A Frankfurti Iskola és a kulturális marxizmus – kinek a kulturális diktatúrája?

Dr. Drábik János: A Frankfurti Iskola és a kulturális marxizmus

A pénzhatalmi világelit Amerikát nem tudta meghódítani a gazdasági marxizmussal. A pénzrendszer kisajátítása önmagában nem lett volna elégséges jelenlegi uralmi helyzetének az eléréséhez. Az Egyesült Államok társadalmát, az amerikaiak értékrendjét és keresztény szellemiségét, a világ legszabadabb nemzetét a kulturális marxizmussal győzte le. Ennek a sikeres ideológiai háborúnak a haditervét az a cionista szellemi műhely dolgozta ki és segített a gyakorlatba átültetni, amely Frankfurter Schule (Frankfurti Iskola) néven ismert, s amely ma is uralkodó szellemi irányzatnak számít nemcsak Amerikában, de az egész euró-atlanti térségben, amely a cionista pénzhatalmi világelit hegemóniája alá került.

A frankfurti filozófiai iskola és a kulturális forradalom

Az Amerikába emigrált németországi társadalomtudósoknak egy része még az 1930-as, 1940-es években elkezdte a huszadik századra kialakult társadalomnak és kultúrának olyan provokatív átalakítását, amely a gyakorlatba akarta átültetni azokat az elképzeléseket, amelyeket Georg Wilhelm Friedrich Hegel, Karl Marx, Friedrich Nietzsche és Max Weber munkáira támaszkodva dolgozott ki. Elképzelésük a kulturális forradalom megvalósításáról nem volt teljesen új. Joseph de Maistre (1753 – 1821), aki hosszabb időn át magas-rangú szabadkőműves volt, már így fogalmazott:

„Mostanáig a nemzeteket hódítások útján gyilkolták le. Felmerül azonban egy fontos kérdés: Meghalhat-e egy nemzet a saját területén is, anélkül, hogy megszállnák országát – például úgy, hogy beengedi a döglegyeket, amelyek velejéig szétrohasztják azokat az eredeti és alapvető elveket, amelyek nemzetté tették őket.”

A frankfurti filozófiai iskola, amelyre már írásunk első részében hivatkoztunk, lényegében azért jött létre az oroszországi bolsevik forradalom után, mert megalapítói úgy gondolták, hogy a világon – és így Európán is – át fog söpörni a világproletariátus forradalma és elképzelhető, hogy az Egyesült Államokban is forradalmi változások következnek be. Ez nem így történt. 1922 végén a Kommunista Internacionálé – a KOMINTERN – ezért elemezte a helyzetet és kereste a kudarc okait. Lenin kezdeményezésére Moszkvában a Marx-Engels Intézet egy nemzetközi konferenciát rendezett. Ennek fő témája az volt, hogy mit értett valójában Marx a kulturális forradalom alatt és az ő elgondolásait miként lehet az akkori körülmények között Szovjet-Oroszországban és Európában alkalmazni.

Jelen volt a tanácskozáson Lukács György, a magyar pénzarisztokrata, az Osztrák-Magyar Monarchia egyik dúsgazdag zsidó bankárának a fia, aki az első világháború alatt radikális baloldali, majd pedig kommunista lett. Marxista filozófusként kidolgozta a ‘Forradalom és az Érosz’ viszonyára vonatkozó elképzeléseit, vagyis azt, hogy a szexuális ösztönt miként lehet a rombolás eszközeként használni. Lukács a tanácskozást követően 1923-ban csatlakozott a Frankfurti Egyetemen működő Társadalmi Kutatóintézethez, amelyet a Németországi Kommunista Párt alapított. Ez az intézet az, amely Frankfurti Iskola néven vált ismertté. Alapítói lényegében a Moszkvában működő Marx- Engels Intézet mintájára hozták létre. Amikor 1933-ban a nemzetiszocialisták jutottak hatalomra Németországban, a Frankfurti Iskola számos tagja az Egyesült Államokba emigrált. Itt folytatták kutatásaikat, amelyeket már Németországban megkezdtek. Azt feltételezték, hogy a nemzetiszocializmus sikerei mögött bizonyos hiedelmekkel, magatartásformákkal és értékekkel kapcsolatos hatások vannak. Módszereikbe bevonták a marxista elemzést és a freudi pszichoanalízist. E kettő szintéziséből jött létre az a bizonyos kritikai elmélet, amely a Frankfurti Iskola fő jellegzetességévé vált. A frankfurtiak szerint a nyugati kultúra fő elemeinek – közöttük a kereszténységnek, a kapitalizmusnak, a tekintélynek, a családnak, a patriarchátusnak, a hierarchiának, az erkölcsiségnek, a hagyománynak, a szexuális önmegtartóztatásnak, a lojalitásnak, a hazafiságnak, a nacionalizmusnak, az átöröklésnek, a népi- vérségi-faji szemléletnek, a társadalmi konvencióknak és a konzervativizmusnak – el kell végezni az elemzését és mindezek felett megsemmisítő kritikát kell gyakorolni.

Willi Münzenberg, aki marxista forradalmár zsidó volt és aki javaslatokat dolgozott ki az alapvető társadalmi problémák megoldására – noha a kompromisszumok emberének tartották – ennek dacára a következőket javasolta:

„Meg kell szervezni az értelmiségieket és aztán arra kell használni őket, hogy a nyugati civilizáció rothadó bűzt árasszon. Csak ezután, amikor valamennyi értékét megrohasztották és ezzel lehetetlenné tették az életet, tudjuk rájuk kényszeríteni a proletariátus diktatúráját.”

Münzenberg Lenin közvetlen munkatársa volt Svájcban, de ő nem utazott el azzal a zárt vonattal Helsinkibe, amivel Lenin elindult, hogy részt vegyen a bolsevik államcsínyben, amit később forradalomnak neveztek. Nyugaton maradt, sikeres lapkiadó és terjesztő vállalkozó lett. Ezzel párhuzamosan nagybefolyású háttér-politikusként a színfalak mögül irányította az internacionalista pénzhatalmi elit ‘kommunista forradalomnak’ nevezett világuralmi stratégiáját. A kommunizmus és a pénzuralmi diktatúra ugyanannak a cionista éremnek volt a két oldala már ebben az időben is.

Egy másik frankfurti: Ralph de Toledano alapította meg az Egyesült Államokban a National Review című kéthetenként megjelenő folyóiratot. Toledano szerint a moszkvai tanácskozás több veszélyt jelentett a nyugati civilizáció számára, mint a bolsevik forradalom. 1924 után Sztálin került a hatalom csúcsára Szovjet-Oroszországban és ő már bizalmatlanul tekintett mind Willi Münzenbergre, mind Lukács Györgyre. Olyan zsidó forradalmárokat pedig mint Trockij, egyenesen veszélyesnek tartott a marxizmus sikere szempontjából. Sztálin úgy gondolta, hogy mindhárman olyasmit próbálnak belemagyarázni a marxizmusba, amely teljesen idegen attól és amely nem a munkásosztály érdekeit, hanem a kozmopolita zsidóság világstratégiáját szolgálja. Münzenberget 1940 júniusában Sztálin parancsára Dél-Franciaországban a szovjet politikai rendőrség emberei meggyilkolták. Trockij is hasonló módon távozott az élők sorából Mexikóban.

Lukács György Lenin halála után Németországba költözött és ő volt az elnöke a kommunista szellemiségű szociológusok első nemzetközi találkozójának. Ez a tanácskozás vezetett a frankfurti iskola megalapításához. Először létrejött a Frankfurti Egyetemen az Institut für Sozialforschung (a Társadalomkutatási Intézet). 1923-ban már voltak kezdeményezések egy ilyen intézmény létrehozására a marxista Felix Weil erőfeszítései nyomán. Weil Argentínában született, gazdag zsidó családban, de szülei már gyermekkorában Németországba küldték tanulni. Tanulmányait a Tübingeni és a Frankfurti Egyetemen végezte és doktorátust szerzett a politikai tudományokból. Meggyőződéses marxistává vált. A Társadalomkutató Intézet igazgatója Carl Grünberg, aki szintén meggyőződéses marxista volt, 1923-tól 1929-ig irányította az intézményt. Utódja 1930-ban Max Horkheimer lett, aki már nyíltan hirdette, hogy a kutatóintézetnek a marxista elmélet alapján kell végeznie tevékenységét. Hitler hatalomra kerülésével a munkatársak jelentős zöme amerikai egyetemekre távozott és sokan közülük vezető beosztásba kerültek a Columbia, a Princeton, a Brandeis és a Kaliforniában lévő Berkeley Egyetemén. Világhírre tett szert a frankfurti iskola tagjaként Herbert Marcuse, aki az 1960-as diákmegmozdulások egyik sztár ideológusává vált.

A frankfurti iskola valamennyi vezető tagja – Jürgen Habermas kivételével – zsidó származású volt. Valamennyien meg voltak győződve arról, hogy amíg az egyén hisz valamiben, vagy legalább reménykedik valamiben, addig megvan a képessége rá, hogy megoldja azokat a társadalmi problémákat, amelyekkel szembesülnie kell. Emiatt a hittel rendelkező egyén soha nem kerül olyan reménytelen helyzetbe, soha nem idegenedik el annyira az élettől és önmagától, hogy az elvezesse őt a szocialista forradalom igenléséig. Éppen ezért az a frankfurti gondolati-műhely elsődleges feladata, hogy a hit alapját, a zsidókeresztény örökséget felszámolja, és anarchista-nihilista ál-racionalizmust kínáljon helyette cserébe.

Lasha Darkmoon állapítja meg „Satan’s Secret Agents: the Frankfurt School and their Evil Agenda” című írásában, hogy látszólagos képtelenség, vagyis oximoron azt állítani, hogy létezik zsidó-kereszténység. A judaizmus és a kereszténység szöges ellentétben állnak. Kezdettől fogva a zsidók ellenségesen viszonyultak a kereszténységhez és a talmudista-zsidóknak örömet okoz az a gondolat, hogy Jézus a pokolban szenved. A nyugati civilizáció felbomlasztása érdekében a frankfurti iskola végül is elkészítette ennek a civilizációnak a lehető legnegatívabb és legrombolóbb bírálatát az élet minden területén. A társadalom destabilizálásához és legyőzéséhez elő kellett készíteni az összeomlást, válságokat és katasztrófát kellett előidézni és ez vált a Frankfurti Iskola magukat művelt értelmiséginek tekintő zsidó forradalmárainak a legfőbb célkitűzésévé. Azt remélték, hogy politikai törekvéseik terjedni fognak, mint a vírus, így folytatva a nyugati marxistáknak a forradalmi tevékenységét, csak immáron más módszerekkel.

A Frankfurti Iskola tizenegy stratégiai célt tűzött ki maga elé

Valamennyinek az volt a célja, hogy aláássa a társadalom alapjait és olyan reménytelen helyzetet alakítson ki, ahol már csak a világméretű proletárforradalom jelenthet megoldást.

A tizenegy cél a következő:

Első: Létre kell hozni a rasszista bűnözés formáit és meg kell alkotni a gyűlöletbeszédet tiltó törvényeket.

Második: Folyamatosan változnia kell az élet minden dimenziójának, hogy létrejöjjön a teljes zavarodottság állapota.

Harmadik: Az iskolákban elő kell segíteni a maszturbációs propagandát. Ezt ötvözni kell a homoszexualitás népszerűsítésével a gyerekek körében és az iskolán belül is meg kell honosítani a pornográfia valamilyen változatát.

Negyedszer: Szisztematikusan alá kell ásni a szülők és a pedagógusok tekintélyét.

Ötödször: A bevándorlás nagymértékű fokozásával meg kell gyöngíteni a nemzeti önazonosságot és elő kell készíteni faji háborúk kirobbantását.

Hatodszor: Az alkoholizmust és a kábítószerek élvezeti cikként való használatát szisztematikusan támogatni kell.

Hetedszer: Elő kell segíteni a szexuális devianciák széles körben való elterjedését a társadalom minden rétegében.

Nyolcadszor: Megbízhatatlanná kell tenni a jogrendet és elfogultan kell viselkedni a bűncselekmények áldozataival szemben. Nagy mértékben növelni kell azoknak a számát, akik rá vannak utalva az állami segélyekre.

Kilencedszer: Ellenőrizni kell és nívótlanná kell tenni a tömegtájékoztatást.

Tizedszer: Bátorítani kell a családok felbomlását és a házasság, mint intézmény megszüntetését.

Tizenegyedszer: Minden vonatkozásban támadni kell a kereszténységet és üressé kell tenni a templomokat.

A kilencedik ponthoz hozzáfűzhetjük: ma már a világ tömegtájékoztatási intézményeinek a 96%-át hat (azóta kevesebb, mint hat – a szerk.) olyan vállalat ellenőrzi, amely a cionista pénzkartell tulajdonában van. Valamennyi az AP-től és a Reuters-től veszi át az információk zömét. A meghatározó intézmény a Reuters, amely a Rothschild- ház érdekeltségi körébe, illetve tulajdonába tartozik.

Sztálin idején a Szovjetunióban ténylegesen kiürültek a templomok. Akkor ezt azzal az egyszerű módszerrel érték el, hogy jelentős részüket felgyújtották, más részükből raktárépületek lettek. Kivételt csak zsinagógákkal tettek, mert újakat is építettek. Aki ismeri a „Cion bölcseinek a jegyzőkönyvei” című hamisítványt az kénytelen megállapítani, hogy a frankfurtiak igen sok gondolatot ennek a hamisítványnak a máig élő igazságaiból merítettek. Feltehető, hogy ez a történelmi hamisítvány (mert nem ott, akkor és úgy készült, ahogy terjesztői állították) mély benyomást tett rájuk és elhatározták, hogy kidolgozzák miként lehetne annak az ajánlásait átültetni a gyakorlatba. Egyik ötletük az volt, hogy hasznosítják Sigmund Freud elképzelését a pánszexualizmusról. Ehhez tartozik a promiszkuitás, a válogatás nélküli szexuális örömhajhászás, az unisex elterjesztése, a nemek közti különbség elbizonytalanítása, a hagyományos férfi és női szerepek felcserélése és felszámolása, a heteroszexualitás meggyöngítése a homoszexualitás javára (lásd modern színházi darabok – a szerk.) – így például a hasonló neműek közötti házasság propagálása és annak lehetővé tétele, hogy homoszexuális párok is fogadhassanak örökbe gyerekeket. Úgy néz ki: valóban sikerült olyan korrupttá tenni a Nyugatot, hogy az már úgy bűzlik, ahogyan Willy Münzenberg megjósolta.

A frankfurti iskola tagjai meg voltak győződve arról, hogy két fő típusa van a forradalomnak. Az egyik a politikai forradalom, a másik a kulturális forradalom. Ők elsősorban ezzel a másodikkal voltak elfoglalva. Céljuk az volt, hogy a társadalom lebontását belülről végezzék el. Úgy gondolták, hogy az alávetés puhább formái lényegesen modernebbek, mint az erőszakos változatok. Ezért a hangsúlyt a reformokra helyezték, melyeket lassan és észrevétlenül kell végrehajtani, hogy szinte ne is észleljék az emberek, hogy a változások nyomán a helyzetük lényegesen rosszabbá vált. A Frankfurti Iskolának sikerült hosszútávon fellazítania és aláásnia a hagyományos társadalmi értékeket és így előkészíteni a talajt a szakadatlan és agresszív változásokhoz. A keresztény erkölcsi értékeknek a szisztematikus elgyöngítése és a szexuális perverzióknak a széles körben való elterjesztése a kulturális marxizmus egyik megjelenési formája lett. Lasha Darkmoon azt állítja hivatkozott írásában, hogy a szervezett zsidóság, amely a globális média legfőbb tulajdonosa, már el is érte azt, hogy ez a fajta kulturális forradalom győzelmet arasson és a keresztény kultúra összeomoljon. Véleménye szerint az erkölcsi színvonal a lehető legmélyebbre süllyedt. A frankfurti iskola piedesztálra emelt társadalomtudósai célbavették a családot, a nevelést, a tömegtájékoztatást, a szexet és a népszerű kultúrát. Úgy gondolták, hogy ami rossz a hagyományos társadalomnak, az jó nekik és ami még rosszabb az átlagembernek, az még jobb nekik.

A Frankfurti Iskola kritikai elmélete azt hirdette, hogy az autoriter személyiség a családfő által irányított patriarchális családformának a terméke. Ebben nincs sok új, mert ezt már Engels is kifejtette „A család, a magántulajdon és az állam eredete” című könyvében, ahol egyértelműen a nő által irányított családot, a matriarchátust részesítette előnyben. Már Marx Károly is foglalkozott a nőközösséggel az 1848-ban megjelent Kommunista Kiáltványban. A korábban megjelent „Német ideológiában” is kedvezőtlenül, sőt becsmérlően írt a családról, mint a társadalom alapintézményéről. Ezért nem is olyan különös, hogy a frankfurtiak kritikai teóriájának az egyik alaptanítása az volt, hogy fel kell számolni a családi struktúrát. Úgy képzelték, hogy minden család, beleértve a boldogan élő családokat is, valójában károsak és ezért fel kell számolni őket. A gyerekeknek sokkal jobb, ha nincsenek szüleik, vagy legalábbis nem tudják, hogy kik voltak a szüleik. A legjobb az, ha árvák, akiket az állam nevel. A különböző nemű emberek közti romantikus szereteten alapuló kapcsolat, amely gyakran életen át tartó házassági kapcsolatot eredményez, kártékony, mert akadályozza az emberek feletti hatékony ellenőrzést. Azért az ilyen hosszú-távú párkapcsolatokat rövid távúakká, bizonytalanokká kell átalakítani és általánossá kell tenni a válogatás nélküli nemi életet, a promiszkuitást. A boldog családokban élő emberek nem juttathatók el a kétségbeesésnek ahhoz az állapotához, ahol már a forradalomban keresnék a megoldást. Ezért a frankfurtiak kulturális forradalma lényegében a pesszimizmus kultúrájának bizonyult, amelynek célja, hogy mindenki számára lehetetlenné tegyék a harmonikus életet. A modernizáció pedig csak további lendületet adott ennek az audiovizuális technikával és kibernetikával is kiegészült kultúrpesszimizmusnak.

Lukács György az 1920-s évektől meg volt arról győződve, hogy a család részleges felbomlása és a családfő tekintélyének gyöngülése is már segíti, hogy a felnövekvő generáció jobban elfogadja a radikális társadalmi változásokat. Az elemző számára úgy tűnik, hogy bármi, ami jó az ember számára, és ami szorosra fűzi két ember kapcsolatát, azt meg kell gyöngíteni és el kell pusztítani a frankfurtiak szerint. Ha pedig nincsenek ilyen súlyos problémák, akkor ilyeneket létre kell hozni és a hagyományos életet, a lehetséges harmóniát lehetetlenné kell tenni. Ebbe tartozott az is, hogy a férfias tulajdonságok ellen háborút kell indítani.

Lukács György 1919-ben a kommunista diktatúra kulturális népbiztosaként útnak indította a ‘kulturális terrorizmus’ elnevezésű programot. Az iskolában a szabad szerelemre, a nemi életre, a középosztályhoz tartozó családok erkölcsi értékeinek az elavultságára, a monogámia idejétmúltságára oktatták a tanulókat. A vallásra nincs szükség, mert az minden élvezettől megfosztja az embert. Lukács György kulturális terrorizmusa a politikai korrektség előfutára volt.

Ennek az egyik ideológusa Herbert Marcuse volt, a „One Dimensional Man” szerzője. Marcuse a nők felszabadítása címén, az új baloldal elnevezésű mozgalom segítségével, már az 1960-as években arra törekedett, hogy hagyományos európai kultúrát nők által dominált rendszerré alakítsák át. Az az elképzelés, hogy nők irányítsák a társadalmat és mondják meg a férfiaknak, hogy mit tegyenek, természetesen nagy hatással volt a parancsoló típusú nőkre – különösen a férfigyűlölő, leszbikus asszonyokra. Sok ilyen megtévesztett nő vált a radikális feminizmus hirdetőjévé és nem egy odáig is elment, hogy megszakítson minden kapcsolatot a férfi nemmel és csak nőkből álló közösségekben éljen. A feministák között igen sok a zsidó származású nő. Aránytalanul nagy a számuk a lakosság egészéhez képest.

Marcuse ‘a nagy elutasítást’ hirdette: „Minden alapvető nyugati értéket el kell vetni, be kell vezetni a liberális szexualitást, valamint a feminista és a fekete-bőrű forradalmárok céljainak a megvalósítását.” Esszé a felszabadításról’ című kötetében a hagyományos értékrend radikális átértékelését sürgette. A tabuk alóli felszabadulást, a kulturális felforgatást, a kritika kultuszát sürgette. Marcuse nyelvi forradalmat is akart, amely alkalmas a szavak jelentésének a kicserélésére. A faji konfliktusról azt állította, hogy ez a fehér embert terhelő bűn. Marcuse célja az volt, hogy megváltoztassa a társadalom erkölcsét. Ehhez a szexualitás ősi erejének a felszabadítására van szükség a civilizáció korlátai alól.

A frankfurti iskolának egy tekintélyes tagja, Willhelm Reich írta „A fasizmus tömegpszichológiája” című könyvében, 1933-ban, hogy a természetes társadalom egyetlen eredeti családtípusa a matriarchátus, vagyis ahol a nők gyakorolják a családi hatalmat. Ehhez a szigorú Lasha Darkmoon azt a megjegyzést fűzi, hogy Willhelm Reich kényszeres maszturbátor volt, egy szexuálisan aberrált személy, aki anyjába volt szerelmes. Nos ez a sokféleképpen is deviánsnak nevezhető frankfurti filozófus, Herbert Marcuse-hoz hasonló kultikus személlyé vált az 1960-as években. Marcuse adta ki az 1968-as diákmozgalmak idején azt a jelszót, hogy „Make love, not war” (Szeretkezzél és ne háborúzzál!). Ő volt a szexuális forradalom egyik keresztapja és a feminista mozgalom kiemelkedő támogatója.

Willhelm Reich, Freud pszichológiáját akarta Marx közgazdasági elméletével összhangba hozni. Már hivatkoztunk az 1933-ban megjelent ‘A fasizmus tömegpszichológiája’ című könyvére. Ebben fejtette ki, hogy a Frankfurti Iskola különvált a marxista szociológiától, amely a burzsoát állította szembe a proletariátussal. Ehelyett a harcnak a reakciós és a forradalmár között kell lefolynia.

Reich egy másik könyvében, a ‘Szexuális forradalom’-ban így ír: „Az önkényuralmi család kicsiben az önkényuralmi állam. Az ember tekintélyuralmi jellemének szerkezetét alapvetően a szexuális tiltásoknak és félelmeknek, a szexuális késztetések élő szubsztanciájába való beágyazódása hozta létre. A családi imperializmus ideológiailag megismétlődik a nemzeti imperializmusban… A tekintélyelvű család… olyan tényező, amelyben reakciós ideológia és reakciós struktúrák jönnek létre.”

Névrokona, Charles A. Reich pedig így írt ‘Amerika újjászületése’ című könyvében: „El fog jönni egy forradalom. Nem fog hasonlítani a múlt forradalmaihoz. Az egyénnel és a kultúrával fog kezdődni, és végső aktusként meg fogja változtatni a politikai struktúrát. Sikeréhez nem kell erőszakot alkalmazni, és nem lehet sikeresen ellenállni neki erőszakkal. Ez az új nemzedék forradalma lesz.”

Napjaink politikai korrektsége tehát a Frankfurti Iskola szellemi hatásának a folytatódása. A politikai korrektséghez hozzájárult Betty Friedan, aki az amerikai feminista mozgalom megalapítójává vált. Friedan nem volt a Frankfurti Iskola tagja, de a befolyása alatt állt. ‘A feminista misztika’ című könyvében részletesen foglalkozik Abraham Maslow szociálpszichológus önmegvalósítási elméletével. Maslow barátja volt Herbert Marcuse-nak, és Erich Fromm-al is kapcsolatot tartott. Friedan szellemi kapcsolata a Frankfurti Iskola ideológiájával meghatározónak mondható. Így például amit Friedan a szexuális szerepek megváltozásáról hirdet, az egybecseng azzal, amit Lukács György is szorgalmazott a régi értékek megsemmisítésével és Marcuse pedig az értékek tartalmának a kicserélésével.

Amikor a politikai korrektség, vagy másképpen elnevezve a kulturális marxizmus terjedni kezdett, képviselői igyekeztek nézeteiket vonzó módon előadni. Azt állították, hogy mindössze a más emberek iránti érzékenység és türelem vezeti őket. Ez is azonban csak megtévesztésül szolgált. Az úgynevezett politikai korrektség a „gyűlöletbeszéd” kriminalizálásával valójában a véleménynyilvánítás szabadságának a korlátozását, a gondolkodás ellenőrzését és a hagyományos társadalmi rend felforgatását tűzte ki céljául. Ily módon a Frankfurti Iskola kulturális marxizmusa rombolóbbnak bizonyult, mint Marx gazdasági marxizmusa. Ez utóbbi romba-döntötte Oroszországot, de nem dicsőítette a szexuális perverzitást, és nem próbált a természeti törvényekkel ellenkező magatartást rákényszeríteni a társadalomra.

A felforgatás és a kulturális forradalom híve volt a Chicago-i Saul Alinsky is, aki szekuláris zsidó volt és szégyellős marxistaként nem forradalmárnak, hanem csak közösségszervezőnek nevezte magát. Alinsky formálisan nem csatlakozott a Frankfurti Iskolához, de annak a céljait követte és újszerű módszereivel jelentős sikereket ért el. Az új világrend beköszöntével erkölcsöt mellőző, pragmatikus felforgató módszerei ismét a figyelem központjába kerültek, mert jól szolgálják a pénzhatalmi világelit hagyományromboló stratégiáját a hatalom megszerzésére és megtartására.

A Frankfurti Iskola viszonya a judaizmushoz

A Frankfurti Iskola kettős módon viszonyult a judaizmushoz. Egyrészt – a felvilágosodás folytatójaként – élesen szemben állt a tekintélyuralommal, a hagyományok tiszteletével, a múltból örökölt intézményekkel, köztük a vallással is. A Frankfurti Iskolához tartozó társadalomtudósok többsége szekuláris zsidó volt, aki semmilyen szervezett vallást nem támogatott, nem követte sem a vallási hagyományokat, sem a kulturális judaizmust. Ebbe a csoportba tartozott Heinrich Heine, Karl Marx és Sigmund Freud. Az ő életüket és munkájukat nem határozta meg a judaizmus, de azonosságtudatukra sem volt döntő befolyással. A Frankfurti Iskola viszonya a judaizmushoz tehát igen változatos volt.

A vezető személyiségeknek másrészt volt egy olyan csoportja is, amely ortodox zsidó nevelést kapott, ismerte és gyakorolta a judaizmus előírásait. Voltak az Iskolának olyan tagjai is, akiknek az életében és a munkásságában fontos szerepet játszott a judaizmus. Közéjük tartozott Walter Benjamin és Erich Fromm. Mindkettőjüknél életük sorsdöntő szakaszában fontos szerepe volt a judaizmusnak. A judaizmus azonban nagy hatást gyakorolt Leo Löwenthal-ra és Max Horkheimer-re is. A zsidó identitás viszont nem volt fontos sem Herbert Marcuse, sem Theodor Wiesegrund Adorno számára. A megnevezettek valamennyien kívülállónak érezték magukat a Weimar-i Németországban, és 1930 után döntően zsidó származásuk miatt távoztak Németországból.

Bizonyos fokig a Frankfurti Iskola tagjai az Egyesült Államokban is kívülállók voltak, amit részben zsidó származásuk következményének tekintettek. Ez volt az az időszak, amikor tevékenységük fő témájává az antiszemitizmus, az előítéletek és a zsidók helyzetének az alakulása vált. A Weimar-i Németországban egészen 1934-ig a Frankfurti Iskola nem tekintette fő kutatási területének a zsidók helyzetének a vizsgálatát és erről nem is írtak figyelemre méltó könyveket. Max Horkheimer 1938-ban írt egy tanulmányt ‘A zsidók Európában’ címmel, amelyben kifejtette, hogy az antiszemitizmus a monopol-kapitalizmus utolsó fázisának a viszontagságait fejezi ki.

A judaizmus, a pszichoanalízis és a marxizmus ötvöződött Erich Fromm munkásságában. Ő volt az, aki a judaizmus vallási szemléletmódját kombinálta a felvilágosodás koncepcióival. Erich Fromm nem volt egyidejűleg hagyományos és szekuláris zsidó, de korai munkáiban ez a két szellemiség még jelen volt. Erich Fromm ortodox zsidó családban született, és mindkét szülőjének a felmenői között számos rabbi volt.

A fiatal Fromm behatóan tanulmányozta a Talmudot, barátjával Leon Löventhal-lal. A legnagyobb frankfurti zsinagóga vezető rabbijának, Nehemiah Nobel-nek volt a tanítványa. Fromm az 1920-as évek közepén megismerkedett a pszichoanalízissel, és felesége, a zsidó Frieda Reichmann is a pszichoanalízis gyakorlati művelője volt. Reichmann-nak magánintézete működött Heidelberg- ben, ahol kombinálta a pszichoanalízist a zsidó hagyományokkal és ezért intézetét ‘Torah-peutic’ Klinikának nevezték (ref: az angol therapeutic = terápiás szóból – a szerk.). Fromm is praktizáló pszichoanalista lett 1927-ben. Első tanulmányában, amely ‘A Szombat’ címet viselte, azt állította, hogy „a szombat eredetileg az apa megölésére és az anya győzelmére emlékeztetett. Az a parancs pedig, hogy ‘ne dolgozz’, vezeklés volt az eredeti bűnbeesésért, és a pre-genitális korba történő visszafejlődésen keresztül történő ismétlődéséért”. A pszichoanalízisnek, a lélekelemzésnek ez a ‘szaknyelve’, első olvasásra nehezen érthető, Erich Fromm azonban későbbi társadalomtudományi munkáiban is (például a ‘The Anatomy of Human Destructiveness – A rombolás anatómiája’) mindig hangsúlyozta a szexualitás meghatározó szerepét.

Forrás:
részlet “A cionista kulturális marxizmus uralomra kerülése” c. 2013-as tanulmányból

Folytatása:
a Leleplező 2013./3. szeptemberi számában.

Teljes írás címe:
A cionista kulturális marxizmus uralomra kerülése – A kettősállampolgárság és kettős-lojalitás c. tanulmány második része. Megjelent: Leleplező Országkrónika könyvújság Független, szólásszabadság folyóirat 2013/ 2.

Teljes írás ezen a linken, illetve alább:

Kapcsolódó cikk:
Drábik János – A kulturális marxizmus aláásta a keresztény-nemzeti kultúrát
https://drabikjanosblog.wordpress.com/2018/09/01/drabik-janos-a-kulturalis-marxizmus-alaasta-a-kereszteny-nemzeti-kulturat/

Reklámok