A görög pénzügyi válság rejtett okai

2007-től 2009-ig a nemzetközi bankrendszer irányítói (elsősorban Amerikából) elhelyeztek az európai bankrendszerben 5087 milliárd euró nagyságrendben mérgezett, azaz eladhatatlan értékpapírokat “toxic assets“, amelyek a spekulációs buborékok révén keletkeztek és fokozatosan eladhatatlan bankeszközökké, értékpapírokká váltak. A bankok túlnyomó része emiatt csaknem valamennyi európai országban fizetésképtelenné vált.

A nemzetközi pénzrendszer irányító intézményei úgy döntöttek, hogy az Európai Unió tagállamainak kötelezettséget kell vállalniuk arra, hogy a fizetésképtelenné vált bankok helyett ők fizetnek a jogosultaknak. Elsősorban a privát bankok megsegítésére kellett az EU tagállamok kormányainak bankmentő-programokat elfogadniuk. Az állam a bankmentő-program értelmében kötelezettséget vállalt arra, hogy a bajba jutott bankok megsegítése érdekében közpénzből 1.) tőkeemelést hajt végre a bankoknál, 2.) garanciát vállal esedékes követeléseik megfizetésére, ha erre nem képesek, 3.) kötvényeket bocsát ki, hogy ily módon biztosítsa a kellő mennyiségű pénzt a számukra.

Görögországra rákényszerítették, hogy beindítson egy bankmentő-programot. A csődbement vagy fizetési nehézségekkel küzdő, magántulajdonban lévő görög bankok helyett tehát a görög állam fizetett közpénzből a hitelezőknek.

Ezeket a többlet euró-milliárdokat a görög gazdaság nem tudta kitermelni. Emiatt az athéni kormány arra kényszerült, hogy újabb és újabb kölcsönöket vegyen fel, hogy fizetni tudjon a bajba jutott magánbankok helyett. Így a görög állam eladósodása egyre nőtt: először 28 milliárd euró volt, aztán 43 milliárd lett, aztán 63 milliárd, és 2012-ben már elérte a 128 milliárd eurót. 2015-ben a magánbankok megmentésére felvett állami hitel elérte a 243 milliárd eurót. A görög állam újabb és újabb hitelek felvételére kényszerült a Nemzetközi Valutaalaptól is. Ennek a hitelnek egy része, 1.6 milliárd euró, vált esedékessé a Nemzetközi Valutaalap számára június 30-án.

Ezt a görög állam már csak úgy tudta volna visszafizetni az IMF-nek, ha a nemzetközi pénzügyi intézményektől megkapja az újabb hiteleket. A nemzetközi intézmények ezt azonban ahhoz kötötték, hogy 1.) Görögország növelje a nyugdíj korhatárt 65 éves korig, 2.) jelentősen csökkentse a nyugdíjak összegét, 3.) növelje az általános forgalmi adót, az ÁFA-t. Ezt a nemzeti érdekeket követő Sziriza-párti kormány megtagadta. Azzal érvelt, hogy a bankok megmentésére felvett hitelek miatt adósodott el. (A külföldi adósság meghaladja a görög GDP 170%-kát. A bankok adósságterheit nem háríthatja át a görög lakosságra, amelynek folyamatosan csökken az életszínvonala. A görög gazdaság működésének a támogatására nincsenek állami pénzeszközök, mert azokat mind a bankok megmentésére szolgáló kölcsönök adósságszolgálatára kell fordítani: a kamat fizetésére és a főkövetelés törlesztésére.)

A görög gazdaság zsugorodik, több éve már remény sincs a növekedésre és így nincs lehetőség az adósságszolgálat gazdasági bázisának a létrehozására. A görög gazdaság, társadalom és állam eladósodása elérte azt a mértéket, amelyből már nem lehet kikerülni. Ezért elengedhetetlenné vált a görög államadósság egészének vagy egy részének az elengedése, a fizetési moratórium, és az adósság átütemezése hosszú lejáratú adóssággá.

Görögország 1953. február 27-én elengedte a neki járó német adósság megfizetésének a 40%-kát.  Athén most azt kéri Berlintől, hogy ehhez hasonló módon járjon el és engedje el a Németországnak járó görög államadósság egy részét. Erről Berlin hallani sem akar.

Ha nem sikerül az adósságszolgálatban megállapodni, akkor hiány lesz Görögországban a forgalomban lévő euró-bankjegyekből. Mivel Görögország kilépése az euro-zónából minden érdekelt félnek sok nehézséget okoz, ezért a görög társadalom egy része támogatja az euro-zónában való maradást. Hogy ne legyenek fizetési nehézségek, a hiányzó euró-bankjegyeket a görög állam – Varga István javaslata alapján – pótolhatja forgatható utalványokkal is, amelyek az euróhoz lennének denominálva, azaz az euró állna mögöttük és ezért euróként lennének használhatóak.

A trojkának – EU-Brüsszel, IMF, EKB-Frankfurt – tudomásul kell vennie azt a tényt, hogy a görög reálgazdaság nem tudja kitermelni azt az adósságszolgálatot, amelyet a pénzhatalmi világelit által rákényszerített bankmentő-csomag miatt felvett hitelek után kénytelen fizetni. Az intézmények mögött álló nemzetközi pénzügyi közösség azonban nem tekinti Görögországot fizetésképtelennek. Azt várja el Athéntól, hogy privatizálja a közútrendszerét, vízellátási rendszerét, az elektromos rendszerét, a kikötőit és a szigeteit. Ezeknek az ellenértékéből ki tudja fizetni az esedékes adósságszolgálatot. Ez nem más, mint a görög nép létalapját képező közös vagyonnak az elrablása a szervezett pénzhatalom által.

(Ezt a rövid összefoglalót Varga István, Hossó Andrea, Bogár László és Boros Imre megállapításaira támaszkodva Drábik János állította össze.)

A lap és a mellékelt tanulmány szövege szerzői jogvédelem alatt áll, felhasználni csak pontos forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.

Reklámok