Oroszország mind gazdaságilag, mind katonailag sebezhető

Az elmúlt 25 évben, Oroszországban több ezermilliárd dollár értékű közvagyon került magántulajdonba, és az új tulajdonosok jelentős része gengszter-módszerekkel vált tulajdonossá a tervgazdaságról a kapitalizmusba történő átmenet során. 1990 és 1999 között több mint 6 millió orosz halt meg idő előtt a gazdaság katasztrofális összeomlása következtében. A várható élettartam 67 évről 55 évre csökkent Borisz Jelcin elnöksége időszakában. Az orosz nemzeti össztermék 60%-kal lett kevesebb, ami békeidőben történelmi rekordnak számít.

A nem egyszer szabadkőműves kötényben tetszelgő Jelcin az orosz alkotmány nyílt megszegésével ragadta magához a hatalmat, amikor fegyverrel támadt az orosz parlamentre. A Nyugat vazallusává vált Jelcin-kormányzat gyorsított tempóban privatizálta a gazdaság szinte minden szektorát. A tényleges értékük egytizedéért, vagy annál is kevesebbért árusították ki a világ még ma is legnagyobb területű országának energiaiparát, természeti erőforrásait, pénzintézeteit, szállítási és kommunikációs szektorát. Az új tulajdonosok a szervezett magánhatalom struktúráihoz tartozó, jó kapcsolatokkal rendelkező személyek és érdekcsoportok, valamint a külföldi magán- és jogi személyek lettek. A gátlástalan szerzésvágy szinte polgárháborús állapotot eredményezett. Az ország szétrablását a hirtelen meggazdagodott oligarchák, és az általuk szervezett fegyveres bandák fejezték be zsarolással, fenyegetésekkel és számos esetben gyilkosságokkal.

boris_jelcin

Idős nyugdíjasok százezrei veszítették el házaikat, lakásaikat a legalattomosabb ingatlan szerzések következtében, és tömegesen váltak az ingatlan spekulánsok áldozataivá. Képzett, amerikai és európai pénzügyi szakemberek adtak tanácsokat az egymással rivalizáló oligarcháknak, és a Jelcin-kormányzat különböző szintű vezetőinek. Kioktatták őket, hogyan kell a gazdaságot a leghatékonyabb piaci technikákkal fosztogatni, mivel ők maguk is jelentős jövedelmeket húztak tanácsadói díjak és jutalékok formájában. A mértéket nem ismerő, gátlástalan rablás következményeként az életszínvonal nagymértékben csökkent, és az orosz háztartások kétharmada a szegénységi szint alá került. Az öngyilkosságok száma megnégyszereződött, és járványos méreteket öltött az alkohol és kábítószer függőség, valamint az AIDS terjedése. Újból tömegesen pusztítottak olyan betegségek (szifilisz, tuberkulózis), amelyeket a Szovjetunióban lényegében már felszámoltak.

A transzatlanti szervezett magánhatalom tulajdonában lévő és irányítása alatt álló nyugati tömegtájékoztatás a szabadrablásnak ezt a korszakát úgy állította be, mint amelyben érvényesültek a politikai szférában a szabad választások, és a gazdaságban pedig az egymással az egyenlő esélyek alapján versengő piaci erők. Lelkes cikkekben dicsérték az oligarchák hatalomra kerülését, mint a kiépülő liberális demokrácia diadalát. Így alakították át az orosz államot globális szuperhatalomból a szervezett magánhatalomnak alárendelt függő helyzetű országgá. Jelcin Oroszországában teljes szabadságot élveztek a nyugati titkosszolgálatok. A megbénított kormányzat nem volt képes ellenállni és elérni, hogy a nyugati hatalmak tartsák be az Oroszországgal kötött szerződéseiket és megállapodásaikat.

Washington és Brüsszel igen rövid idő alatt felszámolta Moszkva befolyását Kelet-Európában, és szinte akadálytalanul terjesztette ki hegemóniáját a kelet-európai országok ipari szektoraira, tömegtájékoztatására és pénzügyi intézményeire. Kelet-Európában minden olyan személy, aki megpróbált a közérdek védelmében fellépni, el lett bocsátva, és olyan engedelmes személyekre lett kicserélve, akik szervilisen kiszolgálták a neoliberális piac- és NATO-párti politikusokat. Washington és Brüsszel lényegében minden megállapodást megszegett, amelyet a Szovjetunió első és utolsó elnökével, Gorbacsovval és kormányával kötött. A kelet-európai államok egymás után léptek be a NATO-ba. A Német Szövetségi Köztársaság egyesülve Kelet-Németországgal úgy lett a NATO tagja, hogy Oroszország semmilyen ellenszolgáltatást nem kapott érte cserébe. Számos NATO-barát gondolati műhely (think-tank) jött létre, amely felvállalta az orosz-ellenes propaganda terjesztését. Washington létrehozott Oroszországban olyan ál-civil NGO-nak nevezett szervezeteket, amelyeknek az volt a feladatuk – és ma is az –, hogy támogassák a neoliberális politikusokat és a kormány ellen fellépő mozgalmakat, szervezeteket.

A Nyugatot irányító pénzhatalmi világelit – a globális szervezett magánhatalom birtokosa – a Kaukázusban, valamint Oroszország távol-keleti térségeiben beindított szeparatista mozgalmakat, és fegyveres felkeléseket is kirobbantott. Ennek egyik közelebbről ismert epizódja a Csecsenföldön folyó háború. Tényként állapíthatjuk meg, hogy Oroszország egészét lényegében félgyarmati sorba taszították, és ennek a gyarmatosítási folyamatnak az egyik segítője egy olyan politikus volt – a közismerten alkoholista Jelcin –, aki rendeleteivel tovább bomlasztotta az egzisztenciálisan súlyosan meggyöngült társadalmat és államot. Nem véletlen, hogy a Jelcin-korszakra úgy emlékeznek az emberek, mint egy pusztító katasztrófára.

Az Egyesült Államok és az Európai Unió, valamint az orosz oligarchák azonban a szabadrablásnak és fosztogatásnak ezt a korszakát „aranykornak” tekintik. Az orosz lakosság többsége azonban úgy élte át, mint azt a sötét korszakot, amikor az orosz tudomány és kultúra teljesen bénult és lepusztult állapotba került. Világklasszisú tudósok, művészek és mérnökök maradtak jövedelem nélkül, és szó szerint éheztek. Sokan közülük kétségbeesve külföldre menekültek a szegénység elől. Az amerikai és európai pénzuralmi elit, és az oligarchák számára ez a könnyű meggazdagodás korszaka volt. Minden szféra: a gazdasági, a kulturális és az intellektuális a gátlástalan és mértéktelen szabadrablás martaléka lett. Rövid idő alatt jöttek létre dollármilliárdos vagyonok. Nem kellett tartani az elszámoltatástól és a felelősségre vonástól. A bűnözés az élet szerves részévé vált, és a Nyugat minden diktátumát tudta érvényesíteni. Ez volt az az egypólusú világrend, amelyben az Egyesült Államok érvényesíteni tudta a pénzhatalmi világelit globális hegemóniáját, az új világrendet.

A Jelcin-korszak rendkívül káros öröksége, hogy a Nyugat és az azt irányító pénzuralmi elit számára ez vált a követendő mércévé. Többek között ezért van az, hogy az az időszak – 2000-től 2014-ig – amikor Putyin irányította Oroszországot, már nem tűnik olyan kedvezőnek a Nyugat számára. Putyin kemény kézzel véget vetett a Jelcini évtizedet jellemző korlátlan manipuláció és szabadrablás időszakának. Az orosz elnök legfontosabb feladata az volt, hogy leállítsa Oroszország felbomlását, több részre szakadását. Az orosz állam és a gazdaság fokozatosan kezdett visszatérni a törvényességhez és a normális működéshez. A gazdaság növekedése beindult, nőtt a foglalkoztatás, emelkedtek a bérek, és javult az életszínvonal. A halálozási arányszám is mutatott némi javulást. (A Jelcin időszak idején minden évben mintegy egymillióval csökkent a lakosság létszáma.) Többé-kevésbé normalizálódtak a kereskedelmi és pénzügyi kapcsolatok a Nyugattal. A fosztogatás legkirívóbb eseteit felülvizsgálták.

A pénzhatalmi világelit azonban vegyes érzelmekkel tekintett Oroszország felépülésére és felemelkedésére. A multinacionális cégek és a normális gazdasági kapcsolatokat folytató üzletemberek üdvözölték a törvényesség és rend helyreállítását, a gengszter módszerek és a szabadrablás megfékezését. A neoliberális és neokonzervatív politikai irányítók mind Washingtonban, mind Brüsszelben azonban elítélték az új politikai kurzust, és Putyin kormányzását tekintélyuralomnak, etatizmusnak, a gazdasági és társadalmi életbe való túlzott állami beavatkozásnak minősítették. Különösen az váltott ki éles kritikákat, hogy Moszkva elkezdte kivizsgálni az oligarchák adócsalásait, a pénzek külföldre menekítését, a nagyarányú pénzmosást, a köztisztviselők korrumpálását, és zsarolását, sőt, megölését.

Putyin olyan időszakban került hatalomra, amikor a világgazdaság fellendülőben volt. A pénzpiacokon szinte korlátlan mértékben lehetett hitelekhez jutni. Az orosz kőolajnak és földgáznak, valamint a többi nyersanyagnak a világpiaci ára látványosan emelkedett, és ez lehetővé tette 2003 és 2013 között az orosz gazdaság gyorsütemű növekedését. Az orosz állam hatékonyabban szabályozta a gazdaság működését, és nekilátott a hadsereg újjászervezésének is. Putyin véget vetett a szabadrablásnak, és helyreállította az orosz állam szuverenitását. Ez olyan népszerűvé tette, hogy nagy többséggel ismételten újraválasztották. Oroszország távol tartotta magát a Jelcin-évekre jellemző csatlóspolitikától. Ezt a pénzhatalmi világelit azonban megelégelte.

Washington és Brüsszel olyan politikai stratégiát fogadott el, amelynek az volt a célja, hogy aláássa Putyin hatalmát, és helyreállítsa a meghunyászkodó és engedelmes Jelcin-korszak neoliberális politikáját. Mintegy tízmilliárd dollár költséggel programot dolgoztak ki az Oroszországban működő ál-civilszervezetek finanszírozására. A pénzeszközöket amerikai alapítványok és más rejtett pénzforrások biztosították. A CIA frontszervezeteiként működő ál-civilszervezetek egyre-másra szerveztek tömegtüntetéseket, amelyek a választott vezetők lemondását követelték. A Nyugat által támogatott szélsőségesen liberális politikai pártok sikeresen vettek részt az országos és a helyi választásokon. Az olyan amerikai pénzből finanszírozott gondolati műhelyek, mint a Carnegie Center, megrendelésre elkészítették azokat a pamfleteket, amelyek uszító hangnemben bírálták Putyin „sátáni, tekintélyuralmi politikáját”, azt a „tűrhetetlen módot”, ahogyan eljárt egyes oligarchákkal szemben, s hogy ez a démonizált politikus valójában visszatért a szovjet típusú parancsuralmi gazdasághoz és politikai rendszerhez.

A pénzhatalmi világelit nemzetközi segéderők igénybevételével próbálta visszaállítani a „szabadrablás aranykorszakát”, és ezzel párhuzamosan olyan agresszív külpolitikát dolgozott ki, amelynek az volt a célja, hogy meggyöngítse Oroszország szövetségeseit és kereskedelmi partnereit. Elsősorban a Közel-Kelet térségét tartotta ebből a szempontból fontosnak. Inváziót hajtott végre Irak ellen, és eltávolította azt a szekuláris nemzeti kormányzatot, amely Moszkva szövetségese volt a térségben. Washington szankciókat vezetett be Irán ellen is, amely fontos kereskedelmi partnere volt Oroszországnak. A pénzhatalmi világelit engedélyezte a Bassar al-Aszad kormány elleni fegyveres felkelést Szíriában. Szíria Oroszország szövetségeseként még ma is haditengerészeti támaszpontot biztosít Moszkva számára a Földközi-tengeren. A NATO által megdöntött líbiai rendszer is Oroszország egyik fontos kereskedelmi partnere volt. Washington ösztönzésére támadta meg Szaakasvili, grúz elnök az orosz protektorátusnak számító Dél-Oszétiát 2008-ban, amelyre Moszkva erőteljes és gyors választ adott.

A pénzhatalmi világelit Oroszország elleni offenzívája Ukrajnában érte el a csúcspontját. A Washington és a NATO által finanszírozott, fizetett tüntetők és hivatásos terrorista zsoldosok által végrehajtott államcsíny eltávolította hivatalából Janukovics-elnököt, aki nemzeti érdekből ellenezte, hogy az Európai Unió annektálja Ukrajnát, a NATO pedig csatlakoztassa a katonai szövetséghez. Az új nyugat-barát bábkormány nemcsak Oroszországgal szemben ellenséges, de Kelet-Ukrajna orosz anyanyelvű lakosaival szemben is. A kelet-ukrajnai tartományok nem ismerték el az államcsínnyel, alkotmányellenesen hatalomra került kijevi kormány legitimitását, és ezért önrendelkezésüket érvényesítve választással kikiáltották függetlenségüket. A Krím Autonóm Köztársaság lakói is választással döntöttek a függetlenség mellett, majd pedig csatlakoztak ahhoz az Oroszországhoz, amelyhez évszázadokon át, egészen 1954-ig tartoztak. A Krím-félsziget különösen fontos lett volna a NATO számára, mert Szevasztopolban van Oroszország fekete-tengeri haditengerészeti támaszpontja. A pénzhatalmi világelit a Krím-félsziget csatlakozását Oroszországban ürügynek használta arra, hogy nyugati büntető szankciókkal aláássa Oroszország kőolaj és földgáz exportját, pénzügyi rendszerét, és ipari szektorát. Így megbénítva az orosz gazdaság egészét.

A washingtoni és a brüsszeli irányítók megszegték a Putyin-kormányzattal korábban kötött valamennyi megállapodást. Ennek egyik fontos célja volt az, hogy az orosz oligarchákat szembe fordítsa Putyinnal. Arra számítottak, hogy az immáron tíz éve tartó nyugati offenzíva eredményeként bekövetkezik a gazdasági visszaesés Oroszországban, csökken a rubel értéke, megdrágul a nyugati import, és ez már komoly károkat okoz a fogyasztóknak. A nehézségekért pedig Putyint és az ő hajthatatlan magatartását kell felelőssé tenni. A szankció-háború hatékonynak bizonyult, de az orosz társadalom nem fordult el a Putyin-kormányzattól, mert a lakosság több mint 80%-ka ma is szilárdan támogatja. A NATO katonai támaszpontokkal vette körül Oroszországot, és Ukrajnába is be akarja telepíteni infrastruktúráját. Bebizonyosodott, hogy Oroszország mind gazdaságilag, mind katonailag sebezhető.

A lap szövege szerzői jogvédelem alatt áll, felhasználni csak pontos forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.

Reklámok