Drábik János – A kulturális marxizmus aláásta a keresztény-nemzeti kultúrát

A kulturális marxizmus aláásta a keresztény-nemzeti kultúrát

A kulturális marxizmust kidolgozó és terjesztő Frankfurti Iskola a nemzetközi szabadkőművességgel együttműködve sikeresen ásta alá a fehér faj szolidaritását, meggyöngítve a nemzeti összetartozáson és a keresztény értékrenden alapuló közös európai identitást.

A kulturális marxizmus nemcsak arra tudta rávenni az európaiakat, hogy gyűlöljék önmagukat, de arra is, hogy elutasítsák a nemzeti összetartozásukat, közös történelmi és kulturális örökségüket. Sikerült megosztani a fehér embereket vallási vonatkozásban is. Szembeállították a katolikusokat a protestánsokkal, a keresztényeket a pogányokkal, az oroszokat az ukránokkal és így tovább. A kulturális szokások megváltoztatásával, az alkohol, a drog és a szex-pornó szubkultúra elterjesztésével sikerült azt is elérni, hogy a fehér fajhoz tartozó emberek egymást gyilkolják.

Tudomásul kell venni, hogy a nemzetek közösségi létének lényeges részét képezi a faji nacionalizmus. A fehér emberek Európa-szerte nemcsak szeretik, de ragaszkodnak is faji identitásukhoz. Őseik az életüket áldozták azért, hogy ezt az önazonosságtudatot örökül hagyhassák. A fehér nacionalizmus az adott nép és az adott haza szeretetéből született meg. Nem mellékes, hogy egy állam népességének ki alkotja a többségét, mert ha egy faj kisebbségbe kerül, akkor az általa létrehozott nemzet is eltűnik.

A kulturális marxizmus legfőbb célja a kereszténység felbomlasztása volt. Másik stratégiai célja: a fehér-fajú népek által lakott homogén Európa megsemmisítése.

A Frankfurti Iskola és testvérintézménye, az amerikai New School for Social Research által irányított ideológiai háború elsődleges célpontja tehát a kereszténység meggyöngítése, átalakítása és felmorzsolása volt. Amikor arra keressük a választ, hogy miért éppen a kereszténység vált az elsődleges stratégiai célponttá, meg kell ismernünk a zsidóság etnikai és vallási motivációit is. A zsidóság történelmi tapasztalata alapján (az európai fehérfajú népek és a kereszténység iránti gyűlölettől és félelemtől hajtva) törekedett a nyugati civilizáció aláásására és felbomlasztására. Ezzel a történelem évszázadai során elszenvedett sérelmeit kívánta kompenzálni.

A zsidóság a nyugati civilizációt, közelebbről pedig a kereszténységet tekintette folyamatos üldöztetése és a történelem évszázadai során átélt szenvedései legfőbb okozójának. A zsidó történészek, társadalomtudósok, közéleti személyiségek közül csak kevesen teszik fel azt a kérdést, hogy miért pont a zsidókat tiltották ki oly sokszor Európában a keresztény államokból. Általában az a magyarázat, hogy az európai népek és uralkodóik ezt megmagyarázhatatlan, irracionális gyűlöletből tették, amelynek genetikai alapjai voltak. A zsidók valójában semmilyen okot nem adtak ilyen hátrányos diszkriminációra. A köznapi életben azonban gyakran fel kell tenni azt a kérdést, hogy ha valakit támadás ér, vajon ő maga adott-e arra valamilyen okot. Ha ezt a kérdést feltesszük és megtaláljuk az okot önmagunkban is, akkor már jobban megérthetjük a történteket. Ha viszont mereven elutasítjuk, hogy önmagunkban is keressük az okokat, azzal ténylegesen felnagyítjuk a problémákat, és ezt már valóban lehet egyfajta normálistól eltérő magatartásnak tekinteni.

A kulturális marxizmus a túlnyomórészt német-zsidó társadalomkutatók által alapított Frankfurti Iskolában jött létre.

cultural marxism

Az alapítók célja az volt, hogy a nyugati civilizáció keresztény alapjait támadják és mindenekelőtt az annak alapját képező családot bomlasszák fel. Az életet továbbadó biológiai-család az első világháború után még döntően a keresztény értékek és nevelés, valamint a keresztény hagyományok és erkölcs hordozója volt. A Frankfurti Iskola alapítói úgy gondolták, hogy ha sikerül felbomlasztani a hagyományos családot, akkor azzal halálos csapást mérnek a keresztény értékrendre is. Ennek viszont számos előnye származna a világnéppé is vált zsidóság számára. 

Ezért erőltették a szekuláris államok létrehozását és kényszerítették ki az állam és az egyház szétválasztását. Ugyanezért támogatták a XX. század második felében és a XXI. században a homoszexualitást, a feminizmust, a pornográfiát és a társadalmat más módon aláásó dekadens mozgalmak és devianciák terjedését.

A cél az életet átadó biológiai család és a kulturális identitást átörökítő nagyobb család, a nemzet, felbomlasztása volt. Amikor ellenállásba ütköztek, akkor ezt az ellenállást elnevezték rasszizmusnak, nacionalizmusnak, populizmusnak és antiszemitizmusnak. Ezeknek a fogalmaknak a valódi tartalma az, hogy el kell távolítani azokat az akadályokat, amelyek elősegíthetik, hogy az európai fehér fajú és keresztény kultúrájú népek tudatára ébredjenek ennek a világstratégiának. Az angolszász-cionista világelit szolgálatában álló kulturális marxizmus célja végső soron a világ feletti hegemónia megszerzése, hogy mindazt megtehessék, amit világuralmuk megszerzése érdekében célszerűnek tartanak és ebben senki ne akadályozhassa meg őket. A The Saker tekintélyes politikai elemző ezt így fogalmazta meg: „Az angolszász-cionista álláspontot így foglalhatjuk össze:’mindenkit a szolgáinkká kell tennünk” („The AngloZionist position can be summarized as such: ’we need to turn everybody into our slaves.”, ref: http://www.unz.com/tsaker/could-russia-still-become-an-ally-of-the-west/)

A pénzhatalmi világelit hálózata – az ellenőrzése alatt álló nemzetközi szabadkőműves struktúrák segítségével – behatolt a keresztény szervezetekbe és ott önpusztító belső konfliktusokat gerjesztett. Ma az egész keresztény kultúrkör az illuzórikus univerzális egyenlőséget hirdető szabadkőműves dogmát szorgalmazza. A kereszténység gyorsított ütemben alakul át az egyközpontú világrendet hirdető szinkretikus világvallássá, amely már nem ismeri el az európaiak jogát arra, hogy saját hagyományaikhoz ragaszkodó európaiként élhessenek a világnak azon a részén, ahol őshonos lakosok.

A Frankfurti Iskolát beindító zsidó értelmiségiek azzal magyarázták az antiszemitizmust, hogy az a Nyugat családra-alapozott keresztény kultúrájának a következménye. Az antiszemitizmust az európaiak genetikailag meghatározott irracionális tulajdonságának minősítették. Úgy érveltek, hogy mind a fasizmus, mind a nacionalizmus a keresztény tekintélyuralmi patriarchális családból fejlődött ki. A keresztény gyerekeket úgy nevelték, hogy engedelmesen elfogadják a tekintélyt. Ez tette lehetővé a fasizmus és a nemzeti szocializmus megszületését. Azonban a marxista zsidó értelmiségiek sem vizsgálták meg a saját felelősségüket abban, hogy miért fordulhatott ellenük a közhangulat. A hibát mindig valaki más követte el és ezért mindig valaki más volt a felelős. Nem kutatták, s a közvéleményt sem tájékoztatták a saját, ugyancsak patriarchális és egocentrikus belső világukról. Azt a zsidó kutatót vagy közéleti személyiséget, aki ezt mégis megtette, ugyancsak antiszemitának minősítették. Ebben a szellemben írta meg az „Autoriter személyiség” (Autoritären Persönlichkeit) című könyvét Theodor Wiesegrund Adorno is.

Az volt a célja, hogy véget vessen az antiszemitizmusnak. Adorno elsősorban a Nyugat családstruktúráját vette célpontba, amelyet mikro-fasiszta intézménynek minősített. Úgy vélte, hogy ez a családstruktúra vezetett a fasizmus és a nemzetiszocialista mozgalom létrejöttéhez, amelyek mind antiszemiták. Odáig ment ez a nagyhírű tudós, hogy a nyugati családmodellt egyszerűen pszichopatának, abnormálisnak minősítette. A XXI. században már létező családellenes jelenségeknek a gyökerei mind megtalálhatóak ebben a könyvében. A könyvet egyébként az Amerikai Zsidó Bizottság (American Jewish Committee) finanszírozta. Úgy is tekinthetjük, mint egy elkülönülő és kettős mércét alkalmazó csoportnak az etnikai és kulturális háborút meghirdető manifesztumát, egy olyan csoport hadüzenetét, amely minden eszközzel a saját specifikus érdekei érvényesítésére törekszik.

A második világháború után a Frankfurti Iskola azt hirdette magáról, hogy azért ellenzi a Nyugat civilizációját, mert így akar véget vetni az antiszemitizmusnak. Kezdetben azonban azt hirdette, hogy így akarja a nyugati civilizációt felbomlasztani és megszüntetni, mert a Nyugat az első világháború végén elmulasztotta a nagy lehetőséget, hogy elfogadja a kommunista világforradalmat és a kommunizmus világméretű győzelmét. Ezért büntetést érdemel.

A XXI. században is még létezik egy ilyen világforradalmi cél, és ma már a meghatározó motívum a zsidóellenesség felszámolása, annak a megszüntetése, hogy a zsidóságot egy különálló és a többséghez ellenségesen viszonyuló csoportnak tekintsék. A két világháború közötti időszakban a német nemzeti szocializmus – amely nyíltan hirdette a faji öntudatot, büszkeséget és lojalitást, a keresztényi értékrenddel együtt – fokozatosan az európai nemzetek feletti cionista dominancia fő akadályává vált.

Ez elősegítette, hogy szövetség jöjjön létre a nemzetközi pénzkartell – a felszínen kibékíthetetlen ideológiai ellenfélnek számító – két szárnya a KOMINTERN és a KAPINTERN, azaz a szocialista és a kapitalista világrend vezető hatalmait tömörítő nemzetközi szervezetek és szövetségek között.

1973 óta felgyorsult a pénzhatalmi világelit és a Szaudi uralkodóház által vezetett olaj-oligarchia együttműködése. A Szovjetunió felbomlását követően ez az együttműködés szorosabbra vált és létrejött az Iszlám Internacionálé, az ISZLÁMINTERN. Ennek az informális államok feletti hálózatnak – a KOMINTERNHEZ és a KAPITERNHEZ hasonlóan az a hosszútávú célja, hogy a pénzhatalmi világelit számára biztosítsa a világhegemóniát.

A pénzhatalmi világelit kooptálta a szunnita-szalafista arab olajoligarchiát és stratégiai alkut kötött vele. Ennek lényege, hogy a szunnita arab olaj-oligarchia elfogadja hosszútávon Eretz Izrael létrejöttét, cserébe a szekuláris – liberális világelit támogatja Európa és Észak-Amerika iszlamizálását.

A pénzhatalmi világelit e két megjelenési formájánál a közös világstratégiai cél volt a meghatározó. A két világháború között mindkettő a nemzeti szocialista Németországot tekintette a közös ellenségnek. Ezt kellett népével együtt elpusztítani.

A második világháború egyik következménye az európaiak faji öntudatának a meggyöngülése lett. A világformáló erők a 2014-ben beindított tömeges bevándoroltatással pedig be akarják fejezni az európaiak fehér faji-identitásának  a felszámolását is. A rasszizmussal való megbélyegzés ezúttal is megjelenik, mihelyt valaki szót emel az európai népek ellen irányuló demográfiai támadás ellen. A faji tényező elutasítása és tagadása, a multikulturalizmus és a különbözőség túlhangsúlyozása mind olyan módszerek, amelyek célja az európaiak faji öntudatának a felszámolása. A Nyugat intézményeit fokozatosan elfoglalták a magas-képzettségű zsidó és szabadkőműves értelmiségiek, akik etnikai-gyökerű és liberális kapcsolati-hálójuk révén elérték, hogy közülük egyre többen jussanak befolyásos állásokhoz. Az ő kötelességük aztán fokozott hatékonysággal terjeszteni az áltudományos eszméket. Azért lehet ezeket az eszméket és nézeteket áltudományos nézeteknek tekinteni, mert objektív kutatásokon alapuló, valamint empirikus tanulmányokkal nem lettek alátámasztva. Tudományosságuk csupán a nyugati értelmiségi elit konszenzusán alapult. Ily módon a Nyugat és civilizációja teljes mértékben manipulálhatóvá vált egy szűk csoport szubjektív szempontjainak és érdekérvényesítő erejének megfelelően.

Ha egy tudományosan megalapozott tény és ismeret ellentmondott az erősen elfogult zsidó és szabadkőműves nézeteknek, akkor annak képviselőjét nyomban rasszistának, nacionalistának, populistának vagy antiszemitának bélyegezték. Ez így már az ellentétes álláspontok tömeges cenzúrázását jelentette. Ez a tömegcenzúra csupán a Herbert Marcuse által leírt „Repressive Tolerance”-nak, azaz az „elnyomó türelmesség” egy másik megjelenési formájának bizonyult. (Marcuse tudományosságára is érvényes az, hogy egyetlen, erősen szubjektív nézeteket kifejtő esszé megírása önmagában még nem jelent tudományosan is megalapozott igaz állításokat.)

Aki XXI. század második évtizedében vállalni merészeli az igaz tények kimondását, annak szembe kell néznie a pénzhatalmi világelit által megkövetelt hyper-liberális intolerancia zsarnokságával és a politikai korrektségnek elnevezett képmutató cenzúra neonáci rohamosztagaival.

Earl Raab, az ADL, vagyis az Anti-Defamation Leauge of B’nai B’rith (a zsidó szabadkőműves szervezet védelmi ligája) társult intézetének számító Perlmutter Institute of Jewish Advocacy (Perlmutter Intézet a Zsidók Támogatására) ügyvezető igazgatója, aki egyben a San Francisco-ban megjelenő Jewish Bulletin munkatársa, írta a következőket 2014-ben:

„A népszámlálási hivatal nemrég jelentette, hogy az amerikai népesség mintegy fele hamarosan nem fehérfajú, illetve nem európai eredetű lesz és valamennyien amerikai állampolgárok lesznek. Meghaladtuk azt a pontot, amelyen túl egy Nemzeti-Árja párt már nem lesz képes hatalomra kerülni ebben az országban.” (az USA-ban – szerk.)

„Már egy fél évszázada azon munkálkodunk, hogy olyan amerikai közvélemény jöjjön létre, amely ellenzi az etnikai vakbuzgóságot. Ez az ellenzéki beállítódás még nem tökéletes, de az amerikai lakosság heterogén jellege már képes ezt a változást visszafordíthatatlanná tenni. Ezért az alkotmányos és a faji elfogultság elleni korlátok most még időszerűbbek, mint valaha.”

A kereszténység etnikai és vallási okokból való támadása már meghatározó szerepet játszott a bolsevik hatalomátvétel idején Oroszországban is. A zsidók Oroszországot és az ortodox kereszténységet antiszemitának tekintették. A kommunista forradalmat használták ki a cári rendszer megdöntésére és a Romanov-dinasztia eltávolítására nemcsak a hatalomból, de az élők sorából is. Ennek nyomán orosz keresztények milliói pusztultak el. Bizonyított tény, hogy a bolsevik hatalomátvételt a nemzetközi bankárok finanszírozták. A XXI. században már a kulturális marxizmus módszerei dominálnak, amelyek az erkölcsi alapok felbomlasztását részesítik előnyben a fizikai erőszakkal és a rendőrállami módszerekkel szemben.

A nyugat-európai keresztény társadalom a XXI. században nem kerülheti el, hogy felvegye a küzdelmet a kulturális marxizmussal, amely az egyetemes keresztény erkölcsöt és értékrendet szemita eszmeiséggel kívánja felcserélni, amely ugyancsak egyetemes, de amelyet egy keresztényellenes és hatalomratörő kisebbség önzése határoz meg.

Ivan Aksakov (1823-1886) orosz író, az orosz szlavofilek egykori vezetője ezt így fogalmazta meg: „A középkorból kiemelkedő zsidók – néhány kivétellel – bizonyosra vették, hogy legnagyobb ellenségük a kereszténység. A templomok formálták az embereket, akik bennük imádkoztak, akár római-katolikusok, akár orosz-ortodoxok, vagy protestánsok voltak.”

Norman Podhoretz (1930) tette fel azt a kérdést: miért liberálisok a zsidók? ( Podhoretz Pulitzer-díjas újságíró, a Commentary című folyóirat főszerkesztője, a Hudson Intézet munkatársa). Kevin MacDonald fejti ki “Jewish Group Evolutionary Strategy” (Zsidó Csoport-fejlődési Stratégia) néven ismert elméletében, hogy a zsidók tudatosan törekedtek számukra fontos közös tulajdonságok kifejlesztésére (Kevin MacDonald (1944) kaliforniai Long Beach Egyetem antropológus professzora, több tudományos mű szerzője). Az európaiakat a barátságtalan környezeti feltételek arra ösztönözték, hogy erősen individualisták legyenek viszonylag kismértékű etnocentrizmussal. Ez hozzájárult kiemelkedőnek tekinthető szellemi és egyéb teljesítményeikhez, de ugyanakkor sebezhetővé tette őket a zsidók behatolásával szemben, akik más földrajzi és éghajlati körülmények között, egymásra utalt emberek – erős etnocentrizmussal rendelkező közösségeiként – jöttek létre.

Az európaiak számára nem a különböző csoportok közötti verseny, hanem a fizikai környezet jelentette a fő problémát. Az etnocentrizmus és a xenofóbia alacsony szinten volt és az erkölcsi szabályokat nem az adott etnikai közösséghez való tartozás határozta meg. A népsűrűség alacsony volta miatt kevés volt a népes, nagyméretű család. A csoporton kívüli házasságok voltak a jellemzőek. A sikeres túléléshez az önerőre támaszkodásra és a független kritikai gondolkodásra volt szükség. Az európai kultúrában ezért a más csoportok tagjaival való házasságkötés volt a jellemző és a gazdasági életet elsősorban az egyéni teljesítmények határozták meg.

A zsidóság származási környezete kevésbé volt zord. A túlélést a csoportok közötti versengés határozta meg, ezért magas volt az etnocentrizmus, a faji összetartozás és az idegenellenesség, erős az agresszivitás a kívülállókkal szemben, az erkölcsöt pedig az határozta meg, hogy az a jó, ami az adott csoportnak jó. A magas népsűrűség lehetővé tette a népes családok létrejöttét, amelyben előnyös volt a csoporton belüli házasság. A túlélés sikere a csoport egészének a cselekvésétől függött, amely kikényszerítette a csoportnormák betartását és a vezetés tekintélyének a növelését. Ezek a közel-keleti jellemzők kiegészültek a judaizmuson belüli kulturális gyakorlattal. Ennek egyik következménye a zsidó közösségekben élők intelligenciájának a növekedése.

A zsidók négy közös jellemvonása

Kevin MacDonald szerint a zsidók négy fontos közös jellemvonással rendelkeznek.

Az egyik a magas fokú etnocentrizmus. Ennek következménye az egymás támogatása és a csoporton belüli kollektív magatartás. A zsidók gyakran ösztönösen alkalmaznak más-más erkölcsi mércét a nem-zsidókkal és a zsidókkal szemben. Azt követelik a nem-zsidóktól, hogy ne részesítsék előnyben a saját csoportjukhoz tartozókat, miközben ők ezt dicséretre méltó magatartásnak tartják a zsidók egymás közti viszonyában. Olyan ideológiákat hoznak létre, amelyek erősítik a csoporton belüli összetartást. Ennek egyik megjelenési formája az erős etnikai alapú kapcsolatok ápolása a zsidó közösségeken belül. Ehhez tartozik az, hogy a zsidók általában előnyben részesítik a hozzájuk tartozóknak az érdekeit a nem-zsidók érdekeivel szemben.

A második jellemző az agresszív magatartás, különösen a csoporthoz nem tartozókkal szemben. Az Amerikai Zsidó Bizottság 1962-ben felmérést végzett a Baltimore-ban élő zsidók körében. A megkérdezettek kétharmada azt válaszolta, hogy véleményük szerint a zsidók túlságosan tolakodóak, erőszakosak, vulgárisak, anyagiasak és ez az antiszemitizmusnak az oka. Kevin MacDonald szerint a zsidóság erősen sérelmezi, elutasítja és aktívan fellép az európai és keresztény kultúrával szemben, s ez az antiszemitizmus igazi oka.

A harmadik sajátosság, hogy a zsidók pszichológiailag intenzív magatartást tanúsítanak. Az erőteljes érzelmi életet élő, indulatos emberek alkalmasak arra, hogy hasonlóan erőteljes – akár pozitív, akár negatív – emocionális hatásokat váltsanak ki másokból. Magatartásukkal másokat is erőteljesebb pszichés megnyilvánulásokra késztetnek. Ezek egyik megjelenési formája az erős elkötelezettség, a makacs ragaszkodás és a fehér-fekete gondolkodásmód. Gyakran előfordul, hogy azt, aki bírálja a zsidókat vagy Izraelt, azt arra is képesnek tartják, hogy tömeggyilkosságokat kövessen el a zsidókkal szemben.

A negyedik jellemző kollektív tulajdonság az, hogy a zsidók intelligencia színvonala magasabb, mint az átlagembereké. Azok, akik bírálják a zsidókat, azzal érvelnek, hogy különböző kultúrákban és különböző korokban nagyon hasonló tulajdonságokat tesznek bírálat tárgyává a kifogásolók. Ezek közé tartozik a zsidók szeparatizmusa és szoros törzsi összetartozása. A bírálatok közös tárgya még a zsidók gazdasági, politikai és kulturális dominanciára való törekvése, valamint az a vélemény, hogy a zsidóknak olyan negatív személyi tulajdonságaik vannak, amelyek hajlamossá teszik őket a nem-zsidók gátlástalan gazdasági kihasználására. Ez kiegészül azzal, hogy a zsidók elsősorban önmagukhoz lojálisak. Az antiszemitizmust a zsidóság közös túlélési stratégiájára adott válasznak is tekintik. Azok a kutatók, akik ezt a jelenséget a gazdasági és más versenyhelyzetek vonatkozásában vizsgálják, úgy látják, hogy a nem-zsidó közösségek egy része kiszorul a társadalmi és gazdasági életből, marginalizálódik, és ez válaszreakcióként kiváltja a kiszorultak összefogását, valamint az antiszemitizmus erősödését.

A szervezett zsidóság számos stratégiát dolgozott ki az antiszemitizmus ellen. Bizonyos esetekben ez kiterjedt a zsidó magatartás kontrolljára is. Más esetekben azonban racionalizálta és védelmébe vette a zsidó magatartást. Számos közvetlen stratégia is létrejött. A zsidó közösségek létrehoztak és támogattak olyan szellemi mozgalmakat, amelyek erősítették érdekeik védelmét és az antiszemitizmus elleni fellépésüket. Ide sorolható a faji közösség és a genetikai közösség tagadása. Ilyen mozgalomnak tekinthető a marxizmus is és a szocializmus-kommunizmus általában. Harmadikként megemlíthetjük a pszicho-analízist. Sigmund Freud szerint az antiszemitizmus a nyugati kultúrában érvényesülő szexuális elfojtásnak tudható be. A freudizmusnak fontos szerepe volt a házasság és a szexuális élet hagyományos szabályainak a felbomlasztásában.

Fontos világstratégiai cél a tömeges migrációk tudatos előidézése.

A kutatók szerint zsidók és a zsidó szervezetek döntőszerepet játszottak a tömeges etnikai keveredés létrehozásában, mert ezt a nemzetközi zsidóság alapvető érdekei szempontjából előnyösnek tartották. Azt is állítják ezek a kutatók, hogy a zsidók azért karolták fel más kisebbségek támogatását, mert így akarták hatékonyabban érvényesíteni a kisebbségek érdekeit a többség érdekeivel szemben.

A Nyugat egészének a külpolitikájában a neokonzervatívok képviselik következetesen a nemzetközi zsidóság és a cionista világmozgalom érdekeit. A neokonzervatívok abból indulnak ki, hogy amit az izraeli politikai jobboldal gondol, az a legjobb Izrael számára. Ilyen összefüggésben is elemezni kell, miért indított az Egyesült Államok háborúkat olyan országok ellen, amelyeket Izrael is az ellenségének tart. A neokonzervatívok egyébként határozottan támogatják a multikulturalizmust a Nyugaton, de keményen ellenzik Izraelben. A másfajú és más kultúrájú emberek tömeges bevándoroltatása Európába és Észak-Amerikába tovább fokozza az itt élő országok lakóinak kevertfajúvá tételét és kultúrájuk multikulturális mozaikká való átalakítását. Ennek a nyugati országok általi elfogadtatása valójában visszaélés a Nyugat keresztény toleranciájával. Az etnikai és kulturális sokféleség mértéken túli fokozása szükségszerűen felszámolja a fehérfajú népek keresztény elveken nyugvó hagyományos toleranciáját. Ez hosszútávon ellentétes a nemzetközi zsidóság érdekeivel, mert arra kényszeríti a megerőszakolt fehérfajú népeket, hogy végül mindegyikük a saját kezébe vegye sorsát és védelmezze önmagát. Az európaiak mind saját földrészükön, mind Észak-Amerikában máris arra kényszerültek, hogy önvédelmi stratégiákat dolgozzanak ki saját túlélésük érdekében.

A nemzetközi zsidóságnak az a korábbi célja, hogy Európát és a Nyugatot át kell alakítani olyan hatalmi struktúrává, amelyet az ott élők megtévesztésével viszonylag könnyű megvalósítani, már nem tűnik reális lehetőségnek. A Nyugat fehérfajú népei egyre inkább felismerik helyzetüket és ragaszkodnak nemzeti identitásukhoz, valamint keresztény vallási hagyományaikhoz. Egyre többen felismerik a Nyugat-ellenes, fehér-ellenes és keresztény-ellenes ideológia álságos és képmutató voltát. Ezt az angolszász-cionista ideológiai szemfényvesztést azok erőltetik, akik a legetnocentrikusabb népnek bizonyultak saját nemzetállamukban. Izrael kizárólag a zsidók állama, amely ellenzi a vegyes-házasságokat és nem engedélyezi a nem-zsidók bevándorlását. Izrael tiltja a homoszexuálisok házasságát és az állam az élet továbbadására alkalmas heteroszexuális házasság intézményét támogatja. Nehéz prognosztizálni, hogy meddig lehet a Nyugat népeinek megtiltani azt, amit a zsidóság a saját hazájában helyesnek tart és minden rendelkezésére álló eszközzel védelmez.

Tény, hogy a történelem során a szétszórtságban élő zsidó népnek üldöztetések és szenvedések sorát kellett átélnie a keresztény-európaiak által lakott országokban. Ezeknek a csúcspontja a holokauszt, amely bizonyos értelemben magyarázatot adhat az őshonos európaiak nemzetállamainak a felszámolását célzó törekvésekre.

Ha ezek a népek önvédelmi reflexből szembeszállnak az elpusztításukat célzó stratégiával, akkor az angolszász-cionista informális világbirodalom tömegtájékoztatása nyomban nácinak, fasisztának, rasszistának és antiszemitának minősíti őket. Egyelőre azt a módszert használják, hogy a nemzeti önvédelmet a holokausztra való hivatkozással nyomban leállítják. Eddig ez az ideológiai harc hatékonynak bizonyult, mert a pénzhatalmi világelit tulajdonában lévő tömegtájékoztatás még mindig képes a sikeres propaganda-agymosásra. A kulturális marxizmus, amely meg tudta mérgezni egész nemzedékek szellemi életét, még mindig hatásos méreg. Még jelentős kábító-bénító erővel bír, de már csak lassítani tudja az etnikai és nyelvi identitáson alapuló nemzetállamoknak, valamint a fehér népeket egyesítő faji identitásnak a kibontakozó önvédelmét.

Azért kell tanulmányoznunk a kulturális marxizmust és a Frankfurti Iskola tevékenységét, mert e-nélkül nem értjük meg kellő alapossággal, hogy mi történik napjainkban, Európában. A kulturális marxizmus nem a nyugati kultúra természetes terméke. Ez egy gyűlölködő, bomlasztó, manipuláló ideológia, amelyet a magukat társadalomtudósnak tekintő, többségükben zsidó értelmiségiek találtak ki abból a célból, hogy aláássák Európa hagyományos szellemiségét és kulturális intézményeit. Miközben toleranciáról, a személyiség gazdagodásáról, szeretetről, szerelemről, egyenlőségről, a különbözőségben megnyilvánuló egységről, progresszióról, modernizációról szónokolnak, valójában a nemzetállamot és a kereszténységet tagadó kozmopolita szubkultúrát erőltetik, amely tagadja az univerzális erkölcsöt és káoszhoz, anarchiához, végső soron Európa öngyilkosságához vezet.  A szabadkőműves ideológia egyik megjelenési formájának, a kulturális marxizmusnak a lényege a nihilizmus, amely tagadja a hagyományos keresztény együttélési szabályok, az erkölcs és a jog normáinak az érvényességét, és provokatívan a lét értelmetlenségét és a cselekvés hiábavalóságát hirdeti.

Drábik János

Kapcsolódó cikk:
A Frankfurti Iskola és a kulturális marxizmus – kinek a kulturális diktatúrája?
https://drabikjanosblog.wordpress.com/2018/08/04/a-frankfurti-iskola-es-a-kulturalis-marxizmus-kinek-a-kulturalis-diktaturaja/

Reklámok

Maróth Miklós professzor nagyelőadása az iszlámról

Maróth Miklós professzor Széchenyi-díjas, Corvin-lánccal kitüntetett orientalista, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia volt alelnöke, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem alapító dékánja előadása az iszlámról. Az alábbi nagyelőadás alatt rövid videókivonatok is találhatók.

Maróth Miklós nagyelőadása az iszlámról

Maróth Miklós fentebbi előadásából rövid kiemelések:

A tőkés társaságok túlzott hatalmát és gazdagodását korlátozni akaró államférfiak démonizálásáról
https://www.youtube.com/watch?v=irGrn8aQpRQ

Európa önként és dalolva hódol be az iszlámnak
https://www.youtube.com/watch?v=_ijYcSABMtY

Bűnök, parancsok, trükkök az iszlámban
https://www.youtube.com/watch?v=jZoHUZyJzX8

A kereszténység és az iszlám aszimetrikus viszonya
https://www.youtube.com/watch?v=zpO-jdflG6A

Kapcsolódó:

Miért kell foglalkoznunk a politikai iszlámmal? – Incze Nikoletta előadása (dr. Bill Warner iszlámkutató munkássága alapján)https://www.youtube.com/watch?v=suyVAn3vG78

Drábik János – Miért erősebb az iszlám mint a kereszténység?

dr. Drábik János

miért erősebb az iszlám, mint a kereszténység? 

Európa elözönlése migránsinvázióval

A müncheni FOCUS hetilapnak adott interjújában Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette, hogy „az iszlámvallás- és kultúra nem olvad össze a keresztény vallással és kultúrával; egy másmilyen életformáról van szó. Nem olvasztótégely jön létre, hanem multikulturalizmus, egymástól elválasztott társadalmakkal, amelyet Magyarország nem akar”. A magyar miniszterelnök szerint „Európa egy életforma, amelynek része a gondolat- és a vallásszabadság, a jogegyenlőség, a férfiak és nők egyenlősége. Ezek kulturális értékek, amelyeket meg kell védenünk. Most Európában párhuzamos társadalmak jönnek létre, amelyek nem akarnak igazodni ezekhez az értékekhez”.

Orbán kitér arra is, hogy miért az iszlám kultúra erősebb ma, mint az európai. Válaszol is rá, hogy azért erősebb az iszlám, mert jobban tiszteli az életet és nagyobb értéket tulajdonít a családnak, amit a demográfiai mutatók is jeleznek. „A magyarok érzik a csontjaikban a 150 éves oszmán uralmat, amelynek idején egy muzulmán és egy magyar világ létezett. Franciaországban járva ennek modern változatát látni. Így azt ugyan nem lehet tudni, hogy az integráció sikere eleve kizárt-e, de a példák azt mutatják, hogy az integráció eddig nem sikerült. Az iszlám soha nem volt Európa része, hanem bejött ide, és szellemi értelemben nem tartozik Európához”.

Olvasás folytatása

Hogyan jött létre az Iszlám? Igaz-e, hogy a Vatikán közreműködött az iszlám létrehozásában?

dr. Drábik János

Hogyan jött létre az Iszlám? Igaz-e, hogy a Vatikán közreműködött az iszlám létrehozásában?

Az elektronikus változatban publikált Spektrum Magazine[1] 2002. augusztusi számában közzé tette a The Creation Of Prophet Muhammad (Mohamed próféta megteremtése) című tanulmányt, amelyet Alberto Rivera korábbi jezsuita pap írt. Alberto Rivera a Vatikánban tudomására jutott információkat 1988-ban publikálta. Ekkor adta először közre mindazt, amit beavatott jezsuita papként a tudomására hoztak a katolikus egyház központjában. Rivera később kilépett a jezsuita rendből és protestáns lett. Ezt követően számos sikertelen kísérlet történt az élete kioltására. Hirtelen halálát végül is ételmérgezés okozta.

A jezsuita bíboros Augustine Bea a Vatikánban őszintén elmondotta a beavatottaknak, hogy a római-katolikusok mennyire szerették volna Jeruzsálemre is kiterjeszteni befolyásukat a III. század végén. A Szentföld központja felbecsülhetetlen értéket jelentett a számukra. Ezért született meg az az elképzelés, hogy létre kell hozni egy olyan erőt, amely képes ezt a feladatot teljesíteni. Így esett a választás Izmael[2] gyermekeire, az arabokra.

Bea bíboros többek között ezt mondotta Rivera-nak: „Mivel vallástörténetileg és stratégiai-földrajzi fekvése miatt is a Szent Város felbecsülhetetlen kincsnek számított, felmerült az elgondolás, hogy Jeruzsálemből egy római-katolikus várost kéne csinálni. E feladat elvégzésére adva volt egy nagy és kiaknázatlan emberi erőforrás: Izmael gyermekei…”

Ennek a tervnek lettek részesei a Közel-Kelet sivatagos vidékein nomád életmódot folytató arab beduinok. Jézus Krisztus korai követői mindenfelé hirdették az evangéliumot kis gyülekezeteket alapítva, de egyre inkább ellenállásba ütköztek. Mind a zsidók, mind a római kormány üldözte a korai keresztényeket, mert meg akarták állítani az evangélium terjedését.

Ebben az időben a Római Birodalom már számos okból hanyatlásnak indult. A korrupció, az apátia, az általános eladósodás, az ugaron hagyott termőföldek, a szabad parasztok városba menekülése belülről pusztította az egykor hatalmas Birodalmat. Rivera írása nyomán Idézzük ismét Bea kardinálist: …

Olvasás folytatása