Az ENSZ 2015-ös májusi adatai az ukrajnai polgárháborúról

Az ENSZ 2015. május 15-i adatai szerint a Donyecki- és Luganszki Népköztársaság területén folyó harcokban több mint 6400-an haltak meg és 15 ezren sebesültek meg. Legkevesebb két millióan hagyták el otthonukat és közülük 800 ezren menekültek a környező országokba. Hivatalosan 660 ezren tartózkodnak Oroszországban és 81 ezren Fehéroroszországban. A menekültek egy kis része a kijevi … Bővebben: Az ENSZ 2015-ös májusi adatai az ukrajnai polgárháborúról

Mennyire független Ukrajna az államcsíny után?

2015. július 6-án The Saker számára figyelemre méltó dokumentumot[1] küldött egy Cassad Ezredes nevet használó blogger, aki tájékozottságával szerzett nevet magának. Egy levélről van szó, amelyet Richard J. Durbin amerikai szenátor küldött Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnöknek. A levelet teljes terjedelmében közöljük:

Mi valójában Putyin Ukrajna-stratégiája?

Putyin 15 év óta van hatalmon, és a nehéz belső és külső körülmények ellenére sikerült maximalizálnia a kormányzat, a törvényhozó testület és még a helyi hatóságok működésének a hatékonyságát is. Putyin politikája egyértelműen arra törekedett, hogy az általa létrehozott rendszert teljessé tegye, stabilizálja és biztosítsa működésének és fennmaradásának a folyamatosságát. Egyetlen politikus sem maradhat hatalmon örökké, … Bővebben: Mi valójában Putyin Ukrajna-stratégiája?

Rosztyiszláv Iscsenko: Az ukrán konfliktus nem Ukrajnáról szól, hanem egész bolygónk sorsáról

Rosztyiszláv Iscsenko ukrán politológus, a kijevi Rendszerszerű- és Prognózis Kutatási Központ elnöke, 2015. április 22-én átfogóan elemezte Oroszország geostratégiai pozícióját. Arra az eredményre jutott, hogy ez a konfliktus nem Ukrajnáról szól, hanem egész bolygónk sorsáról. Éppen ezért nincs „novorosszijai”, vagy „ukrajnai” megoldás a válságra. Valójában az Egyesült Államok és Oroszország folytat életre-halálra szóló küzdelmet, amelynek … Bővebben: Rosztyiszláv Iscsenko: Az ukrán konfliktus nem Ukrajnáról szól, hanem egész bolygónk sorsáról

A NATO Koordinációs-Tanácskozás irányelvei Ukrajna, Grúzia és Moldova számára

A Rigában tartott NATO koordinációs-tanácskozás (2015. február 19) irányelveket dolgozott ki Ukrajna, Grúzia és Moldova számára. Ezek megállapítják, hogy a Stratégiai Tömegtájékoztatás (Strategic Communication, StratCom) kapacitásának a növelése országról országra különbözik a belpolitikai helyzet eltérései miatt. Ukrajnában például a belső polgárháborús helyzet a meghatározó, míg Moldovában a kormányzat változása. Az is befolyásolja a helyzetet, hogy az … Bővebben: A NATO Koordinációs-Tanácskozás irányelvei Ukrajna, Grúzia és Moldova számára

NATO-dokumentumok Ukrajna vonatkozásában – Cél a társadalom alapjainak az újjáépítése

A hivatkozott NATO-dokumentumokból kiderül, hogy a StratCom által szervezett koordináló találkozóra a lett fővárosban, Rigában került sor 2015. február 19-én. A StratCom itt nem a Strategic Command-ot (STRATCOM – Stratégiai Parancsnokság) jelenti, amely egyike az Egyesült Államok három Egyesített Hadműveleti Parancsnokságának. Ezúttal a StratCom (Strategic Communication – Stratégiai Kommunikáció) a propagandaháború stratégiájára és taktikájára vonatkozik. … Bővebben: NATO-dokumentumok Ukrajna vonatkozásában – Cél a társadalom alapjainak az újjáépítése

Félkatonai, neonáci szervezetek Ukrajnában

Az ukrán válság megértéséhez meg kell ismerkedni a Jobb Szektor villámgyors felemelkedésével is. Ez a marginalizált politikai csoportosulás bámulatos gyorsan vált az ukrán politikai élet meghatározó erejévé. Nem régen, még igen sok ukrán, aki korábban a középutas mérsékelt liberálisokat támogatta, most a Jobb Szektor követője lett. Hiba lenne ezt a jelenséget a közoktatás hanyatló színvonalával … Bővebben: Félkatonai, neonáci szervezetek Ukrajnában

Szaúd-Arábia, Oroszország, Ukrajna és Szíria kapcsolata

A montreáli központtal működő Global Research munkatársa, Stephen Lendman, 2014. május 6-án arról tudósított, hogy Szaúd-Arábia nemzetbiztonsági szolgálatának egy volt tisztje elmondotta neki, hogy a Szaúd-Arábia által a szíriai felkelőkhöz küldött kiképzőket áttelepítették Ukrajnába. Riad, az általa finanszírozott zsoldosoknak, valamint hadfelszerelésüknek az Ukrajnába való küldésével akarta segíteni az orosz-barát felkelők elleni harcot. Ezek a kiképzők … Bővebben: Szaúd-Arábia, Oroszország, Ukrajna és Szíria kapcsolata

Ukrajna felfegyverzése totális háborúhoz vezethet

A nukleáris korszak egyetlen elnöke sem járult hozzá olyan provokatív akciókhoz Oroszország határain, mint amilyenekre az elmúlt két évtizedben – de különösen az ukrán konfliktus kapcsán – sor került. Obama azonban nem követte elődeit, Harry Truman-t, Dwight Eisenhower-t, John F. Kennedy-t, Lyndon Johnson-t, Richard Nixon-t, Geralt Ford-ot, James Carter-t, Ronald Reagan-t, George H. Bush-t, Bill … Bővebben: Ukrajna felfegyverzése totális háborúhoz vezethet

A „TechCamp” projekt lényege: polgárháború előkészítése Ukrajnában (2013-11-20)

2013. november 20-án, Oleg Carev, a Volya (a korábbi Ifjúság Pártja) képviselője, beszédet mondott a kijevi parlamentben, a Verhovna Radaban. Carev elmondotta, hogy cáfolhatatlan bizonyítékokkal rendelkezik arra vonatkozóan, hogy Ukrajna területén az amerikai nagykövetség támogatásával és közvetlen részvételével, Kijevben, megvalósították a „TechCamp” projektet, amelynek a lényege egy polgárháború előkészítése Ukrajnában.

Kijev folytatni akarja az etnikai tisztogatást Dél- Kelet-Ukrajnában

 A puccsistáknak azért van szükségük a polgárháború folytatására, mert a vérengzéssel el akarják űzni az ottani orosznyelvű lakosságot. Az etnikai tisztogatással hozzájutnak azokhoz a területekhez, amelyekre szüksége van a NATO-nak. Ha jelentős számban elmenekülnek az oroszanyanyelvűek, akkor a helyükre Kijevhez hű nyugat-ukrajnaiakat lehet telepíteni. Ebbe a stratégiába illik bele az, hogy a NATO-államcsíny egyik aktív … Bővebben: Kijev folytatni akarja az etnikai tisztogatást Dél- Kelet-Ukrajnában

Blackwater-Academy zsoldosok Ukrajnában

A Spiegel Online 2014. május 11-én arról számolt be, hogy Kelet-Ukrajnában négyszáz amerikai zsoldos harcol a helyi önvédelmi fegyveresek ellen. A Spiegel a ’Bild am Sonntag’ című hetilap tudósítására támaszkodott, amely viszont értesüléseit a titkosszolgálati kapcsolataitól szerezte. Az Ukrajnában bevetett zsoldosok a katonai jellegű szolgáltatásokat nyújtó Academy nevű magánvállalattól érkeztek, amelyet korábban Blackwater-nek hívtak. Ezek a … Bővebben: Blackwater-Academy zsoldosok Ukrajnában