Egy patinás globális bank világrekord csalása

A nemzetközi pénzügyi közösséget és az irányítása alatt álló brit bankszektort alapjaiban rázta meg az a tény, hogy a Barclays Plc. vezetésével naponta manipulálták a bankok egymás közötti elszámolásában irányadó Libor-kamatlábat (London Interbank Offered Rate). A botrány kirobbanásához az vezetett, hogy a brit pénzügyi felügyelet, az FSA (Financial Services Authority) megállapította:

“A Barclays befektetési részlegének kereskedői a 2008-2009-es pénzügyi válságot megelőzően és a válság ideje alatt is hamis adatokkal  tudatosan manipulálták a Libor mértékét.”

Ehhez a kamatlábhoz igazodik a Wall Street Journal becslése szerint 800 trillió dollárt elérő nagyságrendben (1 trillió ebben az esetben 1000 milliárdnak felel meg) a hitelek és származtatott pénzeszközök (derívatívák) kamata. A manipuláció célja a pénzügyi válság előtt a Libor emelése volt a nagyobb profit elérése érdekében. A válság kibontakozásakor pedig a Barclays a bankközi hitelezés irányadó kamatlábának már a csökkentésével próbálkozott. Ennek az volt a célja, hogy leplezze a bank megingott pénzügyi helyzetét.

A Libor-csalás azért globális bűncselekmény, mert ez az az irányadó kamatláb, amelyet a kereskedelmi bankok által nyújtott adatok és becslések alapján rögzítenek minden kereskedési nap délelőttjén. A bankokra volt bízva, hogy mekkorára becsülik saját nagybani hitelköltségeiket. Becsületességük függvénye volt, hogy mekkora lesz a globális likviditás-piac irányadó kamatlába, mert a Libor naponta több ezer milliárd értékű pénzügyi tranzakcióhoz szolgál referenciakamatként.  Az ügy kirobbanásakor lemondott Marcus Aguis, a bank igazgatótanácsának elnöke, majd 2012. július 3-án a bank vezérigazgatója, Bob Diamond (magyarra átírva ‘Gyémánt Robi’) is. Másnap Aguis visszavonta lemondását és újra átvette a Barclays elnöki tisztségét egészen addig, amíg a Barclays Plc. (Public Limited Company – részvénytársaság) tulajdonosai nem találnak újabb első embert. Ha a tulajdonosok belső emberrel oldanák meg Bob Diamond utódlását, akkor a Wall Street Journal szerint Antony Jerkins, a bank lakossági- és vállalati üzletágának a felelőse  lehet az új vezérigazgató.

A brit parlament pénzügyi állandó bizottsága feszült légkörben hallgatta meg Diamond-ot a Westminster-ben. A szorult helyzetben lévő volt vezérigazgató háromórás faggatása során azt állította, hogy csak néhány hete olvasta azokat a belső e-mail üzeneteket, amelyekben a befektetéssel foglalkozó banki alkalmazottak arra biztatták egymást, hogy manipulálják a Libor megállapításához szükséges finanszírozási költségbecsléseket. Diamond tehát tagadta, hogy tudott volna a Libor lefelé mozdítását célzó mindennapos gyakorlatról. A Westminsterben azonban önmagának is ellentmondott, amikor arra hivatkozott, hogy az elmúlt hét végéig nem tudott ezekről a bankon belüli üzenetváltásokról.

Bob Diamond parlamenti meghallgatását megelőzően a Barclays Plc. olyan dokumentumokat hozott nyilvánosságra, amelyek szerint a Bank of England (a brit jegybank) ösztönözte a patinás pénzintézetet arra, hogy a válság idején nyomja lejjebb a bankközi kamatlábat. Diamond a brit jegybank jelenlegi elnökhelyettesével, Paul Tucker-rel nemcsak telefonbeszélgetést folytatott, de erről feljegyzést is készített. Ez utóbbit megküldte a Barcklays legfőbb vezetőinek is.  Bob Diamond szerint ezt a feljegyzését értelmezte félre Jerry  Del Missier, a Barclays ugyancsak távozni kényszerült pénzügyi igazgatója. Del Missier hatáskörébe tartozott a Libor megállapításához szükséges adatszolgáltatás. Diamond azt állította: a korábbi pénzügyi igazgató volt az, aki utasította a bank munkatársait, hogy az adatok manipulálásával torzítsák a Libort. Ő maga ezt már azért sem tehette, mert fogalma sem volt arról, hogy a vezetőségnek írt feljegyzését félreértették.

David Cameron, brit miniszterelnök, éles szavakkal ítélte el, hogy a Barclays manipulációi miatt a közembereknek magasabb hitelkamatokat kellett fizetniük. Paul Tucker, a brit jegybak elnökhelyettese is bejelentette: szeretne személyesen is a parlamenti vizsgálóbizottság elé állni, hogy kifejtse saját véleményét erről az ügyről. A parlamenti meghallgatáson kiderült, hogy a pénzügyi felügyelet, az FSA, 2011 elején eredetileg nem támogatta Bob Diamond vezérigazgatóvá történő kinevezését. Diamond a jegybank elnökhelyettesével kapcsolatban úgy fogalmazott: nem érezte úgy, hogy Paul Tucker a 2008-as válság idején a Libor csökkentésére próbálta volna rábeszélni. Ezért nem értette azt sem, miért értelmezte csökkentésre tett javaslatként Tucker üzenetét Del Missier pénzügyi igazgató.

A Libor-botrány kivizsgálása még csak a kezdetén tart és minden bizonnyal érinteni fogja az állami pénzügyi felügyeletet és a brit központi bank szerepét betöltő Bank of England-et is. A Financial Times szerint ugyanis az ügyet jól ismerő források szerint a felügyeleti hatóságok pontosan tudták, hogy a Libor napi megállapításához előterjesztett hitelköltség-becslések nem azt a kamatszintet tükrözték, amelyen a bankok ténylegesen is hajlandóak voltak egymásnak hitelezni. A  szabályozó és felügyelő hatóságok azonban nem léptek közbe, mert attól tartottak, hogy ezzel még inkább ingataggá teszik az amúgy is bizonytalanná vált pénzpiacokat.

A Libor ügy ismét felhívta a közvélemény figyelmét arra, hogy nem lehet megbízni a pénzpiac önkorrekciójában, és ezért nem ódázható tovább, hogy a közhatalom – az állam, mint a közérdek érvényesítője – megszigorítsa a szabályokat és elejét vegye a pénzpiacon nyerészkedő pénzemberek és intézmények gátlástalan manipulációinak.

Mivel a parlamenti meghallgatást élőben közvetítették, a kolosszális méretű pénzügyi csalásba keveredett bankvezér célszerűnek találta, hogy bocsánatot kérjen a történtekért, elítélendőnek és helytelennek minősítve mind a Libor, mind az Eulibor manipulációját. Diamond ezt az eljárást teljesen idegennek minősítette, mert eltér azoktól az értékektől, amelyeket ő maga személyesen és a Barclays bank, mint pénzintézet is képviselt. Megerősítette, hogy csak egy hónapja értesült a négy évvel korábban elkövetett és már három éve vizsgált szabálytalanságok méreteiről. Csalódottnak mondta magát, amiért 14 munkatárs ekkora csorbát ejthetett a 140 ezer alkalmazottal rendelkező tekintélyes Barclays bank jó-hírnevén.

Az ügynek messzire nyúló politikai vonatkozásai is vannak. George Osborne pénzügyminiszter, a The Spectator című hetilapban azzal vádolta meg a 2008-ban hatalmon lévő munkáspárti kormányt, hogy az gyakorolt nyomást a Barclays Bank-ra a Libor alacsonyan tartása érdekében. A máris nagy port felkavart ügynek csak az első felvonása az, hogy a brit és amerikai pénzügyi felügyeleti hatóságok 2012. július 4-én  453 millió dolláros büntetést róttak ki a Barclays-ra. A súlyos csalási bűncselekmények felderítésére szakosodott brit nyomozóhatóság az SFO, még Diamond lemondása előtt közölte, hogy felvette a kapcsolatot a brit pénzügyi felügyelettel, és megvizsgálja büntető eljárás megindításának a jogi lehetőségeit a kamatmanipulációs csalásban érintett bankárok ellen.

Ed Miliband, a brit munkáspárt vezetője hangoztatta: a brit közvélemény nem fogja kevesebbel beérni, mint egy teljes, független és nyílt vizsgálattal, amely átvilágítja a bankszektor egészét. Ed Miliband-nak azonban tudnia kell, hogy a Barclays azon néhány brit nagybank egyike volt, amelyek a 2008 őszén kirobbant rendszerszintű likviditási válság idején nem kértek a munkáspárti vezetésű brit kormány segítségéből. Gordon Brown a költségvetésből több tízmilliárd fontstelling-gel sietett a bajba jutott bankok megsegítésére. Ennek a formája állami részesedés vásárlása, vagyis részleges államosítás volt.

A Barclays a pénzügyi válság kellős közepén is mindvégig a pénzpiacról biztosította a saját működéséhez szükséges hiteleket. Ma már ismert tény, hogy ehhez sokak által vitatott forrásokat is felhasznált. A bank számos részvényesének az sem tetszett, hogy Barclays vezetése közel-keleti vagyonalapok tőkéjét is bevonta a bank finanszírozási forrásai közé. A Barclays irányítói így érték el, hogy távol tartották cégüktől az államot, mint potenciális tulajdonost, amelynek joga lett volna belülről is megfigyelni a bank belső ügymenetét. A Barclays kereskedőinek Libor-ügyletei azonban már jóval a pénzügyi válság előtt elkezdődtek, legalábbis ezt állapította meg a brit pénzügyi felügyelete által végzett feltáró vizsgálat.

A Barclays kereskedői a Libor-rögzítés befolyásolásával sikeresen, mondhatni profitorientált módon tudták befolyásolni a cég által terjesztett derivatívák árfolyamatit. Az eddigi vizsgálat szerint megalapozott a gyanú,  hogy a Barclays által a Libor-rögzítéshez beterjesztett finanszírozási költségbecslés hol mesterségesen magas, hol pedig alacsony volt az illetéktelen beavatkozás miatt.

A Barclays botránya nyomán már megindult a vizsgálat több más globális bank, így a HSBC (Honkong and Shanghai Banking Corporation), a Citigroup és az UBS (Swiss Bank Corporation) pénzügyi óriások ellen. Az ügy Svájcot is közvetlenül érinti, mert a tekintélyes svájci központi bank, a Svájci Nemzeti Bank irányadó kamatlába is a svájci frankra átszámított három hónapos londoni bankközi kamatlábhoz igazodik.

A lakosság 99%-ka egyre inkább bírálja az 1%-ot, a horribilis összegű fizetéseket és bónuszokat zsebre tevő bankárokat. A internet második nyilvánosságának köszönthetően egyre többen vetik fel a politikai elit súlyos felelősségét is, mert a közhatalom és a közérdek képviselőiként nem látták el megfelelően szabályozási és ellenőrzési feladataikat. Hagyták, hogy a pénzügyi elit hatósági felügyelete a pénzelit csalásra ösztönző önellenőrzésévé korcsosuljon.

2012. július 24-én az amerikai igazságügyi hatóságok képviselői és az államügyészek közölték a gyanúsított pénzemberek és bankárok jogi képviselőivel, hogy megindítják a büntetőeljárást a Libor-botrányban érintett bankok illetékes munkatársai ellen a bankközi kamatlábak manipulálásának a gyanúja miatt. A büntetőfeljelentésekkel párhuzamosan megvizsgálják, hogy van-e lehetőség a manipuláló bankok megbírságolására. Az is megerősítést nyert, hogy több globális nagybank ellen indulhat vizsgálat, így a már említett HSBC, a Deutsche Bank, a francia Societe & Generale és a Credit Agricole munkatársai ellen.

A Libor-botrány a pénzpiac globalizációja miatt szükségszerűen befolyásolta a magyar bankrendszer hitelezési gyakorlatát is. Magyarországon is voltak és vannak olyan hitelezési változatok, amelyeknek a kamatait a Libor-hoz kötötték. Ezért a brit bank visszaélése hatással lehetett a magyar gépjárműhitelek és a lakossági jelzáloghitelek kamataira is. A magyar államadósság, mintegy 45%-ka is érintett, mert devizában van és a deviza adósság 34%-ban változó kamatozású pénzügyi kötelezettség. Ennek a kamatköltségeit érinthette a csalás, de pontos méreteit csak további információk napvilágra kerülése után lehet kiszámolni.

A magyarországi bankok is érezhették – amikor 2008. szeptember 15-e, a Lehman Brothers világcég csődje után, már csak nagyon korlátozottan tudtak forrásokhoz jutni a bankközi pénzpiacon – hogy a londoni Libor kamatlábat manipulálhatják. Egyre többen panaszkodtak a brit bankszövetségre amiatt, hogy a Libor-t meghatározó hitelintézeteken kívül szinte egyetlen bank sem jut kölcsönhöz a hivatalosan megadott kamatlábak mellett.

Már utaltunk rá, hogy a magyar bankrendszerben is elterjedtek a Libor-hoz kötött kamatozású hitelek, főleg a devizakölcsönök körében. Az euróalapú hiteleknél az Eulibor-hoz igazítják a kamatokat, de a svájci frank, valamint a dolláralapú finanszírozás esetében inkább a Libor volt az irányadó. A Magyarországon működő bankok – pénzügyi szakértők szerint – nem profitálhattak a Barclays illetéktelen beavatkozásából, mivel saját kamatmarzsuk ezzel nem nőtt meg.

 

A lap szövege szerzői jogvédelem alatt áll, felhasználni csak pontos forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.

Reklámok