Mitől legitim a kijevi puccsista kormányzat?

A hivatalos Washington nyomban legitimnek ismerte el az államcsínnyel hatalomra került NATO-bábkormányt, ez azonban nem jelentette azt, hogy az ukrán választópolgárok, elsősorban a Kelet-Ukrajnában élő orosz anyanyelvű lakosság is legitimnek fogadta el az alkotmányellenesen – puccsal – hatalomra került kormányzatot. Már volt arról szó, hogy a Krími Autonóm Köztársaság hogyan tért vissza Oroszországhoz az önrendelkezési elv érvényesítésével, demokratikus választások útján. Ezt a mintát akarták követni Kelet-Ukrajna, azaz Novorosszija lakói is.

Személyes véleményem szerint az lett volna a helyes, ha Moszkva a demokratikusan kifejezett népakarat nyomán Novorossziját is visszafogadja Oroszországba, ahonnan a bolsevik diktatúra 1954-ben önkényesen elszakította. Putyin abban bízott, ha enged Washington és a NATO nyomásának – vagyis Novorossziját nem fogadja vissza Oroszországba -, akkor megtarthatja a nyugat-európai kormányok és a kijevi államcsínyt kritikusan fogadó európai közvélemény részének a jóindulatát. De legalábbis azt, hogy fair-módon, a józanész által diktált racionalitás szerint viszonyuljanak Oroszországhoz.

Novorosszija

Novorosszija

Ez az elgondolás abból indult ki, hogy a Nyugat döntéshozó körei magukra vonatkozóan is érvényesnek tekintik a nemzetközi jog, a jogállamiság és az univerzális erkölcs elveit. Mivel az Európai Uniónak az Oroszországgal fenntartott jó kapcsolat az érdeke, ezért a nagy európai országok csak kelletlenül tettek eleget Washington és a NATO követeléseinek. A Nyugat által kikényszerített ukrán rendszerváltás célja pont Oroszország és az Európai Unió kapcsolatának a felbomlasztása volt. Ehhez volt szükség az újabb és újabb pénzügyi, gazdasági és politikai szankciókra Moszkva ellen.

Washington azonban elégedetlen volt azzal, hogy az Európai Unió vezető országai csak fél szívvel támogatják és ezért érdeke fűződött ahhoz, hogy tovább nőjön a feszültség az EU és Oroszország között. Ennek a stratégiának a logikájába már beleillik az, hogy legyen egy véres háború Kelet-Ukrajnában, amely végül is arra kényszeríti Oroszországot, hogy fegyveresen beavatkozzon és mégiscsak teljesítse Novorosszija lakóinak azt a kívánságát, hogy visszatérhessenek Oroszországhoz. Ha Putyin ennek eleget tesz, akkor tovább lehet démonizálni, és el lehet érni olyan szankciók életbe léptetését, amelyek teljesen szétszakítják Európa és Oroszország gazdasági kapcsolatait, és ily módon Európát kiszolgáltatják az Egyesült Államoknak és a mögötte álló pénzhatalmi világelitnek.

Európa politikai vezetői nem álltak ki saját népük és államaik alapvető szükségletei, érdekei és értékei mellett. Washington engedelmes csatlósainak bizonyultak. Ennek az is az egyik oka, hogy az Európai Unió nem rendelkezik saját fegyveres erővel. A két Németország azzal a feltétellel egyesült, hogy továbbra is ott marad a második világháború győztes hatalmainak a hadereje – most már a NATO égisze alatt. Csak a második világháborút döntő módon megnyerő Szovjetunió és annak központi utódállama, Oroszország szorult ki Európából. A NATO úgy is felfogható, mint a globalista Új Világrendet építő pénzhatalmi világelit fegyveres ereje, amelynek az Európai Uniót is megszállva kell tartania. Amíg az EU-nak nem lesz saját önálló hadserege, addig nem lesz tényleges érdekérvényesítő ereje és saját érdekeit képviselő külpolitikája.

Az Európai Unió tehát cserbenhagyta Oroszországot. Miközben a NATO kijevi puccsista bábkormánya a nemzetközi jog alapelveinek a megszegésével – minden fegyvernem bevetésével – polgárháborút visel saját népe ellen, a “demokratikus” Európai Unió nem áll ki a nemzetközi jog és az emberi jogok érvényesítése mellett. Szankciókat a háborús bűnöket elkövető kijevi puccsista kormányzat ellen kellene érvényesíteni. Az EU-nak rá kellett volna vennie a hozzá csatlakozni kívánó kijevi rendszert arra, hogy tárgyalások útján oldja meg a kelet-ukrajnai lakosság sérelmeit.

Novorosszija lakói eredetileg csak nagyobb autonómiát, orosz anyanyelvük szabad használatát a közéletben, igazságosabb közteherviselést akartak, azaz a befizetett adók Kijev általi aránytalan elvonásának a megváltoztatását. Mindezt a puccsista kijevi bábkormány – ha valóban a lakosság érdekeit tartja szem előtt – kialkudott kompromisszumokkal is rendezhette volna. Ehelyett a legszélsőségesebb nacionalisták – kijevi hallgatólagos jóváhagyással – vérengzést rendeztek Ogyesszában, de ez mind csak előjátéka volt annak a véres polgárháborúnak, amely ma is folyik Kelet-Ukrajnában, és amelynek 2014 áprilisától napjainkig – az ukrán parlament „A békéért és a stabilitásért” nevű csoportjának a jelentése szerint – már több mint tízezer halálos áldozata van, továbbá több mint hétszázharminc ezren menekültek el a vérengzés, az éhezés és a nyomor elől Oroszországba. Az otthonukat elvesztett személyek száma is meghaladja a száztizenhét ezret. (ITAR-TASS; RT)

A kijevi áldemokraták, akik az alkotmányos rend megszegésével kerültek hatalomra, azonban most sem akarnak leülni tárgyalni a jogos érdekeiket és az önrendelkezéshez való jogukat védelmező kelet-ukrajnaiakkal. Az a helyzet állt elő, hogy Putyin bármit tesz, az támadható. Ha nem siet az áldozattá vált kelet-ukrajnai orosz lakosság védelmére, akkor saját népével fordul szembe. Ha pedig megteszi ezt a kötelességét, akkor az áldemokratikus Nyugat és globális médiagépezete agresszornak minősíti.

Ez volt a helyzet 2014 júliusában, amikor is az ukrajnai eseményeket a háttérből irányító legmagasabb körökben is felmerülhetett az a lehetőség, hogy valami olyan eseményre lenne szükség, amivel rá lehet venni a vonakodó Európai Uniót, hogy fogadja el már végre azokat a keményebb szankciókat, amelyekre kezdettől fogva törekedett a pénzhatalmi világelit. Ezzel két legyet üt egy csapásra. Egyrészt meggyengíti Oroszországot, másrészt meggyengíti ez EU-t, amellyel amúgy is létre akarja hozni azt a szabadkereskedelmi társulást, amely lehetővé tenné ennek a pénzhatalmi elitnek, hogy Európa értékeit a saját intézményeiben előállított fedezetlen dollár-milliárdokkal felvásárolja. Ezzel befejeződne az Európai Unió pénzügyi, gazdasági és katonai alárendelődése annak az Egyesült Államoknak, amely viszont maga is ennek a pénzhatalmi világelitnek az eszközévé vált.

Ilyen logika alapján azt sem lehet kizárni, hogy a legmagasabb helyről hagyták jóvá egy olyan terrorista cselekménynek az elkövetését, amelyért aztán Oroszországot, személy szerint Putyint lehet felelőssé tenni. Az MH-17 tragédiája – úgy néz ki – beváltotta ezeket a reményeket, mert lehetővé tette Oroszország további, immáron nagyon súlyos szankciókkal való sújtását. Ezért alakult ki az a véleményem, hogy az orosz kormánynak és Putyin elnöknek mégiscsak meg kellett volna engednie az oroszajkú lakosság csatlakozását Oroszországhoz. Ezt a lehetőséget Putyin abban a reményben utasította el, hogy így megtarthatja a Nyugat – elsősorban az EU – vezető államainak a maradék jóindulatát. Ez a remény nem vált be. Novorosszija Oroszországhoz csatlakozását pótolta egy álnok módon kigondolt terrorakció, egy utasszállítógép lelövése és 298 ártatlan ember halála. Ez olyan sokkhatást váltott ki, amely már lehetővé tette a súlyos szankciók kikényszerítését is az eddig vonakodó Európai Uniótól. Mindez persze nem maradhatott válasz nélkül és ezt Moszkva meg is tette. Jellemző a Nyugat képmutatására, hogy az általa hozott sorozatos szankciókat összhangban lévőnek találta a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) előírásaival, mihelyt azonban Moszkva is a szankciók eszközéhez nyúlt, azonnal tiltakozott, hogy azok sértik a WTO előírásait…

A lap szövege szerzői jogvédelem alatt áll, felhasználni csak pontos forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.

Advertisements