Hogyan jött létre az Iszlám? Igaz-e, hogy a Vatikán közreműködött az iszlám létrehozásában?

dr. Drábik János

Hogyan jött létre az Iszlám? Igaz-e, hogy a Vatikán közreműködött az iszlám létrehozásában?

Az elektronikus változatban publikált Spektrum Magazine[1] 2002. augusztusi számában közzé tette a The Creation Of Prophet Muhammad (Mohamed próféta megteremtése) című tanulmányt, amelyet Alberto Rivera korábbi jezsuita pap írt. Alberto Rivera a Vatikánban tudomására jutott információkat 1988-ban publikálta. Ekkor adta először közre mindazt, amit beavatott jezsuita papként a tudomására hoztak a katolikus egyház központjában. Rivera később kilépett a jezsuita rendből és protestáns lett. Ezt követően számos sikertelen kísérlet történt az élete kioltására. Hirtelen halálát végül is ételmérgezés okozta.

A jezsuita bíboros Augustine Bea a Vatikánban őszintén elmondotta a beavatottaknak, hogy a római-katolikusok mennyire szerették volna Jeruzsálemre is kiterjeszteni befolyásukat a III. század végén. A Szentföld központja felbecsülhetetlen értéket jelentett a számukra. Ezért született meg az az elképzelés, hogy létre kell hozni egy olyan erőt, amely képes ezt a feladatot teljesíteni. Így esett a választás Izmael[2] gyermekeire, az arabokra.

Bea bíboros többek között ezt mondotta Rivera-nak: „Mivel vallástörténetileg és stratégiai-földrajzi fekvése miatt is a Szent Város felbecsülhetetlen kincsnek számított, felmerült az elgondolás, hogy Jeruzsálemből egy római-katolikus várost kéne csinálni. E feladat elvégzésére adva volt egy nagy és kiaknázatlan emberi erőforrás: Izmael gyermekei…”

Ennek a tervnek lettek részesei a Közel-Kelet sivatagos vidékein nomád életmódot folytató arab beduinok. Jézus Krisztus korai követői mindenfelé hirdették az evangéliumot kis gyülekezeteket alapítva, de egyre inkább ellenállásba ütköztek. Mind a zsidók, mind a római kormány üldözte a korai keresztényeket, mert meg akarták állítani az evangélium terjedését.

Ebben az időben a Római Birodalom már számos okból hanyatlásnak indult. A korrupció, az apátia, az általános eladósodás, az ugaron hagyott termőföldek, a szabad parasztok városba menekülése belülről pusztította az egykor hatalmas Birodalmat. Rivera írása nyomán Idézzük ismét Bea kardinálist: …

Olvasás folytatása

dr. Drábik János AdatDömping

ÚJABB PUBLIKUSSÁ TETT ÍRÁSOK – Cikkek Porció 4. – 52 újabb dokumentum, ami korábban az interneten soha nem volt elérhető!!

Drábik János gépéről számos olyan írást kimentettünk János segítségével és együttműködésével, amik korábban ingyen-nyíltan az interneten nem voltak elérhetők. Eddig!!! Fájlok listája alább.

A box.com fiókon az alábbi linken található a .zip formátumú fájlba tömörített mappa, amely 52 .docx fájlt tartalmaz és a jobb-fönti kék gombbal letölthető (lehetséges, hogy box.com regisztrációt igényel) :
https://app.box.com/s/3wff2krj12p7jkiqeyl0yn8p65mkm3ai

Ideiglenesen (legalább 1 hónapig) egyszerűen letölthető a zippyshare oldalán is, jobb-fönt a narancssárga Download gombra kattintva:
http://www47.zippyshare.com/v/KdItIcY6/file.html

Továbbá mindegyik fájl online olvasható és le is tölthető itt:
– a Slideshare oldalán ( http://slideshare.net/DrabikJanos , mobil eszközökre ezt ajánljuk),
– a Scribd oldalán ( http://scribd.com/DrabikJanosCikkek ) és
– az Issuu dokumentummegosztón is ( http://issuu.com/DrabikJanos ).

Töltsétek le, küldjétek tovább, osszátok meg, terjedjen mint a futótűz!

>>>Az 52db fájl listája:

Olvasás folytatása

Az EU-s befizetések ráfizetések + MNB Műhelytanulmány!!!

Magyarországra rengeteg pénz érkezik az Európai Unióból! Tényleg? Dr. Drábik János jogász-publicista elmagyarázza, hogy vajon tényleg olyan sok pénzt kapunk-e az EU-pályázatok révén az Európai Uniótól, vagy többe kerül a leves mint a hús, és ez egy kormányváltás-független, nemzetünk ellen felállított rendszerszintű probléma? A bejegyzés folytatódik a videó alatt:

 

A videó 13. percében szóba kerül az MNB Műhelytanulmányok 2., 1993., 56. oldal: a Magyar Nemzeti Bank akkori szakértői által készített, 1993. elején publikált MNB Műhelytanulmányok 2. című füzetnek az 56. oldalán található az a megállapítás, hogy a magyar gazdaság részére az 1973-1989-ig terjedő 16 év alatt az “időszak egészét tekintve mintegy 1 milliárd dollár erőforrás bevonás (ennek a nagy része eleve adósságtörlesztés címén be sem jött) viszont az ezt többszörösen meghaladó, összesen 11 milliárd dollár halmozott kamatkiadással járt.” Még maradt 22 milliárd dollár kamat, amit mind a mai napig és az unokáink utánig is folyamatosan fizetünk vissza.

Tipikusan olyan helyzet ez, mint a magyar devizhahitel-válság (2010+-5 év-es időszak): az a termék, aminek nincs fix ára, mert utólag így változik (a hitel ára a kamat), az jogilag ugyan termékké ál-átjátszható, de gazdaságilag nem termék (ezt Róna Péter oxfordi közgazdász professzor volt az első, aki így a széleskörű nyilvánosság előtt kimondta). Tehát jogilag sem kellene terméknek lennie és a jogtalanul elvett termékárat kamatos kamatostul vissza kell fizetnie az azt jogtalanul elvevőnek az adós felé! – a blog szerkesztőinek hozzáfűzése

Kérjük a blog Olvasóit, hogy töltsétek le és terjesszétek messzire és széles körben a most először a széleskörű nyilvánosság számára digitálisan elérhető hírhedt dokumentumot, az MNB Műhelytanulmányok 2. (1993.) kivonatát.

Ha van rá lehetőséged, kérünk, helyi politikai képviselőidnek is juttass belőle (célszerű – ha jó minőségben ki tudod nyomtatni – nyomtatott példányként, mert az emaileket messze könnyebb figyelmen kívül hagyni)! Mi kezeljük (ingyen) a blogot, de így sem tud eljutni annyi (döntéshozó) emberhez az információ, amennyihez szükséges lenne – ebben már te tudsz Drábik János ügyének, ennek a nemzetünket szolgáló ügynek segíteni – a blog szerkesztőinek hozzáfűzése

Az alábbi beágyazás alatt további letöltő linkeket  is közlünk:

MNB Műhelytanulmányok 2., 1993. kivonat letöltési linkek:
WordPress-en tárolt direkt PDF link

Scribd letöltő link

Slideshare letöltő link (ezt egyúttal mobileszközökön való megtekintéshez is ajánljuk)

Issuu letöltő link

Box letöltő link

 

Mi a szervezett magánhatalom?

A szervezett magánhatalom

A tömegtájékoztatási eszközök, a médiumok hatalma nagy hatalom, de hatalmuk függő, másodlagos hatalom, mivel annak a szolgálatában állnak, aki finanszírozza tevékenységüket.


Ma két független, elsődleges hatalom létezik Magyarországon:
az egyik a szervezett közhatalom – az egyre szegényebb, egyre kevesebb hatáskörrel rendelkező állam -, amelynek anyagi forrása az adó, a másik az egyre erősödő szervezett magánhatalom, amelynek az anyagi forrása a magán-ellenőrzés alá vett pénzrendszer, a hitelnyújtás és kamatszedés magánmonopóliuma. Az önálló civil társadalom, mint független harmadik tényező azért nem tud megerősödni, és hatékonnyá válni, mert nincs saját anyagi bázisa, csak igen korlátozottan tudja finanszírozni saját tevékenységét. Ha a közhatalom tartja el a civil szervezetet, akkor attól válik függővé, ha a szervezett magánhatalom pénzeli, akkor annak lesz előbb-utóbb a kiszolgálója. Ezért félrevezető minden olyan állítás, hogy úgymond “ki a pártokkal a közszolgálati tömegtájékoztatás irányításából, mivel a civil szervezetek képviselői tárgyilagosabban és hatékonyabban látnák el a kurátori feladatokat”.

Daniel Inouye Szenátor az Árnyékkormányról

A szervezett magánhatalmat nem könnyű beazonosítani, mivel soha nem jelenik meg nyíltan a saját neve alatt. Legfőbb működési elve annak az elhitetése, hogy nem is létezik. Mindig valamilyen álcázó intézmény, fedőszervezet mögé rejtőzik. Ezt az immáron nemzetközileg megszervezett magánhatalmat arról lehet felismerni, hogy – így vagy úgy -, de kétpólusú társadalom létrehozására törekszik a világ országaiban. E céljának az eléréséhez a háttérerők szerteágazó hálózata, és rejtett struktúrái állnak a rendelkezésére. Eszmerendszere a liberalizmus, amely mind jobboldali, mind baloldali változatában elsősorban az ő érdekeit szolgálja. A liberalizmus lényege, hogy a pénzügyi- és gazdasági hatalom, – és vele együtt a politikai döntéshozatal is – elsősorban a szervezett magánhatalomé legyen, és ne a szervezett közhatalomé, az államé. A szervezett magánhatalom nem az értéktermelő munkán alapuló gazdasági egyenjogúságot és esélyegyenlőséget, vagyis a társadalom többségének az érdekeit képviseli, hanem a pénzrendszert kisajátító, azt a saját magánmonopóliumaként működtető pénzoligarchia, azaz egy elenyésző kisebbség ellenőrizetlen hatalmát testesíti meg. A társadalomnak a privatizált pénzrendszer függőségébe került többsége – kamatjáradék formájában – évről-évre hatalmas privát-adót fizet a pénz szervezett magánhatalmával rendelkező kisebbségnek. A pénzoligarchia a többséget képviselő demokratikus államot is legyőzendő riválisának tekinti, és ezért folyamatosan törekszik a gyöngítésére. Még ma is további közhatalmi jogosítványokat igyekszik a “bürokrata vízfejnek” becsmérelt államtól megkaparintani. A társadalom félrevezetésére tudatosan egybemossa az egykori pártállami elit vezette kommunista államot, egy elenyésző kisebbség diktatúráját, a demokratikusan legitimált és ellenőrzött állammal, a társadalom többségének az egyedüli érdekképviseletével.

A pénzoligarchia uralmi törekvései érdekében…

Olvasás folytatása

Drábik János Alapítvány

Kedves Barátaink! Segítségetekkel a Drábik János Alapítványhoz érkező VALAMENNYI támogatás az Országos Trianon Társaságot fogja segíteni, mert nincsenek szponzorok a Trianon Társaság ügyének!
A helyes és leellenőrzött adatok, támogatási lehetőségek: Adószám: 18399329-1-41 . Bankszámlaszám: 16200106-00237802 MagNet Bank Zrt.

Kérjük, ajánlja fel személyi jövedelemadója 1%-át a DRÁBIK JÁNOS ALAPÍTVÁNYNAK!

Kérjük, ajánlja fel személyi jövedelemadója 1%-át a DRÁBIK JÁNOS ALAPÍTVÁNYNAK! Az alábbi videóban meghallgathatja eddigi tevékenységünk rövid összefoglalását! Minden segítség jó célt fog szolgálni! Felajánlását a Drábik János Alapítványnak nagyon köszönjük!
A helyes és leellenőrzött adatok, támogatási lehetőségek: Adószám: 18399329-1-41 . Bankszámlaszám: 16200106-00237802 MagNet Bank Zrt.

 

dr. Drábik János Youtube Videócsatornája

TELJESEN megújult felületen rendkívül könnyen navigálhatóvá, kereshetővé váltak Drábik János összes interneten lévő meglevő youtube videói!

drabik-janos-videocsatornaja-teljesen-megujult-youtube-com-per-drabikjanos

Dr. Drábik János teljesen megújult youtube videó csatornáján rendkívül könnyen navigálhatóvá, kereshetővé váltak az összes interneten lévő meglevő youtube videói!

A http://youtube.com/drabikjanos kezdőlapján lejátszási listákba, és lejátszásilista-gyűjteményekbe rendeztünk minden youtube videót, amik Drábik Jánossal valaha is készültek. Kiemelünk itt néhányat: 

>>Az összes eddigi TV-s és Rádiós Megjelenések: https://www.youtube.com/user/drabikjanos/playlists?shelf_id=3&sort=dd&view=50

>>Könyvbemutatók Összes:
https://www.youtube.com/playlist?list=PLCdRUBE_VO_dVrvQvbBYcv3v-yW6Yr9A_

>>Egyalkalmas Helyi Előadások:
https://www.youtube.com/playlist?list=PLCdRUBE_VO_dxuF7iuykDI2WxvvMWwhJm

>>Videóportré Dr. Drábik Jánosról itt:
https://www.youtube.com/playlist?list=PLCdRUBE_VO_dOWHppsPT2Fn8jok5myfBB

>>Helyi Pénzek, Kiegészítő Pénznemek:
https://www.youtube.com/user/drabikjanos/playlists?shelf_id=6&sort=dd&view=50

>>Háttérhatalom, Szervezett Magánhatalom – ez a gyűjtő lejátszási lista, tehát az egyik legtöbb videó itt található, ide raktunk mindent, amit más csoportosításba nem raktunk be:
https://www.youtube.com/playlist?list=PLCdRUBE_VO_e6PvzG4zQT8dvZdAcEHr_9

>>Az összes, több mint öt tucat lejátszási lista tele Drábik-előadásokkal itt:
https://www.youtube.com/user/drabikjanos/playlists?sort=dd&view=1&shelf_id=0

>>Kiemelt csatornák – magyarságtudatos csapatoktól véletlenszerűen váltakozó sorrendben a youtube csatorna kezdőlapja jobb oldalán és a Feliratkozások/Subscriptions alatt – javasoljuk a feliratkozást ezekre a videócsatornákra:
https://www.youtube.com/user/drabikjanos/channels?view=60

Feliratkozók száma: 953 feliratkozó van, szeretnénk elérni a bűvös 1000-es számot! Jelezd, hogy az Ébredők közé tartozol! Kérünk, iratkozz fel és küldd tovább ébredező ismerőseidnek: http://youtube.com/drabikjanos 

Két darab 1TB-os merevlemezre letöltéssel biztonsági másolatokat is készítettünk, ha “véletlenül” eltűnnének. Kérünk, töltsd le te is azokat a videókat, amik számodra fontosak (különösen a TV-s megjelenések kritikusak), hogy ne csak nálunk legyenek biztonsági másolatok. Ti vagytok a tudás őrzői!

Drábik János hanganyagai

Beüzemeltünk Drábik Jánosnak egy profi USB-s stúdiómikrofont. Még alakul, hogy miről szólnak majd ezek a felvételek, a podcastok. Ti mit szeretnétek, mire lennétek kíváncsiak, vannak-e kérdéseitek, témák, amiket fontosnak tartanátok?
Válaszok bátran mehetnek ezen facebook-bejegyzés kommentjeibe.

 
drabik_spreaker

Technikai: A felvételek a www.spreaker.com/drabikjanos -ra fognak menni, ahol hangformátumban ideiglenesen lesznek elérhetők.
Innen automatikusan át fognak kerülni a www.youtube.com/drabikjanos oldalra, ahol tartósan elérhetőek lesznek.

 

Akinek mégis audio formátumban kényelmesebb, úgy a videókat le lehet majd tölteni hangformátumban is, többek között például: 
– tömegesen a “Free youtube to mp3 downloader” nevű programmal (http://www.dvdvideosoft.com/products/dvd/Free-YouTube-to-MP3-Converter.htm, telepítéskor haladót kell választani és üresre pipálni a kiegészítő és reklám lehetőségeket; ez először a videót tölti le, tehát mobilstickes internetnél nem előnyös)
– vagy a http://convert2mp3.net/en programmal
– vagy a http://keepvid.com oldallal (itt videóként és audioként egyaránt le lehet tölteni).

Drábik János összes FixTV videója egy helyen

fixtvA FixTV Enigma című műsorában Erdei L. Tamás műsorvezetésével készülnek Drábik János videói, melyeket megtaláljátok egyben az alábbi Youtube lejátszási listán, illetve egyenként az alábbi linkeken.

Nézzétek meg, amit még nem láttatok! Töltsétek le őket, mert a nálatok levő példányok lesznek a biztonsági másolatok, ha a Youtube cenzúrája egyszer beerősödne.

Videóletöltés egyesével a keepvid.com oldallal vagy a legjobban a Firefox böngészőhöz használható Video DownloadHelper add-on segítségével.
Videók tömeges letöltése a DVDVideoSoft Free Youtube Downloader segítségével (itt telepítéskor haladó telepítést választani és üresre pipálni a reklám és kiegészítő lehetőségeket). Ennél be lehet állítani, hogy amint a vágólapra kerül a videó youtube-linkje, azonnal kezdje is el tölteni.

Drábik János összes eddigi videója a FixTV-n:

Drábik János – Az iszlám alapjai és ellentmondásai | 2016.09.27.
www.youtube.com/watch?v=dsTZNBqhqEc

Drábik János – Migránsinvázió Európában | 2016.09.20.
www.youtube.com/watch?v=vSqnMQCeGS0

Drábik János – A globális terrorizmus európai eszkalációja | 2016.08.09.
www.youtube.com/watch?v=toBOzPmMXmk

Olvasás folytatása

Drábik János összes VNTV videója egy helyen

vntvDrábik János kutatásainak népszerűsítésében rendkívül nagy segítséget nyújtott a Jakab István vezette VNTV Viva Natúra Televízió. Nagyon köszönjük Istvánnak és Csapatának! Alább közöljük az összes eddigi Drábik-videót, ami a VNTV jóvoltából megjelent. A Drábik Jánossal készült műsorok leírása az alábbi VNTV-oldalon láthatók.

Nézzétek meg, amit még nem láttatok! Töltsétek le őket, mert a nálatok levő példányok lesznek a biztonsági másolatok, ha a Youtube cenzúrája egyszer beerősödne.

Cenzúra kapcsán csak hogy tudjátok: Drábik János facebookján, a használt géptől és böngészőtől függetlenül, nincs keresőmező: nem tud FB-oldalakat megnézni, csak ha az URL-üket beírja. Régi lenne a regisztrált fiók és nem update-elte a FB? Nem hisszük. És nem régi.

Videóletöltés egyesével a keepvid.com oldallal vagy a legjobban a Firefox böngészőhöz használható Video DownloadHelper add-on segítségével.
Videók tömeges letöltése a DVDVideoSoft Free Youtube Downloader segítségével (itt telepítéskor haladó telepítést választani és üresre pipálni a reklám és kiegészítő lehetőségeket). Ennél be lehet állítani, hogy amint a vágólapra kerül a videó youtube-linkje, azonnal kezdje is el tölteni.

Drábik János összes eddigi videója a VNTV-n

Nizza üzenete a világnak
http://www.vntv.hu/2016/09/nizza-uzenete-a-vilagnak/

Sosem voltunk még ilyen közel a III: világháborúhoz
http://www.vntv.hu/2016/09/sosem-voltunk-meg-ilyen-kozel-a-iii-vilaghaboruhoz/

Olvasás folytatása