Rosztyiszláv Iscsenkó újabb átfogó elemzése az ukrán konfliktusról

Az ENSZ Közgyűlésének a szavazásain a tagállamok 60%-a nem támogatja az Egyesült Államokat. Ezt úgy is lehet értelmezni, hogy Oroszország oldalára álltak. Ezek az államok állítják elő a világ GDP-jének a 60%-kát és a világnépesség kétharmada él államhatáraikon belül, területük együttesen pedig a Föld felszínének a háromnegyedét teszi ki. Ez egyértelműen azt jelenti, hogy Oroszország több erőforrást tud a maga számára mobilizálni.

Ami az ukrán válságot illeti, az Egyesült Államoknak két taktikai lehetősége volt. Azt, amelyik az előnyösebbnek tűnt, kezdettől fogva alkalmazta. Olyan helyzetbe hozták Moszkvát, hogy választania kelljen egy rossz és egy még rosszabb megoldás között. Rá akarták kényszeríteni Oroszországot arra, hogy fogadjon el egy náci államot a határainál és ily módon óriási nemzetközi tekintélyveszteséget szenvedjen. Ha ezt elfogadja, akkor elveszíti szövetségeseinek bizalmát és támogatását, majd bizonyos idő múlva belülről és kívülről is sebezhetővé válik az Amerika-barát erők által a túlélés minden esélye nélkül.

A másik lehetőség az volt, hogy az orosz hadsereg szállja meg Ukrajnát és távolítsa el a juntát – még mielőtt az megszilárdul – és állítsa helyre a legitim Janukovics-kormány hatalmát. Ez magával vonta volna egy független állam ellen elkövetett agressziónak és egy népi forradalom elnyomásának a vádját. Az ukránok jelentős részének az ellenkezését váltotta volna ki egy ilyen helyzet. Állandóan növelni kellett volna a katonai-politikai-gazdasági- és diplomáciai erőforrásokat a bábkormány fenntartására Kijevben, mert más típusú kormányzat az adott körülmények között nem jöhetett volna létre.

Rosztyiszláv Iscsenko – ukrán politológus, a kijevi Rendszerszerű- és Prognózis Kutatási Központ elnöke – szerint Oroszország elkerülte ezt a dilemmát. Nem hajtott végre közvetlen inváziót. Ténylegesen Dombász harcol Kijevvel. Az amerikaiak azok, akiknek folyamatosan támogatniuk kell szűkös erőforrásaikból a bukásra ítélt kijevi bábrendszert, miközben Oroszország folyamatosan teheti a békeajánlatokat. 2015-ben már az Egyesült Államok az, amely a második változatot alkalmazza. Eszerint ha valamit nem tudsz szilárdan megtartani, mert az ellenség azt elveszi tőled, akkor azt úgy tönkre kell tenni, amennyire csak lehetséges. A győzelem legyen költségesebb, mint a vereség, mivel a győztesnek minden erőforrását igénybe kell vennie az elpusztított terület újjáépítésére.

Az Egyesült Államok ebből a meggondolásból nem támogatja Ukrajnát, csak politikai retorikával és fegyverrel, arra bíztatva Kijevet, hogy terjessze ki a polgárháborút az egész országra. Egész Ukrajnának a felperzselt föld országává kell válnia: nemcsak Donyecknek és Luganszknak, de Kijevnek és Lvovnak is. Amennyire csak lehet el kell pusztítani a társadalmi infrastruktúrát, és a túlélés szintjére kell szorítani a lakosságot. Az ukrán nép éhező, kétségbeesett és állig felfegyverzett emberekből fog állni, akik készek lesznek megölni egymást az élelemért. Ezt a vérfürdőt csak úgy lehet megállítani, ha nagymérvű katonai beavatkozásra kerülne sor Ukrajnában és jelentős pénzügyi támogatást kapna az ország. Csak így lehetne élelmezni a lakosságot és beindítani az ukrán gazdaságot. Az ukránok csak így tudnának ismét gondoskodni önmagukról.

Mindezek a költségek Oroszország nyakába szakadnának. Putyin világosan látja, hogy ebben az esetben nemcsak a költségvetés, de a közkiadások egésze – beleértve a katonaiakat is – elégtelen lenne. Ezért az a cél, hogy Ukrajna ne essen addig szét, amíg a haderő nem tudja ellenőrzése alá vonni a helyzetet. Minimalizálni kell a veszteségeket és a rombolást, meg kell óvni, amennyit csak lehet a gazdaságból és a nagyvárosok infrastruktúrájából, hogy a lakosság valamilyen módon életben maradhasson, és az ukránok maguk intézhessék el a náci bajkeverőket. Ebben az esetben az EU Putyin szövetségese lehet.

Az Egyesült Államok mindig Európa erőforrásait használta az Oroszország elleni küzdelemben. Az Európai Unió, amely már meggyengült, elérheti a kimerültségnek azt a fokát, amikor már arra kényszerül, hogy saját „elgennyesedett” problémáival foglalkozzon. Ha Európának a teljesen elpusztított Ukrajna van a keleti határain, ahonnan felfegyverzett emberek milliói menekülnek nemcsak Oroszországba, de az Európai Unióba is, akik kábítószer-kereskedelemmel, fegyvercsempészettel és terrorizmussal foglalkoznak, akkor az EU sem fogja ezt túlélni. A Novorosszijában létrejött népköztársaságok azonban pufferként szolgálnak Oroszország számára.

Európa nem szállhat szembe az Egyesült Államokkal, de halálosan fél egy elpusztított Ukrajnától. Ezért szánta el magát első ízben Merkel és Hollande nemcsak arra, hogy szabotálja az Egyesült Államok kívánságainak a teljesítését, hanem önálló kísérletet is tesz egy kompromisszum elérésére, ha nem is a béke, de legalább a fegyverszünet létrehozására Ukrajnában.

Iscsenko úgy véli, hogy ha Ukrajna lángra kap, nagyon gyorsan el fog égni. Ha az Európai Unió megbízhatatlan partner, amely ugyan nem csatlakozik az orosz táborhoz, de kész semleges pozíciót elfoglalni, akkor Washington – hűen stratégiájához – arra kényszerül, hogy ‘felgyújtsa’ Európát.

Háborúk és polgárháborúk egész sorozata egy olyan földrészen, ahol félmilliárd ember él, s amely tele van mindenfajta fegyverrel, sokkal súlyosabb tragédia, mint egy polgárháború Ukrajnában. Az Atlanti-óceán elválasztja az Egyesült Államokat Európától és még a britek is reménykedhetnek, hogy kimaradnak – a La Manche csatornának köszönhetően – az öreg kontinens égéséből, de Oroszországnak és az EU-nak hosszú, közös határai vannak. Oroszországnak nem érdeke, hogy tűzvész pusztítson az Atlanti-óceántól a Kárpátok hegyláncáig, amikor még parázslik a Kárpátok és a Dnyeper-közti területeken.

Putyin további célja tehát az, hogy kivédje egy Ukrajnában és Európában pusztító tűzvész negatív következményeit. Azonban ez teljes mértékben lehetetlen, mert ha úgy dönt az Egyesült Államok, hogy erre sor kerüljön, akkor az be is fog következni. Ezért szükséges legalább gyorsan oltani a tüzet, hogy meg lehessen menteni tőle azt, ami a legértékesebb.

Oroszország érdekei azt kívánják, hogy Putyin a békét tekintse a legfontosabbnak, mert a béke teszi lehetővé ennek a célnak a leghatékonyabb elérését a legkisebb költséggel. Mivel a béke többé már nem lehetséges, ezért a fegyvernyugvások egyre inkább elméleti jellegűvé és törékennyé válnak. Az orosz elnöknek pedig arra van szüksége, hogy a háború minél előbb véget érjen a lehető leggyorsabban.

Iscsenko azt nem állítja, hogy egy évvel ezelőtt a Nyugat a számára legkedvezőbb feltételekkel köthetett volna kompromisszumot. Oroszország ebben az esetben is elérhette volna céljait, csak legfeljebb valamivel később. 2015 tavaszán egy ilyen kompromisszum már nem volt lehetséges, mert a feltételek folyamatosan rosszabbodtak. Vannak, akik szerint a helyzet nem rosszabbodott. A béke még mindig a leghasznosabb Moszkva számára. Valójában csak egy feltétel változott meg, de az rendkívül fontos: ez a közvélemény. Az orosz társadalom győzelmet és büntetést kíván.

Mivel az orosz hatalom nem autoriter (tekintélyelvű), hanem autoritatív (vagyis határozott, hiteles és mérvadó), ezért döntőjelentősége van a közvéleménynek, népakaratnak Oroszországban, szemben a tudatipari technikákkal működtetett „hagyományos demokráciák” manipulált közvéleményével szemben. Putyin csak addig tudja betölteni a rendszert összetartó kapocs szerepét, amíg támogatja őt az orosz társadalom többsége. Ha elveszíti ezt a támogatást, az általa képviselt hatalmi rendszer elveszti a stabilitását, mert eddig hozzáhasonló formátumú államférfi nem tűnt fel az orosz politikai elit soraiban.

Egy hatalom csak addig tarthatja meg tekintélyét, ameddig sikeresen képviseli a tömegek kívánságát. Ezért a nácizmusnak Ukrajnában világosan és egyértelműen vereséget kell szenvednie ahhoz, hogy kompromisszum jöhessen létre Oroszországgal. Iscsenko ebből azt a következtetést vonja le, hogy tekintet nélkül Putyin szándékaira és Oroszország érdekeire az általános hatalmi egyensúly, valamint a főszereplők prioritásai és képességei miatt az a háború, amely egy évvel ezelőtt még befejeződhetett volna Ukrajna határain belül, most már csaknem bizonyos, hogy Európára is ki fog terjedni. Csak találgathatjuk, hogy mi lesz hatékonyabb: az amerikaiak gyújtogatása, vagy az oroszok tűzoltása.

Egy azonban teljesen világos: az orosz vezetés békekezdeményezéseit nem a kívánságai fogják korlátozni, hanem tényleges lehetőségei. Hiábavaló küzdeni az emberek kívánságai, vagy a történelem menete ellen. Ha azonban a kettő találkozik, csak egyetlen dolgot tehet egy bölcs politikus: ha megérti a nép akaratát, és a történelmi folyamatok irányát, s ha minden erejével ezt támogatja. Ezért nem valószínű, hogy Novorosszija állami függetlenségének a támogatói tanúi lesznek kívánságaik teljesülésének.

Tekintettel a várható tűzvészre, Ukrajnának, mint egésznek a sorsát meghatározni nem túlságosan bonyolult, ugyanakkor igen sokba fog kerülni. Logikus, ha az orosz emberek ezt kérdezik: “Ha azok az oroszok, akiket mi megmentettünk a náciktól, Novorosszijában élnek, miért kell nekik egy külön államban élniük? Miért Oroszországnak kell újjáépíteni városaikat és gyáraikat?” Erre csak egyetlen ésszerű választ lehet adni: Novorosszijának Oroszország részévé kell válnia. Ezután logikus azt is kérdezni: “Ha Ukrajna egy része csatlakozhat Oroszországhoz, akkor az egész miért nem?” Akkor, amikor válaszolni kell majd erre a kérdésre, az Európai Unió valószínűleg már nem lesz az Eurázsiai Gazdasági Unió alternatívája Ukrajna számára. Iscsenko ebből azt a következtetést vonja le, hogy egy egyesült-szövetséges-Ukrajna dönt majd az Oroszországhoz való csatlakozásról, nem pedig valami olyan állami struktúra, amelynek nincs világos státusza. Egyelőre túl korai átrajzolni a térképet.

Az ukrán politológus úgy véli, hogy az ukrán konfliktus az év végéig befejeződhet. Ha azonban az Egyesült Államoknak sikerül kiterjesztenie a konfliktust az Európai Unióra, akkor a területi kérdések megoldása további éveket igényel. A béke minden helyzetben előnyös az ukránok számára. A béke feltételei között Oroszország erőforrásai növekednek, és új szövetségesek csatlakoznak hozzá, akik korábban az Egyesült Államok partnerei voltak. Washington fokozatosan háttérbe szorul, illetve a területi átrendezés egyszerűbbé és kevésbé jelentőssé válik.

A lap és a mellékelt tanulmány szövege szerzői jogvédelem alatt áll, felhasználni csak pontos forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.

Advertisements