Az Európai Unió és az Arab Világ kapcsolata

Charles De Gaulle francia elnök úgy gondolta, hogy Franciaország és Európa önálló geopolitikai tényező lehet a két szuperhatalom – az Egyesült Államok és a Szovjetunió – között. Már utaltunk rá, hogy De Gaulle az Atlanti-óceántól az Urálig terjedő Európában gondolkodott. Egy ilyen Európa már képes lenne döntően befolyásolni a világ sorsának alakulását. De Gaulle 1966-ban kivonta Franciaországot a NATO közös katonai parancsnoksága alól, de a NATO-ból nem lépett ki. Az 1967-es hat napos háború idején a francia elnök elítélte Izraelt a Nyugati-part és a Gázai-övezet elfoglalásáért, de korábban Párizs erősen Izrael-barát volt. 1956. október 29. és november 7. között Franciaország és Nagy-Britannia Izraellel közösen lépett fel a Nasszer egyiptomi elnök által államosított Szuezi-csatorna visszaszerzése érdekében. 1967-től kezdve Párizs egyértelműen arab-barát politikába kezdett.

2005-ben több francia vezető is kijelentette a nagy nyilvánosság előtt, hogy az Európai Unió alkotmánya alapjába véve egy megnövekedett Franciaországot jelent majd. Dominique Perben igazságügyi miniszter ezt így fogalmazta meg:

„Végre elértük, hogy létrejöjjön ’Európa francia módra’ (Europe á la francaise), amelyre oly régóta vártunk. Ez az alkotmányos szerződés megnagyobbított Franciaország. Franciául írt Európa.”

Az európaiak 2015-re már megtapasztalták, hogy ez az “Európa” sokkal inkább egy megnagyobbított Németország, amely geopolitikai elhelyezkedésénél, méreteinél, pénzügyi és gazdasági erejénél fogva – objektíve – az Európai Unió vezetőhatalma. Ennek a Németországnak azonban csak a NATO-nak alárendelt hadserege van, és területén nukleáris fegyverekkel rendelkező amerikai-NATO erők állomásoznak. Franciaország atomhatalom, amelynek nemcsak 58 atomerőműve, de nukleáris fegyverekkel felszerelt hadserege is van.

A francia politikai elit soha nem mondott le arról, hogy vezető szerepét lehetőleg egész Európa felett fenntartsa. Ez a törekvése az iraki háború kapcsán is egyértelműen megnyilvánult. 2003-ban, azt követően, hogy Lengyelország, Magyarország és a Cseh Köztársaság támogatta az Egyesült Államok álláspontját, az akkori francia elnök, Jacques Chirac kijelentette:

„Ezek az országok nem megfelelően viselkedtek és elég meggondolatlanul vállalták a veszélyt, amikor túl gyorsan felsorakoztak az amerikai pozíció mögé.”

Richard North és Christopher Booker közösen írt és 2005-ben megjelent könyvükben (The Great Deception: Can the European Union Survive) megírják, hogy Jean Monnet, az európai integráció egyik kezdeményezője és végrehajtója, már az 1920-as évektől kezdve egy Európai Egyesült Államokról álmodozott. Monnet olyan integrált Európát akart, amely rendelkezik egy állam szervezeti felépítésével és hatáskörével.

A szerzők azt is bebizonyították, hogy az Európai Unió nem a második világháború után kialakult helyzet következménye. Az Európai Unió létrehozói gondosan vigyáztak arra, hogy országaik polgárai csak az integrációs folyamat jó tulajdonságairól legyenek tájékoztatva. Óvatosan és fokozatosan hajtották végre egy államok feletti birodalmi struktúra létrehozását, hogy soha ne jöjjön létre elegendően erős ellenállás vele szemben, amely a birodalomépítést leállíthatta volna.

North és Booker az Európai Unió létrehozását egyenesen „lassú államcsínynek” minősíti, amely egyben a történelem leglátványosabb államcsínye is. Az Unió létrehozását úgy tervezték, hogy fokozatosan kiszorítják a demokratikus struktúrákat és folyamatokat. A nemzetállamokat megillető szuverén jogköröket úgy adják át fokozatosan a brüsszeli bürokráciának, hogy nyilvánosan soha nem beszélnek róla és az 500 millió európait kész helyzet elé állítsák.

Franciaország bizonyos fokig most már azoknak az erőknek vált a túszává, amelyeket saját maga hozott mozgásba. 2005-ben mohamedán bevándorlók dzsihadista lázadásokat robbantottak ki Franciaországban. Ezek egyértelművé tették, hogy Eurábia ma már nem egyszerűen egy nagyszabású külpolitikai elképzelés, hanem nagyon is gyakorlati belpolitika. Nincs kizárva, hogy Franciaország lángba borul, ha továbbra is kitart az Eurábia létrehozását célzó stratégiája mellett. Az iszlám lakosság robbanásszerűen növekszik. 2015-ben három megszületett csecsemőből kettő mohamedán. Több száz muszlim gettóban ténylegesen nem a francia jogszabályok, hanem a saría törvényei vannak érvényben. Az optimisták abban reménykednek, hogy Franciaország súlyosabb konfliktusok nélkül is átalakulhat iszlám országgá. Mások viszont tartanak az erőszakos polgárháborútól. Ha Franciaország ténylegesen iszlám többségű országgá válik, akkor ki fog rendelkezni erőforrásaival? Ennél is kényesebb kérdés, hogy kinek a kezében lesznek nukleáris fegyverei?

Az Európai Bizottság erőteljesen támogatta a MEDEA-t, amely az Euro-Arab Dialógus egyik kulcsszereplője. A MEDEA saját honlapján erről így ír:

„Az Euro-Arab Dialógus, mint az Európai Közösség és az Arab Államok Ligájának a közös fóruma, francia kezdeményezésre, az Európa Tanács 1973-ban, Koppenhágában tartott Parlamenti Közgyűlésén, röviddel az ’Októberi Háborút’ és az olajembargót követően jött létre. Az európaiak úgy látták, hogy ez a gazdasági ügyek megvitatásának a fóruma, arabok részéről viszont ezt a politikai kérdések egyeztetése fórumának tekintették.

A MEDEA Intézet információs forrás és hivatkozási pont azok számára, akik elkötelezettek az Euro-Mediterrán párbeszéd folytatása mellett. Az Intézet találkozók és eszmecserék útján elősegíti a politikai, gazdasági, valamint diplomáciai szereplők, szakértők, újságírók, akadémikusok és más személyek cseréjét.”

Eurábia működésének túlnyomó része rejtve van a közvélemény számára, időnként azonban szembesülhetünk vele, ha tudjuk, hogy mit keressünk. A MEDEA honlapjának az archívumaiban, továbbá más forrásokban és dokumentumokban megtalálhatjuk a keresett információkat. Számos dokumentum nyomtatott formában is megtalálható, mind francia, mind angol nyelven. Aki gondosan utánanéz ezeknek a tényeknek, az megerősítheti, hogy az Eurábiáról eddig ismertté vált információk hitelesek. Ezek közül az egyik legfontosabb cél segíteni az arab partnereket az Európai Unióval folytatott szabad kereskedelem létrehozásában.

Az Eurábia-stratégia hangsúlyozottan törekszik az intolerancia, a rasszizmus és a xenofóbia leküzdésére a kultúrák és a civilizációk közti párbeszéd révén. Az EU törekszik a különböző jogrendszerek összehangolására, hogy elősegítse a polgárjogi problémák rendezését az örökségi és a családi jog terén, beleértve a házasságok felbomlását. Ez arra utal, hogy az Európai Unió tagállamai nagyvonalúak lesznek, amikor hozzáigazítják a szekularizált jogrendszert a családi viszonyokban a mohamedán bevándorlók saría jogon alapuló igényeihez.

2003 decemberében az Európai Unió Tanácsának főtitkára Javier Solana, az EU Bizottságának elnöke Romano Prodi, és Chris Patten, az EU Bizottság tagja aláírták „Az Európai Unió és az Arab Világ partneri kapcsolatának az erősítése” elnevezésű tervet. Ez magába foglalja szabadkereskedelmi övezet létrehozását, de kilátásba helyezi a kulturális, vallási, civilizációs és média kapcsolatok erősítését, felhasználva a már meglévő intézményeket, valamint a felállítandó Euró-Mediterrán Alapítványt a Kultúrák és Civilizációk Közti Párbeszéd folytatására.

A brüsszeli irányítók szerint az arab bevándorlók lényegesen hozzájárultak Európa fejlődéséhez. Hangsúlyozták: az EU szilárdan meg van arról győződve, hogy küzdeni kell a rasszizmus és a diszkrimináció minden formája ellen. Teljes mértékben tiszteletben kell tartani az Európába bevándorlók jogait. Ennek a végrehajtását tovább kell javítani és együtt kell működni a meglévő megállapodások keretén belül az arab partnerek igényeinek a fokozott figyelembe vételével.

Romano Prodi külön is hangsúlyozta, hogy szorosabb együttműködésre kell törekedni az arab országokkal. Kiemelte a szabadkereskedelmi zónák létrehozását az Arab Világgal, amelybe az is beletartozik, hogy az arab országok is élhetnek az Európai Unió belső piacán érvényesülő négy szabadsággal: a tőke, az áruk és szolgáltatások, a munkaerő és az információ szabad áramlásával.

Ily módon lehet belső piacot létrehozni azzal az Arab Világgal, ahol kiemelkedően gyors a népességnövekedés. Az európai tömegtájékoztatás azonban ezekről nem ad tájékoztatást, holott ezeknek olyan nagy horderejű a következménye, hogy véget vethet annak az Európának, amelyet ma ismerünk.

2006 júniusában Romano Prodi, mint olasz miniszterelnök már azt hangoztatta, hogy eljött az idő déli irányba fordulni és új lendületet adni a földközi-tengeri együttműködésnek. Úgy vélte, hogy már nem elégséges, hogy 2010-ig létrehozzanak egy szabadkereskedelmi övezetet. Bat Ye’Or meg is jegyezte könyvében Prodi-ról, hogy különösen szenvedélyes híve Eurábiának, aki olyan magatartást tanúsít, amit arab részről a többi európai vezetőtől is elvárnak. Prodi természetesen nem tért ki arra, hogy más európaiaknak mi a véleményük arról, hogy tovább könnyítsék a migránsok beáramlását az arab országokból és Törökországból. Prodi azt sem részletezte, hogy milyen következményekkel járna egy Euro-Földközi-tengeri Szabadkereskedelmi Övezet kialakítása.

Az Euro-Mediterrán Együttműködéshez tartozó országok külügyminiszterei 2004 májusában tartott dublini tanácskozásukon kinyilvánították:

„Folyamatban van a Mauritániától Iránig, a Földközi-tengertől a Közel-Keletig terjedő térségre vonatkozó nézetek egyeztetése. Az Európai Unió javasolta a Földközi-tengeri partnereknek, hogy vegyenek részt az Európai Szomszédsági Politikában. Az Európai Unió intenzívebb politikai párbeszédet és az EU programjaihoz és politikájához való nagyobb hozzáférést tud ajánlani, beleértve a fokozatos bekapcsolódást a négy szabadságba, különösen az egységes piacba, valamint megerősíteni az együttműködést a belügyek és a jogszolgáltatás terén.”

A nyilatkozat arra nem tér ki, hogy mit jelent az, ha az európai országok együttműködnek Egyiptommal, Szíriával vagy Algériával a belügyek és az igazságszolgáltatás terén.

Az 1995-ös barcellonai deklaráció javasolta a parlamenti képviselők közti kapcsolatok elmélyítését és felkérte az Európai Parlamentet más parlamentekkel együtt, hogy kezdeményezze az Euro-Földközi-tengeri Parlamenti Párbeszédet. 2004 márciusában ez alakult át az Euro-Mediterrán Parlamenti Közgyűléssé, az EMPA-vá. Chris Patten EU-biztos megismételte, hogy az Európai Unió Bizottsága kész teljes mértékben együttműködni a Közgyűléssel és biztosítja számára, hogy bármely olyan kérdésben véleményt nyilvánítson, amely érinti az Euro-Arab Párbeszédet. Ez a közgyűlés az EU-hoz tartozó országok 120 képviselőjéből áll és valamennyien az egyes tagországok parlamentjeinek, illetve az Európa Parlamentnek a tagjai. Hozzájuk csatlakozik a Földközi-tengeri partnerországok parlamentjeiből is hasonló számú képviselő.

Az Európai tömegtájékoztatás kevés tájékoztatást adott 2015-ig ezekről az intézményekről. Ugyanakkor működésük befolyásolja a földrész jövőjének alakulását. A földközi-tengeri partnerországok között több demokratikusnak nem nevezhető ország is van. Ezeknek a képviselői konzultációs joggal részt vehetnek az Európai Unió belső ügyeinek az alakításában. A 2006 februárjában kiadott algíri deklaráció, amely a Közös Vízió a Jövőről (Shared Vision of the Future) címet viselte, kinyilvánította:

„Fontos egy olyan Euro-Mediterrán entitásnak a létrehozása, amely egyetemes értékeken alapul. Döntőfontosságú helyesen hangsúlyozni a közös kulturális örökséget még akkor is, ha az már marginalizálódott, vagy elfelejtődött. Elfogadtak egy közös akciótervet, amely számos javaslatot tesz arra, hogy miként kell ezt az Euro-Mediterrán entitást felépíteni.”

Az egyik ilyen ajánlás, hogy hozzá kell igazítani a már meglévő szervezeteket és a tömegtájékoztatás témáit az Észak-Dél Párbeszéd céljaihoz és fel kell állítani egy Euro-Mediterrán Újságíró Központot. A mediterrán partnerekkel létre kell hozni egy közösen irányított hálózatot az iskolai és nevelési rendszer harmonizálására.

Az algíri deklaráció ajánlja a “know-how”-k (védett ismeret) cseréjének a megkönnyítését az európai és a földközi-tengeri partnerországok között, valamint az egyének mozgásának a bátorítását. Különösen a diákok, értelmiségiek, művészek, üzletemberek mobilitását kell támogatni. Létre kell hozni a mediterrán integráció ügyeivel foglalkozó minisztériumokat, mind Európa, mind az Arab Világ országaiban. A tanárok és a diákok szorosabb kapcsolata érdekében mind Északon, mind Délen Euro- Mediterrán ifjúsági klubokat célszerű létrehozni.

Az algíri nyilatkozat végül egy olyan civil megfigyelő szervezet felállítását is kezdeményezi, amely felvenné a harcot a rasszista kijelentésekkel és a különböző vallások, nemzetiségek és etnikai csoportok elleni gyűlöletet terjesztőkkel.

Ezek a megállapodások, ajánlások szinte teljesen átírták az európai történelemkönyveket, amelyek így egyre inkább iszlám-barát tartalmúvá váltak. Az iszlámofóbiát rasszizmusnak minősítve fokozatosan semlegesítették. A 2004 júniusában, Isztambulban tartott iszlám konferencián Walter Schwimmer, az Európa Tanács főtitkára arról számolt be, hogy az európai sokféleségnek már szerves része az iszlám alkotóelem. Hitet tett amellett, hogy az Európa Tanács mindent megtesz az iszlámofóbia, az antiszemitizmus és a türelmetlenség más formáinak a leküzdéséért.

Az Európa Tanács részt vett annak a kairói konferenciának a megszervezésében is, amelyet 2004 decemberében tartottak az arab-iszlám kultúra bemutatásáról az európai iskolák történelemkönyveiben. A konferencia az Euro-Arab Párbeszéd keretében „Learning to live together” (Megtanulni együtt élni) címmel zajlott. A tanácskozás résztvevői azt vették közelebbről szemügyre, hogy milyen negatív előítéletek fordulnak elő a meglévő történelemkönyvekben az arab-iszlám kultúrával kapcsolatosan és miként lehetne ezeket meghaladni.

Az Európai Parlamentben a német kereszténydemokrata Hans-Gert Pöttering kijelentette:

“Az Európai Unió és az iszlám vezetőinek az együttes felügyelete alatt a tankönyveket szakértőkkel felül kell vizsgáltatni, mert elő kell segíteniük az európai értékek érvényesülését a vallási előítéletek terjesztése nélkül.” Azt is megerősítette, hogy az Európai Unió együtt tud működni az Iszlám Konferencia Szervezet 56 tagállamával, hogy létrehozzanak egy tankönyv-felülvizsgáló bizottságot.

2005 júniusában a marokkói Rabatban rendezték meg a „A kultúrák és a civilizációk közötti párbeszéd elősegítése” elnevezésű konferenciát, amelyet az UNESCO az Iszlám Nevelési Tudományos és Kulturális Szervezet (ISESCO), az Iszlám Konferencia Szervezete (OIC), az Arab Liga Nevelési, Kulturális és Tudományos Szervezete (ALECSO), a Dán Kulturális és Fejlesztési Központ (DCCD), valamint az egyiptomi Alexandriában működő Anna Lindh Euro-Mediterrán Alapítvány a Kultúrák Közötti Párbeszéd elősegítésére közösen szervezett meg.

Erre a konferenciára hónapokkal azelőtt került sor, hogy az iszlám világban óriási felháborodást váltott ki dán karikatúristáknak Mohamed prófétáról készített gúnyrajzai. Ez a minden mértéket túllépő reagálás már részét képezte az arab-iszlám kultúra erőteljes támogatásának Európában. A DCCD (Dán Kulturális Központ) vezetője kijelentette, hogy új akciókat indítanak be a tömegtájékoztatásban, a kultúrában és a nevelés területén:

„Az újságírók új nemzedékének a kiképzésében konkrét programokat indítunk be az ’interkulturális kompetenciák’ kifejlesztésére. Csereprogramokat és kapcsolatokat létesítünk az újságírók, a szerkesztők, a tömegtájékoztatási intézmények között, amelyek elősegítik az interkulturális együttműködést. Kezdeményezzük a tanterv és a meglévő tankönyvek átdolgozásával új képzési program bevezetését.”

Közvetlenül nem mondja ki, de egyértelműen kiderül, hogy a tankönyvekből eltávolítandó negatív előítéletek alatt az Európa ellen 1300 éven át folytatott iszlám dzsihád szentháború tényeinek az eltávolítása értendő. Ezeket az ajánlásokat fel is vették a Rabatban elfogadott megállapodásba.

Serge Trifkovics szerb-amerikai külpolitikai szakértő, aki 2008-ig a Rockford Institute Nemzetközi Ügyek Központjának az igazgatója, majd pedig több szerb elnök tanácsadója volt, írja „Europe’s Fellow Travelers” (Európa társutasai) című tanulmányában[1]:

„Európa jelenlegi technológiai, kulturális és pénzügyi ereje csak látszat, amely elrejti a mélyben meghúzódó erkölcsi és demográfiai gyöngeségét. A betegség tünetei megnyilvánulnak a példa nélküli demográfiai hanyatlásban és a szülőföldhöz tartozás, valamint a történelmi tudat elvesztésében, amely kéz a kézben halad az Európai Unió kiterjedésével. A létrejövő transznacionális hiper-állam aktívan beültette a neki alávetett lakosság tudatába azt a hiedelmet, hogy áldás számára, ha elfogadja, hogy a többséget a bevándorló idegen muszlimok alkossák.”

Az Európai Unió Parlamenti Közgyűlése 1162-es Ajánlásában 1991. szeptember 19-én nyomatékosan hangsúlyozta az iszlám civilizáció hozzájárulását az európai kultúrához. Tíz évvel később az Európai Unió Bizottsága felhívta a figyelmet arra, hogy az iszlám pozitív módon járult hozzá az európai társadalmak fejlődéséhez és annak integráns részét képezi. Az EU Bizottsága síkraszállt a muszlimok elleni türelmetlenség és hátrányos megkülönböztetés ellen. Sajnálatát fejezte ki, hogy az iszlámot időnként pontatlanul, fenyegetésként ábrázolják.

A Rasszizmus- és a Türelmetlenség-elleni Európai Bizottság (European Commission against Racism and Intolerance, ECRI) felszólította az Európai Unió tagállamait, hogy fogadjanak el olyan jogszabályokat és hozzanak olyan intézkedéseket, amelyek hatékonyan megakadályozzák tudományos viták lefolytatását az iszlámról és bevezetnek pozitív diszkriminációt, mohamedán-barát támogató akciókat.

Trifkovics az ECRI muszlimokkal szembeni pozitív diszkriminációját cinikusan defetistának minősítette, amely – kivéve az EU saját korrupt vezetőrétegét, az eurokratákat – mindenki számára elfogadhatatlan, és ami hátrányos a dzsihád társutasai számára is. Az eurokraták bűnrészesek a defetizmus terjedésének az elősegítésében. Az Eurábia stratégia elkötelezettjei integrálni akarják az Európai Uniót a Földközi-tenger medencéjének az államaival. Egy az Arab Világot is felölelő szuperintegrációt akarnak minél előbb létrehozni. Ez a törekvés hasonló azokhoz a stratégiai célokhoz, amelyért az iszlám szervezetek is harcolnak.

A Muszlim Testvériség – amelyet az elmúlt évszázad legfontosabb iszlamista mozgalmának tekintenek, és amelyet Hasszán al-Banna alapított 1928-ban – már így indította útjára mozgalmát:

„Azt akarjuk, hogy ismét az iszlám zászlaja lobogjon azokon a területeken, amelyek elég szerencsések voltak, hogy egy darabig iszlám uralom alatt éltek, és hallhatták, amikor a müezzin Isten imádására szólította fel őket. Ezt követően az iszlám fénye kialudt és visszatértek a hitetlenek. Vissza kell térni ismét az iszlám ölelő karjába Andalúziának, Szicíliának, a Balkánnak, Dél-Olaszországnak és a Görög-szigeteknek, amelyek korábban mind iszlám gyarmatok voltak. A Földközi-tengernek és a Vörös-tengernek ismét iszlám beltengerré kell válnia, ahogyan az korábban volt.”

[1] http://archive.frontpagemag.com/readArticle.aspx?ARTID=3030

Kapcsolódó írások:

1. A világ helyzete a XXI. század elején

2. Kinek profitál a menedékipar?

3. Amerikai szervezetek finanszírozzák az embercsempészeket?

4. Faji program a XXI. századra: Létezik.

5. Coudenhove-Kalergi terve kevert lakosságú Európára

6. Eurábia lesz Európából?

7. Összeilleszthető-e az arab és az európai kultúra?

A lap szövege szerzői jogvédelem alatt áll, felhasználni csak pontos forrásmegjelöléssel, és ide mutató aktív linkkel szabad.

Advertisements