NATO-terv Oroszország „befalazására”

1990-ben nemcsak James Baker – akkori amerikai külügyminiszter – ígérte meg Gorbacsovnak, hogy ha visszavonja az NDK-ban állomásozó 380 ezer főnyi szovjet haderőt, akkor a NATO nem terjeszkedik keleti irányban. Az idősebb George Bush elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója Brent Scowcroft szintén egyetértett ezzel. Az amerikai vezetés és Gorbacsov között létrejött szóbeli megállapodás azonban nem akadályozta meg azt, hogy a Washington-i külügyminisztérium 1994-ben ne kötelezze el magát a NATO kibővítése mellett. 1997-re tehát a Gorbacsov-Baker-Bush megállapodás félre lett téve és 1999-ben Magyarország, Lengyelország és Csehország a NATO tagja lett. 2004-ben a három balti állam, Litvánia Észtország és Lettország, 2009-ben Horvátország és Albánia is csatlakozott a NATO-hoz. 2014-ben pedig már napirenden van Ukrajna, Grúzia, Moldova, Kazahsztán, Örményország és Azerbajdzsán csatlakozásának az előkészítése.

A közép-ázsiai egykori szovjet tagállamok – így Kirgízia, Tadzsikisztán, Turkménia, Kazahsztán és Üzbegisztán – logisztikai támogatást nyújtott a NATO-nak az afganisztáni háborúban résztvevő amerikai erők számára. A NATO erősíti kapcsolatait a kaukázusi országokkal is. Az amerikai közvéleményt nem tájékoztatták megfelelően az ukrán parlamentnek arról a döntéséről, amely engedélyezte a NATO számára Ukrajna területén olyan hadgyakorlatok megtartását, amelyek keretében amerikai csapatok vonulhatnak fel az orosz-ukrán határra. Mindezt Kijev úgy engedélyezte, hogy Ukrajna még nem tagja a NATO-nak. Ilyen hadgyakorlat a Rapid Trident (Gyors Háromágú-szigony), amelyben tizenkét ország katonai együttműködését próbálják ki egy amerikaiak által vezetett hadgyakorlat keretében. Ukrajnát már felkérték, hogy vegyen részt a Magyarországon tartandó ’Trident Juncture 2015’ NATO-gyakorlaton. Ezen a hadgyakorlaton a NATO-tag Románia, Szlovákia, Szlovénia, Horvátország, illetve a NATO regionális partnerei, Ausztria, Szerbia, Montenegro és Ukrajna vesz részt. Egy másik hasonlót, a Sea Breeze (Tengeri Szellő) haditengerészeti gyakorlatot Oroszország haditengerészeti támaszpontjai közvetlen közelében tartják. A NATO vezérkara 2014-ben döntött arról, megkezdik az ’Egyesített erők’ elnevezésű projekt megvalósítását, amelynek célja a fenyegetésekre való gyors, nemzetközi együttműködéssel történő reagálás.

A NATO felgyorsította előretolt állásainak kiépítését Moldovában és Romániában is. Rasmussen – NATO főtitkár – bejelentette, hogy a Szövetség megszakított minden polgári és katonai együttműködést Oroszországgal, és fokozta a légtér felügyeletét a Balti-tenger térségében. Az AVACS megfigyelő repülések megkezdődnek Lengyelország és Románia légterében. Ezek a gépek mozgó radarállomások, nagyhatósugarú megfigyelésre és riasztásra képesek. Mindez kiegészíti a már Lengyelországban állomásozó amerikai csapatokat és F-16-os repülőgépeket, valamint a Litvániában lévő F-15C egységeket, továbbá a Balti-tengerre, valamint a Fekete-tengerre érkezett repülőgép-anyahajókat. Felmerül a kérdés, hogy ezen fejlemények láttán mit érnek az 1991-ben elhangzott ígéretek – ’gentleman agreement’-ek – amelyeket felelős politikusok csak diplomáciai kézrázásokkal erősítettek meg.

A NATO Review 1999-ben közölte Goldgeier „Not When but Who?” (Nem az a kérdés, hogy mikor, hanem, hogy ki?) című írását, amely egyértelművé tette, hogy a NATO kibővítésének a motorja az Egyesült Államok. Az új stratégiai irányt Bill Clinton elnök jelentette be az 1994-ben megtartott NATO csúcsértekezleten. Többé már nem az volt a kérdés, hogy kibővítik-e a NATO-t, hanem az, hogy ezt miként teszik és hogyan. Clinton nem adott magyarázatot arra, hogy a Baker-Gorbacsov megállapodás többé miért nem érvényes. A bejelentést szándékosan elhúzták Boris Jelcin 1996-ban történő újraválasztásáig. Az alkoholista Jelcint nagy felelősség terheli Oroszország jelenlegi nehéz helyzetéért. Nem volt erős akaratú személyiség és ennek következtében a felbomlott Szovjetunió utódállamai szervezés és irányítás nélkül maradtak 1991. december 8-t követően.

Jelcin tett ugyan sikertelen kísérletet arra, hogy 1997 márciusában Clinton vállaljon kötelezettséget: a balti államok soha nem lesznek a NATO tagjai. Ismeretes, hogy 2004-ben azok lettek és a jobban felkészült amerikai diplomáciának sikerült félrevezetnie Moszkvát. Megtévesztő diplomáciai nyelvezet segítségével a csúcstalálkozók mögött komoly erőfeszítés folyt a NATO kibővítése érdekében. A Washington-i Külügyminisztériumban létrehozták a NATO Enlargement Office-t (a NATO Kibővítése Hivatalt). Ez a hivatal azt a feladatot kapta, hogy legyen egy Amerika által ellenőrzött és Oroszországot bekerítő fal, azaz egy olyan korlát Oroszország határai mentén, amely megakadályozza Moszkva hozzáférését szárazföldi és tengeri befolyási övezeteihez. A háborúra készen álló NATO pedig folyamatosan elszigeteli és fenyegeti a fallal körülvett Oroszországot.

Az új hivatal munkatársait Richard Holbrooke külügyminiszter-helyettes válogatta ki 1994-ben. Ez időben egybeesett a neoliberális gazdasági rendszer uralkodóvá válásával és egy orosz lázadás megelőzésével. Az amerikai közvélemény nem tudja, hogy a NATO keletre terjeszkedésében a hangsúly nem csupán a Varsói Szerződés országainak a kezdeményezésén volt, hanem azt döntő módon elősegítette a Washington-i Külügyminisztérium által a NATO kibővítésére kidolgozott terv. A NATO és annak vezető-hatalma, az Egyesült Államok, jelenleg olyan kiterjedt fegyverkezést hajt végre a Kaukázus térségében, amely a legnagyobb a II. világháború óta. Ez is a Nyugat katonai terjeszkedésének és Oroszország politikai megfélemlítésének a része.

A NATO jelenlegi stratégiáját Ronald Asmus, az Egyesült Államok európai biztonsági kérdésekben illetékes külügyminiszter-helyettese, vezetésével dolgozták ki. Victoria Nuland jelenlegi külügyminiszter-helyettes valójában ezt a stratégiát igyekszik végrehajtani Ukrajnában. Ronald Asmus – mint hivatásos külügyi-bürokrata – mindent annak rendelt alá, hogy Amerika szupremáciája Földgolyónk minden részén érvényesülhessen.

Asmus gondolkodásmódját az amerikai kivételezettség, rendkívüliség, illetve különleges státus jellemezte. Az „amerikai kivételesség” a mai értelmezés szerint azt jelenti, hogy az Egyesült Államok lakói a történelem, illetve az isteni gondviselés révén egy olyan egyedülálló nemzetet alkotnak, amelyet nem a hagyományos vérségi kötelékek tartanak össze, hanem az Amerikai Függetlenségi Nyilatkozatban megfogalmazott politikai alapelvekbe vetett hit. Az élethez, a szabadsághoz és az egyenlőséghez kapcsolódó jogok egyetemes érvényűek és nemcsak egy-egy nemzetre vagy népcsoportra vonatkoznak. Az amerikai népnek az a kivételes és egyedülálló sors jutott, hogy ezeket az értékeket a világgal megismertesse és elfogadtassa őket. Ma már bizonyos fokig kötelessége megtenni ezt, akár vérontással és erőszakkal is. Az amerikai kivételezettség érvényesülhet a nemzetközi politikai rendszeren vagy pénzügyi rendszeren keresztül. Egyesek a diplomáciát, mások az erőt tartják hatékonyabb eszköznek. A cél azonban ugyanaz: az amerikai hegemónia fenntartása, a demokráciába öltöztetett pénzuralmi diktatúra működtetése.

A korábban marxista-baloldali és trockista amerikai ideológusok az 1980-as években átváltottak a demokráciát véres erőszakkal is terjesztő neokonzervatív álláspontra. Ezek a neokonzervatív értelmiségek azt hirdették, hogy Amerika egy „jótevő hegemón” és annak is kell maradnia. Ebből a neokon tantételből következik, hogy Amerika a nemzetközi jog felett áll és a második világháború után érvényes nemzetközi jogrend szabályai sem kötelezőek rá. Amerika ezt bármikor megszegheti kivételezettségére és rendkívüliségére hivatkozva, ugyanakkor megkövetelheti, hogy a nemzetközi rendszer minden más szereplője azt szigorúan betartsa. Amerika küldetése, hogy globálisan érvényt szerezzen Pax Americana világrendjének.
2010-ben a Külkapcsolatok Tanácsa (a CFR) konferenciát tartott az amerikai kivételezettség értelmezéséről. Ezen a tanácskozáson Asmus tett több kijelentést, amelyből néhányat idézünk:

„Meg kell győznünk az oroszokat arról, hogy nem mi vagyunk az ő legnagyobb problémájuk. Mi potenciális partnerük vagyunk, de ennek a partnerségnek vannak meghatározott előfeltételei és be kell tartani bizonyos szabályokat. Ezért nyitva kell tartanunk az ajtókat még akkor is, ha keménynek kell lennünk velük szemben bizonyos kérdésekben, amikor olyasmiket tesznek, amelyek nem helyesek, s megszegik ezeket a szabályokat.”

“Ha Ukrajna közeledik Európához, az hatalmas befolyást fog gyakorolni Oroszországra pozitív értelemben. Végső soron jó irányba fogja húzni Oroszországot.”

„Ha ehhez hasonló kérdéseket intéztek volna hozzám 1990-ben, amikor a Külügyminisztériumban a NATO kibővítéssel foglalkozó főosztályt irányítottam, gondolom-e pl. azt, hogy Ukrajna és Grúzia valaha is csatlakozik a NATO-hoz, őszinte válaszom az lett volna, hogy ’nem igazán’… Ez a kérdés nem volt a radarom ernyőjén. Csodának tekintettem, hogy meg tudtuk szerezni Lengyelországot, a balti államokat és más országokat.”

“Többet kell befektetnünk és hatékonyabban kell jelen lennünk, és erősebb aktivitást kell kifejtenünk Ukrajnában, Grúziában és valamennyi fontos helyen anélkül, hogy ezzel kiváltanánk Oroszország határozott ellenlépéseit.”

Amikor Asmus-tól megkérdezték, hogy nincs-e igaza Oroszországnak, amikor vállalta az együttműködést egy biztonságos és megbízható európai rend érdekében, Asmus így válaszolt:

„Mindig azt mondtam, hogy ez a projekt még nem teljes. És ez a munka, amelynek az életemet szenteltem, egészen addig nincs befejezve, amíg Oroszország nem lesz az Európai Biztonsági Rendszer része. Az eddigi tevékenységemből azt a következtetést vonták le, hogy orosz ellenes vagyok.”

Az Észak-atlanti Szerződés Szervezetét, a NATO-t (North Atlantic Treaty Organization) – ahogy a neve is mutatja – az euro-atlanti térség védelmére hozták létre. 2014-re már ez a szervezet messze túllépett az atlanti térségen, és jelenleg az Oroszország feletti hegemónia megszerzése jelenti számára a legnagyobb kihívást és csábítást. A NATO folyamatos terjeszkedése keleti irányban azért gyorsult fel, mert még mindig Oroszország ellenőrzi a legfontosabb energiahordozó útvonalakat és szállítórendszereket, és még mindig nála vannak e vezetékeknek a kulcsai. Amikor a pénzhatalmi világelit legfontosabb hatalmi eszköze a dolláralapú pénzrendszer felbomlóban van, egyre fontosabbá válik, hogy ugyanez a pénzhatalmi világelit a hegemóniája alá tudja vonni a közép-ázsiai térséghez vezető útvonalakat.

A lap szövege szerzői jogvédelem alatt áll, felhasználni csak pontos forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.

Reklámok