Országos Trianon Társaság új PayPal címe

Kedves Barátaink!

Mostantól a PayPal.me/TrianonTarsasag oldalon is tudjátok segíteni közös erőfeszítéseinket, hogy a 2020-ban száz évessé váló trianoni békediktátum ügyében fellépjünk, hogy legalább annyit elérjünk, hogy az igazság ki legyen mondva

Országos Trianon Társaság PayPal

Országos Trianon Társaság PayPal támogatási lehetőség

MI A NAGY ÜGY: Ha ezt a Balatongyöröki nagyelőadást meghallgatjátok, ott Drábik János elmondja: az az egyik tervünk, hogy egy amerikai bíróval, felhasználva az amerikai precedensjogot, kimondassuk az igazságot. El tudjátok képzelni, hogy ez rengeteg munkával, akár utazással is kell, hogy járjon, postázással mindenképp, és ezeknek a nagy távolság és az iratok száma, súlya miatt mind nagy a költsége.

GYŰJTÉS OKA: Mint azt tudjátok, egyetlen forint állami vagy akár civil szervezeti támogatást sem kapunk az Országos Trianon Társaság munkájához, mely így a működésképtelenség állapotában van. Önkéntesek odaadó és fáradságot nem kímélő munkájának köszönhetjük az aláírásgyűjtés kivitelezését is, akik önköltségen vállaltak minden feladatot. 

GYŰJTÉS CÉLJA: Együtt azonban, a sok kicsi sokra megy elve alapján, emberenként egy kicsi hozzájárulás is elég, hogy a végén összegyűljön annyi, amennyivel legalább a postaköltségeket, illetve a nem csekély amerikai és európai jogi adminisztratív díjakat legalább részben fedezni tudjuk.

ADOMÁNYOK KEZELŐJE: Mint tudhatjátok, Drábik János ingyen vállalja ügyünk jogi képviseletét. Ehhez a PayPal fiókhoz kizárólag dr. Drábik Jánosnak van hozzáférése, így teljes biztonságban van minden adomány! Akik erre felhördülnek: megfigyelhettétek, hogy az elmúlt közel húsz évben semmire sem kért Drábik János pénzbeli támogatást olvasóitól, így az ezzel a témával kapcsolatos mindennemű vádaskodásokat visszautasítjuk. Aki fél, ne adakozzon.

Kérünk minden Honfit és Honleányt, akinek fontos az igazság és a nemzet, hogy támogassátok a PayPal fiókon keresztül is a közös nemes ügyet, a trianoni gyalázat napfényre hozatalát!

Technikai részletek: A fenti PayPal oldalon tetszőleges összeget lehet utalni, egy PayPal fiók szükséges hozzá, melyet azonban közben is el lehet készíteni! Közel harminc pénznemben lehet végezni a pénzküldést, (pl. GBP, USD, CHF, EUR, HUF, ILS, AUD, RUB stb).
A PayPal egy nemzetközi pénzforgalmi intézet, ha úgy tetszik egyszerűen fogalmazva egy bank, ami könnyű és gyors online vásárlásokat és fizetéseket tesz lehetővé, a bankkártya-adatok felett abszolút védelmet biztosítva. A világ legelterjedtebb online fizetési megoldása, melynek legfőbb oldalai már magyar nyelven is használhatók.

A TRIANON TÁRSASÁG PAYPAL-CÍME: http://paypal.me/trianontarsasag Hálásan köszönünk minden nagy és apró segítséget, a trianoni igazságok kimondatására fogjuk felhasználni az utolsó fillérig!

PayPal-en kívül, egyszeri banki tranzakcióval a következők a támogatási lehetőségek: Országos Trianon Társaság, adószám: 18399329-1-41 , bankszámlaszám: MagNet Bank Zrt., 16200106-00237802  . Hálásan köszönünk minden nagy és apró segítséget, a trianoni igazságok kimondatására fogjuk felhasználni az utolsó fillérig!

Reklámok

Országos Trianon Társaság új PayPal címe” bejegyzéshez egy hozzászólás

Hozzászólások lezárva