német Lautenbach-tervet ez megvalósítható! A kivételesen erős parlamenti kétharmados többség pedig ehhez megadja a szükséges erőt! Orbán Viktor miniszterelnök és Matolcsy György jegybank-elnök figyelmébe ajánljuk a tanulmányt!

Ez a cikk 22 A4-es oldal, ezért letölthetővé tettük több különböző formátumban az alábbi linkeken:

– nyomtatható oldalszámozott PDF:
https://app.box.com/s/h7fuugpppkjpp0e39hfk4m30172m2pgs

– e-könyv olvasóra, .epub:
https://app.box.com/s/jyh4agl1mtxt4x973fzz5qwv0rnybo0g

– kindle-re, .mobi:
https://app.box.com/s/utu3jxf018x1l52f62r7rcrncdc4gxp3

EU-birodalom helyett új Lautenbach-tervet

dr. Wilhelm LautenbachA weimari Németország gazdasági minisztériuma akkori vezető szakértőjének, Dr. Wilhelm Lautenbachnak az elgondolásai szerint a hitelembargó alá helyezett Németország külföldi kölcsönök igénybevétele nélkül is beindíthatja gazdaságát. A német szakértő elgondolásának az volt az alapja, hogy a konkrét gazdasági feladathoz kötött produktív programra fordított állami pénzkibocsátás infláció nélkül teszi lehetővé az adott gazdasági feladat végrehajtását.

Akkor van szükség ilyen rendkívüli finanszírozási módszerre a gazdasági infrastruktúra bővítésére, a kutatásra és fejlesztésre, valamint a versenyképes innovációra, ha nem áll az állam rendelkezésére kellő nagyságú adóbevétel és olcsó, vagyis kis kamatozású külföldi tőke. Ehhez azonban olyan az Országgyűléstől és a Kormánytól nem független, hanem tőle nagyon is függő központi bankra van szükség, amely a kormányzat programjait olcsó jegybanki pénzzel finanszírozza. Lautenbach elgondolásai nyomán sikerült a nemzetiszocialista Németországnak rövid idő alatt 1 millió alá csökkentenie a 8 millió munkanélküli számát, mivel olcsó közpénzzel, valamint a kereskedelmi váltók széles körű alkalmazásával nagyarányú közmunkaprogramokat indított be. Ezek kivétel nélkül az értékelőállító termelő-gazdaságban folytak és felölelték kezdetben az autópályák építését, és más infrastrukturális programokat. Később már természetesen a fegyverkezés vette át a vezető szerepet.

A Lautenbach-féle gazdaságfejlesztés-, finanszírozási módszert azonban a II. Világháború után is sikeresen alkalmazták több országban.

A francia állami tervezési hatóság, amely De Gaulle tábornok elnöksége alatt érte el a legnagyobb befolyását, több száz szakértőt foglalkoztatott azért, hogy termelékenységet fokozó programokat dolgozzanak ki az érték-előállító fizikai (termelő) gazdaság számára. Ez alapozta meg a francia gazdaság fellendülését az 1960-as években, amely a jóléti állam alapja lett.

Ma, amikor a szolgáltató államról esik szó, amelynek persze legfőbb szolgáltatása az, hogy adó formájában beszedi a kamatot a magánpénz-monopólium tulajdonosai számára, nem árt emlékeztetni a következőkre: az említett franciaországi gazdasági fellendülés idején az állami gazdasági irányítás jelölte ki az olyan konkrét infrastrukturális programokat, mint például a gyors vasútvonalak és az atomerőművek építése. Másrészt kijelölte azokat a technológiai területeket, ahol optimálisak a feltételek a termelékenység fokozására. Az állam irányítása alatt álló központi bank, vagyis az államtól nem független francia Nemzeti Bank, ezekre a programokra maga bocsátotta ki a hiteleket, amelyeket azonban kizárólag a fizikai gazdaság termelékenységét fokozó, konkrétan megjelölt programokra lehetett csak felhasználni. Ezeknek a hosszúlejáratú hiteleknek a kamata mindössze 1-2% volt. Ezeket a hiteleket közvetlenül a francia Nemzeti Banktól lehetett felvenni. Ez a módszer csaknem azonos a Deutsche Bank 1989-ben meggyilkolt elnöke: Alfred Herrhausen által is javasolt finanszírozási megoldással. Ez az eljárás az 1984-ben alapított “Kreditanstalt für Wiederaufbau” – fejlesztési hiteleket nyújtó – állami pénzintézet működésére hasonlít, amely elsősorban a kis- és középvállalatokat finanszírozta, valamint a fejlődő országoknak nyújtott támogatást.

Egy másik megoldási mód szerint a Nemzeti Bank a kereskedelmi bankok és a takarékpénztárak számára biztosított pénzeszközöket.

Olvasás folytatása

Bernard Lietaer – A Társadalmi Tőke Típusai – az új nemzeti demográfiai programhoz

A kiegészítő pénznemek felhasználási területei

Az új nemzeti demográfiai program megvalósításához érdemes lenne felhasználni kiegészítő pénznemeket. Így drasztikusan hatékonyabban lehetne megvalósítani a magyar nemzet biológiai megmaradását, sőt gyarapodását célzó kormányzati lépéseket.

A kiegészítő pénznemek a kihasználatlan társadalmi kapacitásokat, tőkéket mozgósítják, ezért valójában, jogilag és közgazdaságilag nem állnak szemben a pénzimpériummal. Csupán a politikai, ideológiai hegemóniával. Valójában teljesebbé, egészebbé, ember számára élhetőbbé teszik a rendszert úgy, hogy közben a nagytőkések, a világ igazi tulajdonosai meg tudják tartani jövedelmező tőketulajdonaikat.

A kiegészítő pénznemek gazdasági, pénzügyi demokráciát vezetnek be, ami soha sem volt az emberiség történelmében, de nem veszik el a tulajdonjogokat és azzal járó gyümölcsöket.

A pénzbirodalom emberellenes egyeduralma hasonló tudások gyakorlati alkalmazásával csökkenthető: regionális és szektorális “helyi pénzek”, vagyis helyi és ágazati komplementer valuták bevezetésével a tőke tíz típusát figyelembe véve, tehát helyi és funkcióspecifikus kiegészítő pénznemekkel.

A kiegészítő pénznemek nemcsak egyszerű párhuzamos valuták, ugyanis kiegészítő, komplementer pénz-TÍPUSOK. Vagyis: más motivációkat erősítenek, más célokat lehet velük elérni, mint a hagyományos valuták rendszerével. Ez még akkor is érvényes, ha egységes (egy darab) vagy ha párhuzamos valuták vannak is egy országban: például hiába lehet az Egyesült Királyságban font sterlinggel és euróval is adót fizetni, mindkettő monopol vagyis monokulturális típusú pénznem, egyfajta motivációs rendszerrel. A kiegészítő pénznemek újfajta feladatokat látnak el, a meglévő rendszert a gyengeségeinél kiegészítve, a meglevő, monokulturális pénzrendszer társadalomnak okozott hátrányai kiküszöbölését lehetővé téve. Ez a társadalmilag sokkal egészségesebb pénzügyi rendszer lenne a monetáris ökológia (kapcsolódó cikkünk a kiegészítő pénznemek funkcióiról itt).

Az alábbi írás arról szól, milyen társadalmi tőketípusokra lehetne alkalmazni kiegészítő pénznemeket, milyen tőketípusokra épülhetne a monetáris ökológia.

Új Társadalmi Tőke Teremtése

Olvasás folytatása

dr. Drábik János – A hitelpénzrendszer alternatívája

A hitelpénzrendszer alternatívája

A videóban említett tanulmányok, könyvek:

dr. Szalay Zsuzsanna – A Szelíd Pénz Forradalma: Közbirtokosságon nyugvó pénzrendszer megteremtése
http://edok.lib.uni-corvinus.hu/284/1/Szalay93.pdf
 
Síklaky István – Létbiztonság és Harmónia http://eghajlat.hu/konyvkinalat/letbiztonsag_harmonia
 
Silvio Gesell – A természetes gazdasági rend – Szabadföld és Szabadpénz Révén https://bookline.hu/product/home.action?_v=_&id=23813&type=22
 

 

Mit kell tenni a magyar nemzet megmaradásáért előadássorozat

Honlapom minden kedves olvasójának!

Kedves Olvasó!

A 8-részes előadássorozat hatodik, hetedik és nyolcadik részére 2011. november 21-én, hétfőn, december 5-én, hétfőn és december 19-én, hétfőn délután 18 órai kezdettel a Magyarok Világszövetsége székházában, Budapest, V. kerület, Semmelweis utca 1-3 szám alatt kerül sor.

A hatodik előadás arról szól, hogyan működnek világszinten a pénzhelyettesítők és a helyi pénzek, miként lehetne a duális pénzrendszer kialakításával legalább részben visszaszerezni az elvesztett nemzeti vagyont.

Olvasás folytatása