Mi az az összeesküvés-elmélet? (1. rész)

Az egyesült államokbeli antidemokratikus összeesküvések – melyeknek résztvevői az állam különböző magasbeosztású képviselői – rendkívül érzékeny kérdést jelentenek és ezért nehéz őket tudományos eszközökkel feltárni.

Lance deHaven-Smith, a Florida State University (Tallahassee) professzora dolgozta ki a State Crimes Against Democracy (állam által elkövetett bűncselekmények a demokrácia ellen), rövidítve a SCAD, mint önálló, nevesített bűncselekménynek a fogalmát. Korábban a kutatók és társadalomtudósok elsősorban olyan nevesített bűncselekményekre összpontosították a figyelmüket, mint a korrupció, a vesztegetés, a sikkasztás, amelyekben a személyes gazdagodás és az anyagi előnyök jelentik a fő motivációt.

Azok az állami szervek által elkövetett bűncselekmények, amelyek  a társadalmi kontrollt, a politikai pártok számára az előnyszerzést vagy másfajta hatalmi előnyt jelentenek, eddig nem képezték a tudományos kutatás fő irányát. Erre az egyik magyarázat az, hogy e kutatások érinthetik a legfőbb állami vezetők erkölcsi integritását és bizonyíthatják, hogy az amerikai reál-demokrácia is ki van szolgáltatva a háttérben meghúzódó hatalmi manipulációknak.

 A társadalomtudósoknak higgadtan és tárgyilagosan kell ezekhez a kényes kérdésekhez nyúlniuk. Vigyázniuk kell arra, hogy a feltárt tényekkel ne fokozzák a közvéleményben a feszültséget és ne adjanak okot a hatalmi elitnek, hogy erre hivatkozva durva eszközökhöz nyúljon.

Lance deHaven-Smith professzor //Forrás: askew.fsu.edu; "Home >> Faculty & Staff >> Lance deHaven-Smith"

Lance deHaven-Smith professzor //Forrás: askew.fsu.edu; “Home >> Faculty & Staff >> Lance deHaven-Smith”

 A széles körben elterjedt, népszerű összeesküvési elméleteket részben azért utasítják el, mert azok gyakran egymásnak ellentmondó feltételezésekből indulnak ki. A látszólag egymással kapcsolatban nem álló történések azt a benyomást keltik, hogy a hatalmi elit által elkövetett bűncselekmények széleskörűek, de nem lehet őket előre látni, megjósolhatatlanok és ezért nincs lehetőség az ellenük való védekezésre. Lance deHaven-Smith ezért azt ajánlja, hogy külön kell kezelni azokat a bűncselekményeket, amelyeket az állam követ el a demokrácia ellen, pontosan meghatározva ennek a bűntettnek az ismérveit. Ennek az állami  bűncselekménynek, a SCAD-nak a nevesítése azt a célt is szolgálja, hogy meg lehessen haladni az összeesküvési elméletek felületes, szétszórt, spekulációkon alapuló bénító hatását. A SCAD-kutatás a hatalmi elit politikai bűncselekményeinek a mintáit, motívumait, ismétlődő sémáit tárja fel, ily módon bizonyítva a politikai rendszer gyengéit, a meglévő intézmények közötti rivalizálást és a törvényellenesen működő titkos hálózatok egybefonódását.

 A SCAD-kutatók figyelmüket tehát a kormányzat bennfentes csoportjainak a közösen végrehajtott cselekvéseire, illetve nem-cselekvéseire összpontosítják. A bennfentesek által végrehajtott akcióknak az a célja, hogy manipulálják a demokratikus eljárásokat és aláássák az amerikai társadalom alapját képező népszuverenitást. A SCAD tehát különbözik a politikai bűncselekmények más formáitól, mert rendelkezik azzal a potenciállal, hogy alá tudja ásni a politikai rendszer alapját képező intézményeket, az egyes kormányokat vagy kormányzati ágazatokat. Itt elsősorban az amerikai alkotmány negyedik fejezetében foglalt nagyobb súlyú bűncselekményekről van szó: a hazaárulásról, a megvesztegetésről és a hatalommal való visszaélésről.

 deHaven-Smith professzor, aki a Beyond Conspiracy Theory: Patterns of High Crime in American Government (Túl az összeesküvési elméleten: Az amerikai kormányzatban elkövetett bűncselekmények sémái) című munkájában kísérletet tett az összeesküvési elmélet terminológiai meghaladására, abból indult ki, hogy az összeesküvési elmélet nem alkalmas a spekulációknak és a politikai intrikáknak a leleplezésére. Azok a hipotézisek, amelyekre ráragasztják az összeesküvési elmélet címkét, valójában a politikai elitet védelmezik, mert akadályozzák, hogy a hatalmi elit cselekvéseinek motívumait és taktikáit a széles tömegek megismerhessék.

 Első látásra – a felszínes megközelítés nyomán – az összeesküvési elmélet terminus azt fejezi ki, hogy valamilyen közbűncselekmény mögött valakik titkos összeesküvést feltételeznek. Azonban nem minden titkos összeesküvést feltételező elmélet minősíthető összeesküvési elméletnek e kifejezés mindennapi értelmében. Így például a 9/11-ről szóló magyarázat szerint az ikertornyok összeomlását mohamedán géprablók egy csoportja okozta, akik összeesküdtek arra, hogy eltérítenek repülőgépeket és azokkal a toronyépületeknek repülnek. Ez a hivatalos álláspont azt tartalmazza, hogy itt egy összeesküvésre került sor, mégis az emberek többsége ezt nem nevezné „összeesküvési elméletnek”. Ez azért van így, mert a valódi összeesküvési elméletek 9/11-gyel kapcsolatban többet állítanak, mint azt, hogy volt egy titokban megtervezett támadás, amelyet egy szervezett csoport hajtott végre. A legtöbb összeesküvési elmélet 9/11 kapcsán azt is állítja, hogy az amerikai kormányzat maga hajtotta végre a támadásokat, illetve felelős állami vezetőknek előzetesen tudomása volt egy tervezett merényletről, de nem akadályozták meg, illetve hagyták, hogy az megtörténhessen.

Amikor hivatalos részről az ilyen elméleteket címkézéssel félretolják, azt a gondolkodásmódot, amely ezeket az elméleteket megszüli, valójában nem tudják meggyöngíteni. Az ilyen durva és elnagyolt „összeesküvési elméletek” ténylegesen aláássák az alapos tényfeltárást és a hivatalos álláspont tényekkel alátámasztott cáfolását. Ily módon ez lehetővé teszi, hogy az állam által elkövetett bűncselekmények tettesei elkerüljék a felelősségre-vonást. Amit tehát arra szántak, hogy leleplezzék a hatalmi elit bűnöző magatartását, ténylegesen leplezi és védelmezi őket. Az elnagyolt összeesküvési elméletek nem teszik lehetővé a megalapozatlan vádaskodások és a nagyon is ésszerű kételkedés megkülönböztetését. A történelem azt bizonyította, hogy a magasrangú állami tisztségviselők igen gyakran nem érdemlik meg a beléjük helyezett feltétlen bizalmat. Az Egyesült Államokban az is kedvez az ilyen súlyos bűnök elkövetőinek, hogy mindenkit ártatlannak kell tekinteni, amíg be nincs bizonyítva a bűnössége. De az ártatlanság vélelme soha nem jelentette azt, hogy a megalapozott gyanúsítás nem jogos. Csupán arról van szó, hogy a gyanúsítást alapos és fair nyomozással, megfelelő bizonyítékok beszerzésével alá kell támasztani. (A második részt ide kattintva olvgashatja!)

Részlet “A NAGY ÖSSZEESKÜVÉS – Kié legyen a XXI. század?” (2013) című írásomból.

A NAGY ÖSSZEESKÜVÉS - Kié legyen a XXI. század?

A NAGY ÖSSZEESKÜVÉS – Kié legyen a XXI. század?

A lap szövege szerzői jogvédelem alatt áll, felhasználni csak pontos forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.

Reklámok