A budapesti bunraku (4. rész)

A szervezett magánhatalom színes utcai rendezvényei látható szereplőkkel és ’nem látható’ főszereplőkkel (4. rész)

„Demokrácia még van, de a jogállam már megszűnt.” Már többször is elhangzott országos TV műsorokban ez a vitatható és megtévesztő állítás. Nem az alkotmányos demokrácia szűnt meg Magyarországon 2010 után. Csupán a pénzhatalmi világelit által Magyarországra kényszerített ál-liberális selejt-alkotmány lett egy lényegesen korszerűbb, a közérdeket és a közjót szolgáló Alaptörvénnyel lecserélve. Az 1989-ben készült neoliberális alkotmány azért volt rendkívül kártékony, mert semmilyen akadályt nem gördített Magyarország kifosztásához, amely felülmúlta a második világháború okozta összes kárt és veszteséget.

A közhatalom, a közérdek szolgálatában álló magyar állam csak szervezettsége és hatékonysága miatt mondható ma erősebbnek, mint 2010 előtt. A szervezett magánhatalom most már nem tud bármit megtenni és nem tudja olyan szabadon fosztogatni a magyar társadalmat, ahogyan erre korábban lehetősége volt. Azok a nagy transznacionális struktúrák, amelyekbe Magyarországot – a lakosság hiteles és tényeken alapuló tájékoztatása nélkül, tehát félrevezetéssel – belekényszerítették (elsősorban a NATO-ra és az EU-ra gondolunk), olyan mértékben leszűkítették a magyar állam mozgásterét, hogy bármilyen új kormánya is lenne az országnak, aligha tudna jobban teljesíteni a nemzetközi környezet és az uralkodó erőviszonyok miatt.

parliament_budapest_by_blumen1983-d48thr3

A jogállam nem meggyöngült, hanem megerősödött 2010 óta. A plutokrácia szervezett magánhatalmának az államra, a közigazgatás és az igazságszolgáltatás egészére gyakorolt korlátlan befolyása gyöngült meg Magyarországon az elmúlt négy és fél évben. Ez nem a jogállam felszámolását, hanem a jogállam hatalmával való visszaélés korlátozását jelenti.

Ha megmaradunk a bizonyított és konkrét tények mellett, akkor ténylegesen nagyságrendekkel kisebb ma Magyarországon a korrupció, mint 2010 előtt volt. Ez nem azt jelenti, hogy nincs korrupció, csak azt, hogy nem dollár-milliárdokban, hanem annak a töredékében mérhető. Ez a korrupció is azonban rendkívül kártékony és a kormánynak ragaszkodnia kell a korrupció ellen meghirdetett zéró toleranciájához.

A tüntetők közvetlen demokráciát követeltek

Ez érthető, hiszen a többségük a rendszerváltás egészét tekinti elhibázottnak. Az ellenzéki pártokat és azok emblematikus figuráit is elutasítja. De elutasítja magát a pártrendszert is, amely szükségszerűen egy pártokba szerveződött kisebbségnek biztosítja a monopolhelyzetet a közügyek irányításához. A pártrendszer működhet egy-párti és többpárti formában is. Mind a kettő azonban egy privilégiumokkal rendelkező elit hatalomgyakorlását jelenti. A tüntetőknek ez sem tetszik. Az, hogy mint a leprától, irtóznak a pártoktól, jelzi, hogy a szervezett magánhatalomnak ez az uralmi technikája is ellenszenves nekik, noha, ezzel inkább csak a háttérirányítók vannak tisztában.

A tüntető fiatalok az antidemokratikusnak tartott képviseleti demokráciával szemben egyértelműen a közvetlen–részvételi demokráciát követelték. A közéletbe belépő új nemzedék igénye hasonlít arra, amit Petőfi így fogalmazott meg: „Sors, nyiss nekem tért, hadd ehessek az emberiségért valamit! Ne hamvadjon ki haszon nélkül e nemes láng, amely úgy hevít”.

Nemcsak gyakorló politikusokra és társadalomtudósokra, hanem a tüntetéseken résztvevő új nemzedék képviselőire is tartozó feladat megtalálni Magyarországon is a közvetett-képviseleti és a közvetlen-részvételi demokrácia egy korszerűbb és hatékonyabb változatát. Erre a kibernetika, az elektronika és az informatika szinte korlátlan, új lehetőséget biztosít. Egy-egy konkrét és a társadalom egészét érintő kérdésről internet útján is lehetne a hatalomnak és a társadalomnak párbeszédet folytatni, és akár ügydöntő szavazást is tartani. Ne csak a négy évenként tartott parlamenti választásokon és az öt évenként tartott önkormányzati választásokon nyilvánulhasson meg a demokratikus közakarat.

Miért mennek Nyugatra a magyar fiatalok?

A pénzuralmi világelit akarta azt, hogy Európa olyan politikai egység legyen, ahol biztosítva van a tőke, az áru, a munkaerő és az információ szabad áramlása. Ezek közül igazán a tőke és az áruk szabad áramlása az, ami kiemelten fontos a számára. Ma már kijelenthetjük, hogy nemcsak meggondolatlanul, de bűnös módon kapcsolt össze olyan országokat, amelyekben a gazdaság egésze, de különösen a termelékenység színvonala, oly mértékben eltért egymástól, hogy igazságos versenyhelyzet nem alakulhatott ki. Azonos feltételek szélsőségesen különböző fejlettségű gazdaságok számára olyan igazságtalan viszonyokat teremtenek, mint amikor egy telepen egyszerre nyitják ki a ketreceket a baromfik és a rókák, a farkasok, a nyestek és a görények számára. Ebből már láthatjuk, hogy az ily módon alkalmazott egyenlő feltételeknek az lett a következménye, hogy az erősek visszaélve erőfölényükkel, azt önző módon maximálisan kihasználták a gyengékkel szemben.

Az EU fejlett centrum-országaiban lényegesen magasabb a termelékenység és az életszínvonal. Nem az Orbán-kormány tehet arról, hogy a magyar munkaerő, amelynek a termelékenysége eléri az EU centrum-országaiban dolgozó szakképzett munkaerő teljesítményének a 70%-kát, csak a centrum-országokban fizetett munkabér 20-25%-kát kapja a multiktól Magyarországon. Ha az Európai Unió nem a szervezett magánhatalom, vagyis a nagy bankok és a multinacionális cégek érdekérvényesítő intézménye lenne, akkor ezt az igazságtalanságot már felszámolta volna. Ebben a fontos kérdésben is kikényszerítette volna a harmonizációt: egyenlő teljesítményért egyenlő ellenszolgáltatást. A szervezett magánhatalom önzése az elsőszámú ok, amiért nem érvényesül az egyenlő teljesítményért egyenlő bér elve. A centrum-országokban fizetett három-négyszer magasabb munkabér alig kivédhető elszívó hatást fejt ki az EU perifériájához tartozó olyan országokban, mint hazánkban.

A szervezett magánhatalom az első világháború után beindította azt a programját, amely az európai kultúra gyökeres átalakítását tűzte ki célul, többek között felbomlasztva a családi viszonyokat és drasztikusan csökkentve a lakosság reprodukcióját. A szervezett magánhatalom ezt a kultúra-bomlasztó programját a kulturális-marxizmus segítségével vitte sikerre, amelyet a Frankfurti Iskola dolgozott ki és terjesztett el a transzatlanti térségben. Ennek a kultúra-bomlasztó programnak az egyik következménye, hogy az európai országok népszaporulata olyan alacsony, hogy ma már több országban a reprodukciót sem tudja biztosítani.

Az Európai Unió centrum-országai ezért folyamatosan munkaerő-importra szorulnak, és természetesen olyan kelet-európaiakkal akarják a hiányzó munkaerőt pótolni, akik fiatalok, képzettek és európaiak lévén könnyen integrálhatók, sőt, asszimilálhatók. Ezért a szervezett magánhatalomnak az az érdeke, hogy az EU-n belüli, szinte áthidalhatatlan fizetési és szociális ellátási különbségek fennmaradjanak. A centrum-országokban egyrészt azért nem csökkenthetik a munkabéreket az ott már kialakult színvonal alá, mert az aláásná ezeknek az országoknak a belső stabilitását és tömeges tiltakozásokhoz, sztrájkokhoz vezetne.

További előnyt jelent a centrum-országoknak, hogy a szakképzetlen kelet-európaiak számára is valamivel többet tudnak fizetni, mint amennyit a saját hazájukban kereshetnek. Ezzel lehetővé válik, hogy a gazdag nyugat-európai országok olyan munkák elvégzésére is találjanak kelet-európai vállalkozókat, amelyeket már egy angol, francia, holland, német vagy skandináv munkavállaló nem hajlandó elvégezni.

Azok a fiatalok, akik az Orbán-kormány lemondását követelik, mert nem biztosítja számukra azt, hogy Magyarországon élhessenek, nem árt, ha ezeken a tényeken elgondolkodnak. Nem szabad azonnal felvállalni a „hasznos-idióta” szerepét és eljátszani a szervezett magánhatalom álcázott hálózatai által kidolgozott forgatókönyvben a nekik szánt megalázó szerepet.

Magánnyugdíj-pénztár vagy önálló és független nyugdíj előtakarékosság?

A „magánnyugdíj-pénztár” kifejezés megtévesztő. Itt ugyanis olyan pénzről van szó, amelynek eredetileg közfeladat ellátása volt a rendeltetése és ennek a teljesítésétől vonták el. 2001-ben vetődött fel az egyéni számlás nyugdíjrendszer bevezetésének a lehetősége. Az volt az elképzelés, hogy az első pillérnek tekintett felosztó-kirovó rendszerben is szorosabb kapcsolat jöjjön létre a járulékfizetés és a vele megszerezhető nyugdíjjogosultságok között.

Az egyéni számla arra szolgál, hogy a nyugdíjjal kapcsolatos jogszerzés adatainak folyamatos nyilvántartásával alkalmas legyen a nyugdíj meghatározására. A nyilvántartás adjon tájékoztatást az elért nyugdíjjogosultságról, tegye kiszámíthatóvá a várható nyugdíjemelkedést. Az egyéni számlás nyugdíjrendszer azonban több az egyéni számlákon alapuló nyilvántartásnál. Az egyéni számlás nyugdíjrendszerben a nyugdíj egyetlen, a számlán vezetett és a jogszerzés során felhalmozódó értékmutatótól függ. Másrészt az elérhető nyugdíj arányos a biztosítási teljesítménnyel. A nyugdíjak arányai követik a számlák arányait, továbbá a nyugdíj megállapításakor nem csupán a megszerzett jogosultság egészét, hanem a nyugdíj részjogosultságokat is figyelembe veszik. Az egyéni számlás nyugdíjrendszert nem lehet a nem egyéni számlás rendszer fejlettebb változatának tekinteni. Attól, hogy egy nyugdíjrendszer egyéni számlás, nem biztos, hogy jobb is.

Amikor megalakultak a magánnyugdíj-pénztárak, akkor lényegében kötelezővé tették azok igénybevételét. Ez nagyjából azt jelentette, hogy a befizetett nyugdíjjárulékok összege már nem fedezte az állam által kifizetendő nyugdíjak összegét. Az állam ezért évről-évre sokmilliárdos nagyságrendben kölcsönök felvételére kényszerült, hogy fizetni tudja a nyugdíjakat. Ezeket a kölcsönöket jelentős mértékben a magánnyugdíj-pénztároktól vette fel, akik megbízható befektetést láttak az állampapírokban. A végeredmény az lett, hogy továbbra is az állam fizette a nyugdíjakat, de a kifizetett nyugdíjak egy jelentős része után még kamatot is kellett fizetnie a magánnyugdíj-pénztáraknak.

Mitől lehet magánpénznek tekinteni azt a pénzt, amely abból a közérdeket szolgáló bevételből lett átcsoportosítva egyéni számlára, amelyből az állam a nyugdíjat fizeti. Ráadásul az átcsoportosított pénzből folyósítandó nyugdíjra is az állam teljes garanciát vállalt. Azaz, ha a magánpénzeket kezelő nyugdíjpénztárak ezért vagy azért nem tudták gyarapítani a hozzájuk átcsoportosított közcélokat szolgáló pénzeket, akkor az államnak ugyanúgy helyt kellett és kell majd állnia, mintha a nyugdíjjárulékokat továbbra is ő szedte volna be.

Az igazi nyugdíj-előtakarékosság az, amikor valaki valóban a saját pénzéből csatlakozik egy önálló és független, önkéntes nyugdíjpénztárhoz, köt nyugdíjbiztosítást, vagy nyit egy nyugdíj előtakarékossági számlát. Ez az igazi magántulajdon, amely nem közcélokat szolgáló bevételből van elvéve. Ezért azok a tüntetők, akik 2014. november 25-én a magánnyugdíj-pénztárak fennmaradásáért tüntettek, nem árt, ha ismét elgondolkodnak azon, hogy nyugdíjfizetésre rendelt közpénzből különítették el saját befizetéseiket. Ha pedig az a nyugdíj-pénzár, amely kezeli a pénzüket, nem eredményes, akkor mégiscsak az állam köteles helytállni és ugyanannyi nyugdíjat fizetni a magánnyugdíj pénztári tagoknak is, mintha ők folyamatosan a közös állami nyugdíjalapba fizették volna be nyugdíjjárulékaikat. Ezért a kormányzatnak az az igénye, hogy a nem működő, vagy rosszul működő magánnyugdíj-pénztárakat egyesítsék, illetve a veszteségeseket fokozatosan kivezessék, ésszerű és méltányos megoldásnak tűnik. Nem volt indokolt az az uszító, rágalmazó hangnem, amit egyes magán-nyugdíjpénztár tagok megütöttek a tüntetésen. Tisztában vagyunk vele, hogy kősziklára épít az, aki a tudatlanságra és a tájékozatlanságra épít, de még a leghangosabb hangerő sem pótolja az érvek erejét.

Kit képviselnek a tüntetők?

A közérdek és a közjó képviselete közösséghez kötődik. Melyek a szilárd közösségek? Ezek a természetes közösségek: a család és a nagyobb család, a nemzet. Vannak más természetű közösségek is, ilyenek az etnikai, a vallási, a hasonló világnézetet valló, a lakóterületi, a munkahelyi, a szakmai, a hivatásrendbeli közösségek. Megemlíthetjük még a különböző érdekcsoportokat is, mint közösségeket. Önmagától értetődőnek tartjuk, hogy ez utóbbiak mesze nem olyan szilárdak, mint az első kettő, és viszonylag gyorsan változnak.

A tüntetések elemzésekor az is felmerül, hogy vannak-e nemzedéki alapon szerveződő generációs közösségek, amelyeket a hasonló élethelyzetből fakadó közös szükségletek, érdekek és értékek integrálnak. Vannak. A magyar társadalmat mélyen megosztó törésvonal azonban nem a különböző nemzedékek között húzódik. A nemzedéki ellentét természetes életjelenség és változása is együtt halad az idő múlásával, vagyis átmeneti és viszonylag gyorsan változik.

Hol húzódik tehát ma a magyar társadalmat megosztó igazi törésvonal? Ez a szervezett magánhatalom és a szervezett közhatalom között húzódik. Az első a világuralmat gyakorló pénzhatalmi világelit magyarországi kirendeltségeiből és az itt működő hálózataiból áll. Ezek szorosan együttműködnek azokkal a kozmopolita, komprádor, kollaboráns érdekcsoportokkal, amelyek egyik természetes közösséghez sem tartoznak. Mivel a magánérdeknek vannak elkötelezve és nem tartják kötelező érvényűnek az univerzális erkölcs szabályait, ezért nem vállalják fel a családok és a nagyobb család, a nemzet, alapvető szükségleteinek, érdekeinek és értékeinek a képviseletét, azaz a közérdek és a közjó szolgálatát az univerzális erkölcs szabályainak a betartásával.

Ezek a családokhoz és a nemzethez nem kötődő, csakis önző magánérdekeiket érvényesítő érdekcsoportok nem tudták a magyar társadalom tömegeit maguk mögé állítani. Ahhoz volt erejük, hogy a baloldali ellenzék irányítását átvegyék és azt a pénzhatalmi világelit érdekeinek a helyi képviselőivé tegyék. Ezzel fel kellett adni a mindenkit megillető esélyegyenlőséget, a szociális igazságosságot, a szociális piacgazdaságot, vagyis mindazt, amivel meg lehetett volna akadályozni, hogy tömeges szegénység alakuljon ki Magyarországon. Ki kell mondani, hogy a Magyarországon jelenlévő tömeges nyomor oka a szervezett magánhatalom gátlástalan és mértéket nem ismerő szerzésvágya és az a gazdasági struktúra, amelyet Magyarországra rákényszerített, s amely a magyar nemzet felemelkedésének az igazi akadálya. Vegyük tudomásul, hogy Magyarországon a szervezett magánhatalom is ugyanúgy gyakorolja a hatalmat, mint a szervezett közhatalom, az állam!

A szervezett közhatalom, az államszervezet egésze, az egyedüli olyan eszközrendszer ma Magyarországon, amely a közérdeket és a közjót szolgálja. Igazi közösségi bázisa van, amikor védelmezi a családokat és erősíti a magyar nemzetet, mint közösségi tudattal rendelkező emberek közösségét. Ezért csak egy nemzeti kormány képes felvállalni a magánönzés túlkapásaival szemben a rendszerváltás veszteseinek, az alulmaradottaknak, a hátrányos helyzetűeknek, egyszóval a gyengéknek a védelmét a vagyonnal és pénzzel rendelkezők önző túlhatalmával szemben. A mai helyzetben nem várható szociális érzékenység a finánctőke hálózatának a részévé vált, azt kiszolgáló ál-baloldali pártoktól. A nemzeti-konzervatív erők is részben azért nem tudnak hatékonyabb és igazságosabb közpolitikát folytatni, mert folyamatosan – külföldről és belföldről egyaránt – szorongatja és zsarolja őket a szervezett magánhatalom.

A tüntetőknek el kellene azon gondolkodniuk, hogy igazságos-e a jelenlegi tulajdonrendszer, amely lehetővé teszi, hogy személyes teljesítmény nélkül – a mások munkájának pénzügyi és más módszerekkel történő kisajátításával – egyesek milliárdosok legyenek. Saját munkájából senki nem lehet milliárdos. Ez nem azt jelenti, hogy nem kell a legerősebb jogvédelemben részesíteni azt a magántulajdont, amely a saját teljesítménye révén jött létre. Ebben a vagyonban létrehozójának az élete objektiválódott és ezért ennek a tulajdonnak a védelmét az élethez való jog védelméhez kell kapcsolni. Minden egyéb teljesítmény az emberiség közös öröksége úgy, ahogy közös örökségünk a Föld és a naprendszer. Ahogy ezt sincs joga senkinek a magántulajdonává tenni, úgy egyik embernek sincs joga arra, hogy a köz tulajdonából azt csak ő hozzá tartozó magántulajdonná tegye, amelyből kizár másokat. Mindenkinek a magántulajdona legyen az, ami a saját teljesítmények az eredménye. Azért írtuk, hogy ezen el kell gondolkodni, mert ezek a problémák ma megoldhatatlannak tűnnek. De valamikor mégiscsak meg kell oldani őket, ha az emberiség fenn akar maradni.

Kedves tüntetők, gondolkodjatok el ezeken a problémákon, mielőtt eljátsszátok a budapesti bunrakuban a nektek szánt megalázó szerepet.

Lásd még a blogon:
1. rész: Budapesti bunraku (1. rész)

2. rész: Budapesti bunraku (2. rész)
3. rész: Budapesti Bunraku (3. rész)
4. rész: Budapesti bunraku (4. rész)

A lap szövege szerzői jogvédelem alatt áll, felhasználni csak pontos forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.

Advertisements