Az ukrán konfliktus és Kína

Az ukrán dráma főszereplője a pénzhatalmi világelit uralma alá került Egyesült Államok. Közvetlen célországa Oroszország, az igazi ellenfél pedig Kína. Azért kell rendszerváltást kikényszeríteni Moszkvában, hogy a pénzhatalmi világelit az ellenőrzése alá vonhassa, esetleg fel is darabolhassa Oroszországot. A jelenlegi egypólusú világrendet hosszútávon Kína szuperhatalommá válása veszélyezteti.

A szervezett magánhatalom legfontosabb agytrösztjének számító Council on Foreign Relations, CFR (Külkapcsolatok Tanácsa) 2015 áprilisában tette közzé „Az Egyesült Államok Kína felé irányuló nagy stratégiájának a felülvizsgálata” (Revising US Grand Strategy Toward China) című elgondolkodtató jelentését. Ezt a tanulmányt akár egy jövendő háború menetrendjének is tekinthetjük. A jelentést elkészítő Robert D. Blackwill és Ashley J. Tellis szorosan együttműködik az Egyesült Államok Külügyminisztériumával és számos más amerikai külpolitikai kutatóintézettel.

Az Egyesült Államok Kína felé irányuló nagy stratégiájának a felülvizsgálata // CFR //http://www.cfr.org/china/revising-us-grand-strategy-toward-china/p36371

Az Egyesült Államok Kína felé irányuló nagy stratégiájának a felülvizsgálata // CFR //http://www.cfr.org/china/revising-us-grand-strategy-toward-china/p36371

A szóban forgó jelentés idéz egy olyan publikációból, amely a második világháború alatt jelent meg, és amelynek a meghatározása szerint azt lehet „nagy stratégiának” minősíteni, amely úgy integrálja egy ország politikáját és fegyverkezését, hogy a háborúhoz való folyamodás vagy szükségtelen, vagy azt a győzelem maximális esélyével lehet vállalni. Ez nem egyszerűen egy háborúra vonatkozó koncepció, de minden időben az államvezetés szerves részét képezi.

A két CFR kutató jelentésének a központi témája az, hogy az Egyesült Államok globális dominanciáját fenyegeti Kína felemelkedése és ezért ezt a folyamatot gazdasági, diplomáciai és katonai eszközökkel meg kell fordítani. A szerzők írásuk elején idéznek egy 1992-ben készült Katonai Tervezési Iránymutató című dokumentumból, amelyet a Pentagon készített akkor, amikor a Szovjetunió felbomlott. A Pentagon szakértői ebben kifejtették, hogy az Egyesült Államok stratégiájának úgy kell megváltoznia, hogy megakadályozza bármely lehetséges jövőbeni globális versenytárs létrejöttét.

A szerzők abból indultak ki, hogy Kínának is van egy „nagy stratégiája”, ami elsősorban regionális, de végső soron globális hegemónia-érvényesítés. A CFR szakértői Kína gazdasági növekedését a jelenlegi egypólusú világrenden belül olyan fenyegetésnek tekintik, amely megingathatja az Egyesült Államok jelenlegi globális, szuperhatalmi helyzetét.

Az Egyesült Államok jelenlegi állapotát összehasonlítják Nagy Britannia 1907-es helyzetével. Ebben az évben a brit Külügyminisztérium egyik vezetője, Eyre Crowe, közzétett egy tanulmányt „Memorandum a brit-francia és a brit-német viszony jelenlegi állásáról” címmel. Ebben a brit diplomata kifejti, hogy Németország először csak Európában, később az egész világon törekszik hegemóniára. Crowe szerint Németország fenyegeti az Európában kialakult hatalmi egyensúlyt, ahhoz hasonlóan, ahogyan ezt korábban Spanyolország, vagy a napóleoni Franciaország tette. Crowe ellenezte a kiegyezést Németországgal, mert úgy vélte, ha egy zsarolónak teljesítik a kívánságait, az őt erősíti. Ez átmenetileg enyhítheti a gyengébb félre nehezedő nyomást, de hosszútávon azt eredményezi, hogy a kihívó növeli a kívánságait. Crowe az 1911-i Agadir-konfliktust is csak erőpróbának tekintette Nagy Britannia és Németország között. A brit diplomata úgy vélte, hogy bármelyek is legyenek vezetőinek a szándékai, Németország gazdasági terjeszkedése önmagában fenyegetést jelent Nagy Britannia státuszára. Hét évvel később a két rivális nagyhatalom már háborúban állt egymással.

Kína – a tanulmány szerint – nem olyan imperialista hatalom, mint Németország volt, de önmagában rohamos gazdasági erősödése aláássa az Egyesült Államoknak a pozícióit. Ezt így fogalmazták meg:

Amerika erőfeszítése arra, hogy Kínát integrálja a liberális nemzetközi rendbe, új fenyegetést hozott létre az Egyesült Államok elsőbbsége vonatkozásában Ázsiában – és ez kihívást jelenthet globálisan az amerikai hatalommal szemben –, Washingtonnak ezért egy nagy stratégiára van szüksége Kínával szemben, amely inkább a kínai hatalom felemelkedésének az ellensúlyozására összpontosít nem pedig e hatalom növekedését segíti.”

A hidegháború idején jellemző „fékentartás” politikáját nem lehet alkalmazni, mert az a Szovjetunió autarkiás politikáján alapult, ezzel szemben Kína gazdasági növekedése hozzá van kapcsolva a gazdasági globalizációhoz és Kína világpiaci integrációjához. A szerzőknek ez az álláspontja azt a tételt erősíti, hogy a háborúk eredete a kapitalista rendszer működési módjában keresendő. Kína a világpiac keretein belül működik, amelyet jelentős részben az Egyesült Államok hozott létre, de Kínának az integrációja ebbe a rendszerbe aláásta az Egyesült Államok elsőbbségét. Ezt Blackwill és Tellis így fogalmazza meg:

Az Egyesült Államok támogatása Kína belépésére a globális kereskedelmi rendszerbe ily módon olyan furcsa helyzetet hozott létre, amelyben Washington hozzájárult Peking gazdasági növekedésének a felgyorsításához és ennek folyományaként felgyorsította geopolitikai riválisának a felemelkedését.”

A tanulmány nagy hangsúlyt helyez a gazdasági kérdésekre. Az amerikai „nagy stratégia” fontos része az amerikai gazdaság megerősítése, hogy az Egyesült Államok egy sor új gazdasági kapcsolatot tudjon létrehozni Ázsiában, amelyből Kína ki van zárva. Ez hatékony eszköz ahhoz, hogy ellensúlyozza Kína geo-ökonómiai túlsúlyát Ázsiában és a világ más részein. Az Egyesült Államok szövetségeseivel és hasonlóan gondolkodó partnereivel ily módon létrehozhat egy új kontroll-mechanizmust a technológia ellenőrzésére Kínával szemben.

A Transz-Csendes-óceáni Partnerség (Trans-Pacific Partnership, TPP), amely jelenleg kizárja Kínát, és amelynek a tárgyalásaihoz Obama elnök soron kívül felhatalmazást kért a Kongresszustól, nagy fontossággal bír. Ha ezek a tárgyalások nem járnak sikerrel, azok komolyan gyengítenék az USA „nagy stratégiáját”.

A jelentés egyértelműen a gazdasági kérdéseket emeli ki, de ezt úgy teszi, hogy a katonai tényezők szerepének a fontosságát nem csökkenti. A CFR szakértők részletesen elemzik azokat a módszereket, ahogyan érvényesíteni kell az amerikai érdekeket a Kína körüli térségekben. Kiemelt fontosságú a Japánhoz való viszony. A jelentés azt ajánlja, hogy terjesszék ki az amerikai-japán biztonsági együttműködést egész Ázsiára és ennek érdekében növeljék a japán haderő hatékonyságát. Japánt be kell vonni a légi- és a tengeri hadviselésbe oly módon, hogy erőteljes csapást lehessen mérni a szárazföldi Kína katonai létesítményére, továbbá erősíteni kell az együttműködést Japánnal a ballisztikus rakétavédelmi-rendszerek területén. A rakétaelhárító-rendszereket életbevágóan fontosnak kell tekinteni az elsőcsapás-mérés stratégiájának vonatkozásában. Ezek képesek arra, hogy megakadályozzák a megtorló ellencsapásokat.

Dél-Korea vonatkozásában a jelentés ugyancsak a ballisztikus rakétavédelmi kapacitás jelentős növelését ajánlja, valamint egy Japánnal közösen kifejlesztett átfogó stratégiát rendszerváltás kikényszerítésére Észak-Koreában.

A csendes-óceáni-amerikai kapcsolatrendszerben Ausztrália jelenti a „déli horgonyt”. A szakértők azt ajánlják, hogy a nyugat-ausztráliai Stirling haditengerészeti támaszpontot használják a térségben jelen lévő amerikai haditengerészeti erők támogatására. Az Egyesült Államoknak és Ausztráliának el kell helyezni megfigyelő és ember nélküli légi eszközöket az Indiai-óceánban fekvő és Ausztráliához tartozó Kókusz-szigeteken. Washingtonnak és Camberrának együtt kell működnie, hogy még gyorsabban megtalálják azokat a lehetőségeket, amelyekkel Ausztrália hozzá tud járulni a rakétaelhárító védelmi-rendszerek kiépítéséhez.

A jelentés Indiával kapcsolatban fenn akarja tartani a jelenlegi hatalmi egyensúlyt, de úgy, hogy azért jelentékenyen növekedjék az amerikai-indiai katonai együttműködés. Indonéziával kapcsolatban azt javasolja, hogy a jelenleginél több közös hadgyakorlatra kerüljön sor és a haditengerészeti gyakorlathoz csatlakozzon Vietnam is. A Fülöp-szigeteknek pedig egy sor védelmi-képesség kiépítését ajánlja.

A CFR szakértők jelentése – politikai vonatkozásban – sürgeti a stratégiai kapcsolatok felértékelését az egész indiai-csendes-óceáni térségben. A hangsúlyt az egyes ázsiai államok erősítésére helyezi, azért, hogy azok egyedül is képesek legyenek megbirkózni a kínai befolyás növekedésével. Ehhez az Ázsián belüli együttműködés új rendszerének a létrehozására van szükség, amelyek egyértelműen Kína ellen irányulnak, de amelyekben nem minden esetben vesz részt közvetlenül az Egyesült Államok, hanem csak kívülről nyújt támogatást.

A jelentés ugyanakkor azt is sürgeti, hogy az Egyesült Államok fokozza a magasszintű diplomáciai együttműködést Kínával, azért, hogy így csökkenthesse a „nagy stratégiával” együtt járó feszültségeket, és ily módon biztosítsa Amerika ázsiai szövetségeseit és barátait, hogy céljai közé tartozik az is, hogy elkerülje a konfrontációt Kínával. Ennek a szembetűnő ellentmondásnak az oka az az amerikai háborús stratégia, amely hangsúlyozza az offenzív ideológiai fontosságát.

A magasszintű diplomácia, sőt még a Kínával közösen végrehajtott különböző vállalkozások célja annak a propaganda hazugságnak a terjesztése, hogy a háború okozói Amerika ellenségei. Kína esetében ez Peking parancsoló, agresszív, ellentmondást nem tűrő magatartása. Ez a hazugság mindig is az Egyesült Államok katonai aktivitásának a szerves részét képezte a XIX. század vége óta, amikor az Egyesült Államok terjeszkedő, birodalmi politikát folytató imperialista hatalommá vált.

A CFR jelentés kizárja azt a lehetőséget, hogy Washington és Peking alkalmazkodjon egymáshoz. Azt a következtetést vonják le, hogy „nincs reális lehetőség az alapvető bizalom kiépítésére, ’a békés egymás mellett élésre’, ’a kölcsönös megértésre’, egy stratégiai partnerségre, vagy egy ’a nagyhatalmak közti kapcsolat egy új típusára’ az Egyesült Államok és Kína között.” A CFR jelentés egyértelművé teszi, hogy az Egyesült Államok háborús stratégiát követ, amellyel szemben civilizációnk védelmében össze kell fogni a világ népeinek.

Forrás: Revising US Grand Strategy Toward China
(http://carnegieendowment.org/files/Tellis_Blackwill.pdf)

A lap szövege szerzői jogvédelem alatt áll, felhasználni csak pontos forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.

Advertisements