Bernard Lietaer, a helyi pénzek modern atyja elhunyt

Bernard Lietaer †

Prof. Bernard Lietaer (ejtsd lietár) Silvio Gesell-nek, a helyi pénzek első feltalálójának volt a szellemi örököse, egyúttal az euró elődjének, ami egy kiegészítő pénznek indult, az egyik megalkotója; a belga jegybank egykori osztályvezetője. Legfontosabb videói és két legjelentősebb könyve magyarul is megjelentek, lásd e bejegyzésben lejjebb.

 
Lietaer aki a fénykorát élő ókori egyiptomban használt “kiegészítő pénznemeket” felfedezte, egyúttal ennek a kifejezésnek a megalkotója a világ számára, számos komplementer valuta létrejöttét segítette, több könyvet írt a témában.
 
A rómaiak előtti ókori Egyiptom gazdasági és társadalmi sikerének titka a római birodalom által bevezetett monokulturális pénzrendszer előtti, kiegészítő pénznemet is használó pénzrendszere volt.
A Sötét Középkor előtti, Centrális Középkor hatalmas fejlődésének is a kiegészítő pénzek jelentették a lényegét (ekkor épült Európa legtöbb katedrálisa, a legtöbb templom Olaszországban és igen, Magyarországon).
De a Nyugat-Európa történelmi gazdagságát megalapozó Hanza-városok (Hanseatic League) egyik kulcsát is ezek jelentették (a másik a saját jogrendszerük volt).
Bernard Lietaer a nyílt forráskódú Bancor nevű, Ethereum blokklánc (blockchain) technológiát alapul használó kriptovaluta támogatója és atyáskodó mentora is volt, mely innovatív módon egyúttal egy átlátható, okos szerződés (smart contract) és okos nyilvántartás funkciójú adattárolási technológia is (melyet Dubai például földhivatalában már használ), egy valódi demokratikus szavazást és pénzrendszert lehetővé tevő digitális technológia.
 

Lietaer könyvei közül több magyarul is megjelent!

 

Nyomtatott változat a képre kattintva, digitális hivatalosan ingyenes változat a bejegyzés alján

Egyik az Új Pénz egy Új Világnak című könyve, melyet a Drábik munkásságát szeretettel követő ingatlan.com egyik társtulajdonosa adta ki úgy, hogy ingyen 0Ft-ért hivatalosan letölthetővé tette már a kiadás pillanatától!

Itt most egy kitérőt hadd tegyünk: e könyv magyar kiadója esetén egy igaz magyarról beszélünk emiatt: mert szívéig megértette nemcsak azokat az igazságokat, amiket Drábik is tanít már közel két évtizede, hanem azt is, hogy kapzsiság és pénzmohóság helyett ha már van mit a tejbe aprítani, akkor ingyen, gazdaságilag irracionálisan, de lelkiismeretileg teljesen racionálisan, társadalmilag mégis hatalmas szolgálatot téve, is lehet szolgálni a (magyar) világot.
 
Lietaer másik legjelentősebb könyve a Mysterium Geld, ami angolul nem teljesen készre szerkesztetten (képek hiányoznak belőle), szövegét tekintve azonban teljesen, elérhető People Money címen, melyben végigveszi azokat a történelmi példákat, melyek igazolják, hogy a háttérhatalom hogyan szorította ki a feminin princípiumot a társadalmakból a pénzrendszer egypólusúvá tételével, azaz a monokulturális pénzrendszer kizárólagosságával, ezen keresztül(!!!) a vallások hímnemű Istenkép általi domináltságával (hogy minden országnak csak egy hivatalos pénzneme van és csak az használható minden célra, az az egyetlen eszköz mindenre – a “kalapácsal festeni” példájára gondoljunk és hogy az Isten, az élet természetes, az egy erőszakos, bosszúálló, bűnöket ismerő és büntető férfikép), és e két tartópillérrel
(monopénz-rendszer és egyedüli férfi-isten) TARTÓSÍTOTTA az extrém maszkulin princípiumot az emberiség tudatában és kollektív tudatalattijában: az erőszak, az elnyomás, a versengés kultúráját végigívelve az emberiség teljes történelmén és a bolygó teljes spektrumán (a világi és vallási uralkodó elitek hatalmának mindenkoron mindenhol ez a pénzrendszer, istenrendszer és így társadali rendszer volt a vonzó).
 
Ennek a könyvnek az átdolgozásával és Magyarországra vonatkoztatásával (főleg a gyakorlati hasznosíthatóság, a helyi pénzek tekintetében) született a magyar Népi Pénz a Közösségekért című könyv, mely elérhető a https://nepipenz.wordpress.com oldalon. (aki teheti, eredeti nyelven olvassa)
A helyi pénzek másik magyar nagykövete Síklaky István volt, könyve “A fennmaradás társadalmi programja, A pénzuralmi rendszer alternatívája”
 
A helyi pénzek, kiegészítő pénznemek legnagyobb magyar weboldala a Helyi Pénz Szoftver Blog: http://helyipenzszoftver.blogspot.com , mely a Lietaer által is dicsért Cyclos helyi pénz szoftver magyarra fordítását akarta segíteni, de a témát senki nem találta önkéntes (pénzügyi angol) fordításra érdemesnek a több tízezer fős Drábik és Világhelyzete-közösségekből sem.
 
A Cyclos saját szerveresen és felhőalapon is működő, POS-terminálokra és webáruházakra, valamint falusi vagy járási helyi piacokra is használható, mobilapplikáció-alapú és sms-alapú használatot is lehetővé tevő kiegészítő pénznem szoftver a legmodernebb díjnyertes innovációkkal.
 

>>>>>>> LIETAER VIDEÓI MAGYARUL:<<<<<<<

Szaniszló Ferenc: Bernard Lietaer – Pénz és Fenntarthatóság könyvbemutató (Világ-panoráma, 17p)
 
Kiegészítő Pénznemek videógyűjtemény további magyar Lietaer videókkal
 
 

>>>>>>> LIETAER KÖNYVEI MAGYARUL:<<<<<<<

 
Bernard Lietaer – Pénz és Fenntarthatóság – A hiányzó láncszem
https://bookline.hu/product/home.action?_v=Bernard_Lietaer_Christian_Arnsperger_S&id=293799&type=22
 
 
 
 
 
 
Dr. Bánóczy János – Népi Pénz a Közösségekért
https://nepipenz.wordpress.com (magánkiadásban jelent meg, rendelhető)
 
 
>>>>>>>HIVATALOS HÍR BERNARD LIETAER HALÁLÁRÓL SAJÁT BLOGJÁNAK KEZELŐITŐL<<<<<<<

Új Lautenbach-tervet Magyarországnak

Magyarország a népesedési és gazdasági problémáit csak rendszerszintű, alapvető, mélyreható változásokkal tudja megoldani! Magyarországra átdolgozva az egykori német Lautenbach-tervet ez megvalósítható! A kivételesen erős parlamenti kétharmados többség pedig ehhez megadja a szükséges erőt! Orbán Viktor miniszterelnök és Matolcsy György jegybank-elnök figyelmébe ajánljuk a tanulmányt!

Ez a cikk 22 A4-es oldal, ezért letölthetővé tettük több különböző formátumban az alábbi linkeken:

– nyomtatható oldalszámozott PDF:
https://app.box.com/s/h7fuugpppkjpp0e39hfk4m30172m2pgs

– e-könyv olvasóra, .epub:
https://app.box.com/s/jyh4agl1mtxt4x973fzz5qwv0rnybo0g

– kindle-re, .mobi:
https://app.box.com/s/utu3jxf018x1l52f62r7rcrncdc4gxp3

EU-birodalom helyett új Lautenbach-tervet

dr. Wilhelm LautenbachA weimari Németország gazdasági minisztériuma akkori vezető szakértőjének, Dr. Wilhelm Lautenbachnak az elgondolásai szerint a hitelembargó alá helyezett Németország külföldi kölcsönök igénybevétele nélkül is beindíthatja gazdaságát. A német szakértő elgondolásának az volt az alapja, hogy a konkrét gazdasági feladathoz kötött produktív programra fordított állami pénzkibocsátás infláció nélkül teszi lehetővé az adott gazdasági feladat végrehajtását.

Akkor van szükség ilyen rendkívüli finanszírozási módszerre a gazdasági infrastruktúra bővítésére, a kutatásra és fejlesztésre, valamint a versenyképes innovációra, ha nem áll az állam rendelkezésére kellő nagyságú adóbevétel és olcsó, vagyis kis kamatozású külföldi tőke. Ehhez azonban olyan az Országgyűléstől és a Kormánytól nem független, hanem tőle nagyon is függő központi bankra van szükség, amely a kormányzat programjait olcsó jegybanki pénzzel finanszírozza. Lautenbach elgondolásai nyomán sikerült a nemzetiszocialista Németországnak rövid idő alatt 1 millió alá csökkentenie a 8 millió munkanélküli számát, mivel olcsó közpénzzel, valamint a kereskedelmi váltók széles körű alkalmazásával nagyarányú közmunkaprogramokat indított be. Ezek kivétel nélkül az értékelőállító termelő-gazdaságban folytak és felölelték kezdetben az autópályák építését, és más infrastrukturális programokat. Később már természetesen a fegyverkezés vette át a vezető szerepet.

A Lautenbach-féle gazdaságfejlesztés-, finanszírozási módszert azonban a II. Világháború után is sikeresen alkalmazták több országban.

A francia állami tervezési hatóság, amely De Gaulle tábornok elnöksége alatt érte el a legnagyobb befolyását, több száz szakértőt foglalkoztatott azért, hogy termelékenységet fokozó programokat dolgozzanak ki az érték-előállító fizikai (termelő) gazdaság számára. Ez alapozta meg a francia gazdaság fellendülését az 1960-as években, amely a jóléti állam alapja lett.

Ma, amikor a szolgáltató államról esik szó, amelynek persze legfőbb szolgáltatása az, hogy adó formájában beszedi a kamatot a magánpénz-monopólium tulajdonosai számára, nem árt emlékeztetni a következőkre: az említett franciaországi gazdasági fellendülés idején az állami gazdasági irányítás jelölte ki az olyan konkrét infrastrukturális programokat, mint például a gyors vasútvonalak és az atomerőművek építése. Másrészt kijelölte azokat a technológiai területeket, ahol optimálisak a feltételek a termelékenység fokozására. Az állam irányítása alatt álló központi bank, vagyis az államtól nem független francia Nemzeti Bank, ezekre a programokra maga bocsátotta ki a hiteleket, amelyeket azonban kizárólag a fizikai gazdaság termelékenységét fokozó, konkrétan megjelölt programokra lehetett csak felhasználni. Ezeknek a hosszúlejáratú hiteleknek a kamata mindössze 1-2% volt. Ezeket a hiteleket közvetlenül a francia Nemzeti Banktól lehetett felvenni. Ez a módszer csaknem azonos a Deutsche Bank 1989-ben meggyilkolt elnöke: Alfred Herrhausen által is javasolt finanszírozási megoldással. Ez az eljárás az 1984-ben alapított “Kreditanstalt für Wiederaufbau” – fejlesztési hiteleket nyújtó – állami pénzintézet működésére hasonlít, amely elsősorban a kis- és középvállalatokat finanszírozta, valamint a fejlődő országoknak nyújtott támogatást.

Egy másik megoldási mód szerint a Nemzeti Bank a kereskedelmi bankok és a takarékpénztárak számára biztosított pénzeszközöket.

Olvasás folytatása

Bernard Lietaer – A Társadalmi Tőke Típusai – az új nemzeti demográfiai programhoz

A kiegészítő pénznemek felhasználási területei

Az új nemzeti demográfiai program megvalósításához érdemes lenne felhasználni kiegészítő pénznemeket. Így drasztikusan hatékonyabban lehetne megvalósítani a magyar nemzet biológiai megmaradását, sőt gyarapodását célzó kormányzati lépéseket.

A kiegészítő pénznemek a kihasználatlan társadalmi kapacitásokat, tőkéket mozgósítják, ezért valójában, jogilag és közgazdaságilag nem állnak szemben a pénzimpériummal. Csupán a politikai, ideológiai hegemóniával. Valójában teljesebbé, egészebbé, ember számára élhetőbbé teszik a rendszert úgy, hogy közben a nagytőkések, a világ igazi tulajdonosai meg tudják tartani jövedelmező tőketulajdonaikat.

A kiegészítő pénznemek gazdasági, pénzügyi demokráciát vezetnek be, ami soha sem volt az emberiség történelmében, de nem veszik el a tulajdonjogokat és azzal járó gyümölcsöket.

A pénzbirodalom emberellenes egyeduralma hasonló tudások gyakorlati alkalmazásával csökkenthető: regionális és szektorális “helyi pénzek”, vagyis helyi és ágazati komplementer valuták bevezetésével a tőke tíz típusát figyelembe véve, tehát helyi és funkcióspecifikus kiegészítő pénznemekkel.

A kiegészítő pénznemek nemcsak egyszerű párhuzamos valuták, ugyanis kiegészítő, komplementer pénz-TÍPUSOK. Vagyis: más motivációkat erősítenek, más célokat lehet velük elérni, mint a hagyományos valuták rendszerével. Ez még akkor is érvényes, ha egységes (egy darab) vagy ha párhuzamos valuták vannak is egy országban: például hiába lehet az Egyesült Királyságban font sterlinggel és euróval is adót fizetni, mindkettő monopol vagyis monokulturális típusú pénznem, egyfajta motivációs rendszerrel. A kiegészítő pénznemek újfajta feladatokat látnak el, a meglévő rendszert a gyengeségeinél kiegészítve, a meglevő, monokulturális pénzrendszer társadalomnak okozott hátrányai kiküszöbölését lehetővé téve. Ez a társadalmilag sokkal egészségesebb pénzügyi rendszer lenne a monetáris ökológia (kapcsolódó cikkünk a kiegészítő pénznemek funkcióiról itt).

Az alábbi írás arról szól, milyen társadalmi tőketípusokra lehetne alkalmazni kiegészítő pénznemeket, milyen tőketípusokra épülhetne a monetáris ökológia.

Új Társadalmi Tőke Teremtése

Olvasás folytatása

1848. március 15.: Kossuth és a független magyar pénzrendszer

Az 1848-as magyar forradalom és szabadságharc igazi oka az önálló magyar pénz megteremtése volt

A Kossuth-bankó. Kép forrása és további részletek itt.

Mielőtt elemezzük a magyarországi fejleményeket, vessünk egy pillantást arra, hogy mi váltotta ki 1848-ban a forradalmi megmozdulások egész sorát Európában? Milyen szerepe volt az eseményeket a háttérből mozgató szabadkőművességnek, és a vele szövetkezett nemzetközi pénzkartellnek, a politikai események alakulásában? Miért vezetett az önálló magyar pénzrendszer igénye fegyveres konfliktushoz a magántulajdonban álló Osztrák Nemzeti Bank, és az őt támogató császári hatalom, valamint a felelős magyar kormány között Magyarországon? Miért lehetett a magyar március 15.-e – a háttérerők nemzetközi manipulációi ellenére – az emberi méltóság és nemzeti függetlenség tiszta forradalma?

Olvasás folytatása

dr. Drábik János – A hitelpénzrendszer alternatívája

A hitelpénzrendszer alternatívája

A videóban említett tanulmányok, könyvek:

dr. Szalay Zsuzsanna – A Szelíd Pénz Forradalma: Közbirtokosságon nyugvó pénzrendszer megteremtése
http://edok.lib.uni-corvinus.hu/284/1/Szalay93.pdf
 
Síklaky István – Létbiztonság és Harmónia http://eghajlat.hu/konyvkinalat/letbiztonsag_harmonia
 
Silvio Gesell – A természetes gazdasági rend – Szabadföld és Szabadpénz Révén https://bookline.hu/product/home.action?_v=_&id=23813&type=22
 

 

Egy patinás globális bank világrekord csalása

A nemzetközi pénzügyi közösséget és az irányítása alatt álló brit bankszektort alapjaiban rázta meg az a tény, hogy a Barclays Plc. vezetésével naponta manipulálták a bankok egymás közötti elszámolásában irányadó Libor-kamatlábat (London Interbank Offered Rate). A botrány kirobbanásához az vezetett, hogy a brit pénzügyi felügyelet, az FSA (Financial Services Authority) megállapította:

“A Barclays befektetési részlegének kereskedői a 2008-2009-es pénzügyi válságot megelőzően és a válság ideje alatt is hamis adatokkal  tudatosan manipulálták a Libor mértékét.”

Olvasás folytatása

A cionista hatalom globalizálódása

A Cionista Hatalmi Struktúra, a CHS befolyása 2013-ban már elérte a legfontosabb politikai intézményeket és döntést-hozó központokat Angliában, Kanadában, Franciaországban, Hollandiában, Oroszországban és a közelmúltban Dél-Amerikában.

Angliában mind a konzervatív-, mind a munkáspárt vezetői és parlamenti képviselői nyíltan elfogadnak a cionista milliárdosoktól milliós nagyságrendű kampánypénzeket és fizetett luxusutakat Izraelbe.  Mindezt azzal viszonozzák, hogy fenntartás nélkül támogatják Izrael  erőszakcselekményeit Libanonban, Gázában és a Jordan nyugati partján. Olyan cionista csoportok, mint a „Izrael Konzervatív Barátai” és az „Izrael Munkáspárti Barátai” biztosítják, hogy a kormányon lévő erők és az ellenzék is – tehát kétpárti együttműködéssel – a brit közel-keleti politika középponti kérdésévé tegyék Izrael kereskedelmi és katonai érdekeinek a támogatását.

Olvasás folytatása

A pénzrendszer elfajulása – a pénzügyi maffia intézményesíti a csalást

William K. Black professzor, a Missouri Egyetem tanára, hosszú éveken át volt az Egyesült Államok legfelsőbb pénzügyi ellenőrző szervezete munkatársaként a pénzügyi bűncselekmények kivizsgálását végző szakjogász. A pénzügyi rendszer regulátoraként és pénzügyi bűncselekmények felderítésére szakosodott kriminológusként W. K. Black széleskörű tapasztalatokra tett szert. Többek között ő volt a jogi igazgatója a Federal Home Loan Board-nak  (Szövetségi Lakás Bank Testület), majd pedig helyettes igazgatóként a Federal Savings and Loan Insurance Corporation-t (Szövetségi Takarékpénztár Biztosítót) irányította. Amikor kirobbant a Savings and Loan válság, a kongresszusi vizsgálat fontos szereplőjévé vált.

Olvasás folytatása

43 ezer transznacionális korporáció 147 óriásbank tulajdonában van

A szervezett magánhatalom látható és nem-látható hálózatai alkalmasak a politikai rendszer irányítására nemcsak egy országon belül, de az államok feletti nemzetközi kapcsolatok szintjén is. Ennek a magánhatalomnak a működését azonban tagadja a főáramlatú tudományosság és tömegtájékoztatás. Akik mégis elismerik a létezését, azok e magánhatalom fontos intézményeinek tekintik a nemzetközi pénz-és korporációs oligarchia tulajdonában lévő multinacionális cégeket, a központi bankokat, a kereskedelmi bankok és biztosító intézetek hálózatát, valamint az általuk létrehozott és fenntartott több ezer NGO-t.

Link: 
https://www.newscientist.com/article/mg21228354-500-revealed-the-capitalist-network-that-runs-the-world/

Olvasás folytatása

Mikor kezdődött az emberiség elleni háború?

A modern történelmet elemezve az előzmények a második világháború után kialakult helyzethez vezetnek minket. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen háborút csak a második világháború győztesei készíthették elő. Kik voltak ezek a győztesek? Elvileg az angol-szász hatalmak, elsősorban az Egyesült Államok, valamint a sztálinista Szovjetunió. De az Egyesült Államok alatt sem az amerikai munkásokat vagy farmereket kell érteni. Ezeknek akkor sem volt és ma sincs lehetőségük az Egyesült Államok világstratégiájának az alakítására. Annál több köze van a már hivatkozott államok feletti hatalomnak és a hozzájuk kapcsolódó intézményeknek és hálózatoknak. (Council on Foreign Relations, Külkapcsolatok Tanácsa, a Trilaterális Bizottság, és a Bilderberg Csoport stb.)

Olvasás folytatása

A Pénzkartell állami segélyt kényszerít ki magának

2008 óta a spekuláns bankrendszer közpénzből finanszírozott bankmentő csomagok keretében 13 trillió (13 ezer milliárd) dollár értékben kapott közpénzsegélyt egyedül az Egyesült Államokban. Európában pedig azt látjuk, hogy óriási adósságteher nyomása alá került többek között Írország és Görögország, ahol ha a gazdasághoz és az ország lélekszámához viszonyított arányokat nézzük, akkor a lakosságnak még nagyobb terheket kell vállalnia a pénzrendszert szerencsejáték kaszinóvá átalakító spekuláns bankárkaszt nyerészkedése miatt. Az államok feletti Pénzkartell arra kényszerítette az Európai Unióhoz tartozó államok egész sorát Németországtól Franciaországon keresztül egész Dániáig, hogy 4500 milliárd euró közpénzzel konszolidálja a spekuláció mocsarába süllyedt bankrendszert.

Olvasás folytatása