FEDezetlen banki eszközök elhelyezése Európában: 5086 milliárd euró nagyságrendben

Az, ami 2007 óta lejátszódott Európában, jól szemlélteti, hogy miért van szükség az Európai Unió további centralizálására, és a pénzhatalmi világelit Európa feletti uralmának a megszilárdítására. Ez a pénzhatalmi világelit, amely teljes mértékben az ellenőrzése alatt tartja az Egyesült Államok pénzügyi- és gazdasági rendszerét, és most már politikai rendszerét is, a szintetikus pénzzel folytatott mintegy 20.000 milliárd dollár nagyságrendű spekulációjával kirobbantotta azt a pénzügyi válságot, amely az euró-atlanti térség egészét megbénította. Az Európai Unió működését szabályozó alapszerződések a tagállamok közös érdekeinek a védelmét írják elő. Ugyanakkor az  Európai Uniót irányító brüsszeli bürokrácia mindent a tőke szabad áramlásának rendelt alá, amely – mint már utaltunk rá – minden egyéb tevékenységét meghatározó fő szabállyá vált.

A FED önellenőrzése (függetlensége) megkönnyítette a saját maga számára spekulációs pénzbuborékok fújását. Az egyik ilyen nagyszabású spekulációs tranzakciója volt az, amikor fedezetlen banki eszközöket  – „toxic assets” – helyezett el Európában mintegy 5086 milliárd euró nagyságrendben. Ezt megkönnyítette az a körülmény, hogy ugyanez a pénzhatalmi világelit az európai bankrendszernek is a legfelső szintű tulajdonosa.

Federal Reserve //Forrás: themoneymasters.com; "Milton Friedman: END THE FED"

Federal Reserve //Forrás: themoneymasters.com; “Milton Friedman: END THE FED”

Az Európai Bizottság 2008 tavaszán – noha érzékelte a veszélyes helyzet kialakulását – nem állította le Európa elárasztását értéktelen banki eszközökkel, hanem csak azt kezdeményezte, hogy az  Európai Unió tagállamai arányosan elosztva vállalják át annak terheit. 2008 őszén a pénzhatalmi világelit kirobbantotta a pénzügyi világválságot. Kiderült, hogy azok a banki eszközök, amelyekkel elárasztotta Európát, értéktelenek. Ez azt jelentette, hogy számos pénzintézet csődközeli helyzetbe jutott. A bankok egyre erősebben kezdték követelni az egyes tagállamok kormányaitól, hogy azok mentsék meg őket a csődtől és részesítsék őket nagy összegű pénzügyi támogatásban. Az EU döntéshozói az egyes államokat terhelő kötelezettségeket kvóták formájában szétosztották.

Ennek lett az az eredménye, hogy az Európai Unió tagállamainak a kormányai kényszerűségből magukra vállaltak – a már hivatkozott – 5086 milliárd euró nagyságrendű többlet-adósságot. Ezt az összeget átutalták a bankoknak. Az államok által nyújtott támogatás azonban már fedezett pénz volt, mert az egyes kormányok ezt a támogatást jelenlegi és jövőbeli adóbevételeik terhére nyújtották. Az adóbevétel pedig értéktermelő munkából származik, amelynek a fedezete a reálgazdaság. A nemzetközi pénzkartell a spekulációra használt szintetikus pénzt – a fedezetlen dollárt – áthozta Európába, és átalakította fedezettel és állami garanciával bíró euróvá.

A Lisszaboni Szerződés tiltja, hogy az államok és a kormányok hitelezés céljából pénzeszközöket bocsássanak ki. Először Neelie Kroes versenybiztos, majd utóda, Joaquín Almunia versenybiztos  adtak felmentéseket a kormányoknak ez alól a tilalom alól. Ki hatalmazta fel őket erre? Az EU tagállamai oly mértékben eladósodtak, hogy annak mértékét már el kellett titkolni a közvélemény elől. Ezért az államadósságtól elkülönítették azt a részt, amelyet az egyes kormányok a bankok megmentése érdekében voltak kénytelenek vállalni. Ily módon már csak a bankok felügyeletével megbízott pénzügyi hatóságoknak volt rálátásuk a tényleges adatokra.

Neelie Kroes EU

Neelie Kroes EU

Almunia – Neelie Kroes utódaként – olyan helyzetet akart teremteni, hogy az egyes tagállamok pénzügyi felügyeletet ellátó hatóságai többé már ne legyenek abban a helyzetben, hogy ismerhessék a tényleges adatokat. Ezért az EU Bizottsága a bankunió megteremtésével egyidejűleg létrehozta a pénzügyi felügyeletek centralizálását is. Ezt a feladatot az EKB, az Európai Unió – Brüsszeltől, a strasbourgi Parlamenttől és az egyes tagállamok kormányaitól független – Központi Bankjának a hatáskörébe helyezte.

A bankoknak a kormányokkal kötött megállapodás szerint részetekben vissza kellene fizetniük a tőlük kapott  5086 milliárd euró támogatást. Ezt a kötelezettségüket azonban nem teljesítik, mert amikor fizetniük kellene, akkor mindig haladékot kérnek. Az egyes tagállamok pénzügyi felügyeletet ellátó intézményi eddig számon tartották, hogy a bankok nem teljesítik vállalt kötelezettségeiket és nem kezdték meg a törlesztéseiket. Almunia és a brüsszeli Bizottság, azáltal, hogy az EKB hatáskörébe utalták a bankok ellenőrzését, lehetővé tették, hogy az egyes tagállamok lakossága elől eltitkolják: a bankok nem hajlandók visszafizetni az adófizetők pénzéből kapott hatalmas pénzügyi támogatást. A bankunió és a pénzügyi felügyelet egyesítése lehetővé tette, hogy a bankok kibújjanak visszafizetési kötelezettségük alól úgy, hogy arról azok az európai adófizetők többé nem szerezhetnek tudomást. Az az Almunia, aki ezt a fajta szabályozást létrehozta, 2012. szeptember 27-én még így beszélt az Európai Parlament Gazdasági és Pénzügyi Bizottságában:

„Bármelyik piac manipulációra és csalásra van kárhoztatva, ha a lényeges információk kiváltságos kevesek birtokában vannak, akik csekély vagy semmilyen ellenőrzés mellett szabadon visszatarthatják és meghamisíthatják azokat.”

Joaquín Almunia, EU

Joaquín Almunia, EU

Almunia azt is hozzátette, hogy az Európai Bizottság fokozza éberségét a pénzügyi szektorral kapcsolatban, figyeli a piaci információszolgáltatókat, a törlesztés kockázat-biztosítási tranzakcióit, az irányító kamatokat és a származékos ügyleteket. Az EU Bizottság tudni akarja, hogy hol túl gyengék a játékszabályok. Almunia azt is hangsúlyozta, hogy a pénzügyi szektor globálisan integrált, és a nemzeti vagy akár regionális erőfeszítések önmagukban értelmetlenek még olyan nagy piacok esetén is, mint az Európai Unió vagy az Egyesült Államok.

Azért idéztük Almunia kijelentéseit, mert ő volt az, aki 2012. december 31-ig megakadályozta, hogy a tagállamok közvéleménye megtudhassa: hány ezer milliárd eurót kellett a kormányoknak az adófizetők pénzéből a bankok megmentésére fordítaniuk. Ő intézkedett, hogy az államadósságnak ez a része ne szerepeljen az államadósságok nyilvánosságra hozott adataiban. Az európaiak nem tudhatták meg, hogy mennyire eladósították őket a bankárok és a bankok megsegítése érdekében. Almunia volt, aki a pénzügyi felügyeletnek az  EKB-hoz való telepítésével lehetővé tette annak az eltitkolását is, hogy a bankok lényegében megtagadták szerződésben vállalt kötelezettségeiket és nem kezdték meg a bankmentőcsomagok keretében kapott közhiteleket törlesztését. A bankok megszegve a kormányokkal kötött 350 megállapodásukat, eddig nem törlesztettek. Amikor esedékessé vált egy-egy részlet megfizetése, akkor mindig haladékot kértek, amit a tagállamok kormányai automatikusan megadtak nekik.

Varga István dokumentálta, hogy mennyire aszimmetrikusak az erőviszonyok az európai bankok és az EU-tagállamok kormányai között. Ez utóbbiak annyira gyengék, hogy képtelenek érvényesíteni a közérdeket a bankokkal szemben. Ehelyett a szégyenteljes cinkos hallgatást és a szolgalelkű engedelmességet választják.

A lap szövege szerzői jogvédelem alatt áll, felhasználni csak pontos forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.

Advertisements