A halálbüntetés privatizálása

A kozmopolita álhumanizmus ideológiájának a jóvoltából az egyénileg és szervezetten bűnözők privilégiuma lett a halálbüntetés illegális kiszabása ártatlan emberekre. A szervezett magánhatalom (amelynek a hálózatába tartoznak a különböző maffiajellegű szervezetek is) bűnözői és ítéletvégrehajtói abban a biztos tudatban gyilkolhatnak, hogy a közérdek és a közjó védelmére köteles közhatalom – az állam – legálisan sem veheti el azt tőlük, amit ők illegálisan már elvettek ártatlan embertársaiktól, minden egyes ember legnagyobb értékét, az életét.

A bűnözők egyénileg és szervezetten is gyilkolhatnak magánérdekből. Ezzel megtagadják az univerzális erkölcs mindenkire kötelező parancsait. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy csak azt tedd a másik emberrel, amit elvársz tőle, hogy ő is ugyanezt tegye veled.

A szervezett magánhatalom privatizálta a maga számára a halálbüntetés kiszabását, és ezért ott, ahol ez a kozmopolita-globalista ideológia érvényesül, ott ma már csak magánérdekből és illegálisan szabják ki a halálbüntetést. Szükség van arra, hogy közérdekből is – jogi eljárás keretében – lehessen élni ezzel a büntetéssel, legalább a minősített esetekben és a visszaeső bűnözőket illetően.

halalbuntetes

Azok, akik önző magánérdekből gyilkolnak meg ártatlanokat, abban a biztos tudatban ’szabhatják ki a halálbüntetést’, hogy tőlük az áldozatok védelmében fellépő közhatalom még büntetőeljárás keretében sem veheti el életüket. A gyilkosok életét maga az állam garantálja. Egyéni érdekből lehet gyilkolni, közérdekből nem.

A szervezett magánhatalom, amely a maga számára privatizálta a halálbüntetés kiszabását, azzal szokott érvelni, hogy a halálbüntetés kiszabásának nincs visszatartó-ereje. Tudományosan eddig nem lehetett bizonyítani, hogy ahol a jogrend megengedi a halálbüntetés kiszabását, ott kisebb lenne a bűnözés. A másik közhely, amelyre hivatkoznak, hogy már többször is előfordult: kivégeztek olyan elítélteket is, akikről később kiderült, hogy ártatlanok (például DNS-vizsgálattal utólag sikerült bizonyítani: ki volt a valódi elkövető). A gyakorlati tapasztalatok ezt a hivatkozást sem támasztják alá, mert a tudomány és a krimialisztikai technika fejlődése eredményeként statisztikailag elhanyagolható az ilyen hibák előfordulási aránya.

Szingapúr városállamban például sikerült teljesen felszámolni a kábítószer-bűnözést, mert a kábítószer-csempészeket következetesen halálbüntetéssel sújtják és kivégzik. Indonézia, amely a napokban végezte ki a kábítószer-csempészeket, Szingapúr utánzásával eredményesen tudta visszaszorítani a rendkívül sok társadalmi kárral járó drog-bűnözést.

Felmerül a kérdés, hogy a humanizmusára, felvilágosultságára oly büszke Európa (amely a görög-római és a keresztény hagyományokon nyugszik, de szekularizálva is mélyen elkötelezett az emberi méltóság és az egyéni jogok tiszteletben-tartásának) nem engedheti meg magának, hogy visszatérjen ahhoz a korábbi állapothoz, amikor a közhatalom a közérdek és a közjó szolgálatában, valamint az ártatlanok védelmében kivégezze azokat a visszaeső bűnözőket, akik több embertársuk életét önző magánérdekből kioltották.

E sorok írója a halálbüntetés teljes betiltásának az elkötelezett híve. Azoktól a humánusnak tűnő széplelkektől (akik most gombnyomásra támadták meg azt a felelős államférfit, aki tenni akar valamit a közérdek és a közjó érdekében és csökkenteni akarja a jövőbeni áldozatok számát) csak abban különbözik, hogy véleménye szerint a halálbüntetés megszüntetését a „gyilkos uraknak” kell elkezdeniük. Ha a „gyilkos urak” beszüntetik az ártatlanokra illegálisan kiszabott ’halálbüntetést’, akkor válaszként a közérdeket és a közjót képviselő állam is beszüntetheti a visszaeső élet-elleni bűnözőkre a halálbüntetés kiszabását.

Az oly nagyon védelmezett „gyilkos uraktól” függ, hogy be lehet-e tiltani a halálbüntetést, vagy sem. Aki nem tesz meg mindent azért, hogy a bűnöző ne gyilkolhasson azzal a biztos tudattal, hogy ő (a kozmopolita, globalista álhumanistáknak köszönhetően) nem fogja elveszíteni az életét, az valójában bátorítja az élet kioltására törő bűnözőket. Az álhumanisták valójában az élet ellen lépnek fel, amikor védelmezik a gyilkosok életét.

A lap szövege szerzői jogvédelem alatt áll, felhasználni csak pontos forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.

Reklámok