Az olasz miniszterelnök kitálal a Gládióról (1990. október 24)

Giulio Andreotti Olaszország kereszténydemokrata miniszterelnöke 1990. október 24-én az olasz társadalom és a világ közvéleménye elé tárta, hogy létezik egy olyan információs reagáló- és őrzővédő struktúra, amely rendelkezik titkos fegyverraktárakkal és tartalékos tisztekkel. Ennek a Gladio (kard) fedőnevet viselő titkos hadseregnek a létezése nagy politikai hullámokat vert nemcsak a római parlamentben, de egész Európában. E sorok írója azt a megbízatást kapta a Szabad Európa Rádió vezetésétől, hogy az egész Gladio-programot ismertesse a SZER különböző műsoraiban.

Olaszországban közéleti vita tárgya lett, hogy a titkos hadsereg nem manipulálta-e a politikát terrorakciók kitervelésével és végrehajtásával. A Gladio szupertitkos fegyveres csoport, az olasz katonai hírszerző szolgálat (SISML) egyik részlegeként működött és központja az olasz hadügyminisztériumban volt. Ennek a titkosszolgálatnak az egyik korábbi vezetője – Vito Miceli tábornok – kijelentette:

„Börtönbe vonultam, mert nem akartam felfedeni e szupertitkos szervezet létezését és most Giulio Andreotti a nyilvánosság elé lép és elmondja a parlamentnek?!”.

Európai 'hamis zászló' terrorakciókat támogat a NATO //Forrás: essential-intelligence-network.blogspot.hu "Has Gladio struck again in Italy ?"

Európai ‘hamis zászló’ terrorakciókat támogat a NATO //Forrás: essential-intelligence-network.blogspot.hu “Has Gladio struck again in Italy ?”

Az olasz katonai titkosszolgálat 1959-ben készített dokumentuma szerint a Gladio titkos hadseregnek egyrészt az volt a célja, hogy hátramaradó csoportként működtesse a gerilla-hadműveleteket, ha megvalósulna a feltételezett szovjet invázió. A másik stratégiai célja az volt, hogy belföldi hadműveleteket hajtson végre vészhelyzetekben. Azt egyértelműen meghatározták, hogy mit kell érteni vészhelyzet alatt Olaszországban, amikor a nemzetközi helyzetet a hidegháború jellemzi. A Gladio stratégák szerint ilyen vészhelyzetet jelent az olasz kommunista és szocialista pártok erősödése. Az volt az álláspont, hogy ez a két párt gyengíti belülről a NATO-t. A jobboldali terrorizmus hátterének a felderítésén fáradozó vizsgálóbíró – Felice Casson – a Gladio nyomaira jutott. Ő kényszerítette színvallásra Andreotti-t. A vizsgálóbíró bebizonyította, hogy a titkos hadsereg kapcsolatokat épített ki a jobboldali terroristákkal. Ezek a terroristák a Gladio titkos hadsereg támogatásával hajtottak végre robbantásokat, majd ezekért következetesen a baloldali politikai erőket tették felelőssé. A tényleges elkövetők azért tudták elkerülni a felelősségre vonást, mert a katonai titkosszolgálat megvédelmezte őket. A feszültség stratégiája az egyik jobboldali terrorista – Vincezo Vinciguerra – szerint a következő volt:

Civileket, férfiakat, nőket, gyerekeket, ártatlan embereket, a politikától távol álló ismeretleneket kellett megtámadni. Az ok egyszerű: az volt a feltételezés, hogy arra kényszerítik ezeket az embereket, az olasz közvéleményt, hogy az államhoz forduljanak nagyobb biztonságért. Ez az a politikai logika, amely az összes mészárlás és robbantás mögött meghúzódik, és amely büntetlenül marad, mert az állam nem ítélheti el magát és nem vállalhat felelősséget a történtekért.”

Serravalle tábornok, aki 1971 és 1974 között állt a Gladio titkos hadsereg élén, megerősítette:

„A titkos hadsereg a defenzív, posztinváziós logikáról áttérhetett a támadás, a polgárháború logikájára.”

Az olasz szenátus csak 2000-ben fejezte be a vizsgálatot. Akkor viszont megállapította:

Azokat a mészárlásokat, azokat a bombákat, azokat a katonai akciókat, az olasz állami intézményeken belüli emberek és – mint legújabban kiderült – az Egyesült Államok Hírszerzésének struktúráihoz kapcsolódó személyek szervezték meg, mozdították elő, vagy támogatták.”

1990 novemberében a NATO egyik szóvivője még azt mondta, hogy „a NATO soha nem fontolgatott gerilla-háborút vagy földalatti titkos hadműveleteket”. Mindössze egy napra volt szükség ahhoz, hogy más NATO alkalmazottak beismerjék, hogy ez a cáfolat téves, de ehhez hozzátették, hogy a NATO nem kommentál katonai titkokkal kapcsolatos ügyeket. 1990 novemberében John Galvin – amerikai tábornok – a NATO európai parancsnokaként a katonai szövetség legmagasabb rangú tisztje volt földrészünkön (The Supreme Allied Commander Europe). A szövetség nagyköveteit pedig Manfred Wörner – a NATO főtitkára -, a szervezet legmagasabb rangú polgári tisztségviselője tájékoztatta a ’stay behind’ titkos szervezet működéséről. Ekkor mondta az egyik vezető NATO diplomata, hogy „ha léteztek is bármilyen kapcsolatok terrorszervezetekkel, akkor az ilyenfajta információt nagyon mélyen el fogják rejteni”.

William Colby – a CIA volt igazgatója – emlékirataiban megerősítette, hogy „a CIA számára fontos volt titkos hadseregek felállítása Nyugat-Európában“. Mint írja, “ez a projekt a második világháború után kezdődött teljes titokban, és az információk csak Washington, a NATO, valamint az érintett országok legmegbízhatóbb embereinek a lehető legkisebb köre számára voltak hozzáférhetőek”.

Említésre méltó az az eset is, ami a CIA egy másik igazgatójával – Stansfield Turner tengernaggyal – történt 1990-ben, amikor tévéinterjút adott Olaszországban. A műsorvezető a Gladio-ról kérdezte, Turner admirális azonban nem adott választ. Az újságíró azonban újból feltette a kérdést arra hivatkozva, hogy a terrornak számos ártatlan áldozata volt. Ekkor az admirális letépte magáról a mikrofont és azt üvöltötte: „megmondtam, hogy nem kérdezhet a Gladio-ról!”.

A lap szövege szerzői jogvédelem alatt áll, felhasználni csak pontos forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.

Advertisements