Kik háborúznának egymással?

Noha ismertek azok a nézetkülönbségek, amelyek újból és újból felmerülnek Moszkva és Teherán viszonyában, az orosz és iráni kapcsolatok ennek ellenére folyamatosan mélyülnek és erősödnek. A két ország helyzete több vonatkozásban is hasonlóságot mutat. Mindkettő nagy mértékben exportál energiahordozókat, mindkettőnek fontos érdekei fűződnek a dél-kaukázusi térséghez, mindkettő ellenzi a NATO  kiépített rakétaelhárító-rendszerét, továbbá mindkettő távol akarja tartani az Egyesült Államokat, valamint az Európai Uniót azoktól az energiaszállító útvonalaktól,  amelyek a Kaszpi-tenger medencéjéből szállítanának kőolajat és földgázt.

Ezen túlmenően mind Moszkva, mind Teherán számos olyan szövetségessel rendelkezik – Örményországtól Tádzsikisztánon és Fehéroroszországon át Szíriáig és Venezueláig -, akik baráti kapcsolatokat ápolnak Oroszországgal és Iránnal. Közös a két ország stratégiai helyzetében az is, hogy a Nyugat – vagyis az Egyesült Államok és a NATO – terjeszkedésének célpontjai.

Azok a kutatók, akik figyelemmel kísérik a szemben álló katonai táborok fokozatos létrejöttét, már arról beszélnek, hogy ennek magja – az Eurázsiai Hármas Antant – már létre is jött. Kínát, Oroszországot és Iránt ezek az elemzők nemcsak partnereknek, de szövetségeseknek is tekintik. A három ország korlátot képez az Egyesült Államokkal és a NATO-val szemben. A hármas szövetség alkotja az eurázsiai-koalíció magját, amely szembeszáll a Nyugat behatolásával az eurázsiai térségbe, és amely nem fogadja el Amerika (és a mögötte álló nemzetek feletti pénzhatalmi elit) törekvését a globális hegemónia megszerzésére. Kína fel akarja tartóztatni az Egyesült Államok behatolását Kelet-Ázsiábaa és a csendes-óceáni térségbe. Az irániaknak ellen kell állniuk Washington és a NATO behatolásának Dél-Kelet-Ázsia irányából. Az oroszoknak elsősorban a Kelet-Európából kiinduló előrenyomulást kell számításba venniük. Peking és Moszkva, valamint Irán érdekelt abban, hogy megszűnjön Amerika és a NATO katonai jelenléte Afganisztánban.

A katonai szövetségi rendszerek szempontjából Iránt geostratégiai pillérnek tekinthetjük. Eurázsia egészének a geopolitikai erőviszonyai megváltoznak, ha Iránban rendszerváltozás következik be és Teherán csatlakozik a Nyugat érdekszférájához. Irán több szempontból is a mérleg nyelvévé vált a geopolitikai erőtérben. Ha Irán az Egyesült államok és  a NATO szövetségeseként szembekerül Pekinggel és Moszkvával, akkor az komolyan veszélyeztetheti Oroszországot és Kínát, kaotikus viszonyokat okozva mindkét országban. Kiéleződnének az etnokulturális, nyelvi, gazdasági, vallási konfliktusok és feszülté válna a geopolitikai kapcsolat a Kaukázussal és Közép-Ázsiával.

Irán válhatna az amerikai befolyás fő eszközévé a Kaukázus és Közép-Ázsia irányában, mivel Irán a kapu Oroszország déli területeihez és befolyási övezeteihez ebben a régióban. Egy ilyen fejlemény veszélyeztetné a térségben lévő orosz energiahordozó rendszereket. Washington megnyitná az Irán felé vezető útvonalakat, hogy elsősorban azokon keresztül történjen az energiahordozók szállítása a Kaszpi-tenger medencéjéből, s ennek megfelelően szorgalmazná az iráni kőolajvezetékek kiépítését is. Oroszország részben azért sikeres az energiahordozó útvonalak biztosításában, mert Amerika megakadályozta, hogy kőolaj-és földgázvezetékek haladjanak át iráni területeken.

Kínát is súlyosan érintené, ha Irán átkerülne a Nyugat érdekszférájába. A kínai gazdaság, valamint Kína nemzetbiztonsága ma már nem nélkülözheti az iráni energiahordozókat. Kína nem számíthatna többé biztonságosan az iráni földgázra és kőolajra, mert szállításuk alá lenne rendelve az Egyesült Államok geopolitikai érdekeinek. Egy iráni rendszerváltás további következménye lenne az, hogy Közép-Ázsia is átkerülne a Nyugat érdekszférájába. Ez elsősorban azzal a haszonnal járna, hogy Washington közvetlen kapcsolatot teremthetne az Indiai-óceánnal Iránon keresztül. Mind Moszkva mind Peking ezért stratégiai szövetségre törekszik Iránnal, hogy a segítségével akadályozzák Washington geopolitikai behatolását a térségbe. Irán nélkül „az eurázsiai erőd fellegvárához” szabad lenne a bejárás.  Ez az egyik oka annak, hogy sem Oroszország, sem Kína nem fogadhat el egy Irán elleni háborút. Ha Washington a vazallusává alakítaná át Iránt, az súlyos fenyegetést jelentene Oroszország és Kína számára.

Ezért fontos tudni azt, hogy Oroszország és Kína miért támogatta az ENSZ Biztonsági Tanácsa által meghirdetett szankciókat Irán ellen. Peking és Moszkva azért nem vétózta meg őket, mert stratégiai megfontolásokból így akarta távol-tartani Iránt Washington befolyási övezetétől. Az Egyesült Államok szívesebben bevonná csatlósként vagy alárendelt partnerként Teheránt a saját érdekszférájába, ahelyett hogy egy kockázatos és nagyméretű háborút folytasson Irán ellen. A Moszkva és Peking által is támogatott szankciók nagyobb játékteret engednek Irán számára és így ténylegesen elmélyítik a Teherán és Washington között lévő szakadékot. A reálpolitika azt bizonyítja, hogy ha növekednek az Amerikát és Iránt megosztó feszültségek, akkor szorosabbá válnak  Irán, Oroszország és Kína kapcsolatai. A végeredmény az, hogy az Eurázsiai Hármas Antant szövetsége megerősödött.

Oroszország és Kína soha nem támogatott volna olyan szankciókat, amelyek megbénítják Iránt, vagy egy olyan gazdasági embargót, amely  kockáztatta volna Irán nemzetbiztonságát. Ezt bizonyítja az, hogy Moszkva és Peking a leghatározottabban elutasította, hogy csatlakozzon a Washington által egyoldalúan meghirdetett szankciókhoz 2012-ben. Moszkva figyelmeztette az Európai Uniót, hogy ne legyen Washington  engedelmes kiszolgálója, mert ezzel saját alapvető érdekeit is sérti. Orosz részről külön figyelmeztettek az Irán elleni kőolajembargó Európai Uniót hátrányosan érintő következményeire.

A lap szövege szerzői jogvédelem alatt áll, felhasználni csak pontos forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.

Advertisements