A pénzkartell lova döglött meg

Lengyel László véleményét nyugodtan mellőzni lehetne, mert amióta figyelemmel kísérem munkásságát és benne jövendöléseit, a legszembetűnőbb az, hogy egyetlen jóslata sem valósult meg. Miért kell tehát egy balkezes jövendőmondónak mégis válaszolni? Azért, mert tévedéseit, sőt téveszméit rendkívül tehetségesen adja elő, s így nézetei alkalmasak az emberek megtévesztésére.

 A Népszabadság Online internetes újságban olvashattuk 2011. szeptember közepén „Orbán Viktor lova megdöglött” című opuszát. Ebben a nagynevű szerző szerint nemzeti kormányunk vezetőjének első elve: „Mindent a gazdagnak, semmit a szegénynek”. Lengyel László nem nevezi meg, hogy az igazi gazdagok, akik egyben Magyarország felsőosztályát alkotják, valójában a bankrendszer külföldi és belföldi tulajdonosai, akik évente elviszik a magyar nemzetgazdaság teljes eredményét, és még arra is kényszerítik az országot, hogy évente újabb adósságokat halmozzon fel, amelyeket csak magas kamatra felvett hitelekkel tud törleszteni.

 A nemzetközileg megszerveződött magánhatalom irányítója, az államok feletti pénzkartell az általa a levegőből előállított pénzből nyújtja hiteleit. Ezért a fedezetlen pénzért nyújtott hitelekért viszont olyan mértékű kamatsarcot szed, amely elviszi az Euro-Atlanti térség országai reálgazdaságainak immáron a teljes növekményét. Magyarországról egyedül 2010-ben ez a parazita magánpénz-monopólium leszívott 2321 milliárd forintot, azaz 11,6 milliárd dollárt. Arra is emlékeztetnünk kell Lengyel „Objektív” Lászlót, hogy a pénzrendszer hozzájárulása a termelőgazdaság értéknövekedéséhez a nullával egyenlő. A pénz, mint a termelőgazdaság közvetítőközege, szükséges jel, de semmilyen értéke nincs. Csak annak van értéke, amit a jel jelez. A pénz, mint jel arra szolgál, hogy össze lehessen mérni a különböző értékteremtő tevékenységeket, azokat nyilván lehessen tartani. A nemzetközi pénzkartell és struktúrái csak a mások által megtermelt javak elosztásában vesznek részt. Mégis azok, akik az elmúlt 300 év során megszerezték maguknak e jelek előállításának világmonopóliumát, eme értéktelen jelek hitel formájában történő kikölcsönzéséért rátették a kezüket az uralmuk alá került nemzetek reálgazdaságára. A népek közcélt szolgáló vagyonából magánvagyont csináltak, gátlástalanul eladósítva az államokat, vállalatokat és az egyes személyeket.

 Ily módon a pénzkartell és helyi kollaboráns kiszolgálói váltak az egyes országok felső osztályainak a tagjaivá. Erről a felsőosztályról soha nem esik szó, noha a társadalom gazdagságának a döntő része náluk koncentrálódik. Mindig csak a középosztályról van szó. Lengyel „Objektív” Lászlónak a szeme sem rebben, amikor a középosztály tagjait nevezi gazdagoknak az igazi gazdagok helyett. A felsőosztály tagjai ugyanis ennek a pénzuralmi világrendnek a parazita urai. A középosztály kénytelen tanulni, dolgozni, hogy előteremtse azt a gazdasági bázist, amely lehetővé teszi, hogy önálló politikai akarata legyen, és alkalmassá váljon saját társadalmának a közügyeit intézni. A nagyrészt külföldön élő felsőosztály az, amelyik fojtogatja a magyar társadalmat, mert zéró értékkel járul hozzá a termelőgazdasághoz, a szükségletek kielégítéséhez, és mégis elviszi az értékteremtő tevékenységet végzők munkájának a teljes hozamát.

 Nem az egykulcsos jövedelemadó és a beruházáshoz nem köthető nyereségadó okozza a pénzügyi és gazdasági nehézségeket, hanem az, hogy a nemzetközi pénzkartell minden eszközzel eladósította a magyar társadalmat, rátette a kezét annak jövedelmet biztosító közvagyonára, és így lényegében a magyarok többségét bérből és fizetésből élő munkavállalóvá, illetve segélyezésből élő, függőhelyzetű kiszolgáltatottá változtatta.

 Lengyel „Objektív” László hallgat arról, hogy Magyarországon szervezett magánhatalomként működik az itt berendezkedett nemzetközi pénzkartell, és amikor saját tehetségéhez is méltatlan vulgáris demagógiával támadja a nemzeti kormányt, valójában ennek a szervezett magánhatalomnak a frontembereként hazaárulást követ el saját népe ellen.
A pénzkartell eme magyarországi frontembere szerint a nemzeti kormány elnökének második elve, hogy „Tévedhetetlenek vagyunk”. Tudálékos közhelyekkel próbálja ezt a rágalmat alátámasztani. Mintha nem tudná, hogy a szervezett magánhatalomtól a legkisebb eredményt is csak határozott politikai magatartással lehet kicsikarni. Ez a nagyon-nagyon okos, és még annál is okosabb elemző, társadalomtudós, jogász, pénzügyi szakember, de mindenek előtt a pénzkartell szervilis kiszolgálója, arra bíztatja a magyar közgazdászokat, hogy tegyék félre szakmai meggyőződésüket, és egy emberként szálljanak szembe a nemzet alapvető érdekeit és értékeit felvállaló nemzeti kormánnyal. Vagyis vállalják fel a neoliberalizmus bukott téveszméihez való ragaszkodást.

 A nagyon-nagyon bölcs Lengyel László szerint Orbán Viktor harmadik elve az, hogy „Nem tárgyalunk”. A pénzkartell frontembere szerint azért beteg a gazdaság, mert 800-900 milliárd forint kivétele nem vezet sehová. Hallgat „mindenológusunk” arról, hogy azért nincs a szerencsejáték kaszinóvá átalakított globális pénzrendszer és a nyomában járó gazdasági világválság óta se beruházás, se fogyasztás, se növekedés, mert ezt a minden ellenőrzést magukról lerázott globális spekulánsok megakadályozzák. Azzal uszít a nemzet kormánya ellen, hogy őt teszi felelőssé a bezárt iskolákért, kórházakért, a fizetésképtelenné vált önkormányzatokért, a pusztuló infrastruktúráért és romló közbiztonságért. Meggyőződésem, hogy Lengyel László, ha jól megfizetnék érte, akkor elegánsan meg tudná cáfolni önmagát. Sőt, ő tudná a legjobban téveszméit leleplezni, hiszen tisztában van állításainak a szakmai tarthatatlanságával. Abban igaza van, hogy valami rémes jön, ha nem sikerül ezt a parazitává vált pénzügyi világrendszert rövid időn belül megváltoztatni. Az emberiség ugyanis válaszúthoz érkezett pontosan azért, mert a levegőből előállított hitelpénz, amely a kamatos-kamat mechanizmussal működik, most már oly mértékben eladósította az uralma alá került nemzetgazdaságokat, hogy azok adósságszolgálati terheiket már csak az értéktermelő szektor zsugorodása árán tudják teljesíteni. Ez pedig arra kényszeríti a népeket, hogy adják fel eddigi életformájukat, és utolsó tulajdonukat is adják oda a nulla értéket előállító pénzügyi spekulánsoknak. Ezt a művelt Lengyel László nagyon is tudja, és itt jellembeli kérdésről van szó, amikor szemrebbenés nélkül állítja mindennek az ellenkezőjét. De az is lehet, hogy csak egzisztenciális kérdésről van szó, mert az általa betöltött állásokhoz csak így tudja biztosítani a szervezett magánhatalomtól a szükséges pénzügyi és üzleti támogatást.

 A nemzetközi pénzkartell magyarországi udvaroncának a szerepét vállaló Lengyel szerint a negyedik Orbán-elv az, hogy „Minél rosszabb, annál jobb”. Eszerint a válságban lehet kormányozni, mert akkor nem kell – nem szabad – tekintettel lenni senkire. Itt valójában arról van szó, hogy ha a nemzetközi pénzkartell gátlástalanul követeli magának az uralma alá került nemzetek maradék vagyonát, amelynek az elvétele már ezen országok népeinek a történelmileg kialakult életmódját veszélyezteti, akkor igenis „megálljt kell parancsolni!” ennek a könyörtelen magánhatalomnak.

 A közgazdászok között nemcsak abban van különbség, hogy nem ugyanazokra az okokra vezetik vissza a világot-sújtó válságot, de abban is, hogy a legvilágosabban gondolkodó szakemberek már látják: a pénzuralmi-világrend csődbe jutott, és a kamatmechanizmussal működtetett pénzrendszer halálra van ítélve. A gazdasági élet olyan új közvetítőközegére van szükség, amely közszolgáltatásként – kamat nélkül – tudja segíteni az értéktermelő reálgazdaság optimális működését. Pont a művelt Lengyel László ne tudná, hogy John Maynard Keynes mondta Silvio Gesellről, a természetes gazdasági rend megalapozójáról, a kamatmentes pénzrendszer kidolgozójáról, hogy övé a XXI. század. Ugyanerről az elhallgatott Silvio Gesellről mondta Amerika egyik legnagyobb matematikai közgazdásza, Irving Fisher, hogy ő Silvio Gesell német-argentin üzletembernek a szerény tanítványa. A megoldás az, egyre kevésbé tisztelt Lengyel László, hogy bármennyire is nem tetszik ez a pénzkartellnek, a kamatmentes pénzrendszer előbb-utóbb legyőzi a fosztogatásra kitalált és idejét múlt – kamattal működtetett – hitelpénzrendszert.

 A nemzetközi pénzkartell természetesen nem akarja kiengedni kezéből az új pénzügyi világrend létrehozását, mert továbbra is igényt tart arra, hogy pénzügyi technikákkal elvonja a népektől azok munkájának az eredményét. A robbanást el lehet kerülni globálisan is és egy-egy országon belül is, ha visszaállítjuk a közpénzrendszert, és kiűzzük az országból a pénzkartell csalásra, fosztogatásra kiképzett jogi személyekből álló hadosztályait.

A lap szövege szerzői jogvédelem alatt áll, felhasználni csak pontos forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.

Reklámok