Mi valójában Putyin Ukrajna-stratégiája?

Putyin 15 év óta van hatalmon, és a nehéz belső és külső körülmények ellenére sikerült maximalizálnia a kormányzat, a törvényhozó testület és még a helyi hatóságok működésének a hatékonyságát is. Putyin politikája egyértelműen arra törekedett, hogy az általa létrehozott rendszert teljessé tegye, stabilizálja és biztosítsa működésének és fennmaradásának a folyamatosságát. Egyetlen politikus sem maradhat hatalmon örökké, ezért rendkívül fontos a politikai folyamatosság biztosítása, tekintet nélkül arra, hogy ki az, aki hatalomra kerül. A kulcskérdés a rendszer stabilitásának a fennmaradása és működésének a folyamatossága.

Iscsenko (kijevi Rendszerszerű- és Prognózis Kutatási Központ elnöke) szerint Putyin elnöknek nem sikerült elérnie, hogy teljesen autonómmá váljon a rendszer feletti kontrollmechanizmus, nevezetesen az, hogy optimálisan működjön elnöki felügyelet nélkül is. Továbbra is Putyin a kulcsszereplője ennek a politikai rendszernek, mert az emberek személyesen ő belé helyezték a bizalmukat. Az orosz társadalom, az orosz nép sokkal kevésbé bízik magában a rendszerben, ahogyan azt a hatóságok és az egyes intézmények képviselik. Ily módon Putyin véleménye és politikai tervei határozzák meg például az orosz külpolitikát. Iscsenko nem ért azzal egyet, hogy „Putyin nélkül nincs Oroszország”. Ezt túlzásnak tartja. Ugyanakkor egyetért azzal, hogy „Oroszország is azt akarja, amit Putyin akar”, mert ez már pontosan kifejezi a valódi helyzetet.

Kép: Google

Kép: Google

Az ukrán politológus ezután összefoglalja, hogy 15 év alatt hogyan sikerült Putyinnak felemelnie Oroszországot az amerikai hegemónia dominanciája közepette is. Ebben az időszakban Washington rendelkezett jelentős eszközökkel és alkalmakkal az orosz belpolitika befolyásolására. Putyin felismerte ennek a harcnak és ellenfeleinek a természetét. Ha nem ezt teszi, akkor már nem állna Oroszország élén. Az a konfrontációs szint, amelyet Oroszország megengedhetett magának az Egyesült Államokkal szemben, nagyon lassan növekedett. Szinte észrevétlenül ért el egy olyan ponthoz, amikor már Putyin ellenállhatott. Oroszország az első ukrajnai színes-forradalom kísérletére 2000-től 2002-ig nem reagált. (Ez az úgynevezett Gongadze-ügy, amikor a grúz születésű ukrán újságírót és filmrendezőt elrabolták és meggyilkolták 2000-ben. A másik a magnókazetta-botrány, amely ugyancsak 2000-ben robbant ki, amelyen Leonyid Kucsma elnök állítólag arról beszélt, hogy szükség lenne Gongadze elhallgattatására, mert tájékoztatott a magasszintű állami beosztottak korrupciójáról. Az így kirobbant botrány Kucsma-ellenes tömegtüntetésekhez vezetett.)

Oroszország bíráló álláspontot foglalt el, de aktívan nem avatkozott be a grúziai elnökbuktatásba 2003 novemberétől 2004 januárjáig, Ukrajnában pedig a 2004 novemberétől 2005 januárjáig tartó eseményekbe. 2008-ban azonban Osszétiában és Abháziában Moszkva bevetette csapatait Grúzia ellen, amely ország egyértelműen az Egyesült Államok szövetségesének számított. Az orosz hadiflotta 2012-ben pedig Szíriában késznek mutatkozott szembeszállni Szíria érdekében az Egyesült Államokkal és NATO-szövetségeseivel.

2013-ban Oroszország mérsékelt gazdasági ellenintézkedésekre szánta el magát Viktor Janukovics rendszere ellen. Ez felgyorsította a tervbe vett Ukrajna-EU társulási egyezmény realizálását. Moszkva nem tudta volna megvédeni Ukrajnát az államcsínytől az ukrán vezetők hitványsága, gyávasága és butasága miatt. Nemcsak Janukovicsról, de az egész ukrán politikai elitről van szó. A 2014 februárjában végrehajtott fegyveres puccs után Oroszország nyílt konfrontációba került Washingtonnal. Korábban a konfliktusokban voltak átmeneti enyhülési szakaszok is, de 2014 elején Oroszország és az Egyesült Államok kapcsolatai oly gyorsan megromlottak, hogy szinte azonnal elérték azt a mélypontot, ahol már – a nukleáris korszakot megelőzően – a hadüzenet szokott következni.

Az Egyesült Államok és Oroszország viszonyában Putyin a szembenállásnak csak pont olyan mértékét vállalta fel, amelyet az adott időpontban még kezelni tudott. Az, hogy Oroszország most nem korlátozza a szembenállás mértékét, azt jelenti, hogy Putyin szerint Oroszország megnyerheti a szankcióháborút, az idegek háborúját, az információs háborút, az ukrajnai polgárháborút és a gazdasági háborút. Ez az első fontos megállapítás arról, hogy mit akar Putyin és melyek az elvárásai. Az orosz elnök győzelmet vár.

Figyelemmel arra, hogy Putyin pedáns aprólékossággal közelít a problémákhoz és igyekszik minden lehetséges fejleményt előrelátni, biztosak lehetünk abban, hogy amikor úgy döntött, nem hajol meg az Egyesült Államok nyomása előtt, hanem válaszol rá, akkor az orosz vezetésnek nem kétszeres, de háromszoros garanciája is volt a győzelemre. A Washingtonnal való konfliktus felvállalására vonatkozó döntést nem 2014-ben, vagy 2013-ban hozták.

 Oroszország gyors beavatkozása 2008. augusztus 8-án Grúziában Dél-Oszétia megvédésére olyan kihívás volt, amelyet az Egyesült Államok nem hagyhatott büntetlenül.

2008-tól 2010-ig az Egyesült Államok adottságai – nemcsak katonai és gazdasági ereje, de globális érdekérvényesítő lehetőségei – hanyatlottak, Oroszország ezirányú képességei jelentősen növekedtek. A Kreml célja az volt, hogy fokozatosan kell növelni a kockázatokat, lehetőleg lassan és nem robbanásszerűen. Más szavakkal: el kell halasztani – ameddig csak lehet – a nyílt összecsapást, amelyben már minden színlelés félre van téve, és mindenki tudja, hogy háború van.

Oroszország számára az lenne a legjobb, ha ezt az egész folyamatot el lehetne kerülni. Az Egyesült Államok minden évvel gyöngébbé válik, miközben Oroszország erősödik. Ez a folyamat természetes és nem lehetett leállítani. Nagy a valószínűsége annak, hogy 2020-ra, 2025-re, ha nem kerül sor nagyobb háborúra, akkor az USA hegemóniájának a korszaka véget ér. Iscsenko szerint ezért az Egyesült Államok jobban tenné, ha nem azon gondolkodna, hogy miként uralkodjon a világ felett, hanem arra összpontosítana, hogy hogyan tudná elhárítani saját, gyors, belső hanyatlását.

[1] A The Saker álnév jelentése: vadászsólyom, kerecsen sólyom (ez azonos a magyarok turul madarával). – D.J.

 The Saker korábbi hivatásos katonai elemző, aki orosz emigráns család tagjaként Európában született. Az orosz-ukrán konfliktus idején Floridában szerkesztette a Vineyard of the Saker blogot. Rendszeresen ír a Russia Insider című internetes újságba, amely 2014 nyara óta olvasható a világhálón. Az orosz viszonyokat alaposan ismerő nyugati szakértők felismerték, hogy a tömegtájékoztatás pontatlanul, szelektíven és irreálisan negatív képet festve tájékoztat Oroszországról már több mint 20 éve a kommunizmus bukása óta. Ez súlyos politikai hibákhoz vezetett az Egyesült Államokban és Európában. Ezért döntöttek The Saker és társai úgy, hogy létre hozzák a Vineyard of the Saker blogot. A The Saker bloghoz csatlakoztak francia, német, óceániai és szerb szakemberek, továbbá várható latin-amerikai munkatársak közreműködése is.

A lap szövege szerzői jogvédelem alatt áll, felhasználni csak pontos forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.

 

Reklámok