1848. március 15.: Kossuth és a független magyar pénzrendszer

Az 1848-as magyar forradalom és szabadságharc igazi oka az önálló magyar pénz megteremtése volt

A Kossuth-bankó. Kép forrása és további részletek itt.

Mielőtt elemezzük a magyarországi fejleményeket, vessünk egy pillantást arra, hogy mi váltotta ki 1848-ban a forradalmi megmozdulások egész sorát Európában? Milyen szerepe volt az eseményeket a háttérből mozgató szabadkőművességnek, és a vele szövetkezett nemzetközi pénzkartellnek, a politikai események alakulásában? Miért vezetett az önálló magyar pénzrendszer igénye fegyveres konfliktushoz a magántulajdonban álló Osztrák Nemzeti Bank, és az őt támogató császári hatalom, valamint a felelős magyar kormány között Magyarországon? Miért lehetett a magyar március 15.-e – a háttérerők nemzetközi manipulációi ellenére – az emberi méltóság és nemzeti függetlenség tiszta forradalma?

A Grand Orient elégedetlen Párizsban

Az 1848-as események Franciaországban kezdődtek. Kiváltója az volt, hogy amíg az olasz carbonarik vezetője, Giuseppe Mazzini, biztos kézzel építette ki az illuminátus szabadkőművesség hálózatát Itáliában, addig a francia templáros Grand Orient szabadkőművesség, amely az 1789-es forradalom óta meghatározó szerepet játszott az Franciaország életében, nem tudta eldönteni, hogy uralmának melyik a legmegfelelőbb politikai-kormányzati forma. 1793-ban a Grand Orient által előkészített, és 1789-ben kirobbantott forradalom anarchiába torkollott. 1830-ban, amikor a szabadkőművesség – egy három napig tartó forradalom keretében – eltávolította X. Károlyt a trónról, már a szocializmus szót használták mind a párizsi Francia Nagypáholyban, mind a Grand Orient Nagypáholyban annak a politikai-kormányzati formának a megjelölésére, amellyel a jövőben kísérletezni kívántak. A forradalom idején, a véres jakobinus terrorban vezető szerepet játszó jakobinus klubok megmaradt tagjaiból, Párizsban, 1835-ben, megalakult az Igazak Szövetsége. Ez a szövetség azonban nem elégítette ki azokat a türelmetlen radikálisokat, akik számára a pacifista szocialisták túl lassúaknak, túl fontolva haladóknak bizonyultak. A Grand Orient ezért elhatározta, hogy az Igazak Szövetségét átalakítja a Kommunisták Szövetségévé. Így 1840-ben a francia szabadkőművesség ismét kettészakadt egy radikális, kommunista szárnyra, és egy mérsékeltebb, pacifista, szocialista szárnyra. 1848-ra a radikális szocialisták vezetője Karl Marx, 32-es fokozatú Grand Orient szabadkőműves lett, aki Németországból távozva ekkor Párizsba élt, majd onnan Londonba költözött, ahol egészen haláláig, 1883-ig élt.

Az 1848. február 24-én kitört újabb francia forradalom néhány nap alatt megdöntötte az orleáni dinasztia uralmát, és megfosztotta a tróntól Lajos Fülöpöt. Megszületett a második köztársaság, a Grand Orient-hez tartozó Louis Napóleonnal, mint választott köztársasági elnökkel az élén. Rómában is köztársaság alakult. Fellázadt a bécsi nép is. 1848 végén Ausztriában lemondott a trónról V. Ferdinánd császár és magyar király. Felkelések törtek ki Dániában, Írországban, Lombardiában, Schleswig-Holsteinben és Velencében is. Németországot egy rövid időre egyesítette a frankfurti parlament. A német egység elsősorban a porosz király ellenállásán hiúsult meg. Marvin S. Antelman rabbi, e korszak jeles kutatója szerint 1848 során Európa szerte a Grand Orient koordinálta a politikai megmozdulásokat, tűntetéseket, felkeléseket. Németországban is a forradalmi megmozdulások fő szervezője a Grand Orient által létrehozott Igazak Szövetségének az egyik vezetője, Heinrich Bernard Oppenheim, a dúsgazdag németországi pénzdinasztia tagja volt.

A nemzetközi pénzkartell már 1773-ban, Frankfurtban, tervet dolgozott ki arra, hogy a “Bank of England”-hoz hasonló független központi bankok létrehozásával, az ellenőrzése alá vonja a nemzetközi pénzügyek irányítását. A pénzkartell, valamint a szabadkőműves irányzatok titkos ellenőrzésére létrehozott illuminátusok pedig az 1782-ben, Wilhelmsbadban, megtartott kongresszusukon fogadták el azt a közös stratégiájukat, amelynek fontos részét képezte a köztársasági államformára történő forradalmi áttérés, és az európai kontinens minél nagyobb központosítása, lehetőleg egy államban való egyesítése, és egy közös hitel- és pénzrendszer kialakítása a pénzkartell ellenőrzése alatt. A pénzkartellnek a hatalom centralizálása felel meg, noha a túlméretezett centralizáció és integráció rendszerint káros a népek gazdaságára és az egyén boldogulására. Az 1848. márciusában, Frankfurtban tanácskozó német alkotmányozó nemzetgyűlésnek is a kis államok egyesítése, vagyis a centralizáció volt a célja. Prágában a szláv országok képviselői tanácskoztak a szláv népek egyesítéséről. Ausztria nem csatlakozott a frankfurti döntésekhez, a szláv népek pedig ragaszkodtak a dunai birodalomhoz, mert szemük előtt már a formálódó német és orosz nagyhatalom lebegett. Szerettek volna azonban legalább a magyarokéhoz hasonló jogokhoz jutni. A prágai gyűlés az 1848. június 12-i munkásfelkelés, majd Windisgratz katonaságának sortüze következtében eredménytelenül végződött. A frankfurti alkotmányozók létrehozták ugyan az új német alkotmányt, de egyesített államuk – mint már utaltunk rá – Poroszország ellenállása miatt mégsem jött létre.

Az 1848-as európai forradalom tehát a transznacionális pénzkartellel szövetségre lépett internacionalista szabadkőművesség nagyszabású vállalkozása volt, hosszútávú stratégiájának megvalósítására. De úgy is megfogalmazhatjuk, hogy a nemzetközi pénzkartell akciója volt, amely tervei kivitelezésére felhasználta az illuminátusok – vagyis a pénzkartell saját alapítású szabadkőművessége – irányítása alá került Grand Orientet, miközben ő a háttérből mozgatta a szálakat. Tény viszont, hogy 1848 előtérben álló szervezői és vezérei ismert szabadkőművesek voltak, akik a páholyokon keresztül egyeztették lépéseiket, és határozták meg az egyes megmozdulások időpontját. Franciaország haladt az események élén. Amikor 1848. március 6-án megdőlt az orleáni monarchia, a Párizsban létrejött új ideiglenes kormány 11 tagja közül 9 Grand Orienthez tartozó szabadkőműves volt. Ennek a kormánynak az első hivatalos ténykedése az volt, hogy ünnepélyesen fogadja a francia szabadkőművesség valamennyi rítusát képviselő páholyok 300 tagú küldöttségét, a szabadkőműves rituálé minden részletre kiterjedő betartásával. A küldöttek lobogóikkal a “Hotel de Ville”-hez vonultak, ahol azokat átadták az új köztársasági kormánynak, öntudatosan emlékeztetve tagjait arra a döntő szerepre, amelyet a páholyok a forradalomban játszottak. A “Le Moniteur” nevű párizsi újság beszámolója szerint büszkén ünnepelték azt, hogy immáron az egész ország szabadkőműves beavatásban részesült a kormány szabadkőműves tagjain keresztül. A több mint 500 csoportban tevékenykedő 40 ezer szabadkőműves, egy szívvel és lélekkel, a legteljesebb támogatásáról biztosította azt a munkát, amely most vette kezdetét – tudósít az újság.

Két héttel később a Grand Orient delegációját ezekkel a szavakkal fogadta ugyanabban a szállodában Adolphe Isaac Cremieux (1796-1880), magasrangú szabadkőműves, az új kormány tagja:

“Polgártársak, Grand Orient-es testvérek, az ideiglenes kormány örömmel fogadja az Önök hasznos és odaadó támogatását. A köztársaság a szabadkőművességben létezik. Ha a Köztársaság úgy cselekszik, ahogyan a szabadkőművesek is cselekednének, akkor a világon élő összes emberrel való egyesülés ragyogó biztosítékává válik, a mi háromszögünk valamennyi oldalán.”

Amikor megalakult a francia Nemzetgyűlés, Franciaország ismét teljesen szabadkőműves ellenőrzés alá került. Párizs egyik nemzetgyűlési képviselője a Prieuré de Sion, – az egyik legrégibb és legtekintélyesebb szabadkőműves-jellegű titkos társaság – akkori nagymestere, Victor Hugo volt. A Nemzetgyűlés Bonaparte Napóleon unkaöccsét, a Grand Orient-hez tartozó szabadkőműves Louis Napóleont választotta elnökének. (Itt csak utalunk rá, hogy Nicola M. Nicolov bolgár származású amerikai történész 1990-ben közzétett kutatási eredményei szerint, Nathan Mayer Rothschild, – a pénzdinasztia-alapító öt fiának az egyike – volt az ifjabb Louis Napóleon természetes apja. Hortensia, Bonaparte Napóleon fogadott leánya, Napóleon Louis nevű testvéréhez, Hollandia királyához ment feleségül. Mivel Hortensiának állandóan pénzügyi nehézségei voltak, ezért gyakran kért és kapott kölcsönöket Nathan Rothschildtól, akinek igen nagy összegekkel el volt adósodva. Széleskörben ismert volt, hogy Nathan hosszabb időn keresztül udvarolt Hortensiának, akinek a fia III. Napóleon néven később Franciaország császára lett. Az ifjabb Louis Bonaparte azonban egyáltalán nem hasonlított sem apjára, sem a Bonaparte család más tagjára. Viszont tökéletes mása volt Nathan Mayer Rothschildnak.) Victor Hugo eleinte támogatta Louis Napóleont, de amikor az elnök egyre inkább jobboldali, tekintélyuralmi eszközökhöz nyúlt, Hugo annál inkább távolodott tőle, és közeledett a Nemzetgyűlés baloldali képviselőihez.

A köztársaság szabadkőműves ellenőrzése végett a páholyok kezdeményezték, hogy a Nemzetgyűlésben többségben lévő szabadkőműves képviselők helyezzék törvényen kívül a többi titkos társaságot. A nem-szabadkőműves képviselők az összes titkos társaságot, beleértve a szabadkőművességet is, be akarták tiltani. Egyes szabadkőművesek helyeselték a szabadkőművesség betiltását is, mivel a titkos társaságok alkalmasak arra, hogy adott esetben a népszuverenitás ellen is fellépjenek. A szabadkőműves képviselők többsége azonban azt kívánta, hogy mondják ki: a szabadkőművesség többé nem titkos társaság, mivel hatalomra kerülve már nincs szüksége titkos felforgató tevékenység folytatására. (Az 1917-ben hatalomra került bolsevik vezérek is erre hivatkozva tiltották be a szabadkőművességet, mivel magukat a hatalomra került Grand Orient-nek tartották.) A Grand Orient-hez tartozó honatyák Párizsban azt akarták, hogy a velük konkuráló Prieuré de Sion-hoz tartozó rózsakeresztesek, – akiknek a képviselőjét, Lajos Fülöpöt, a polgárkirályt, éppen most távolították el a trónról, – be legyenek tiltva. Sikerei birtokában a Grand Orient nagyvonalúan felhagyott a radikalizmussal, és pacifista módon kísérletet tett Európa egyesítésére. A szabadkőműves békekongresszusra 1849-ben, Párizsban került sor. A Prieuré de Sion-t Victor Hugo képviselte. Megnyitóbeszédében kezdeményezte Európa egységének a megvalósítását, és az “Európai Egyesült Államok” megalakítását. A kezdeményezés – kellő támogatás hiányában – kudarcot vallott. Még további évekre volt szükség ahhoz, hogy a nemzetközi szocialista mozgalom formálisan is magáévá tegye az “Európai Egyesült Államok” jelszavát.

De Poncin francia történész munkáiból tudjuk, hogy a szabadkőművesekből álló kormány ellenére, a Nemzetgyűlés hazafiasnak bizonyult, és nem követte engedelmesen a szabadkőművesség által megszabott irányvonalat. A Grand Orient ennek láttán nem habozott, hogy a saját emberének tekintett Louis Napóleont, 1851. decemberében, államcsínnyel abszolút hatalomhoz juttassa. Victor Hugo még tett egy sikertelen kísérletet az ellenállásra, végül nem volt más választása, Brüsszelbe kellett menekülnie.

A történelem iróniája, hogy Louis Bonaparte, diktátori hatalma birtokában, nem engedelmeskedett többé a Grand Orient utasításainak, hanem III. Napóleon néven császárrá kiáltatta ki magát. Rendeleti úton új alkotmányt, és olyan diktatórikus rendszert vezetett be, amelyet az időszakosan ismétlődő népszavazásokon erősítenek meg a választópolgárok. Napóleon pont annak a Grand Orient-nek lett a gyűlölt ellensége, amely a hatalomra segítette. Mindez azonban nem akadályozta meg a Grand Orient-et abban, hogy kísérletet tegyen Európa egységének a saját elképzelése szerinti megvalósítására. Eszerint a köztársaságokká átalakult európai államok megalakították volna a “Köztársaságok Szövetségét.” Mivel a Grand Orient konstitucionalista és szocialista irányzata nem tudott megegyezni, ezért az egységes Európa megvalósítása akkor még nem sikerült.

1848 és Magyarország

A magyar 1848-at egy egész korszak, a reformkor készítette elő. A 19. század elejére Magyarországon égető feladattá vált az ipar és a kereskedelem fejlesztése, hogy gyorsan növekvő népességének megélhetést tudjon biztosítani. Ennek a törekvésnek azonban útjában állt a rendiség, a nemesség adómentessége, a jobbágyság intézménye, a közteherviselés hiánya. A bécsi udvar igyekezett a jobbágyok sorsán javítani, de egyben a nemesség ellen is fordítani őket. Másrészt Ausztria iparosodása érdekében egyoldalú vámpolitikával akadályozta a magyar ipar fejlődését, hogy piacot biztosítson az osztrák termékeknek. Magyarországot tudatosan Ausztria gyarmatává tették, amit II. József nyíltan ki is mondott.

Legfőbb akadály: a pénzügy rendezetlensége

A magyar ipar fejlődését azonban a magyar pénzügy rendezetlensége akadályozta a leginkább. Magyarországnak ebben az időben nem volt saját pénzrendszere. A mohácsi vész után a pénzügyek terén is általánossá vált a zűrzavar egészen 1807-ig, amikor törvény útján hivatalosan is ejtik az önálló magyar pénzrendszert, és a rénusi, vagy konvenciós német forintot teszik meg hivatalos pénzzé. Korábban, a 18. század közepén – miután nem volt elegendő forgalomban lévő rénusi forint – már Mária Terézia megkezdte a bankócédulák, azaz a papírpénz kibocsátását. Ezeknek egyetlen fedezetük az volt, hogy Magyarország és az osztrák örökös tartományok valamennyi adó-, kamarai és bankpénztára készpénz gyanánt elfogadta ezeket a bankócédulákat. Ezt a papírpénzt azonban nem közvetlenül, hanem megbízottak, kereskedők utján bocsátották forgalomba, akik ezért kamatot fizettek, és váltót adtak. Magyarországon lakó kereskedő azonban nem kapott váltóhitelt, miután Magyarországnak ekkor még nem volt váltójoga. A magyar állampolgár tehát ki volt szolgáltatva a kiváltságos kereskedőnek, aki csak uzsorás áron adott pénzt, vagy csak bankócédulát. Mária Terézia 1772-ben elrendelte hitelpénztár felállítását Magyarországon, hogy segítsen a magyar tőkepénzeseknek tőkéik gyümölcsöző elhelyezésére. Az hitelpénztárnak az is a feladata volt, hogy a kincstár hiteligényein túlmenően segítse a magánosok kölcsönszükségletének a kielégítését is. Ennek a hitelpénztárnak 1819-ben már 22 millió forintot tett ki a betétállománya. Kölcsönt azonban ettől is csak kereskedő, vagy olyasvalaki kaphatott, akiért a kereskedő jótállt. Ezt persze busásan meg kellett fizetni a kereskedőnek.

Mindebből látható, hogy a magyar ipar és kereskedelem csak a kiváltságos osztrák kereskedők utján – méregdrágán – juthatott pénzhez. De nemcsak ez akadályozta a fejlődést, hanem az is, hogy Ausztria rendszeresen visszaélt a papírpénzbe vetett bizalommal. A napóleoni háborúk kapcsán, a szükséges összegek előteremtésére, annyi papírpénzt nyomtattak, hogy 1811-ben és 1816-ban is le kellett értékelni őket, és a kétszeri leértékelés után 1/25 rész értékre süllyedtek. Magyarországnak jogilag semmi köze sem volt a papírpénzekhez, nem is volt beleszólása a pénz sorsába, ugyanakkor neki kellett viselnie elértéktelenedés következményeit, mivel mezőgazdasági terményeiért a magyar birtokos csak ezt kaphatta fizetségképpen.

Az egyre nagyobb szerepet betöltő nemzetközi pénzkartell 1816-ban elérte bécsi embere, az 1807-ben kancellári székbe segített Metternich utján, hogy létrejöhessen egy – a Rothschild család érdekeltségébe tartozó, és magának az Osztrák Nemzeti Bank elnevezést választó – magánbank Bécsben. Metternich engedélyezte, hogy ez a magántulajdonú központi bank, az ONB, felszívja az alaptőkéjébe az elértéktelenített papírpénzt, de csak azoktól, akik megfelelő arányban valóságos készpénzt is befizettek. Az ONB ezután bankjegyeket bocsátott ki, amelyek valóságos pénzre történő beváltására ígéretet tett. Az ONB alapszabályában is szerepelt azonban az a kikötés, hogy csak gondosan kiválasztott és kiváltságos kereskedők kaphatnak pénzt. A magyar gazdálkodók tehát ezután sem juthattak pénzhez.

Ez volt a helyzet, amikor az 1825. évi reformországgyűlés megnyílt. A magyar törvényhozók különösen azt kifogásolták, hogy míg ők az országgyűlésen adókról, vámokról vitatkoznak, addig a bécsi kormány hozzájárulásával egy magánbank hatalmas mennyiségű pénzjegyet hoz forgalomba. A vita közjogi természetűvé vált, mert az Osztrák Nemzeti Bank alapítását elrendelő császári pátenst a pozsonyi országgyűlés nem hagyta jóvá. Azaz a magyar pénzügyeket illegálisan bitorolta egy bécsi magánbank, miközben a pénzveréshez szükséges nemesfém jórészt a magyarországi vármegyékből került Bécsbe. Ez a fémpénz viszont nem került vissza a magyar gazdaságba.

A pozsonyi képviselők azt is kifogásolták, hogy Magyarországon nincsen bankhitel, csak a birodalom nyugati felén. Az egyensúlyhiány nyilvánvaló volt. A pénz folyamatosan áramlott ki az országból: elsősorban a nemes fém a magyar ércbányákból, de kiáramlott a pénz adók, regálék, kölcsönök kamatai, vámok, kincstári jegyek és a katonaság elszállásolási költségei formájában is. Ez a helyzet késztette fellépésre gróf Széchenyi Istvánt, aki gazdasági úton akart nemzetén segíteni. A szabadelvű angol példát követve olyan magánjogi rendszert akart, amelyet ma kapitalistának nevezünk. Gazdasági elgondolásainak középpontjában a hitel állt, amely minden korláttól mentes tulajdonjog nélkül nem képzelhető el. Helyeselte a közteherviselést, és erkölcstelennek tartotta az adómentességet. Széchenyi a monarchia két felének gazdasági egyenjogúsítását akarta, az ország termelésének a növekedését nem a kiviteltől, hanem a belföldi fogyasztás növekedésétől, az általános nemzeti jólét emelkedésétől várta. Az osztrák gazdasági és pénzügyi körök éppen ezt tartották veszélyesnek. Igyekeztek tehát terveit akadályozni. Egész pénzügyi titkos szervezet működött körülötte, hogy a maga számára biztosítsa Széchenyi tevékenységének a gazdasági eredményeit. Ez a szervezet legfőképp a Rothschild érdekeltségből került ki. Még kisebb vállalkozásaiban is ott találjuk a Rothschildokat vagy megbízottaikat, mint, pl. a Lánchídnál. Széchenyi önálló hitelszervezetért folytatott küzdelme is meghiúsult, mert az is Rothschild kézbe került. Csupán két olyan vállalkozása volt Széchenyinek, amelyből hiányoztak a Rothschildok: az Országos Magyar Gazdasági Egyesület és a Nemzeti Kaszinó. Kiderült, hogy Széchenyi tervei kivihetetlenek, mert egy rejtelmes akadály gátolja eszméi megvalósítását. Ezt az akadályt a reformkor másik nagy alakja, Kossuth Lajos találja meg. Úgy vélte, hogy közjogi helyzetünk akadályozza boldogulásunkat, éppen ezért nem a gazdasági, hanem a közjogi célkitűzések az elsődlegesek. Vagyis a király személyének közösségén kívül Magyarországnak teljesen el kell szakadni Ausztriától. Számtalan javaslat született, de egyik sem vezetett eredményre.

Amit nem sikerült politikai eszközökkel elérni, azt Kossuth társadalmi úton igyekezett megvalósítani. Így, pl. miután a bécsi udvar elutasította a védővámrendszerre vonatkozó javaslatát, Országos Védegyletet alapított az osztrák termékek bojkottálására. Az egyletnek 1845-ben már 138 fiókja és 100 ezer tagja volt. A magyar országgyűlés tagjai azt hitték, hogy a bécsi udvar, az osztrák császár és egyben magyar király, a fő ellenfelük, őt kell jobb belátásra bírniuk. A dunai birodalom politikai színpadán azonban a nem látható rendezői feladatot már ekkor is azok a bankárcsaládok végezték, akik az Osztrák Nemzeti Bank tulajdonosaiként kézben tartották a pénzügyeket. A legfontosabb kérdésekben már ekkor is ők döntöttek a legteljesebb titoktartás mellett.

Az önálló magyar pénzrendszer megszületése

A pozsonyi országgyűlésen 1848. március 3-án előbb a győri követ, Balogh Kornél, kért szót. Kossuth maga kezdeményezte, hogy az örökváltság ügyét tegyék félre, mert a Győrött kialakult pénzügyi feszültség felszámolása mindennél fontosabb. (A győriek attól tartottak, hogy az államkincstár nem váltja pénzre az 1809-ben, kölcsön fejében adott elismervényeit.) A győri követ beszámolt, hogy vármegyéjében milyen aggodalom támadt a forgalomban lévő bankjegyekre nézve. Ezután sürgette, hogy az Osztrák Nemzeti Bank, nyilvánosan számoljon el, mekkora a fedezete, hogy mindenki megnyugodhasson. Miután tudta, hogy ez a magánbank erre úgyse lesz hajlandó, ezért indítványozta:

“Kéressék meg ő Felsége arra, hogy a banknak egész állása, s különösen a forgalomban lévő bankjegyeknek a mikénti fedezése iránt az országot felvilágosítani, s megnyugtatni a legkegyelmesebben méltóztassék.”

Már-már határozottá vált ez az indítvány, amikor Kossuth Lajos, aki akkor Pestmegye követe volt, emelkedett szólásra, hogy elmondja a magyar történelem egyik legmélyebb értelmű beszédét, amely a bécsi és a magyar forradalom közvetlen elindítója lett. Kossuth nem tartotta elegendőnek a bankkimutatás közlését. Azt hangoztatta, hogy meg kell változtatni a fennálló viszonyokat, és Magyarországot fel kell szabadítani a gyámság alól. Majd a pénzkibocsátásról szólva ma is aktuális üzenetet küld a jegybanki függetlenségről a mindenkori kormányoknak:

“Nem fejtegetem azon tévesztett politikát, miszerint ezen banknak újnemű papirospénz kibocsátására intézett institútiója már eredetében oly lépés volt, mely roppant financiális áldozatokkal vásárolná azt meg, mit a kormány ezen áldozatok nélkül biztosabb sikerrel eszközölhetett volna. Már eredetében annak magvát viseli, hogy a birodalmi közállomány nemcsak adósságaiból kibonyolódni nem fog – hanem újabb meg újabb terhek áldozatába fog bonyolódni.”

Az állampolgárok sorsát súlyosan érintő banktitokról, és a nyomában járó mély bizalmatlanságról pedig ezeket mondotta:
“Eloszlatni pedig sem letagadások, sem bármiként ürügyelt titkolózások által nem lehet, hanem csak azáltal, ha a dolgok állása nyíltan, tartózkodás nélkül és sikeresen a közönség elébe terjesztetik.”

“Akarom hinni, hogy a kormány érezni fogja annak szükségét, hogy miszerint ezen megnyugtató kimutatást hiteles alakban a közönséggel hivatalosan is tudatni saját érdekében mulaszthatatlan kötelessége, mit igen nagy hiba volna azon ürügy alatt akarni elmellőzni, hogy a bécsi bank privát vállalat, melyről a kormány felelősséggel nem tartozik, mert a közönség igen jól ismeri azt a solidaritást, melyen a bank a kormánnyal áll. Miszerint a bankjegyek kibocsátására nézve ezen intézet nem egyéb, mint a birodalom financiális kormány- rendszerének egyik – hibás alapú, de kielégítő – institútiója.”

Az ausztriai pénz- és értékviszonyok egésze miatt állította Kossuth, hogy nem elegendő a bankkimutatás, hanem ezen túlmenően az alkotmányos, vagyis a köz, az állam és a társadalom, ellenőrzése alatt álló pénzügyi mechanizmust kell megteremteni:

“…nekünk a bank kimutatásának kívánságánál nem lehet megállapodnunk, mert ez csak egy részlet, mely az egésznek következménye, hanem nekünk a magyar státusjövedelmek (állami jövedelmek, D.J.) és státusszükségek számbavételét, az ország financiájának alkotmányos kezelés alá tételét, szóval önálló magyar financministeriumot kell kívánnunk, mert különben a rólunk, nélkülünk intézkedő idegen hatalom pénzviszonyainkat végtelen zavarokba bonyolíthatja, ha ellenben felelős financministeriumunk lesz, hazánk szükségeiről okszerű gazdálkodással gondoskodhatunk és polgártársaink pénzviszonyait minden veszélyes fluctuátiók ellen biztonságba helyezhetjük.” Ehhez még hozzátette:

“Hogy a bankjegyek ezüstpénzbeli beváltására az ország minden részében sikeres intézkedések tétessenek, és ha ehhez a kormánypolitika iránya okszerűen megváltozik, remélem, hogy a bizalom helyreáll, melyet helyreállítani saját zsebünk érdeke, de a dynastia érdeke is múlhatatlanul megkívánja.” Kossuth ezután indítványozta a következő felirati javaslatot:

“Hazánk méltán elvárja, hogy földmívelésünk, műiparunk, kereskedésünk felvirágzására sikeres lépések tétessenek, a magyar közállomány jövedelmének és szükségletének számbavételét, és felelős kezelés alá tételét tovább nem halaszthatjuk, mert csak így teljesíthetjük azt az alkotmányos tisztünket, hogy úgy Felséged királyi székének díszéről, mint hazánk közszükségleteinek és minden jogszerű kötelességének fedezéséről sikerrel intézkedhessünk…”

Kossuth nemcsak független magyar kormány kinevezését kéri, hanem sürgeti az alkotmányos rend bevezetését a monarchia tartományaiban a fennálló abszolutizmus helyébe. Az országgyűlés egyöntetűen elfogadta a feliratot. A bécsi és a pesti polgárok tömören így fogalmazták meg követelésüket: “ott új alkotmányt, itt nemzeti bankot.”

Március 13-án, a bécsi rendi gyűlés előtt felolvasták Kossuth beszédét, amelynek nyomán a résztvevők új alkotmány elfogadását követelték. Metternich a katonaság kivezénylésével válaszolt, de Ferdinánd császár leállította az akciót. Az egyre idegesebb Habsburg főhercegek ezután megköszönték az 1807 óta hivatalban lévő kancellár szolgálatait, és visszaküldték a szülőföldjére a rajnai születésű arisztokratát. A pénzkartell, amelyet Metternich hűségesen képviselt évtizedeken keresztül Bécsben, ezután Londonban nyújt menedéket kiérdemesült ügynökének, a hatalmi egyensúly politika egyik prominens megvalósítójának.

Az egész Európán végigsöprő forradalmi megmozdulások hatására is, a király végül 1848. április 11-én szentesítette azokat a törvényeket, amelyek lerakták a kapitalista modernizáció alapjait Magyarországon. A királynak ebben a döntésében része volt a március 15-i nagy pesti tűntetésnek is, amely csak lelkes és békés mása volt a példaképül szolgáló európai forradalmi lázadásoknak, és amely azoktól eltérően elsősorban nem szabadkőművesek által manipulált megmozdulás volt. Az áprilisi törvényekben nincs sok forradalmiság, inkább csak a már kialakult állapotokat rögzítik. Választójogot adnak minden nemesnek, de azok szerzett jogait nem érintik. A választójogot csak azokra terjesztették ki, akiknek ingatlan vagyonuk volt. A nemesek vagyon nélküli utódai már nem rendelkeztek választójoggal.

1848 tehát fenntartotta azt a szent-istváni elvet, hogy az ingatlan vagyon nemesít. Az a nemes, aki elvesztette vagyonát, közjogilag nem volt többé tagja a magyar nemzetnek. Az 1848-as törvények megszüntetik az úrbériséget, a papi tizedet, az ősiséget és megteremtik a szabad ingatlanforgalmat, valamint a közteherviselést. Valamennyi bécsi kívánság volt. A gazdasági függetlenségről azonban nem rendelkeznek az áprilisi törvények. Az önálló magyar pénzügyek tekintetében sincs intézkedés. Az új törvények alapján V. Ferdinánd kinevezte az első felelős magyar kormányt, amelynek gróf Batthyányi Lajos lett az elnöke, pénzügyminisztere pedig Kossuth Lajos, de Széchenyi István és Deák Ferenc is a kormányba került.

A feszült pénzügyi helyzet rendezése azonban hosszabb időt igényelt. Az ország új, – független – pénz és bank megteremtését kívánta. A pesti kereskedők testületileg kérték a kormányt a pénzjegykrízis megoldására, mert az ONB – válaszul a forradalom követeléseire – azonnal lejárttá tette a hiteleket, nem volt hajlandó leszámítolni a váltókat, és ugyanígy jártak el az osztrák gyárak és a kereskedők is. A pesti kereskedők egyesülete 2 millió forint, 4% kamatozású kölcsön kieszközlését kérte az ipari minisztertől. Kossuth ezt válaszolta kérésükre:

“A pesti kereskedelmi piac pénzügyi állapotának enyhítésére a közalapítványi pénztárból a Pesti Kereskedelmi Banknak kellő biztosítékok mellett 300 ezer pengőforint kölcsönöztetett.”

Kép forrása és további részletek itt.

A felelős magyar kormány, amely üres államkasszát, megbénított üzleti életet vett át, kénytelen volt szembenézni az ONB ellenséges magatartásával is. Kossuth azonnal hozzáfogott a bankjegy-nyomda felállításához, és a gazdasági élet működését biztosító fedezett magyar pénz megteremtéséhez. Már hivatalba lépése másnapján levélben kérte Eszterházy Pál külügyminiszter segítségét:

“A bécsi bankjegyek beváltása az ország minden pénztárainál annyira szorgalmaztatik, hogy ha a bécsi bank elegendő ezüstpénzről rögtön nem intézkedik, valóságos rémülés fog országszerte rögtön elterjedni, s a rend fenntartásáról jótállani nem lehet.”

Az ONB azonban nem sietett valódi pénzre beváltani az általa kibocsátott bankjegyeket. Ellenben felgyorsította a nemesfém és ércpénz külföldre menekítését. Kossuth már április 19-én rendelettel tiltotta meg az arany és az ezüst külföldre vitelét. Amikor pedig az továbbra is folytatódott, miniszteri-biztost küldött Selmecre, Körmöcre és Besztercebányára az arany- és ezüstkészletek zár alá vételére. A Pesti Hírlap május 2-án már ismertette Kossuth tervét a kereskedelmi bank felállításáról:

“E szerint 4-5 millió pengőpénz alapján, tökéletes fedezet mellett 10-12,5 millió forintnyi pénztári-jegy bocsáttatnék ki…ez leszen a legszilárdabb pénzügyi munkálat, mely valaha papirospénz kibocsátásában történt.”

A terv tehát az volt, hogy a begyűjtött nemes fémekért a kormány, kamatozó kincstári utalványokat ad, az aranyat és ezüstöt pedig a már működő kereskedelmi banknál helyezi el a kibocsátandó bankjegyek fedezeteként. Jellasics horvát bán katonai készülődése azonban még gyorsabb cselekvést követelt, mert a létében fenyegetett kormány üres pénztárral nem tudott felkészülni a védekezésre. A bécsi udvart, de még inkább a Rothschild érdekeltség tulajdonában lévő ONB-ot, nyugtalanította a magyarok pénzügyi és gazdasági függetlenedésének gyors üteme. Attól tartottak, hogy a magyar bank nemesfém fedezete az osztrák bankjegy átváltásából eredő ezüst lesz, ezért minden eszközzel akadályozták az osztrák bankjegyek ezüstre váltását.

Az Osztrák Nemzeti Bank hajlandó lett volna hitelezni a magyar kormánynak 12 millió forintot, de cserébe azt követelte, hogy az ismerje el a magánérdekeltségű ONB bankjegykibocsátó monopóliumát Magyarország területén is. Kossuth ezt elutasította, ehelyett önálló magyar pénzrendszer kialakítása mellett döntött. Június 17-én a pénzügyminiszter 18 pontos megállapodást kötött a pesti kereskedelmi bankkal. Ennek az a lényege, hogy 5 millió forintnyi valóságos arany és ezüst ellenében a bank kibocsáthat 12,5 millió forintnyi bankjegyet. Ha kevesebb a nemesfém-fedezet, akkor arányosan kevesebb papírbankjegy kerülhet forgalomba. A bankjegyeket azonban az állam állítja elő, ő ellenőrzi és védi a hamisítás ellen. A visszaérkező bankjegy újra nem forgalmazható, azt meg kell semmisíteni. A nemesfém alap csak bankjegy beváltására használható. A kibocsátandó pénzből 5 milliót az állam használ fel, 4 milliót hitelez a lakosság számára a közpénztárakon keresztül, 2,5 millió összegben kamatozó hitelt nyújt az ipar és a kereskedelem számára, 1 milliót – kamatmentes kölcsönként – a bank használhat költségei és munkadíja fejében. A részvénytársaságként működő kereskedelmi bank élére négy új igazgatót nevez ki az állam, a bank kormányzója pedig csak pénzügyminiszteri jóváhagyással töltheti be tisztségét. Kossuth első gazdaságpolitikai intézkedése – az ideiglenesen a nemzeti bank feladatkörét is ellátó pénzintézmény felé – a kamatlábak csökkentésére vonatkozott.

Kossuthnak ez a nagyhorderejű döntése nem lepte meg sem a bécsi udvart, sem az ONB-ot, mert a pénzügyminiszter ugyanis Havas Józseffel, a Kereskedelmi Bank igazgatósági elnökével tárgyalt a bankjegykibocsátásról. Ő pedig a bécsi körök bizalmi embere volt. Kossuth pénzügyi tanácsadója pedig, akit miniszteri bankárnak is kinevezett, az a Wodianer Sámuel volt, aki egyenesen a bécsi Rothschildok megbízottja volt, amiről Kossuth persze nem tudott. Amikor Kossuth létrehozta az önálló – egyelőre magántulajdonban álló – magyar jegybankot, és az önálló magyar pénzt, nyomban megkezdődött a politikai nyomás és a katonai ellenakció.

A magyar országgyűlés augusztusban, a hitelügyek után megkezdte a költségvetés vitáját. Amikor Irinyi János megkérdezte Kossuthot, hogy miért adott a 12,5 millió forintból hitelt a kereskedelmi banknak, és azon keresztül a vállalatoknak, Kossuth nemcsak arra hivatkozott, hogy a nyomorgató pénzhiány után fel kellet lendíteni a kereskedelmet és az ipart, hanem kifejtette az állam és a pénzügyeket kisajátító központi bankok közötti kapcsolat lényegét:

“…Azon nézetben vagyok, hogy – ameddig befolyásom lesz Magyarország ügyeibe – a banknak (értsd: egy magántulajdonban lévő független központi banknak, D.J.) nem akarom azon hatalmat adni kezébe, hogy ő szabályozza Magyarország pénzügyeit. Őt csak eszközül, s mintegy tisztviselőül akarom használni bizonyos határok között. Ez okból nem ő bocsátja ki a pénzt, hanem csak kezeli bizonyos jutalomért…”

A bécsi udvar ellentámadása

Mielőtt azonban az új magyar törvények királyi szentesítésére kerülhetett volna sor, a bécsi udvar ellentámadásba lendült. Az uralkodó István főherceg útján emlékiratot juttatott el a magyar kormányhoz. Ebben vitatja Magyarország jogát a pénzügyi önállósághoz, és a magyar kormány pénz- és bankügyi intézkedéseit aggasztónak minősítette a monarchia számára. Az emlékirat nyíltan kétségbe vonja az áprilisi törvények jogszerűségét. Az emlékirat jól dokumentálja, hogy a bécsi udvar nincs tekintettel arra a küzdelemre, amely a magyar országgyűléseken folyt évtizedeken keresztül, a pénzügyi önállóság megteremtéséért. Ehelyett a megváltoztathatatlan természeti törvény rangjára emeli azt, hogy kizárólag a Rothschild érdekeltséghez tartozó Osztrák Nemzeti Banknak, ennek a privát pénzintézetnek, lehet joga a magyar pénzügyekben dönteni. Az emlékirat után – Deák Ferenccel az élén – egy száztagú küldöttség vitte a törvényeket a királyhoz jóváhagyásra. A pénzügyi törvények királyi jóváhagyása elmaradt, és a küldöttség megalázó elutasításban részesült Bécsben. Emiatt Batthyány rögtön benyújtotta a kormány lemondását. Ezt a nádor tudomásul vette és az új kinevezésekig magához vonta a kormányhatalmat. Ezt a döntést viszont a parlament alkotmányellenesnek tekintette, és a nádor mellé bizottmányt rendelt az új felelős kormány kinevezéséig. Kossuth azonban tovább kereste a jogszerű megoldást az államjegyek kibocsátására. Felszólította a képviselőházat, hogy az államgépezet, a gazdasági élet és az ország védelme érdekében nyújtson hitelt a pénzügyminiszternek papírpénz kibocsátása céljából és, hogy “ez a pénz, a törvényhozás határozatánál fogva, minden közpénztárnál készpénz gyanánt elfogadtassék és melynek névszerinti értékét a nemzet becsületére mostani és jövendő minden jövedelmeire garantálja.” Az országgyűlés egyetértett Kossuthtal, és már szeptember 12-én engedélyezte 5 forintos pénzjegyek kibocsátását. Szeptember 15-én a király felrótta a magyar országgyűlésnek, hogy az államjegyek királyi szentesítés nélküli kibocsátásával olyan határozatot fogadott el, amelyek nem felelnek meg a magyar-osztrák törvényes kapcsolatoknak. Jellasics horvát bán csapatainak az előrenyomulásával a bécsi udvar elérkezettnek látta az időt arra, hogy nyíltan szembeszálljon a magyar hiteltörvényekkel. A Wiener Zeitung 1848. szeptember 28-i száma közli a király “Magyarországi népeimhez” című manifesztumát. Ebben az uralkodó tiltakozik a magyar kormány viselkedése ellen, és nyíltan megtagadja a magyar pénzügyi törvények jóváhagyását, természetesen nem az osztrák magántulajdonú központi bank érdekeire hivatkozva, hanem arra, hogy alattvalóit félti az országot elöntő fedezetlen papírpénztől. Jellasics azonban szeptember 29-én csúfos vereséget szenvedett Pákozdnál. Ez egyben a magyar pénzt is megszilárdította.

A bécsi polgárság ekkor ismét szembefordult az önkénnyel, hiszen a pénzhiány ott is nyomasztó volt. A császár Olmützbe menekült, majd pedig Windischgrä tz herceget az osztrák haderő teljhatalmú parancsnokává nevezte ki. “Népeimhez” c. proklamációjában ismét a mértéktelen papírpénz kibocsátásának a súlyos következményeire figyelmeztetett.

A herceg néhány nap alatt leverte a bécsi lázadást. November 6-án a király parancsot adott a magyar pártütés leverésére is. A magyar haderő felszerelése rendkívüli intézkedéseket kívánt, ezért Kossuth az országgyűlés felhatalmazására elhatározta a 100 és 1000 forintos bankjegyek kinyomtatását. Erre a bécsi udvar olyan plakátokkal árasztotta el az országot, amelyen az állt, hogy a magyar kormány értéktelen papírpénzzel akarja polgárait tönkretenni. A kormánynak alig maradt ereje, hogy ezekkel a rágalmakkal szembeszálljon, mivel minden energiáját a katonák felszerelése, a védelemre való felkészülés kötötte le. A magyar harctéri sikerek hatására a Kossuth bankók árfolyama emelkedett, a vereségek hírére pedig csökkent. Decemberre ismét eltűnt a forgalomból a fémpénz, mert sokan eldugták, vagy külföldre juttatták. Ismét váltási és fizetési nehézségek jelentkeztek a pénzforgalomban.

Az osztrák katonai győzelmek következtében a kormánynak Debrecenbe kellett költöznie. A költözést megelőzően Kossuth utasítást adott a pénzjegynyomda szétszerelésére. A gépeket, a papírt és a nyomdászokat vasúton vitték Szolnokig, majd onnan szekerekkel tovább Debrecenig. 1849. január 5-én Windischgrätz bevonult Pestre. Itt jelentette ki, hogy a legszigorúbban fog elbánni azokkal a lázadókkal, akik “az oly gazdagon megáldott országot a törvénytelen papírpénzbeli elárasztással tönkre juttatni igyekeztek”, és akik a pénzjegynyomda elvitelével még folytatni is akarják ezt a tevékenységüket. Kossuth ugyan utasítást adott a nemesfém-fedezet elszállítására is, de ezt a Kereskedelmi Banknál igazgatói funkciót betöltő Rothschild megbízottak, elsősorban Wodianer Sámuel, megakadályozták. Wodianer, aki Kossuth bizalmasa volt, de egyben teljesen bírta a császári kormánybiztos bizalmát is. Erre utal az tény, hogy Pest megszállása idején a bécsi kormánybiztos Wodianert a Kereskedelmi Bank alelnöki székébe is beültette. Kossuth még nem tudhatta, de a későbbi évtizedek pénzintézeti nyilvántartásaiból, a compassokból, kétségtelenül megállapítható, hogy Wodianer minden Rothschild érdekeltségű banknál, vagy vállalatnál vezetőbeosztást töltött be az elkövetkező évtizedekben Magyarországon. Nos ugyanők voltak azok is, akik biztosították, hogy a Pestről menekülő Windischgrä tz magával vihesse a nemzet pénzének nagy áldozatok árán összegyűjtött nemesfém fedezetét Ausztriába.

Az ONB azt remélte, hogy a fedezet elkobzásával a Kossuth-bankók értéküket veszítik. A magyar pénz azonban jól funkcionált továbbra is. Soha nem látott pezsgés következik be. A honvédsereg megkap minden szükségeset rekvirálások nélkül. Folynak a tavaszi munkák, de a hadi üzemek és a gazdaság egésze is teljes kapacitással üzemel. 1849 áprilisára beérik a pénzügyi szabadságharc győzelme. Ugyanis ekkorra már mind az osztrák, mind a magyar hadsereg, valamint mindkét kormány hivatalai, és belföldi szállítói, magyar pénzt, Kossuth bankókat használnak Magyarországon. Mindez annak ellenére van így, hogy a császári hatalom a megszállt területeken mindent elkövetett a magyar pénz ellen.

1848 sikeres pénzügyi szabadságharca

A forradalom és szabadságharc idején infláció nem volt, és devalváció is csak a császári hatalom erőszakos fellépései miatt fordult elő helyenként. Kossuth bebizonyította, hogy ha egy öntudatra ébredt társadalom a saját kezébe veszi a pénzhatalmat, akkor ércfedezet nélkül, külső, magas kamatozású hitelek nélkül is gazdasági virágzás indul be. Az 1848 és 1849 évi pénzügyi szabadságharc tehát sikeres volt. Bukását nem életképtelensége, hanem katonai túlerő okozta, azaz nem pénzügyi okok. A pénzügyi szabadságharc gazdasági értelemben nem is szenvedett vereséget. A gyarmatosító császári hatalom katonai, rendőri és adminisztratív eszközökkel semmisítette meg eredményeit. Ma már bizonyítható, hogy ebben döntő szerepe volt a szálakat a háttérből mozgató, és megriadt nemzetközi pénzkartellnek. A szabadságharc leverését követő bosszúállásban hírhedtté vált Haynau tábornok – a bresciai hiéna – pedig nemcsak a I. Ferenc József császárt képviselte, de az Osztrák Nemzeti Bank tulajdonosait is, hiszen anyai ágon a Rothschild családhoz tartozott. A nemzetközi pénzkartell számára veszélyes volt a magyar példa, hogy egy nemzet képes a saját kezébe venni, és a társadalom egésze szolgálatába állítani a pénz hatalmát, és mindennek nem a megjósolt pénzügyi összeomlás, hanem gazdasági felvirágzás az eredménye.

Joggal állapítja meg Éliás Ádám, hogy “ma újra időszerű a pénzügyi szabadságharc Magyarországon. A szabadságküzdelemnek immár csak ez a formája időszerű, mert a gyarmatosítás napjainkban nem katonai, hanem pénzügyi eszközökkel történik.” Valóban, a nemzetközi pénzkartell a központi bankok függetlenné tételével, azaz saját magánellenőrzése alá vételével, beépült az egyes országok, – és államszövetségek – politikai rendszerébe, mint új, ellenőrzetlen hatalmi ág. Ez a hatalmi ág nemzetek fölötti, hierarchikusan épül fel, és kemény pénzügyi kényszerítőeszközökkel rendelkezik. Kossuth példáját követve, sajnos ma sem tehetünk mást, minthogy kiharcoljuk, hogy a magyar pénz ismét a magyar társadalomé legyen.

Varga István, a szabadságharc pénzügyeinek kiváló ismerője többször is kiemelte, hogy Kossuth bebizonyította: meg lehet teremteni a bizalmat az állam által kibocsátott közpénz iránt, és sikeresen lehet vele működtetni a gazdaságot. Ázsia pedig napjainkban igazolja, hogy ugyanilyen közpénzzel fel lehet virágoztatni a társadalmat. Az euroatlanti politika ezzel szemben azt támasztja alá, hogy a magánpénzrendszer irányítói ezt nem nézik jó szemmel, mert nem illik bele az egy központból irányított világ képébe. Ezért kellett a kívánságukra megkezdeni az 1990-es években az addig Magyarországon működő közpénz kiszorítását nyugatról érkező magánpénzzel, amiért évről-évre mintegy 3 milliárd dollárt kell fizetnünk. Ezért szüntette meg az MNB a belföldi váltók leszámítolását, amely pedig biztonságos és olcsó hitelmechanizmus volt a gazdálkodók egymás közötti kapcsolatában, és ugyanezért számolta fel az export hitelezését, valamint az elmúlt évtizedekben létrehozott kereskedelmi bankok refinanszírozását. Ezzel az MNB megteremtette a pénzügyi feltételeket a magyar cégek tönkremenéséhez, a belföldi tőkehiány tartós fennmaradásához, Magyarország pénzügyi eszközökkel történő újragyarmatosításához. Mára már bebizonyosodott, hogy a pénz fölötti hatalom visszaszerzése nélkül nem lehetünk valóban szabadok. Újra meg kell vívni pénzügyi szabadságharcunkat.

Szabadkőműves volt-e Kossuth Lajos?

Kossuth hazafi volt, nemzetét szolgálta 1848-49-ben. Csak emigránsként, amerikai útja során lett szabadkőműves. 1852. február 19-én Cincinatti-ban vették fel a 133-as számú páholyba. Másnap, február 20-án, már megkapta a segéd, és nyomban utána a mester fokozatot is, majd egy hétre rá tiszteletbeli taggá emelték. Február 28-án az indianapolisi “Centre Loge” (Központi Páholy) fogadta ünnepélyesen. Május 3-án Bostonban, a Massachusetts-i Nagypáholy ünnepli Kossuthot, mint egy nép szabadságának védelmezőjét és apostolát, aki elnyomott hazája függetlenségi harcának a hőse. A páholy vezetője úgy üdvözli, mint egy számkivetett idegent, aki most ismét barátokra és otthonra talált. Válaszában Kossuth hangsúlyozta, hogy amióta szabadkőműves lett, azóta még inkább átérzi hazájával szembeni kötelezettségeit.

Az olasz carbonarik a francia Grand Orient irányzathoz tartoztak, vezetőjük, Giuseppe Mazzini, pedig egyben magasrangú illuminátus is volt. (Számos kutató szerint, ő volt Adam Weishaupt utóda az illuminátus rend élén.) Kossuth olaszországi emigrációja idején csatlakozott Mazzinihez, és vele együtt a magyar emigránsok többsége is. Számos magyar harcolt a 33-as fokozatú Grand Orient szabadkőműves, carbonari vezér, Garibaldi tábornok hadseregében is.

A Grand Orient szemben állt a katolikus egyházzal, a dinasztikus államformával, így ellenségének tekintette a katolikus dunai monarchiát, amely egyszerre volt dinasztikus és katolikus. A carbonarik pedig még megszállóknak is tekintették az osztrákokat, akik Észak-Olaszországot uralmuk alatt tartva, akadályozták az olasz egység létrejöttét. Grand Orient irányzatú szabadkőművesek számára tehát a magyar szabadságharc az ő 1848-as nagy forradalmi megmozdulásaiknak az utolsó hősies – vereségében is dicsőséges – fejezetét jelentette. Ezért fejezték ki együttérzésüket és őszinte tiszteletüket a magyarok, és vezetőjük Kossuth iránt, noha ő akkor még nem tartozott hozzájuk.

Mindig az adott lokalitás jegybankja a lényeg. Minden más, jobb vagy baloldali, nemzeti irányultságú vagy nemzetközi tőkét kiszolgáló kormányzat, őshonos vagy denacionalizált-iszlamizált társadalom, ezek csak ehhez eszközök. Mindig.
A képen balról jobbra Szrgya Popovics utcaifelforgatás-szakértő CIA ügynök, Ron Werber politikai felforgatás-szakértő, George Soros bábisten, és a nemzetek sőt bolygó feletti bankárdinasztia-hálózat prominens tagja Jacob Rotschild.

Ugyanakkor egyre több a bizonyítéka annak, hogy a nemzetközi pénzkartell bécsi részlege, konkrétabban a Rothschild tulajdonban lévő Osztrák Nemzeti Bank, robbantotta ki a fegyveres konfliktust a bécsi udvar és az önálló közpénzrendszert követelő magyar kormány között. Ha igaz, hogy a pénzkartell áll a Grand Orient mögött, akkor ez feloldhatatlan ellentmondásnak látszik. Mélyebb elemzés azonban feloldja ezt az ellentmondást. A pénzkartell legfőbb ellenfele az abszolutizmus. Ezért a Grand Orient hálózatot lényegében a dinasztikus, abszolutista rendszerek eltávolítására igyekezett felhasználni. Ennek az egész Európát érintő átrendeződésnek az eszmei és politikai eszközei voltak a felvilágosodás, a humanizmus, a modernizáció, a társadalmi haladás, a “szabadság, egyenlőség, testvériség”, a forradalom, a szocializmus, a kommunizmus, a világszabadság nevében indított szellemi és politikai mozgalmak. De az útban lévő államok “eltakarítását” szolgálta a hatalmi egyensúly politikája is, vagyis amikor a HÁLÓZAT az egyik államot a másikkal tartotta sakkban. Erre rászorult, hiszen a nemzetközi pénzkartellnek saját fegyveres ereje nem volt, céljai elérésére – pénzügyi manipulációkkal és rejtett hálózata segítségével – mindig más államok uralkodóit, vezetőit és azok hadseregét kellett felhasználnia. Így, pl. a pénzkartell – jelentős pénzösszeg megajánlásával – az egyik kezdeményezője volt az orosz cár beavatkozásának a magyar szabadságharc leverésébe, miután látnia kellett, hogy erre egyedül a bécsi udvar és hadereje nem elég. A szabadkőművesség, különösen a Grand Orient irányzat, fegyelmezett és titoktartó tagságával, konspirációs tapasztalataival igen alkalmas volt a szupertitkos pénzkartell és illuminátus hálózata céljainak a szolgálatára. 1848-ban Magyarország hős volt a Grand Orient szemében, mert Ausztria ellen lépett fel. Az első világháború során pedig már osztoznia kellett Ausztria sorsában, mivel annak támaszává vált. Akkor már a későbbi kisantant országokká váló népek szolgálták a pénzkartell, és a Grand Orient céljait.

2000. március, 

Leleplező 2000/2

Reklámok