A hanyatló Nyugat ismét a háborúba menekül?

Az ukrajnai tragédiával (MH-17) egy időben folyó gázai szárazföldi hadműveletekben több, mint hatszáz palesztin civilt öltek meg. Ez nem késztette Washingtont arra, hogy nyomást gyakoroljon Izraelre az emberi életek védelme érdekében. A lezuhant MH-17-es malajziai repülő esetében sem a civil áldozatok jelentik a problémát. Az a pénzhatalmi elit, amely a tulajdonában lévő pénzrendszer segítségével teljesen átvette a kontrollt az Egyesült Államok politikai rendszere felett, elhatározta, hogy pénzügyi és gazdasági szankciókkal megbénítja Oroszországot. Ehhez azonban kényszerítenie kell az Európai Unióban és a NATO-ban lévő szövetségeseit, hogy engedelmes vazallusként csatlakozzanak Oroszország megbénításához. Ezt úgy lehet elérni, ha a transz-atlanti pénzhatalmi elit megsemmisíti az Európa és Oroszország között kialakult, és nagyon gyümölcsözőnek bizonyult kereskedelmi és geopolitikai integrációt.

A pénzhatalmi elit egyre jobban aggódik amiatt, hogy a tőle függő Európai Unió és annak vezető államai – Németország és Franciaország – nem hajlandók engedelmesen követni a Washingtonból érkező utasításokat. A pénzhatalmi világelit egyik stratégája, Zbigniew Brzezinski, aki a jelenlegi Obama-kormányzatnak is a szürkeeminenciása, azt hirdeti, hogy a jelenlegi feszültségért Putyin politikája felelős. Brzezinski így fogalmaz:

„Nem mi indítottuk a hidegháborút, Putyin kezdte, csakhogy egy rettenetes akadályba ütközött. Azt gyanítom, hogy Oroszországban is sokan, még olyanok is, akik nincsenek messze tőle, aggódnak Oroszország helyzetéért a világban, amely drámaian romlott, Oroszország gazdaságilag hanyatlik, és magát Oroszországot is fenyegeti az, hogy Kína csatlósává válik, és így Oroszország elszigeteltté és hiteltelenné válik.”

A pénzhatalmi világelit stratégája hallgat arról, hogy a BRICS a világkereskedelem egyre fontosabb részévé válik, amely a dollár-rendszer valószínű felbomlása után átveheti a vezető szerepet a világgazdaságban. Brzezinski, a “Stratégiai vízió: Amerika és a globális hatalom válsága” című könyvében azt fejtegette, hogy a Nyugatnak tovább kell terjeszkednie keleti irányban. Elképzelése szerint a pénzimpérium részévé kell tenni Törökországot és Oroszországot. A Nyugat így eljátszhatja a segítő, a garanciát vállaló, a szorosabb egységet biztosító világhatalom szerepét. Ez még jól is hangozhatna, ha a tények nem mondanának neki ellent. A pénzimpérium például 2012 óta mindent megtett, hogy rendszerváltást érjen el Líbiában, Szíriában – most Ukrajnán van a sor – és gyorsított ütemben folytatja nemcsak Oroszország, de Kína körülkerítését is. A pénzhatalmi világelit tisztában van azzal, hogy túljutott hatalma zenitjén, és az elkerülhetetlen hanyatlás elől a terjeszkedésbe, hegemóniájának minden eszközzel való kiterjesztésébe menekült. Úgy néz ki, hogy a régi, klasszikus megoldást, egy nagyobb háború kirobbantását is kész felvállalni. Ez azonban csaknem bizonyos, hogy nukleáris konfliktussá alakul át még akkor is, ha eredetileg ezt nem akarták a kirobbantók.

Az emberiség nincs felkészülve egy nukleáris világháborúra

Washington, a CIA közvetlen irányításával, uszító-kampányt folytat Oroszország és annak elnöke ellen. Egyre több jel utal arra, hogy ennek a kampánynak a célja közvetlen katonai konfrontáció a világ második legnagyobb nukleáris hatalmával. Már nem kétséges, hogy a CIA minden rendelkezésére álló eszközt mozgósított a háború kirobbantását célzó kampányához. Az Egyesült Államok eddig nem hozta nyilvánosságra bizonyítékait az MH-17-es gép katasztrófájára vonatkozóan. Az amerikai társadalom tízmilliárdokat költ a globális elektronikus megfigyelésre, ennek dacára az amerikai hírszerző szervezetek még semmilyen bizonyítékokkal nem támasztották alá, hogy Oroszország felelős az MH-17 tragédiájáért. A fizikai bizonyítékok egyelőre ismeretlenek. Más a helyzet, ha a politikai folyamat egészét vesszük közelebbről szemügyre.

2014. július utolsó hetében, a Nyugat három nagy példányszámú hetilapja – az amerikai Time, a brit The Economist és a német Der Spiegel – egymást erősítve intézett támadást személy szerint Putyin
ellen és harciasan követelve az Oroszországgal való leszámolást. Szinte megmosolyogtató, hogy a három hetilapban hasonló magyarázatokat olvashatunk szinte azonos megfogalmazásokban. Ezek arra utalnak, hogy egy helyről, nevezetesen a CIA agytrösztjéből állították elő őket. A szövegek ugyanazokat az előre gyártott elemeket és sértegetéseket tartalmazzák. Putyin szemére vetik, hogy hazugságokat terjeszt, és úgy tüntetik fel, mintha tömeggyilkos lenne.

A higgadt józanságát és kompromisszum készségét megőrző orosz elnök azonban nem sok hasznát tudja venni az ilyen ismételgetett propagandaszólamoknak. A pénzhatalmi világelit tulajdonában lévő
tömegtájékoztatás most pontosan azt teszi vele, amit korábban Szlobodán Milosevics szerb elnökkel, Szaddam Husszein iraki elnökkel, Muammar Kadhafi líbiai elnökkel, és Bassar al-Asszad szíriai elnökkel tették. A független szerbeket bombázással kényszerítették térdre. Demokratikusan megválasztott elnöküket pedig Hágában vonták felelősségre, ahol tisztázatlan körülmények között meghalt. Irakot hazug vádak alapján támadták meg és elnökét kivégezték. Líbia, Afrika egyetlen jóléti állama volt, elnökét durván megkínozták és megölték. Szíriában, a Nyugat támogatásával, véres polgárháború folyik, amelyben eddig már több mint százezren veszítették életüket. Putyin a propaganda össztűz és a szankciókkal való zsarolás nyomán joggal gondolhatja, hogy most Oroszországon és rajta a sor. A három említett folyóirat türelmetlen hangnemet üt meg amiatt, hogy az orosz elnök nem eléggé agresszív, mikor ők mindent elkövetnek a provokálása és megfélemlítése érdekében. Valamennyien hangoztatják, hogy a tárgyalások ideje lejárt. A Spiegel egyenesen azt írja, hogy „az MH-17-es roncsai egyben a diplomáciának is a roncsai”. Ha tehát a diplomáciának már vége, mert kimerültek az eszközei, akkor nincs más alternatíva, mint a háború, amely bármikor bekövetkezhet. Az amerikai Time Magazin keményen bírálja Obamát, amiért Putyin közreműködését kérte az MH-17 katasztrófájának a kivizsgálására. A Time szerint az amerikai elnöknek azonnal háborúval kellett volna megfenyegetnie Moszkvát. Így fogalmaz:

„A legkevesebb, amit Putyin megtehetett, a legtöbb volt, amit Obama képes volt kérni. Az amerikai elnök nem jelentett be határidőket, nem húzta meg a vörös vonalakat és nem fenyegetett.”

Aki járatos a háborúra uszító írások szóhasználatában, az tudja, hogy a határidők, vörös vonalak, fenyegetések emlegetése mind háborúra utal. A Time Magazin támadja az olasz és a francia kormány magatartását is, de nem kíméli az Obama-kormányzatot és az amerikai népet sem, amiért nem követelik eléggé az agresszív fellépést Oroszországgal szemben. Így ír a Time:

„Putyinnak nem kell sokat aggódnia, amikor látja az ellene felsorakozó erőket. Obama egy háború által kimerült nemzet vezetője kizárt minden katonai opciót, beleértve Ukrajna fegyverekkel való ellátását.”

Ez a megfogalmazás egyértelműen azt jelenti, hogy a Time a katonai megoldást részesíti előnyben. A brit The Economist ugyanezt a gondolati sémát követi „A web of lies” (hazugságok hálója) című szerkesztőségi cikkében. Azt veti a Nyugat szemére, hogy túlságosan habozik és bizonytalan. Így fogalmaz:

„A németek és az olaszok azt hangoztatják, hogy nyitva akarják tartani a diplomáciai csatornákat. Részben azért, mert a szankciók erősen sértik kereskedelmi érdekeiket. Nagy Britannia sürgeti a szankciókat, de vonakodik attól, hogy kárt okozzon a City of London, nagy haszonnal járó, orosz üzleti kapcsolatainak. Amerika kemény szavakat használ, de semmi újat nem tesz.”

A központilag irányított nemzetközi médiakampány már megtette a kívánt hatást a világ közvéleményére. 2014. július 29-én Washington és Brüsszel bejelentette, hogy megállapodott egy sor – a korábbinál lényegesen keményebb – szankcióban Oroszország ellen. De ezek a szankciók is csak átmeneti jellegűek, egészen addig, amíg be nem vetik a „pénzügyi háború atombombáját”. Ezt a kifejezést a német Wolfgang Münchau használta, aki jelenleg a Financial Times munkatársa. A katonai fenyegetés és a gazdasági zsarolás ötvözése egyértelműen politikailag destabilizálni akarja Oroszországot.

Folyamatosan hivatkoznak az orosz oligarchákra, nem is titkolva azt a szándékukat, hogy a kemény szankciók végül arra ösztönzik ezeket az oligarchákat, hogy buktassák meg Putyin elnököt, esetleg úgy is, hogy eltávolítják az élők sorából. A pénzhatalmi világelit – amely ellenőrzése alatt tartja az Egyesült Államok pénzügyi, gazdasági és politikai rendszerét – azt akarja elérni, hogy Washington alakítsa át Oroszországot egy protektorátussá, amely teljes mértékben alá van rendelve a pénzhatalmi világelitnek és terjeszkedő impériumának. Nem lehet kizárni, hogy ha Putyin meghajolna a nyomás előtt és engedelmeskedne a pénzhatalmi világelit követeléseinek, akkor a globális tömegtájékoztatás kampánya is változtatna a verbális hadviselés hangnemén.

Az Oroszország belső felbomlasztására irányuló kockázatos politika nem veszi kellően figyelembe, hogy ez az ország rendelkezik a világ második legnagyobb nukleáris fegyverkészletével. A kelet-európai államokban, a Fekete-tenger térségében, továbbá Ukrajnában és Oroszországban készültségbe helyezték a fegyveres erőket. Jellemző a kialakult helyzetre, hogy gyakran kerül sor tüzérségi párbajra az orosz-ukrán határon keresztül. Ilyen feszült helyzetben a legkisebb téves helyzetfelmérés is kirobbanthat egy nagyobb háborút. Az a politikai stratégia, amelyet az Egyesült Államok és európai szövetségesei folytatnak, azt jelenti, hogy elkerülhetetlenül sodródik a világ egy olyan háború felé, amelynek katasztrofálisak lesznek a következményei. Az emberiség számára nagy veszélyt jelent, hogy a sorsára vonatkozó döntéseket a színfalak mögött hozzák, és a globális média megtévesztő propagandája miatt az emberiség nincs is tisztában azzal, hogy milyen veszély leselkedik rá.

A lap szövege szerzői jogvédelem alatt áll, felhasználni csak pontos forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.

Advertisements