Milyen kapcsolat volt az ukrán titkosszolgálatok és a neonácik között?

A Jobb Szektor az EuroMaidan tüntetések kezdetén már létrejött. A tüntetések kezdeményezői így akarták megerősíteni a különböző tiltakozócsoportok közötti szervezettséget. Az együttműködés kezdetben spontán volt, de a Jobb Szektor milicistái hamarosan megszervezték a hatékony együttműködést. A Jobb Szektor parancsnoka Dmitrij Jaros „ezredes”, helyettese pedig Andrij Stempickij lett, mindketten Tryzub-osok. A Jobb Szektoron belül működik a „Fehér Kalapács” (Bilij Molot), amely különleges megbízatásokat teljesített.

Valentyin Nalivajcsenko – az Ukrán Biztonsági Szolgálat angolul az SSU (Security Services of Ukraine), ukránul SBU (Sluzhba Bezpeky Ukrayiny) jelenlegi vezetője – tekinthető a Tryzub háttérből történő legfőbb irányítójának. Nalivajcsenko képzett és tapasztalt diplomata, aki több más országban, köztük az Egyesült Államokban is tevékenykedett. Négy éven át vezette az ukrán titkosszolgálatot, és személye körül sok vita folyt mind belföldön, mind külföldön. Ez nagyrészt annak tudható be, hogy rendkívül szoros kapcsolatban állt a CIA vezetésével. 2008-ban, amikor kiosztották a Titkosszolgálati Akadémián végzetteknek a diplomát, akkor azon nemcsak az ukrán titkosszolgálat vezetője, de az amerikai nagykövet is részt vett.

Mivel a kémelhárító szakon végzettek is ekkor kapták meg a diplomájukat, Nalivajcsenkonak ez a döntése, hogy meghívja az amerikai nagykövetet, erős bírálatot váltott ki. Ismertté vált 2014 tavaszán, hogy milyen fontos szerepet játszott az Egyesült Államok kijevi nagykövete – Geoffrey Pyatt – az alkotmányos ukrán kormányzat megdöntésében. Az SSU vezetése 2006 és 2010 között kiállításon mutatta be a Holodomort, a sztálinista rendszer által megrendezett éhínség szörnyűségeit. Büntetőeljárásokat is kezdeményezett azok ellen, akik ebben az 1932-ben és 1933-ban elkövetett népirtásban részt vettek. 2013-ban az ukrán parlament több képviselője is azzal vádolta Nalivajcsenkot, hogy átadott titkosított anyagokat az Egyesült Államoknak. Nalivajcsenko, mint az SSU vezetője, részt vett a Tryzub 2013 nyarán tartott kiképzésein.

Dmitrij Jaros, a Tryzub vezetője, 2013. július 17-én kijelentette, hogy Ukrajnának nemzeti forradalomra van szüksége, mert egészen addig, amíg az Orosz Birodalom bármely formában létezik, Ukrajna függetlensége lehetetlen. Az ukrán Pravda 2014 áprilisában megjelentetett egy riportot „A Jobb Szektor: a színfalak mögött” címmel. Ez idéz olyan dokumentumokból, amelyekből kiderül, hogy amikor Nalivajcsenko maga is képviselő volt, Dmitrij Jaros a segédje volt, és nem fizetett tanácsadója.

Jaros helyettese a Tryzub élén Andrij Tarasenko, aki a lengyel Rzsezspospolita című lapnak kijelentette:

„Mi csak azt akarjuk, ami a mienk. Az igazat megvallva, Ukrajnának vissza kell kapnia azokat a területeket, amelyeken több ezer éve ukránok éltek. Egyesíteni kell az ukrán nép által lakott területeket, amelyeket az ukránoknak kényszerből el kellett hagyniuk.”

Tarasenko itt utalt a Visztula-műveletre, amelyre a második világháború után került sor. Ennek keretében 140 ezer ukránt áttelepítettek a jelenlegi Lengyelország dél-keleti részéből az Ukrán-Szovjet Köztársaságba.

Oroszországban az Ukrán Nemzeti EgyesülésUkrán Népi Önvédelem vált a legismertebbé. 1990 nyarán jött létre az Ukrán Pártközi Egyesülés. Ezt olyan diákok alapították, akiket jól ismertek nacionalista körökben. 1991 nyarán Moszkvában az Augusztusi Puccs idején az Ukrán Pártközi Egyesülés létrehozta az önvédelmi erőket Lvovban, Kijevben, Rovnoban, Ternopolban és más városokban. 1991 végén az Ukrán Pártközi Egyesülést átnevezték Ukrán Nemzeti Egyesülésnek és ettől kezdve hívták úgy, hogy Ukrán Nemzeti Egyesülés-Ukrán Népi Önvédelem.

la-fg-wn-ukraine-protesters-seize-building-201-001

UNA-UNSO / Ukrán Nemzeti Egyesülés-Ukrán Népi Önvédelem Forrás: Los Angeles Times

A szervezet által kiképzett milicisták részt vettek a Moldovához tartozó Transznyisztriában (Dnyeszteren Túli Területen) folyó harcokban. A szervezet harcosai számos Ukrajnán kívüli véres konfliktusban is részt vettek. Kezdetben nem tudtak magyarázatot adni arra, hogy miért harcolnak olyan vidékeken, ahol nem is élnek ukránok. Később azt a magyarázatot adták, hogy „az orosz imperializmus”, Ukrajna örök ellensége ellen küzdöttek. Itt is van ellentmondás, mert Jelcin elnök idején készek voltak harcolni az orosz imperializmus ellen, de amikor Vlagyimir Putyin került hatalomra, akkor ezt már nem tették. Erre a helyzet ismerői azt a választ adják, hogy ennek oka a pénz volt.

1993-ban az ukrán milicisták Grúzia oldalán harcoltak az abházok ellen. 1994-1995-ben részt vettek a Csecsenföldön folyó háborúban. Az az Olexander Muzicsko, akit az ukrán rendőrség 2014 márciusában Rovnoban meggyilkolt, arról vált híressé, hogy példátlanul kegyetlenül viselkedett az orosz hadifoglyokkal szemben. Ugyanennek a szélsőjobboldali szervezetnek az aktivistái 1996 áprilisában Lukasenko ellenzékének az oldalán akartak részt venni a fehéroroszországi választásokon.

2000 decemberétől 2001 márciusáig Kucsma ellen kampányoltak. Ekkor kerültek szoros kapcsolatba Julia Tyimosenkoval. Sok írásos anyag olvasható arról: hogyan működött együtt az ukrán titkosszolgálat és az orosz belügyminisztérium az Ukrán Nemzeti EgyesülésUkrán Népi Önvédelem befolyásolásában. 2001 márciusában, amikor ezt a szervezetet lényegében semlegesítették, akkor a Tryzub és az Ukrajna Patriótái szilárdították meg a radikálisokat.

Az EuroMaidan tüntetéseken feltűnt „Fehér Kalapács” professzionális szervezetnek bizonyult, amelynek a tagjai főállású fegyveresek, akiket a náci eszmék elfogadása: a zsidók, a feketék és a rendőrök elleni gyűlölet egyesít. Ukrán nacionalista körökben a „Fehér Kalapács” tagjai agresszivitásukról ismertek, akik készek bármilyen kampányban részt venni bárki ellen. A csoport tagjainak többsége büntetett előéletű. A „Fehér Kalapács” volt az, amely nem szívesen látta azt, hogy az ukrán-zsidó közösség képviselői beszédeket mondjanak az EuroMaidanon.

A „Fehér Kalapács” vezetője Olesz Váhnij, 1990 óta ismert szélsőséges nacionalista. Egyike volt a második világháború után létrehozott „Ukrán Ifjúsági Unió” kijevi vezetőinek, és tevékenységét a hidegháború alatt a nyugati különleges szolgálatok finanszírozták. Váhnij nevéhez fűződik a kommunista múlt emlékműveinek az eltávolítása, például Lenin szobrának a ledöntése. Váhnij irányította a Szocialista Nacionalista Párt egyik szervezetét, ahová sok szkinhed és nyílt neonáci csatlakozott. Többször letartóztatták és elítélték. Öt évet börtönben töltött. A Jobb Szektornak azonban számos tagja rendelkezik priusszal.

Az EuroMaidan tüntetések – eltérően a korábbi Narancsos Maidantól – gyorsan átalakultak népi megmozdulásból olyan gyűléssé, ahol a résztvevők végnélküli nacionalista tüntetés keretében követelték a csatlakozást az EU-hoz a közös európai értékek alapján. Amikor az EuroMaidan tüntetések demokratikus tiltakozásból szélsőséges nacionalista demonstrációvá alakultak át, a Szvoboda Párt vált az irányváltás meghatározó erejévé. Hamarosan azonban még nála is radikálisabb erők tűntek fel még szélsőségesebb követelésekkel. Ezután már a korábban alig ismert Jobb Szektor volt a meghatározó erő. 2013. december 1-én támadtak rá a rendfenntartó erőkre és a Berkut egységekre. Sikert először 2014. január 19-én értek el, amikor a Jobb Szektor milicistáinak az agresszív fellépése nyomán elhúzódó utcai harc jött létre a Grusevszkogo utcában.

Január 19-én egy Nagygyűlést terveztek, de a Jobb Szektor erről nem vett tudomást. Az ő céljuk az volt, hogy minden eszközzel fokozzák az anarchiát. Ekkor döntötték el a különböző tüntetőcsoportokat koordináló irányítók, hogy megvalósítják stratégiai céljukat: a hatalom erőszakos átvételét Kijevben.

A Jobb Szektor aktivistái fémből készült katonai sisakot, míg a többi tüntető a motorosok, vagy építőmunkások által használt fejfedőket viselték. A neonáci milicisták rendelkeztek gumibotokkal, láncokkal és vértekkel is. Ezt a fegyverekkel és lőszerekkel együtt kapták a tüntetés utolsó heteiben. Megfigyelők tapasztalták, hogy szokatlanul jól megszervezett csapatmunka folyt a Jobb Szektor egységeiben. Szervezetten támadtak, kis csoportokban, majd hirtelen visszavonultak, nem adva lehetőséget a Berkut egységeknek, hogy ellentámadásba menjenek ellenük. A Molotov-koktélokat is először a Jobb Szektor tagjai használták a különböző gyújtogatóeszközökkel kombinálva.

Megbízható forrásból tudjuk, amit maguk az érintettek is megerősítettek, hogy az EuroMaidan résztvevői kezdettől fogva díjazásban részesültek. Minden aktív fegyveres napi kétszáz dollár zsoldot kapott és további ötszáz dollárt, ha a csoport tíz fő feletti létszámmal rendelkezett. Az összekötők és szervezők további napi kétezer dollárt kaptak akkor, ha az alájuk rendelt csoportok közvetlen támadást intéztek a rendfenntartó erők és az állami tisztségviselők ellen. Jelentések szerint ez a pénz diplomáciai csatornákon érkezett a Kijevben működő amerikai nagykövetségre, onnan pedig a Szvoboda és a Haza Párt (Batkivcsina) vezetőihez. (Mintegy húszmillió dollár hetente.) Ezt a pénzt használták az EuroMaidan egészét működtető rendszer finanszírozására, az egyes állami vezetők és rendfenntartó-egység irányítók megvesztegetésére, valamint a médiumok és a propaganda lefizetésére. A tüntetések irányítói a pénzt bank-átutalással kapták meg. Az is bizonyítást nyert, hogy azok a jobboldali szervezetek, akik operatív szerepet játszottak az EuroMaidanon, garanciát kaptak arra, hogy szükség esetén segítenek nekik elmenekülni Ukrajnából és abban az országban gondoskodnak róluk, ahova menekültek.[1]

[1] Stainslav Byshok, Alexey Kochetkov: NEONAZIS & EUROMAIDAN – From democracy to dictatorship [second edition] (2014), p.128.

A lap szövege szerzői jogvédelem alatt áll, felhasználni csak pontos forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.

Reklámok