Orbán Viktor és a közösségi szervezés

A színes és a gyümölcsös forradalmak, és a fegyveres harc nélküli – vagy azzal történő – rendszerváltás ismét ráirányította a figyelmet Saul Alinsky közösségszervezési módszereire. Kelet-Európában is az 1980-as évek végén ilyen, lényegében vértelen politikai rendszerváltásra került sor. Magyarországon is a figyelem középpontjába kerültek a politikai aktivizmusnak ezek a modern technikái. Alinsky bebizonyította, hogy a hatalom időnként egyszerű eszközökkel is meghátrálásra kényszeríthető.

Láthattuk, hogy Alinsky hitt abban, hogy az alul-lévőknek, a hátrányos-helyzetűeknek, a veszteseknek is vannak jogaik. Realistaként azt vallotta, hogy a hatalom forrása a pénz vagy pedig a szervezetten fellépő tömeg. Magyarországon a pártállam rendelkezett a vagyonnal és a pénzzel, és az állam kényszerítő erejével. Ezért aki a kommunista pártállamra akart nyomást gyakorolni, annak szükségképpen valamilyen szervezett tömegre kellett támaszkodnia. Valószínű, hogy az érlelődő rendszerváltás szükségletei irányították a végzős joghallgató Orbán Viktor figyelmét a közösségszervezés igénybe vehető technikáira. Alinsky, főművében, a ‘Radikálisok kiskátéja’-ban a következőket fogalmazza meg:

 „A szervező számára a kompromisszum egy csodálatos világ kulcsa. Olyasmi, ami minden cselekvésben benne rejlik, ami elengedhetetlen a pragmatikus megközelítéshez. Ez az egyezkedés, a lélegzetvételnyi szünet kicsikarása, gyakran maga a győzelem. Ha nulláról indulunk és száz százalékot akarunk, akkor harminc százaléknál kompromisszumot kell kötnünk. Ez azt jelenti, hogy harminc százalékkal előbbre tartunk. Egy szabad és nyitott társadalom élete lényegében szünet nélküli konfliktussorozat, amelyet időről időre kompromisszum szakít meg, amely egy új konfliktus kiindulópontja is egyben.”

  Orbán Viktor a Társadalmi önszerveződés és mozgalom a politikai rendszerben – a lengyel példa című szakdolgozatában (http://www.miniszterelnok.hu/attachment/0017/szakdolgozat.pdf) azt állítja, hogy a polgári társadalom működésének a konszenzus keresése és a kompromisszum megkötése az alapja. Egy jól megszervezett társadalmi csoport kellő taktikával érvényesített kompromisszumokkal már az uralom formális megszerzése előtt is gyakorolhatja a hatalmat. Erre példaként a lengyel Szolidaritás szakszervezetre hivatkozik. A Szolidaritás taktikusan cselekedett, amikor nem alakult párttá, hanem megmaradt szakszervezetnek.  Ezzel a kompromisszum-készséggel és önkorlátozással valójában erősítette tevékenységét. Orbán Viktor úgy látta, ha a Szolidaritás taktikai szempontok miatt elfogadja a párt vezető szerepét, azzal védettséget szerez a Szovjetunióval szemben, miközben változatlan intenzitással tudja erodálni a hatalmat. Orbán ehhez még hozzáteszi:

 „A szilárd szembenállás demonstrálásával, a párt döntéseinek bojkottálásával, rászorítani a pártot, hogy minél többet kényszerüljön engedni eredeti álláspontjából és csak a legutolsó, szakítással fenyegető pillanatban kötni meg az egyezséget.” Alinsky ezt a gondolatot, így fogalmazta meg: „Amíg nincs lehetőség és módszer a változtatásra, értelmetlen, sőt káros dolog haragot ébreszteni az emberekben, és valamiféle absztrakt tettekre ösztönöznünk őket. Csak ha látjuk a változtatás útját, eszközeit, csak ha képesek vagyunk ezeket az emberek tapasztalatainak kategóriában megvilágítani, akkor állhatunk ki, hogy agitáljunk.”

Orbán Viktor 1987-ben benyújtott „Társadalmi önszerveződés mozgalom a politikai rendszerben – a lengyel példa” című szakdolgozatában tanújelét adta annak, hogy legalább olyan jól ismeri Alinsky ideológiáját és módszereit, mint azok, akik 2012-ben és 2013-ban Alinsky módszereivel támadtak a nemzeti kormányra. Orbán Viktor magas színvonalon elemzi a politikai elmélet és gyakorlat egyik legfontosabb kérdését, a társadalom és a hatalom viszonyát. Ezt egy olyan időszakban teszi, amikor éppen gyökeres változások voltak folyamatban a politikai rendszerben. Nemcsak az elméleti kereteket vonja meg szakszerűen, de pontosan meghatározza azokat a fogalmakat is, amelyeket használ.

 A dolgozat készítése idején a lengyel szolidaritás szakszervezeti mozgalom a kelet-európai változások élén haladt. Orbán Viktor disszertációjában a szolidaritás fejlődését és mozgalmi sajátosságait helyezi bele abba az elméleti keretbe, amit szakdolgozata első fejezetében tömören felvázolt. Szakszerűen elemzi, hogy a lengyel társadalom átgondolt és sikeres önszerveződéssel hogyan válaszolt a mélyülő válságra. Azoknak, akik az Orbán Viktor nevével fémjelzett nemzeti kormányzásnak, az „Orbán-rezsimnek” a megdöntését tűzték ki célul, „ha lehet demokratikusan, ha nem akkor másképp” (Charles Gati), tudomásul kell venniük, hogy Orbán Viktor és munkatársai legalább annyira ismerik Saul Alinsky rendszerbuktató nézeteit és módszereit, mint akik most ilyen eszközökkel (rózsás, gyümölcsös, színes és ehhez hasonló mozgalmak szervezésével) akarják visszaszerezni a politikai hatalom gyakorlását Magyarországon a nemzetközi oldal számára a nemzeti oldaltól. Különösen a szervezett manipulációnak kitett fiatalok figyelmét hívjuk fel erre. 2012 végén és 2013 elején – a magukat spontán vezetőnek kiadó, fizetett ügynökök -,  Alinsky módszereinek az alkalmazásával vitték ki a diákokat az utcára és manőverezték olyan helyzetbe többször is őket, amikor ténylegesen a saját érdekeik ellen léptek fel.

Részlet a “Saul Alinsky öröksége” c. írásomból.
Link: https://www.scribd.com/doc/148936975/Saul-Alinsky-oroksege-es-a-magyar-valasztasok

A lap szövege szerzői jogvédelem alatt áll, felhasználni csak pontos forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.

Advertisements