Moszkva miért nem ismeri el a Donyecki- és Luganszki Népköztársaságot?

Nyikolaj Sztarikov – Oroszország Nagy Hazafias Pártjának vezetője, aki gyakran szerepel a moszkvai tévékben – nemcsak sikeres politikus, de népszerű médiaszemélyiség is. 2015. június 15-én kifejtette egy interjú során, hogy miért nem szolgálná Oroszország nemzeti és geopolitikai érdekeit, ha annektálná vagy nemzetközi jogilag elismerné a Donyecki- és Luganszki Népköztársaságot, mint önálló államot.

Sztarikov hangsúlyozta, hogy érzelemmentesen próbálja megközelíteni a kérdést. Azzal kell kezdeni, hogy Oroszország geopolitikai ellenfelei mit tesznek már évszázadok óta. Egy sajátos rutin szerint járnak el: a Szovjetunió második világháborús győzelme eredményeként brit partnereinket 1949-ben távozásra kényszerítették Indiából – kezdi fejtegetéseit Szatrikov. Az indiai nép függetlenséget követelt magának, de ezt további száz évig megtehette volna, ha nincsenek szovjet tankok Berlinben és a közeli Koreában. Ebben a helyzetben Angliának és más gyarmati hatalmaknak azt kellett mutatniuk, hogy ők is a szabadság és egyenlőség pártján vannak, ezért távoztak gyarmatukból, Indiából. De mielőtt ezt megtették, két részre osztották fel Indiát. Létrehozták Pakisztánt.

Ilyen nevű állam, hogy Pakisztán, korábban nem létezett. Ez egy művi úton előállított, mesterséges államalakulat. A Pakisztán nevet egy indiai egyetemi hallgató találta ki, természetesen Londonban. Indiát két részre szakították vallási hovatartozás alapján. A hinduk tartoztak Indiához, a mohamedánok Pakisztánhoz. Millióknak kellett útra kelniük és ez nemzeti tragédiát okozott.

Ténylegesen mit hajtottak végre? Létrehoztak egy ellen-Indiát és elnevezték Pakisztánnak. Ha tehát az egykori gyarmati hatalmak elveszítik az ellenőrzést egy ország felett, akkor létrehoznak egy ellensúlyt képező országot. Ezt követően pedig sakkban tartják az egyiket a másikkal, például támogatják a terroristaszervezeteket és ehhez hasonló módszerekhez nyúlnak. Pakisztán még ma is az iszlám terrorizmus melegágya. Indiának is megvannak a maga helyi terroristái és szeparatistái.

Nyikolaj Sztarikov ezután visszatér ahhoz a kiindulópontjához, amely szerint, ha egy ország kicsúszik a világhatalmi erők ellenőrzése alól, akkor ők megteremtik az ellensúlyt: India mellé létrehozzák az anti-Indiát. Ugyanebben az évben, 1949-ben, Kínában már három éve folyt a polgárháború. 1945-ben sikerült elűzni a Japánokat, akkor egyezkedtek egy évig, majd a szembenálló felek fegyvert fogtak egymásra. A Szovjetunió Mao Ce-tung elnököt támogatta, az Egyesült Államok pedig Csang Kaj-seket. Mao Ce-tung győzött. Mit tettek ezután az amerikaiak? Létrehoztak egy anti-Kínát, ellensúlyként. Csang Kaj-sek maradék embereit kimenekítették, védelmezték őket hadiflottájukkal és létrehozták Tajvant… Formosa-szigetén. Volt tehát Kína és egy ellen-Kína. Számos ehhez hasonló példát lehetne felsorolni, ezt most azonban mellőzzük…

Oroszországban 2011-ben választások voltak. Mit tettek ezek a világerők? Bevetették Navalnijt, sor került a Bolotnaja téri tüntetésekre és összecsapásokra. Feltűntek a „fehér bandák”. Szinte minden politikai pártban éles ellentétek robbantak ki – Oroszország az államcsíny szélére sodródott… Mindez végülis pozitívan végződött és Putyin lett a demokratikusan megválasztott elnök. Ezek a világerők elvesztették Oroszország feletti befolyásukat. Mi hát a teendő? Létre kell hozni egy anti-Oroszországot. Az volt a kérdés, hogy hol: Ukrajnában.

Mihelyt Putyin elnök lett, nyomban felismerték, hogy belülről nem tudják aláásni az országot, ezért elkezdtek kialakítani egy ellen-Oroszországot Ukrajnában. Közismert, hogy ők a „szabad piac” elvei alapján cselekszenek, ellenőrzésük alatt tartják ezt a piacot, de azért „szabadnak” nevezik. Eltervezték, hogy az 1915-ben tartott ukrán választásokat használják fel céljaik elérésére és szabaddá teszik Ukrajnát.

Köztudott – folytatta Sztarikov –, hogy (mi oroszok) közbeavatkoztunk és Janukovics elutasította az Európai Unióval való társulási szerződés aláírását, úgyhogy kénytelenek voltak véres, illegális puccsot végrehajtani és az egészért Oroszországot felelőssé tenni és ily módon létrehozni egy ellen-Oroszországot.

Nos, milyen lehetőségeik vannak? Ugyanazok, mint mindenütt máshol. Létrehozzák az ellensúlyt, ellátják pénzzel, fegyverekkel és adott esetben a támadáshoz szükséges fegyveres erővel is. Az államcsíny után beindították Ukrajna felkészítését egy Oroszország elleni háborúra. Ukrajna a gyengébb? Természetesen. De nem egy kis ország, több mint 40 millió lakosa van. Ha az Egyesült Államok felfegyverzi és kellő propaganda-agymosásban részesíti az ukránokat, akkor a stratégia megfelelően működhet. Fontos azt is tudni, hogy nincs szükségük arra, hogy Ukrajna győzzön. Csak a háborúra van szükségük. Minél több orosz és ukrán semmisíti meg egymást, annál jobb az amerikaiaknak. Ez az, amit akarnak.

Nyikolaj Sztarikov ezután felteszi a kérdést: mit tehet Oroszország? Ukrajnában vannak olyan erők, amelyek nem akarják követni ezt a forgatókönyvet. Ez a Donyecki- és Luganszki Népköztársaság. Ily módon Ukrajnából hoztak létre egy ellen-Oroszországot és a Donyecki- és Luganszki Népköztársaság lett az ellen-ellen-Oroszország. Ez a két állam önmagától jött létre és ez nagyon fontos. Mi, oroszok, támogatjuk őket, mert amíg léteznek, ők megakadályozzák azt, hogy Ukrajnából támadhassák Oroszországot. Amíg Dombász lakossága küzd azért, hogy megváltozzon a jelenlegi ukrán rendszer, addig Ukrajna nem támadhat rá Oroszországra.

Pontosan ez történik. A kijevi rendszer egyfolytában azt szajkózza, hogy Oroszország az agresszor, orosz csapatok inváziót hajtanak végre, de mégse üzennek hadat, nem vezetik be a rendkívüli állapotot és nem szakítják meg a diplomáciai kapcsolatokat. Sőt mi több, az orwelli logikát követve, kedvezményes áron vásárolnak szenet és elektromos energiát a „támadó agresszortól”. Elképzelhető lett-e volna, hogy Oroszország Ruhr-vidéki szenet vásároljon Hitlertől a háború alatt? Természetesen nem.

Nyikolaj Sztarikov így foglalja össze mondanivalójának a lényegét: az amerikai elképzelés az volt, hogy vagy Ukrajnából hoznak létre egy ellen-Oroszországot, vagy Oroszországon belül teszik ezt. „Az ISIS előnyomulásával Közép-Ázsiában kétfrontos harcot kellene vívnunk úgy, ahogyan az 1930-as években Japánnak kellett háborúznia Mongólián keresztül és Hitlernek Lengyelországon keresztül. Egy darabig azt feltételezték, hogy Lengyelország a szövetségesük lesz Moszkva irányában előrenyomulva, de mint tudjuk, a tervek megváltoztak.” – tette hozzá Sztarikov, majd így folytatta:

„Ha eláruljuk a Donyecki- és Luganszki Népköztársaságot, ha katonailag leverik őket, akkor beindítják az amerikai tervet. Donyecknek és Luganszknak az elbukása azt jelentené, hogy Oroszországban a következő öt évben belül közvetlen támadásra, vagy valamilyen határkonfliktusra kerülne sor. Mindig rendelkeznek megfelelő ürüggyel – ’követeljük vissza a Krímet, [pokolba a lakosságával]!’”

„A Nyugat támogatni fogja ezt az ürügyet, így Oroszország geopolitikai érdekeire tekintettel, még akkor is, ha az érzelmek mellőzésével eltekint nemzeti-erkölcsi kötelezettségeitől – hogy támogatnia kell testvéreit, az elnyomottakat stb. –, egyszerűen pragmatikus okból nem engedheti át Donyecket és Luganszkot a farkasoknak.”

Ezután, Sztarikov rátér arra a nagyon fontos kérdésre, hogy elismerheti-e hivatalosan is Oroszország ezeknek a területeknek a szuverenitását. Így válaszol az általa feltett kérdésre:

„Ha ezt megtesszük, akkor [az orosz-ellenes] forgatókönyvet hajtják végre: Ukrajna ezt fogja mondani – most már önálló államok, később fogunk foglalkozni velük, először Oroszországban lévő főnökeikkel számolunk el és visszavesszük a Krímet. Így amikor a Donyecki- és a Luganszki Népköztársaság elszakad Ukrajnától, akkor az egész amerikai forgatókönyv ismét alkalmazhatóvá válik. Még akkor is, ha ez a vélemény népszerűtlen, a Donyecki- és Luganszki Népköztársaságnak az orosz világ (valamennyi szláv ország) közös érdekében Ukrajna részének kell maradnia. Ők megakadályozzák Ukrajnát abban, hogy belerántsák egy Oroszország elleni háborúba. Ebből a megfontolásból ered külügyminiszterünk nyilatkozata Ukrajna területi integritásáról, ez az, amiért továbbra is azon vagyunk, hogy rávegyük őket a tárgyalásos rendezésre…”

„Az amerikaiak sincsenek különösen jó pénzügyi helyzetben. Nekünk támogatni kell a Donyeckben és Luganszkban élő két-három millió embert, ő nekik viszont az Ukrajna többi részén élőket, mintegy negyven millió ukránt. Azok, akik ismerik ennek a játéknak a szabályait, tudják, hogy mit kell tenni, a forrófejű hazafiak a mi oldalunkon azonban ezt nem tudják. Ez a különbség egy specifikus célt követő hadszíntéri parancsnok, valamint egy tábornok között, akinek a háború egészét kell megnyernie és nem összpontosíthat egyetlen helyszínre. Jelenleg a Donyecki- és Luganszki Népköztársaság nemcsak saját érdekeiért küzd, hanem a több mint negyven millió ukránért is, akik ha a két Népköztársaság veszít, kénytelenek lennének Oroszország ellen harcolni és százezrével, sőt milliószámra halnának meg. Donyeck és Luganszk az orosz világ egészét védelmezi, Ukrajnát is és Oroszországot is. Ezért soha nem áruljuk el őket (vagyis nem hagyjuk legyőzni őket); ez ugyanaz lenne, mintha önmagunkat áruljuk el. Megtagadva Krímnek az újraegyesüléshez való jogát, elárulnánk önmagunkat és ez lázadásokhoz vezetne Moszkvában hónapokon belül. Amikor meg akarják érteni a geopolitikai akciókat, ne érzelmek alapján ítéljék meg azokat.”

A lap és a mellékelt tanulmány szövege szerzői jogvédelem alatt áll, felhasználni csak pontos forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.

Reklámok