A kínai hibrid és a Pénzimpérium

Kína önmagát olyan rendszernek tekinti, amelyben sikeresen működik a kínai sajátságokkal rendelkező szocializmus. A  „szocializmus kínai módra” olyan hibrid rendszer, amely számos vonatkozásban eredményesnek bizonyult. Ez olyan kemény neoliberális rendszer, amelyet a pekingi és sanghaji vezetőréteg a pártállami diktatúra eszközeivel objektíve a pénzuralmi világrend – a globális Pénzimpérium – fenntartása érdekében működtet. Kína eddig sikeresen kombinálta a pártállam diktatórikus fegyelmét (az erős államot) a gazdasági életben érvényesülő kapitalista vállalkozási szabadsággal. A kínai hibrid a fegyelem és szabadság szintézisének bizonyult, ahol a két ellentétes követelményrendszer szervesen egészítette ki egymást.

A robbanásszerű gazdasági növekedés nyomán Kínában is gyökeresen átalakultak a belső viszonyok. Ma már tény – állapítja meg a Financial Times -, hogy ebben az országban is a leggazdagabb 1% ellenőrzi a vállalatok és a háztartások mintegy 60%-kát. Mivel a vagyon hatalom, ezért a nagy vagyoni különbségek szükségszerűen nagy különbségeket hoztak létre a belső társadalmi és hatalmi viszonyokban is. A kínai vezető elit számára rendkívüli feladatot jelent az 1350 millió lakosú birodalom társadalmi, gazdasági és politikai stabilitásának a megőrzése..

Ven Csia-pao miniszterelnök már 2007-ben hangsúlyozta, hogy a kínai gazdaság robbanásszerű növekedése ingatag, kiegyensúlyozatlan, nincs kellően koordinálva és ezért nem fenntartható. A következő miniszterelnök, Li Ko-csiang (Li Leqiang), azonban az ingatag meghatározást már törölte. A pártállami elit újabb nemzedéke szülei pozíciójának, valamint a nyugati pénzügyi struktúrák és multinacionális cégek bőkezűségének köszönhetően (amelyhez a belső forrásokból származó korrupciós pénzek is hozzájárultak) rendkívül gazdaggá vált. Nemcsak Nyugaton, de Keleten is a szervezett magánhatalom a korrupció legváltozatosabb formáival és eszközeivel konvertálja át pénzügyi és gazdasági fölényét politikai-hatalmi-gazdasági döntésekké. Ez a globalizálódott pénzhatalom szükségszerű következménye. A globális Pénzimpérium  Kínában is létrehozta azt a kozmopolita-komprádor helyi oligarchiát, amely összefonódva a pártállami nomenklatúra felső szintjével – a közös érdekek kényszerítő hatására – egyre inkább együttműködik a Pénzimpériumot irányító államok feletti Pénzkartellel.

Obama elnök kormányzata nem titkolt aggodalommal figyeli Kína gazdasági és katonai hatalmának a gyors növekedését, mert ez az ország egyben az Eurázsiai Hármas Antant központi államának számít.  A nemzetközi erőviszonyok a 21. század első éveiben gyors ütemben változnak az Eurázsiai-Szövetség javára. Már George W. Bush kormánya is Kínát tekintette első-számú globális kihívójának, potenciális ellenségének. A 2001 szeptember 11-i események a világ energiahordozókban gazdag közel-keleti térségének területét kiterjesztették Közép-Ázsiára. A regionális konfliktusok lekötötték a Nyugat figyelmét. Ehhez járult a nemzetközi pénzrendszer megroggyanása és a nyomában kibontakozó világgazdasági recesszió, amely elsősorban a vezető ipari országokat sújtotta. A pekingi stratégák úgy látták, hogy Kína a regionális konfliktusoknak és a Nyugat pénzügyi válságának köszönhetően mintegy két évtizedhez jutott az akadálytalan belső növekedéshez. Miközben az Egyesült Államok el van foglalva Irakban és Afganisztánban, valamint  a globális terror elleni háborúval, a pénzügyi rendszer rendbetételéével, a recesszióból való kilábalással, addig Kína minden erejét gazdasága modernizációjára fordíthatja.

Az események felgyorsultak és Kína számára a zavartalan gazdasági növekedés időszaka – a jelek szerint – rövidebbnek bizonyulhat, mint ahogyan azt a kínai vezetés gondolta. Egy globális háború lehetősége szempontjából az döntő jelentőségű, hogy India, Ausztrália, a Fülöp-szigetek, Dél-Korea és Japán egyre inkább korlátozni akarja Kína gyors erősödését. Az Egyesült Államok pedig kinyilvánította, hogy továbbra is igényt tart eddig meglévő hegemóniájára  a Távol-Keleten. Diplomáciáját és haditengerészetét aktív üzemmódra állította át meghirdetve Amerika évszázadát a Csendes-óceán térségében.

Washington természetesen az Egyesült Államok nemzetbiztonságára hivatkozik, amikor érvényesíti hegemóniáját. Nemzetbiztonság alatt pedig bármi érthető, hiszen egy globális nagyhatalom Földünk minden térségében érdekelt. A Perzsa-öbölben Washingtonnak segítenie kell szövetségeseit Izraelt és Szaúd-Arábiát, amelyek fenyegetve érzik magukat Irán részéről. Ázsiában Amerikának azokat az országokat kell segítenie, amelyek Kína által érzik fenyegetve magukat. Az Egyesült Államok közvéleménye számára pedig mindig az a legegyszerűbb, ha Amerika biztonságára hivatkoznak.

A globális hatalmi elit tehát még lehetségesnek tart egy átfogó amerikai-kínai partneri kapcsolatot. Ennek azonban az a feltétele, hogy Washington továbbra is megtarthassa döntő módon geopolitikai jelenlétét a Távol-Keleten akkor is, ha azt Kína nem hagyja jóvá.

Reklámok