Közel a harmadik világháború?

Nem lehet kizárni egy harmadik világháború lehetőségét.  Ezért higgadtan kell elemezni  a rendelkezésre álló tényeket, a háború lehetséges résztvevőit, a szemben álló táborokat és katonai szövetségeket, valamint az államok feletti hatalmi tényezők érdekeit. Fel kell mérni a szemben álló felek stratégiai érdekit a rendelkezésükre álló gazdasági és katonai potenciált. Mérlegelni kell egy ilyen alternatíva esetén milyen lehetőségek állnak az emberiség rendelkezésére a túléléshez, melyek az előre látható szükségszerűségek és valószínűségek.

Olvasás folytatása

Az Európai Unió és az Arab Világ kapcsolata

Charles De Gaulle francia elnök úgy gondolta, hogy Franciaország és Európa önálló geopolitikai tényező lehet a két szuperhatalom – az Egyesült Államok és a Szovjetunió – között. Már utaltunk rá, hogy De Gaulle az Atlanti-óceántól az Urálig terjedő Európában gondolkodott. Egy ilyen Európa már képes lenne döntően befolyásolni a világ sorsának alakulását. De Gaulle 1966-ban kivonta Franciaországot a NATO közös katonai parancsnoksága alól, de a NATO-ból nem lépett ki. Az 1967-es hat napos háború idején a francia elnök elítélte Izraelt a Nyugati-part és a Gázai-övezet elfoglalásáért, de korábban Párizs erősen Izrael-barát volt. 1956. október 29. és november 7. között Franciaország és Nagy-Britannia Izraellel közösen lépett fel a Nasszer egyiptomi elnök által államosított Szuezi-csatorna visszaszerzése érdekében. 1967-től kezdve Párizs egyértelműen arab-barát politikába kezdett.

Olvasás folytatása

Miért kezdeményezte Párizs Eurábiát?

A második világháborút követően Franciaország többször is kísérletet tett arra, hogy megnövelje mozgásterét az angolszász befolyással, elsősorban az Egyesült Államok túlzott befolyásával szemben. Charles De Gaulle, aki az Atlanti-óceántól az Urálig terjedő Európában gondolkodott, Nyugat-Európa és az Arab Világ szoros együttműködésére törekedett. Fenn akarta tartani befolyási-övezetét a korábbi európai, elsősorban a korábbi francia gyarmatok felett. E stratégia szerint az Arab Világ kőolajtermelő országai ellátják Európát energiahordozókkal, Európa pedig lehetővé teszi az arab államok számára, hogy szabadon hozzáférhessenek a Nyugat tudományos és technológiai vívmányaihoz.

Az „Eurábia” elnevezésű folyóirat az 1970-es évek közepén Genfben, Párizsban és Londonban jelent meg. Kiadója Lucien Bitterlein, a Francia-Arab Szolidaritási Társaság elnöke volt. A folyóirat cikkei az Euro-Arab álláspontot szorgalmazták minden fontos kérdésben. Általánosságok helyett konkrét döntéseket ajánlottak aktuális politikai kérdésekben európai állami vezetőknek és törvényhozóknak.

Olvasás folytatása

A világ helyzete a XXI. század elején

A pénzhatalmi világelit – amelynek szerves részét alkotja a japán uralkodóréteg és az afroázsiai, valamint a latin-amerikai országokat velük együtt kizsákmányoló helyi kozmopolita és komprádor kollaboránsok – olyan pénzügyi és gazdasági rendszert hozott létre, amely világszinten átcsoportosította az egész emberiség vagyonát.

A világelit által létrehozott komplex és hatékonyan működő rendszer Észak-Amerikában és Nyugat-Európában, vagyis az Első Világban, lehetővé tette az elit számára a munkaerő intenzív kizsákmányolását. Ugyanez a rendszer Kínában, a Szovjetunió utódállamaiban, valamint az egykori szocialista világrendszerhez tartozó országokban – vagyis a Második Világban – biztosította a munkaerőnek a még intenzívebb kizsákmányolását.

A Harmadik Világban lehetővé tette a hatalmi elitek számára a parasztság, a bennszülött közösségek és városlakók erőforrásainak az elvételét, a Negyedik Világban pedig faji háborúk egész sorozatának a megindítását a legszegényebb népek ellen. A brutális vagyonszerző háborúk óriási mértékben hozzájárultak az európai és észak-amerikai uralkodó osztályok gazdagodásához. Az eddigi fosztogató és népirtó háborúk között is a legvészjóslóbbnak most folyik az előkészítése. A pénzhatalmi világelit szó szerint meg akar szabadulni a legszegényebbektől, akikre már nincs szüksége ahhoz, hogy tovább halmozza, centralizálja és koncentrálja a rendelkezésére álló vagyont.

Olvasás folytatása

JADE HELM 15 – Amerika legnagyobb belföldi hadgyakorlata

A Jade Helm 15 (Zöld Sisak) hadgyakorlat 2015. július 15-én kezdődött és szeptember 15-ig tart. Ezerkétszáz fegyveres vesz részt rajta az Egyesült Államok Különleges Műveletek Parancsnokságának (US Special Operations Command, USSOCOM) az irányításával. A résztvevők többsége a hadsereg úgynevezett „Zöldsapkás” (Green Berets) egységeihez tartozik, de ott vannak a Haditengerészet Különleges Műveleti Kontingensének (a Navy SEALS-nek) és a Légierőnek (az Air Force-nak) a speciális műveletekre kiképzett egységei, valamint a hadsereg több gyalogsági köteléke is.

Olvasás folytatása

Rosztyiszláv Iscsenkó újabb átfogó elemzése az ukrán konfliktusról

Az ENSZ Közgyűlésének a szavazásain a tagállamok 60%-a nem támogatja az Egyesült Államokat. Ezt úgy is lehet értelmezni, hogy Oroszország oldalára álltak. Ezek az államok állítják elő a világ GDP-jének a 60%-kát és a világnépesség kétharmada él államhatáraikon belül, területük együttesen pedig a Föld felszínének a háromnegyedét teszi ki. Ez egyértelműen azt jelenti, hogy Oroszország több erőforrást tud a maga számára mobilizálni.

Ami az ukrán válságot illeti, az Egyesült Államoknak két taktikai lehetősége volt. Azt, amelyik az előnyösebbnek tűnt, kezdettől fogva alkalmazta. Olyan helyzetbe hozták Moszkvát, hogy választania kelljen egy rossz és egy még rosszabb megoldás között. Rá akarták kényszeríteni Oroszországot arra, hogy fogadjon el egy náci államot a határainál és ily módon óriási nemzetközi tekintélyveszteséget szenvedjen. Ha ezt elfogadja, akkor elveszíti szövetségeseinek bizalmát és támogatását, majd bizonyos idő múlva belülről és kívülről is sebezhetővé válik az Amerika-barát erők által a túlélés minden esélye nélkül.

Olvasás folytatása

Az ENSZ 2015-ös májusi adatai az ukrajnai polgárháborúról

Az ENSZ 2015. május 15-i adatai szerint a Donyecki- és Luganszki Népköztársaság területén folyó harcokban több mint 6400-an haltak meg és 15 ezren sebesültek meg. Legkevesebb két millióan hagyták el otthonukat és közülük 800 ezren menekültek a környező országokba. Hivatalosan 660 ezren tartózkodnak Oroszországban és 81 ezren Fehéroroszországban. A menekültek egy kis része a kijevi kormány által ellenőrzött területeken talált menedéket.

Olvasás folytatása

Faji program a XXI. századra: Létezik.

Az illuminátus háttérhatalom kidolgozott még a XX. század elején Amerikában egy olyan faji stratégiát, amelyet más kisebbségekre is alkalmaztak a multikulturális és a nembeli különbözőség alapján. Thomas Abernathy lelkész a következő idézetet olvasta fel az Egyesült Államok törvényhozásában, amelyet 1957. június 7-én hivatalosan is rögzítettek a Kongresszus jegyzőkönyvébe. Abernathy az idézetet a Washington Star című lapból vette:

„Fel kell ismernünk, hogy pártunk (a Kommunista Párt – D.J.) leghatalmasabb fegyvere a faji feszültség szítása. Bevíve a színes fajok tudatába, hogy évszázadokon át elnyomták őket a fehérek, meg tudjuk nyerni a színes-bőrűeket a Kommunista Párt számára. Amerikában kifinomult győzelem elérése a célunk. Miközben lázítjuk a néger kisebbséget a fehérek ellen, egyidejűleg el kell ültetni a fehérekben a bűntudatot azért, hogy kizsákmányolták a négereket. Támogatni fogjuk a négereket, hogy sikeresek legyenek az élet minden területén, az értelmiségi pályákon, valamint a sport és a szórakoztatóipar területén. Ha presztízse lesz a négernek, akkor már összeházasodhat a fehérrel, és beindul az a folyamat, amely megnyeri ügyünknek Amerikát.”

Olvasás folytatása

Coudenhove-Kalergi terve kevert lakosságú Európára

Henry Makow 2015. június 26-án ismertette[1] honlapján az Illuminátusoknak a tervét Európa színes bőrűvé tételére. Makow az írást az Identitá[2] nevű olasz nyelvű honlapról vette át – melyet eredetileg di Riccardo Percivaldi írt – és szinte teljes terjedelemben közölte angolul.

Az Európát elözönlő tömeges bevándorlás gondosan megtervezett jelenség, amelynek a kiváltó okait a pénzhatalmi világelit tulajdonában lévő tömegtájékoztatás elhallgatja és megtévesztően elkerülhetetlen történelmi szükségszerűségnek állítja be. A mesterségesen előidézett népvándorlás tudatos tervezés eredménye azért, hogy Európa arculata, lakosságának összetétele gyökeresen megváltozzon. Az olasz szerző Riccardo di Percivaldi azzal kezdi fejtegetéseit, hogy az európai integráció egyik fő kezdeményezője ugyanaz a személy volt, aki ideológiailag is megalapozta az európai népek beolvasztását egy kevertfajú biomasszába.

Olvasás folytatása

Terror-diktatúra helyett terror-demokrácia

A Szovjetunió felbomlása lehetővé tette a neokonzervatívok számára, hogy az amerikai kormányban átvegyék az irányítást. Röviden utalunk arra, hogy a neokonzervatívok meghatározó személyiségei korábban trockisták voltak. A trockizmus, mint ideológia, a permanens bolsevik forradalmat hirdette, azaz a kommunista rendszer, a proletárdiktatúra világméretű győzelméig tartó küzdelmet. Trockij a szervezett magánhatalom egyik frontembere volt, aki azt a megbízatást kapta a pénzhatalom legfőbb irányítóitól, hogy Oroszországot a kommunista diktatúra segítségével privatizálja a pénzkartell számára. Minden hatalom a diktatórikus államé, de magával az állammal a pénzkartell megbízottai rendelkeznek.

Olvasás folytatása

Szaúd-Arábia, Oroszország, Ukrajna és Szíria kapcsolata

A montreáli központtal működő Global Research munkatársa, Stephen Lendman, 2014. május 6-án arról tudósított, hogy Szaúd-Arábia nemzetbiztonsági szolgálatának egy volt tisztje elmondotta neki, hogy a Szaúd-Arábia által a szíriai felkelőkhöz küldött kiképzőket áttelepítették Ukrajnába. Riad, az általa finanszírozott zsoldosoknak, valamint hadfelszerelésüknek az Ukrajnába való küldésével akarta segíteni az orosz-barát felkelők elleni harcot. Ezek a kiképzők már részt vettek Kramatorszk térségében az autonómiát követelő orosz-barát ellenállók leverésében. Riad korábban magántulajdonban lévő és fegyveres szolgáltatást nyújtó cégek segítségével vett részt a szíriai kormányellenes háborúban. A riadi politika irányítóinak egy része meg akarta büntetni Moszkvát, amiért támogatta a szíriai kormányzatot az odaküldött külföldi zsoldosokkal folytatott küzdelmében.

Olvasás folytatása

Lehetséges-e az orosz nemzetállam feldarabolása?

A tervek elkészültek és a Szovjet Birodalom felbomlása óta Oroszország folyamatosan hátrál a Nyugat elől. 1990. február 9-én Moszkvában az akkori amerikai külügyminiszter – a szabadkőműves James Baker – megígérte a szabadkőműves Gorbacsovnak, hogy a NATO, a Nyugat katonai szövetsége, nem fogja kiterjeszteni befolyási övezetét keleti irányba. Azt kérték Gorbacsovtól, hogy egyezzen bele Kelet-Németország – a volt NDK – NATO tagságába az egyesült Németország részeként. Gorbacsov korábban már minden feltétel nélkül kivonta a szovjet csapatokat Kelet-Németországból és mindössze azt a csekélységet kérte Kohl kancellártól cserébe, hogy az NDK-ból hazatérő szovjet tisztek családjainak építsenek a Szovjetunióban lakásokat. A francia elnök – Francois Mitterand – és a brit miniszterelnök – Margaret Thatcher, a Vas Lady szívesen megakadályozta volna Németország egyesülését, de mivel Gorbacsov ehhez hozzájárult, így az mégiscsak létrejött.

1990. február 10-én Hans-Dietrich Genscher, német külügyminiszter hasonló ígéretet tett a Szovjetunió utolsó külügyminiszterének, Sevardnadze-nak (1928-2014). A Nyugat által agyba-főbe dicsért Gorbacsov azonban nem ragaszkodott ahhoz, hogy a NATO ígéretét – miszerint nem terjeszkedik keleti irányba – nemzetközi jogilag is érvényes formális szerződésben rögzítsék. A szabadkőműves Gorbacsov megbízott a nemzetközi szabadkőművesség hegemóniája alatt működő nyugati politikusokban. A NATO azonban hamarosan beindította a „Drang nach Osten” (Nyomulás Kelet felé) politikáját. A kelet felé terjeszkedésnek ezt a hódító politikáját a középkorban a Német Lovagrend képviselte. Most pedig a NATO vállalta magára.

A NATO keleti irányú terjeszkedése 1990 és 2009 között //Kép: rt.com; "The Expandables: How NATO 'conquered' Europe"

A NATO keleti irányú terjeszkedése 1990 és 2009 között //Kép: rt.com; “The Expandables: How NATO ‘conquered’ Europe”

1990-ben a NATO ígérete ellenére felvette a tagjai sorába Lengyelországot, Csehországot és Magyarországot. 2004-ben tovább bővült a NATO Romániával, Bulgáriával, Szlovákiával, valamint a három baltikumi állammal, Észtországgal, Lettországgal és Litvániával. A 2008. április 2-4. között megtartott bukaresti NATO csúcsértekezleten már konkrét formában felmerült Ukrajna, Grúzia és Macedónia csatlakozása az Észak-atlanti Szövetséghez. A NATO fő erejének számító Egyesült Államok azt szerette volna, ha Ukrajnát és Grúziát bevonják a NATO csatlakozás előszobájának tekintett tagsági akciótervbe. A Pentagon által szorgalmazott lépést azonban a franciák, a németek, és néhány más európai NATO tagállam megakadályozta. Mind Párizs, mind Berlin azzal érvelt, hogy a két egykori szovjet tagköztársaság még nem érett meg a csatlakozásra. Ennél nyomósabb ok volt az, hogy a folyamatosan becsapott oroszok egyre erőteljesebben fejezték ki nemtetszésüket. A bukaresti NATO csúcson hivatalosan meghívták a tagok sorába Albániát és Horvátországot. Ez a két ország a csatlakozási és ratifikációs folyamat lezárultával válhat a NATO 27. illetve 28. tagjává. Tényként állapíthatjuk meg, hogy mindkét ország 2009 óta már tagja az Észak-atlanti Szövetségnek.

Moszkva üdvözölte az ukrán és grúz NATO tagság elhalasztását, de az orosz vezetők aggodalmukat fejezték ki a rakétavédelmi rendszerrel kapcsolatos döntések miatt. A NATO ugyanis hozzájárult a rakétavédelmi rendszer európai kiépítéséhez. Bukarestben megvitatták azt is, hogy az amerikaival párhuzamosan létrehoznak egy olyan NATO-rendszert, amely az amerikai rakétapajzs által nem védett országokat, nevezetesen Törökországot, Romániát, Bulgáriát, és Görögországot is lefedné. Ekkor még arról is szó volt, hogy az amerikai, illetve a NATO rakétavédelmi rendszereket a jövőben összekapcsolják az oroszokéval. Az erre irányuló erőfeszítések azonban nem jártak sikerrel.

Rakétavédelmi rendszer //Kép: kyivpost.com; "Yanukovych's address: Ukraine welcomes plans on joint missile defense system involving Russia, NATO"

Rakétavédelmi rendszer //Kép: kyivpost.com; “Yanukovych’s address: Ukraine welcomes plans on joint missile defense system involving Russia, NATO”

Putyin 2014 márciusában hozott intézkedéseit több külpolitikai elemző is ésszerűnek és logikusnak tartja. Az orosz elnök nem tett mást, mint erőpolitikát alkalmazott a NATO „Drang nach Osten”, keleti irányban terjeszkedő erőpolitikájával szemben. A NATO már tíz éve Oroszország határainál áll a Baltikumban. A Krím-félsziget Oroszországhoz csatolásával Moszkva most megakadályozta, hogy fekete-tengeri flottájának legfontosabb támaszpontja egy NATO ország területére kerüljön. Hans-Ulrich Jörges, a Stern című német hetilap szakkommentátora szerint:

„Az Európai Unió ostobaságot követett el azáltal, hogy a mélyen megosztott Ukrajnának társult tagságot ajánlott fel, és ezáltal rákényszerítette, hogy válasszon a Nyugat, vagy Oroszország között – ez szétszakadáshoz vezet.” Jörges ehhez hozzáteszi, hogy „mivel a hatalomváltásról szóló, és orosz részvétellel megkötött, kompromisszumos megállapodás még 24 óráig sem tartott ki, ezért Moszkvában úgy érezték, hogy a Nyugat megint becsapta őket. Mivel Oroszország Ukrajna egészét elveszítettnek tekintette, ezért bekebelezte a Krímet.”

A NATO és a mögötte álló amerikai vezetés nem vette kellően számításba, hogy Ukrajnán keresztül két világkultúra határai húzódnak. Itt érintkezik a nyugati kereszténység a keleti ortodox kereszténységgel. A lakosság tehát nemcsak nyelvileg, de kulturálisan is megosztott. Egy részük az ortodox Kelethez, egy másik részük pedig a katolikus kultúrájú Nyugathoz tartozónak érzi magát. A NATO-hoz való tartozást azonban a közvéleménykutatások adatai szerint a lakosság 70%-a ellenzi. Ennek ellenére a pénzhatalmi világelit propagandistái állandóan arról beszélnek, hogy az ukránoknak joguk van csatlakozni a NATO-hoz. Arról azonban már nem esik szó, hogy még több ukrán van, akinek meg ahhoz van joga, hogy ne csatlakozzon a NATO-hoz. Kijevnek a NATO-hoz való csatlakozása együtt jár azzal a követelménnyel, hogy Ukrajna egész területéről el kell távolítani a külföldi katonai támaszpontokat. Ez azt jelentette volna, hogy Oroszországnak fel kellett volna adnia történelmi tengeri bázisát Szevasztopolban, amely megbénította volna az orosz fekete-tengeri hadiflotta működését. Nyilvánvaló, hogy ezt az orosz vezetés meg akarta előzni. Ha a Nyugat, és konkrétan a NATO ragaszkodik ahhoz, hogy Ukrajna egészét az ellenőrzése alá vegye, akkor ez előbb, vagy utóbb háborús konfliktushoz vezethet. Oroszország egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy Ukrajna bekebelezésével a NATO és légi bázisai, valamint rakétakilövő állomásai az egykori Oroszország belsejébe kerüljenek. A NATO aktivitása az elmúlt években megerősödött. Újabb és újabb kiképző táborok, katonai támaszpontok létesültek.

Neves értelmiségiek – mint például Steven Cohen professzor és Paul Craig Roberts – arra figyelmeztetnek, hogy rendkívül veszélyes vég nélkül provokálni Oroszországot, és szinte minden körülöttük lévő országot beszervezni a NATO-ba. A NATO-nak valójában egyetlen potenciális ellensége van, és ez Oroszország. Az Oroszországot körülvevő szomszédos államok közül egyetlen egy sem áll hozzá olyan közel nyelvében, történelmében, geopolitikai kapcsolataiban, vallásilag, és érzelmileg is, mint Ukrajna. Már utaltunk rá, hogy Victoria Nuland amerikai külügyminiszter helyettes eldicsekedett azzal, hogy Amerika ál-civil szervezetek felhasználásával ötmilliárd dollárt költött arra, hogy felépítse befolyását Ukrajnában. Ennek a hatalmas összegnek az volt a célja, hogy leszakítsa Ukrajnát természetes háttér-országáról, Oroszországról, és bevonja a Nyugat katonai szervezetébe. Az amerikai vezetés még európai szövetségeseit is mellőzte, akik egy kölcsönös érdekeket figyelembe vevő, kompromisszumos megoldást kerestek a gazdasági összeomlás és államcsőd előtt álló Ukrajna számára.

A lap szövege szerzői jogvédelem alatt áll, felhasználni csak pontos forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.