Mike Pompeo igazolta Drábikot! Újabb összeesküvés-tény igazolódott!

Mike Pompeo ex-CIA igazgató, az alábbi videóban kitálalt és igazolta az összeesküvés-elméleteket! 

Pompeo: ” Én voltam a CIA igazgatója. Hazudtunk, csaltunk, loptunk… Olyan volt, mint… Teljes tréning kurzusokat tartottunk erre. Ez az amerikai kísérlet dicsőségére emlékeztetheti önöket.”

Ezeket Mike Pompeo amerikai külügyminiszter, korábban a CIA vezérigazgatója mondja el saját szavaival, amivel minden igazságkutató ember tisztában van mára. Talán a gyilkolást és a szervezett kormánydöntéseket megemlítethette volna. Ugye emlékszünk, hogy amikor Magyarországra látogatott, a legelső hely, ahova a reptér után ment, mi volt? Nem a Miniszterelnökség, nem a Külügyminisztérium, hanem egy nemzetközi ún. civil szervezet, a Magyar Helsinki Bizottság a Dohány utca 20. szám alatt, Európa legnagyobb zsinagógájától néhány perc sétára, a Kiválasztott-kerületrészben).

Drábik számos könyvében megírta már a CIA cselszövéseit, melyeket globálisan elkövet ez a szervezet. Méghozzá az egyetlen amerikai költségvetési szerv, mely NEM tartozik semmiféle elszámolással a Kongresszus, a törvényhozó hatalom felé: sem arról, hogy mire költi a pénzt, sem arról, hogy mennyit költ, sem arról, hogy mit csinál egyáltalán.  Mióta a Mueller-riportról 2019 áprilisában jogerősen kiderült, hogy nem igazak a vádak, miszerint Trump orosz befolyással került volna elnöki székbe, így felmerül a kérdés (ahogy Trump tényként ki is jelentette), hogy mivel a CIA fegyveres szervezet (mint pl. rendőrség), úgy valójában puccsot akartak végrehajtani a demokratikusan megválasztott elnök ellen.

Van-e hát jelentősége akkor Pompeo szavainak?

Köszönet a VilagHelyzetének a találatért! Ezt a bejegyzést a DJ blogoldal szerkesztői írták.

Pompeo confesses on CIA operations (source: RT Instagram https://www.instagram.com/p/BwjuyQxBxed , screenshot if they take it down: https://imgur.com/a/mxlhqNa )