Ma is megalázzák a magyarokat, hiába százéves Trianon – Dr. Drábik János

Erdély területe nagyobb, mint Csonka-Magyarország. Máig megalázzák a magyarokat a trianoni utódállamokban, és megszorításokkal próbálkoznak, holott ezen utódállamok azok, amik a nemzetközi bűncselekményen keresztül, lopással jutottak hozzá jelenlegi hazájuk nagy részéhez.

Máig él az elnyomás. Miért nem tudunk nemzetközi fórumokhoz fordulni és nemzeti érdekeinknek, Európában egyébként bevett módszerek alapján, érvényt szerezni? Van-e valami, ami erősebb a nemzeti, keresztény civilizációt védő, hazaszerető kormányunknál? Van-e belső ellenség a nemzetállamunkon belül? Ki lehet a magyar nemzet szövetségese?

Észreveszik-e a nyugat-európai nemzetek, hogy a Magyarországon letesztelt trianonizálást most Európa őshonos fehérfajú népei ellen hajtják végre? Észreveszik-e, hogy most is Magyarország, a nemzeti kormányunk védi Európa népeit a hódítóktól, csakúgy mint a középkorban?

Százéves Trianon – Dr. Drábik János

Reklámok

Drábik János – A magyar nemzet 100 évvel Trianon után

A magyar nemzet 100 évvel Trianon után

Kedves Érdeklődők! Kedves Barátaim!

2019.június 29-én, szombaton, a Nagyváradi Szent László Napok keretében tartottam előadást “A magyar nemzet 100 évvel Trianon után” címmel. Hálásan köszönöm nagyváradi nemzet-testvéreimnek, hogy oly sokan eljöttek és meghallgattak.

Nagyvárad egykoron a magyar szellemi élet egyik meghatározó központja volt. A történelmi gyökerek még megvannak, a magyar szellemi hagyományok még élnek. Az előadás teljes szövege az alábbi videóban meghallgatható.

Köszönettel és barátsággal,
Dr. Drábik János,
az Országos Trianon Társaság elnöke

 

Drábik János legjobb tanulmányai a fehér faj és az európai civilizáció trianonjáról

Dr. Drábik János LEGJOBB Tanulmányai a fehér faj Trianonjáról:

A Magyarországon letesztelt trianonizálást most Európa őshonos fehérfajú népei ellen hajtják végre – vajon észreveszik-e ezt a nyugat-európai nemzetek?

Drábik János – Miért erősebb az iszlám mint a kereszténység? 
https://drabikjanosblog.wordpress.com/2017/04/17/drabik-janos-miert-erosebb-az-iszlam-mint-a-keresztenyseg

A migráns-invázió a keresztény és fehérfajú Európa Trianonja – A Teljes Tanulmány
https://drabikjanosblog.wordpress.com/2016/09/26/a-migrans-invazio-a-kereszteny-es-feherfaju-europa-trianonja-a-teljes-tanulmany

Drábik János – Hogyan jött létre az Iszlám? Igaz-e, hogy a Vatikán közreműködött az iszlám létrehozásában? 
https://drabikjanosblog.wordpress.com/2017/04/15/hogyan-jott-letre-az-iszlam-igaz-e-hogy-a-vatikan-kozremukodott-az-iszlam-letrehozasaban

Terror-diktatúra helyett terror-demokrácia https://drabikjanosblog.wordpress.com/2015/07/14/terror-diktatura-helyett-terror-demokracia

Az Európai Unió és az Arab Világ kapcsolata
https://drabikjanosblog.wordpress.com/2015/09/20/az-europai-unio-es-az-arab-vilag-kapcsolata/

Eurábia lesz Európából?
https://drabikjanosblog.wordpress.com/2015/08/30/eurabia-lesz-europabol/

Összeilleszthető-e az arab és az európai kultúra?
https://drabikjanosblog.wordpress.com/2015/09/06/osszeillesztheto-e-az-arab-es-az-europai-kultura/

Közel a harmadik világháború? Alber Pike szabadkőműves nagymester terve
https://drabikjanosblog.wordpress.com/2016/08/25/kozel-a-harmadik-vilaghaboru

Kiszivárgott az Európai Bizottság tanulmánya: 3,8 milliárd embert kell beimportálni az EU-ba
https://drabikjanosblog.wordpress.com/2019/05/25/kiszivargott-az-europai-bizottsag-tanulmanya-38-milliard-embert-kell-beimportalni-az-eu-ba

Miért kezdeményezte Párizs Eurábiát?
https://drabikjanosblog.wordpress.com/2015/09/13/miert-kezdemenyezte-parizs-eurabiat/

Faji program a XXI. századra: Létezik!
https://drabikjanosblog.wordpress.com/2015/07/29/faji-program-a-xxi-szazadra-letezik

Kinek profitál a menedékipar?
https://drabikjanosblog.wordpress.com/2015/08/21/kinek-profital-a-menedekipar

Coudenhove-Kalergi terve kevert lakosságú Európára 
https://drabikjanosblog.wordpress.com/2015/07/21/coudenhove-kalergi-terve-kevert-lakossagu-europara

A Frankfurti Iskola és a kulturális marxizmus – kinek a kulturális diktatúrája?
https://drabikjanosblog.wordpress.com/2018/08/04/a-frankfurti-iskola-es-a-kulturalis-marxizmus-kinek-a-kulturalis-diktaturaja/

A kulturális marxizmus aláásta a keresztény-nemzeti kultúrát 
https://drabikjanosblog.wordpress.com/2018/09/01/drabik-janos-a-kulturalis-marxizmus-alaasta-a-kereszteny-nemzeti-kulturat/

Soros György: Az eredeti Soros-terv TELJES magyar fordítása EREDETI dokumentumokkal
https://drabikjanosblog.wordpress.com/2017/10/07/soros-gyorgy-az-eredeti-soros-terv-teljes-magyar-forditasa

Drábik János 5+1 legjobb videóelőadása Európa iszlamizációjáról
https://drabikjanosblog.wordpress.com/2018/05/01/drabik-janos-ot-legjobb-eloadasa-europa-iszlamizaciojarol

Drábik János elődása a Kossuth téren az EP-választások alkalmából

Dr. Drábik János elődása a Kossuth téren, a 2019-es Európai parlamenti választások előtti napon,  május 25. szombaton

Kérem, ne lepődjenek meg, ha azzal kezdem:

Meg kell védenem Orbán Viktort, Semjén Zsoltot és a FIDESZ-KDNP felső vezetését.

A VÁLASZTÁSI IRODA, EGY ÁLLAMIGAZGATÁSI SZERV, AZ ŐT FELÜGYELŐ VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG, ÉS VÉGÜL A KÚRIA, MINT FELLEBBEZÉSI HATÓSÁG CSALÁST KÖVETETT EL ÉS EZZEL BELERUGOTT A FIDESZBE, DE AZ EGÉSZ NEMZETI KORMÁNYBA IS.

Nekem pedig, mint „Orbán-imádónak”, és „Orbán fizetett ügynökének” – ugye mindezt az információkat az Interneten terjesztik rólam egyes szupertájékozott egyének – kötelességem megszolgálni azt az összeget, amit fizetett ügynökként kaptam. Most elárulom Önöknek, hogy ez a hatalmas pénz, amit nem havonta, de naponta kaptam és kapok, eddig még egyszer sem haladta meg a 0, 000 forintot. Nos, ha már így meg vagyok fizetve, hát teljesítem kötelezettségem, és megvédem a nemzeti kormányt, a FIDESZ-t és személy szerint Orbán Viktort. (Hogy elkerüljük a félreértéseket és félremagyarázásokat, ez eddig irónia volt.)

Komolyra fordítva a szót: A Választási Iroda szervilis munkatársai valójában belerúgtak a FIDESZ-be, amikor durva választási csalást követtek el egy olyan párttal – az Egységes Magyar Nemzeti Néppárttal – szemben, amely felvállalta a „Vesszen Trianon! Igazságot Magyarországnak! Igazságot Európának!” programot és az ezt a programot képviselő Listát.

Ez a Párt és ez a Lista, a nemzeti kormány leghatékonyabb segítője lehetett volna. A Vesszen Trianon program már rövid változatában is meggyőzően bizonyítja, hogy egyszerre védelmezi a legfontosabb magyar nemzeti érdekeket és értékeket, de az Európában élő őshonos népek közösségének az érdekeit és értékeit is.

Ugyanakkor a keresztény szeretet és a Jézusi aranyszabály – „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat és csak azt tedd neki, amit te is elvársz tőle magaddal szemben” – alapján az egész emberiség egyetemes érdekeit és értékeit is vállalja.

Trianon igazságtalanságainak a korrekciója szakpolitika. Csak komoly előkészítő munkával lehet eredményesen kikényszeríteni, hogy a nemzetközi bűncselekmény áldozatává vált magyar nemzet száz év után végre erkölcsi elégtételben részesüljön.

Nemzeti kormányunk részéről sok jó kezdeményezést látunk, de kevés eredményt.

Miért nem követeljük, hogy Trianon haszonélvezői adják vissza végre az önkényesen elvett egyetemeinket? Pozsonyban, Kassán, Kolozsvárott, Nagyváradon, Marosvásárhelyen és másutt, jól működő egyetemeink voltak.

Miért nincs országos állami Trianon Múzeum Budapesten?

A magyar nemzet egyetlen szövetségese a Trianoni-diktátum orvoslására az igazság. Az igazságot kellően dokumentálva a magyar és nemzetközi közvélemény elé kell tárni. Ugyanezt meg kell tenni Digitális Trianon Múzeum létrehozásával az Interneten is angolul és más világnyelveken. Sőt az utódállamok nyelvein is.

Helyes, hogy jövőre itt Trianon Emlékhely lesz. Négy méter mélyre vezető út, amelynek a falain olvasható lesz a Történelmi Magyarország valamennyi falvának, községének és városának a neve. Ez azonban csak ahhoz hasonló feladatot tud ellátni, mint a siralomfal Jeruzsálemben. Ez egy a Trianoni sorscsapást sirató árok lesz. Szükség van rá, de kevés. Eljött az idő, hogy legyen egy az igazságot dokumentáló Állami Trianon Múzeum is!

A magyar nemzet igazságának folyamatosan hangot kell adni az Európai Unió valamennyi fórumán. Ehhez kaphatott volna hatékony segítséget nemzeti kormányunk.

Ettől a segítségtől fosztották meg azok a szervilis és szűklátókörű bürokraták, akik nem tudták felmérni. hogy mi valójában a nemzeti erők igazi érdeke.

Vállalták egy ordítóan ostoba és szégyenletes csalás elkövetését, mert korlátolt módon nem ismerték fel, hogy ezzel mekkorát rúgnak Orbán Viktorba és a FIDESZ-be.

A Választási Bizottság lakájjá alacsonyodott munkatársai, akik közpénzből fizetett közigazgatási alkalmazottak, a hasukra ütöttek és közölték, hogy mintegy 4000 ajánló-aláírást rontottnak tekintenek. Az újraszámlálást azonban – az érintettek és pártatlan felügyelet – jelenlétében önkényesen megtagadták.

Az Egységes Magyar Nemzeti Néppárt elnöksége kivétel nélkül többdiplomás emberekből áll, akik mögött már egy egész élet tapasztalata áll. Belőlük és az aláírásgyűjtőkből álló ellenőrző csoport gondosan átnézte az aláíróíveket leadás előtt. Ezek a diplomás emberek alapos munkát végeztek. Nem férhet kétség hozzá, hogy a hibátlan ajánlások elérték és meghaladták a 20 ezret. A csalást elkövető irodaalkalmazottak ezt tudták, s ezért csak a leadott ívek 5 százalékának az ellenőrzését engedték meg.

Ebből kiderült, hogy teljesen kifogástalan aláírásokat minősítettek minden magyarázat nélkül hibásnak.

A Választási Bizottság megtagadta az újraszámlálást. A Kúria – mélyen a saját szintje alá süllyedve – erre rábólintott.

Mi itt most ismét követeljük az újraszámolást egy pártatlan bizottság és az érintettek jelenlétében. Már megfosztottak minket attól, hogy alkotmányos jogainkkal élve vehessünk részt a választáson. De utólag is ki kell deríteni az igazságot és felelősségre kell vonni a Választási Irodát és a Bizottságot az elkövetett durva törvényszegésért. A jogállamiság alapjait ássa alá az a gyakorlat, ahol önkényesen meg lehet tagadni az újraszámlálást, s így a tényállás tisztázását.

Hamarosan meg fogják semmisíteni az aláírásgyűjtő íveket. Addig kell kiharcolni az objektív igazság kiderülését garantáló pártatlan felülvizsgálatot, amitől a Választási Bizottság vezetője eddig elzárkózott. A szégyen nem jogi kategória, de innen üzenem neki, hogy a felülvizsgálat elutasításáért szégyellje magát.

Amíg élek, ezt a csalást mindenütt, minden lehetséges alkalommal szóvá fogom tenni. Fontos közérdekről van szó. Hogyan bízzunk meg egy olyan államigazgatási szervben, amely ilyen gátlástalanul csalhat minden következmény nélkül.

Ha nem engedik meg az illetékesek az utólagos újraszámlálást, akkor minden elérhető nemzetközi fórum elé visszük ezt a felháborító választási csalást.

Miért döntött úgy, hogy a jogállamiság és a törvényesség durva – és le nem tagadható – megszegésével a Választási Hatóság, hogy belerúghat egy jó szándékú és tiszta politikai pártba és elfojthatja annak hazafias kezdeményezését, a Vesszen Trianon Lista képviseletét?

Úgy gondolták, hogy ezt megtehetik, mert nem lesz semmilyen érezhető következménye.

Sajnos tévedtek, akik a színfalak mögött ezt a korlátolt, ostoba döntést hozták. Valójában a nemzeti kormányba és személy szerint Orbán Viktorba rúgtak bele! Meggyőződésem, hogy ehhez a visszaéléshez nincs semmi köze a FIDESZ-KDNP felső vezetésének. Éppen ezért elvárom, hogy az illetékesek rendeljék el az utólagos ellenőrzést, amíg még megvannak a dokumentumok. Az igazság kiderítésével azért kell megszégyeníteni a Választási Bizottságot, hogy a jövőben hasonló visszaélést ne kövessen el. De igényt tartunk az erkölcsi elégtételre is.

Ehhez a szabályok megszigorítására is szükség van. Kötelezővé kell tenni a tényállás tisztázását, ha azzal el lehet dönteni az érdemi jogkérdést.

A „Vesszen Trianon! Igazságot Magyarországnak! Igazságot Európának!” programot folytatjuk. Eljött az idő a Trianoni Diktátum korrekciójára. Elsőként követeljük vissza egyetemeinket, iskoláinkat. Másodikként a magyar nyelv használatának a visszaállítását a közigazgatásban és a vegyes lakosságú területeken a magyar nyelv oktatását a többségi iskolákban is úgy, ahogy az már az Európai Unió számos tagállamában a gyakorlat.

Trianon eltörlésében egyedüli szövetségesünk az igazság. Ezért nem halasztható tovább a mítoszokon, legendákon, hamisításokon és hazugságokon alapuló oktatásról az áttérés a bizonyított, igaz tényeken alapuló történelem oktatására.

Ez azonban csak a minimális programunk. Célunk, hogy megakadályozzuk az államok feletti hatalom Európa egészét megsemmisítéssel fenyegető globális Trianon-programjának a végrehajtását.

Dr. Drábik János, 2019. május 25.

Kiszivárgott az Európai Bizottság tanulmánya: 3,8 milliárd embert kell beimportálni az EU-ba

az elhallgatott tanulmány kiszivárgott: az Európai Bizottság 3800 millió embert akar Európába telepíteni

Magyarországra még 83 millió embert akar telepíteni az az Európai Bizottság megrendelésére készült 144 oldalas, 2009-ben készült és 2010-ben véglegesített dokumentum, melyben egyebek mellett arra a következtetésre jutottak, hogy az Európai Unióban, ahol már mintegy 500 millió ember él, még legalább a 7x-ese, összesen 3,8 MILLIÁRD, tehát még 3800 millió ember számára van hely. Csak összehasonlításképp, a világ két legnépesebb országa: Kína lakossága 1,39 milliárd, India lakossága 1,34 milliárd. 

Emlékszünk még a Calergi-tervre? És a kulturális marxizmusra és a Frankfurti Iskolára? Ezek az alapjai ennek a mostani európai őrületnek.

A tanulmányban teljesen nyilvánvalóvá válik, hogy az európai őslakosságnak nemcsak néhány millió vagy néhány tízmillió idegen kultúrájú bevándorlóval kell számolnia, hanem több 100 millióval.

3,8 MILLIÁRD embert kell importálni - Európai Bizottság kiszivárgott tanulmánya

A dokumentumban annak nem lelni nyomát, hogy az érintett befogadó országok lakosságát megkérdezték volna arról, hogy szeretnének-e csupán néhány százalékos etnikai, vallási és kulturális kisebbségként élni a saját hazájukban, a saját országukban.

A tanulmány készítői csak az élelmiszer-termelés lehetőségeit, az adott ország területét, a négyzetkilométerenkénti lakosság számát vették figyelembe.

AZ ÖSSZEESKÜVÉS-DOKUMENTUM SZÍNVONALA ALACSONY, DE KOMOLYSÁGA SÚLYOS

Ausztriában több mint 60 millióval (!!!!! ????? ) akarják növelni a lakosságot, Spanyolországban a meglevő 40 millió mellé a “szakértők” szerint további 460 millió migráns férne el.

A 9 milliós Svédországba 400 millió importált, illetve tövényellenes és erőszakos behatolásában engedélyezett emberrel számolnak, jóllehet Svédország összehasonlíthatatlanul elmarad a mezőgazdasági teljesítőképességében a 10 millió fős Magyarországtól, ahova még 83 millió embert akarnak.

Hogy a közszolgáltatások teljesítőképességét meddig lehet biztosítani, például azt, hogy a normális ivóvíz-ellátás legyen, az nem érdekelte őket.

A tanulmány szakembernek nem nevezhető elkövetőit nem érdekli, hogy például Magyarország már húszmillió embert is csak a jelenlegi életszínvonal töredékén tud eltartani: hogy ehhez intenzív környezetkárosító mezőgazdaság, az erdőterületek eltüntetése is kell.

83 millió ember Magyarországon India és Dél-Amerika nagyvárosi nyomornegyedeihez hasonló gettókban tudna csak élni, annak minden ismert következményétől szenvedve. Egyébként a készítők névsorában Jeney Petra, a CEU oktatója is felbukkan.

A TANULMÁNY LETÖLTÉSE:

A tanulmányt 2009-ben készítették, 2010-ben véglegesítették; a teljes PDF ezen bejegyzés legvégén a beágyazásban letöltés nélkül olvasható, illetve akár kinyomtatásra máris letölthető innen az EU Bizottság honlapjáról közvetlenül (ha “véletlenül” eltűnne az eredeti link, akkor publikus archivált link itt), valamint letöltés nélkül olvasható még az Issuu-n itt (mobiloptimalizált), letölthető és olvasható is a Leleplező Box fiókban itt vagy a Scribd-en itt (asztali gépre optimalizált).

A TANULMÁNY CÍME:

“Tanulmány a lakosság áthelyezési mechanizmusának lehetőségeiről a nemzetközi védelmet élvezők számára”

Angol eredeti cím: Study on the feasibility of establishing a mechanism for the relocation of beneficiaries of international protection). 

A tanulmány az Európai Bizottság hivatalos honlapjáról letölthető PDF-ben:
https://ec.europa.eu/home-affairs/sites/homeaffairs/files/e-library/docs/pdf/final_report_relocation_of_refugees_en.pdf

Forrás. Közzétették: a DJ blogoldal szerkesztői.

Kapcsolódó cikk:
A Frankfurti Iskola és a kulturális marxizmus – kinek a kulturális diktatúrája?
https://drabikjanosblog.wordpress.com/2018/08/04/a-frankfurti-iskola-es-a-kulturalis-marxizmus-kinek-a-kulturalis-diktaturaja/

Drábik János – A kulturális marxizmus aláásta a keresztény-nemzeti kultúrát
https://drabikjanosblog.wordpress.com/2018/09/01/drabik-janos-a-kulturalis-marxizmus-alaasta-a-kereszteny-nemzeti-kulturat/

Kinek profitál a menedékipar?
https://drabikjanosblog.wordpress.com/2015/08/21/kinek-profital-a-menedekipar

Drábik János – Miért erősebb az iszlám mint a kereszténység? 
https://drabikjanosblog.wordpress.com/2017/04/17/drabik-janos-miert-erosebb-az-iszlam-mint-a-keresztenyseg

Drábik János – Hogyan jött létre az Iszlám? Igaz-e, hogy a Vatikán közreműködött az iszlám létrehozásában? 
https://drabikjanosblog.wordpress.com/2017/04/15/hogyan-jott-letre-az-iszlam-igaz-e-hogy-a-vatikan-kozremukodott-az-iszlam-letrehozasaban

Coudenhove-Kalergi terve kevert lakosságú Európára 
https://drabikjanosblog.wordpress.com/2015/07/21/coudenhove-kalergi-terve-kevert-lakossagu-europara

A migráns-invázió a keresztény és fehérfajú Európa Trianonja – A Teljes Tanulmány https://drabikjanosblog.wordpress.com/2016/09/26/a-migrans-invazio-a-kereszteny-es-feherfaju-europa-trianonja-a-teljes-tanulmany

Az Európai Unió és az Arab Világ kapcsolata
https://drabikjanosblog.wordpress.com/2015/09/20/az-europai-unio-es-az-arab-vilag-kapcsolata/

Eurábia lesz Európából?
https://drabikjanosblog.wordpress.com/2015/08/30/eurabia-lesz-europabol/

Összeilleszthető-e az arab és az európai kultúra?
https://drabikjanosblog.wordpress.com/2015/09/06/osszeillesztheto-e-az-arab-es-az-europai-kultura/

Közel a harmadik világháború? Alber Pike szabadkőműves nagymester terve
https://drabikjanosblog.wordpress.com/2016/08/25/kozel-a-harmadik-vilaghaboru

Miért kezdeményezte Párizs Eurábiát?
https://drabikjanosblog.wordpress.com/2015/09/13/miert-kezdemenyezte-parizs-eurabiat/

Drábik János öt+1 legjobb videóelőadása Európa iszlamizációjáról https://drabikjanosblog.wordpress.com/2018/05/01/drabik-janos-ot-legjobb-eloadasa-europa-iszlamizaciojarol/

Faji program a XXI. századra: Létezik!
https://drabikjanosblog.wordpress.com/2015/07/29/faji-program-a-xxi-szazadra-letezik

Miért gondolta meg magát Wilson elnök? – Dr. Drábik János előadása

“Miért gondolta meg magát Wilson elnök?” Dr. Drábik János előadása

Idén 8. alkalommal került megrendezésre a “Trianon nem örök! Nincs kőbe vésve” című, a trianoni rablóbéke felülvizsgálatáért munkálkodó emléknap, Nyers Csaba Károly szervezésében.

Most is, mint eddig minden alkalommal, sok előadás hangzott el: többek között Dr. Drábik János, az Országos Trianon Társaság elnöke az okokról és az előzményekről beszél! Érdemes meghallgatni!

Százéves Trianon – Drábik János új könyv

Dr. Drábik János – Százéves Trianon

Döntsük meg? Törődjünk bele? Kik Trianon igazi felelősei?

A trianoni békediktátum bizonyíthatóan hamis tényeken és adatokon alapul. Ezt a szerződést a győztes antanthatalmak a kisantant-szövetségeseikkel kötötték a magyarokról, de nem a magyarokkal.

Százéves Trianon - Dr. Drábik János legújabb könyve

Százéves Trianon – Dr. Drábik János legújabb könyve itt kapható. Borítókép itt nagy méretben.

A versailles-i Trianon-palotában a magyar küldöttséggel nem tárgyaltak, csak közölték velük a korábban már – nélkülük – meghozott döntéseket. A győztesek a trianoni békeparancsban csak a magyar nemzettel szemben tagadták meg az érvényes nemzetközi jogelvek alkalmazását. Egyedül a magyar néppel és államával szemben nem alkalmazták sem a történelmi, sem a nyelvi-etnikai, sem az önrendelkezési elvet.

A történelmi magyar állam kétharmad részének elcsatolásával a területszerző államok kisajátították maguknak az így megszerzett országrészek történelmét is. Nem ismerhették el, hogy azok magyar területek, magyar történelemmel. Ezért egy hamis – mítoszokon, legendákon és történelem-hamisításon alapuló – cseh és szlovák, román és délszláv történelmet kreáltak.

Az elcsatolt területekkel együtt a magyar anyanyelvű lakosságból is több mint hárommillióan a megkérdezésük nélkül kerültek az uralmuk alá. Az új elit sajnálatos módon a mai napig despotaként elnyomja a magyar nemzet hatalmuk alá került részét.

Trianon máig vérző seb. Gyógyítására törekedve kötéltáncosként állandóan egyensúlyoznunk kell a kívánatos és a lehetséges között. El kell sajátítanunk azt a bölcsességet, hogy megmaradjunk igaz magyarnak és egyben reálpolitikusnak, amikor arra keressük a választ: mit tegyünk ezzel a szörnyűséggel, amit a Trianon szó fejez ki számunkra? Döntsük meg? Fogadjuk el? Végleg törődjünk bele? Bármi is a válaszunk, szükségünk van Trianon szakszerű átvilágítására, Trianon eddig nem ismert összefüggéseinek feltárására. Ehhez kíván ez az írás szerényen hozzájárulni.

sZÁZÉVES TRIANON KÖNYV TARTALOMJEGYZÉKE:

Előszó
Kik az igazi felelősök az I. világháború kirobbantásáért?
Munkában a londoni titkos elit
Kik és miért léptették be az Egyesült Államokat az I. világháborúba
Kik akarták a világháborút, és miért?
A szibériai Cseh Légió és Trianon
A románoknak is szembe kell nézni egyszer az igazsággal
A nemzetközi szabadkőművesség 1917-ben döntötte el Párizsban Magyarország feldarabolását
Miért voltak sikertelenek a magyar szabadkőművesek?
A magyar nemzet XX. századi sorstragédiája
Erkölcsi elégtételt a magyar nemzet számára
Trianon egy lényeglátó hazafi szemével
Miért most kell megdöntenünk Trianont?
Levél Péterffy Tamásnak
Az államok feletti szervezett magánhatalom a XXI. században
Trump és a washingtoni Deep State
Trump és Putyin csúcstalálkozója Helsinkiben
A félelemhez való jog és Izrael békés atombombái
Nem szabad játszani a tűzzel
Utószó helyett
A szerzőről

ITT LEHET HOZZÁJUTNI:

Százéves Trianon - Drábik János legújabb könyve e-könyvként is

Százéves Trianon – Drábik János legújabb könyve itt e-könyvként is

Százéves Trianon e-könyv:
https://bookline.hu/product/home.action?_v=Drabik_Janos_Szazeves_Trianon&id=46166&type=250

Százéves Trianon keménytáblás könyv:
https://bookline.hu/product/home.action?_v=Drabik_Janos_Szazeves_Trianon_Dontsuk&id=308826&type=22

A SZERZŐ TOVÁBBI KÖNYVEI:

A szerző könyvei és e-könyvei a Bookline oldalán:
https://bookline.hu/szerzo/drabik-janos/52337

E-könyvei a Libri oldalán:
https://www.libri.hu/talalati_lista/?text=dr%C3%A1bik+j%C3%A1nos

E-könyvei az e-konyv.hu könyváruház oldalán:
https://www.ekonyv.hu/hu/szerzok?name=Drábik++János&str=1

E-könyvei a Book and Walk online könyvesboltnál:
http://bookandwalk.hu/szerzo/Drabik-Janos-716.aspx