Magyarországot fojtogatja a szervezett magánhatalom

Magyarországot fojtogatja a szervezett magánhatalom

(A Kossuth téren 2011. szeptember 17-én elhangzott jubileumi beszéd)

2010-ben Magyarország 2321 milliárd forint, azaz 11,6 milliárd dollár adósságszolgálatot teljesített. 1990-ben, a rendszerváltás idején, 22 milliárd dollár volt a magyar nemzet adóssága, miután az 1973 óta felvett egymilliárd dollár tényleges forrásbevonásért 1989-ig kifizettünk 11 milliárd dollár kamatot. Több, mint 20 év óta adósságszolgálatra fordítottunk 30 ezer milliárd forintot, vagyis 162 milliárd dollárt. Mégis a magyar társadalmat sújtó adósság napjainkban 135 milliárd dollárra növekedett.

Magyarország folyamatos fosztogatására az elmúlt két évszázadban a rákényszerített háborúkkal, és a nemzetközileg megszervezett eladósítással került sor. Már 1848-1849-ben az eladósítás elutasítása miatt tört ki a háború Ausztriával. A XIX. század második felében a rendszeresen ismétlődő magyarországi válságokat a rejtőzködő pénzkartell, a pénzügyeket háttérből irányító pénzcsoport idézte elő. Magyarország csak a külső kényszerek hatására lépett be az első világháborúba, amelyet bizonyíthatóan a nemzetközi pénzkartell készített elő és robbantott ki.

Magyarország a két világháború között is a nemzetközi pénzkartell kamatgyarmata volt. A második világháború után a Szovjetunió és a kommunista diktatúra fosztogatta az országot. 1989 után a magyar nemzet közös vagyonát beolvasztották a nemzetközi pénzügyi közösség globális részvényvagyonába. Magyarország így a világhatalomra került államok feletti magánhatalom, a szuper-gazdag bankárokból álló pénzkartell tartományává vált. Ez olyan pénzviszonyokat kényszerített az országra, ami miatt a magyar nemzet jövedelme teljes mértékben kiáramlik az országból.

Miért nem hozott változást a rendszerváltás?

Az egységes állami és társadalmi tulajdont felszámoló rendszerváltás magával vonta a társadalmi tulajdon lebontását, a magán- és köztulajdon jogi alapjainak a megteremtését. Szükségessé vált a magántulajdon megerősítése, az állami feladatok ellátásának a biztosítására a közvagyon – kincstári vagyon – kialakítása. Ezeknek a feladatoknak az elvégzése szükségszerű volt egy demokratikus jogállam felépítéséhez. Ezt a feladatot azonban a Magyarországot irányító politikai vezetőréteg nem tudta sikeresen végrehajtani a szervezett magánhatalom szolgálatában álló és az ország közvagyonának az elvételére felkészült, felkészített érdekcsoportok – egy kozmopolita pénzügyi-technokrata érdekközösség – tevékenysége miatt.

A szervezett magánhatalom – az államok feletti pénzkartell és globális, valamint magyarországi struktúrái – megszerezte a magyar nemzet által létrehozott vagyon túlnyomó részét, elsősorban a nagyipart, az erőműveket, legértékesebb természeti kincseinket. Különböző manipulációkkal rátette a kezét a magyar mezőgazdaságra is, fillérekért megszerezte feldolgozóiparunkat, a növényolaj-ipari vertikumot, a cukoripari vertikumot, értékes technológiánkat kivitte az országból. Különböző zsebszerződésekkel és a kádár-korszak nomenklatúrájából átörökölt hazai vörös bárók támogatásával ma ő a magyar mezőgazdaság legfőbb ura. A nemzetközi pénzkartell és hazai érdekcsoportjai hegemóniája alatt áll még ma is a magyar kultúra egésze. Övé még mindig a domináns szerep a véleményhatalom gyakorlásában, mert nagyrészt ő a tulajdonosa az elektronikus és nyomtatott a tömegtájékoztatási intézményeknek. Ez a szervezett magánhatalom olyan nemzetközi hálózattal rendelkezik, amilyennel Magyarország demokratikusan választott állami vezetői soha nem fognak rendelkezni. A nemzetközi pénzkartell a tulajdonosa különböző informális hálózatain keresztül a nemzetközi véleményhatalom struktúráinak, és ez a szervezett magánhatalom rendelkezik az Euro-Atlanti térségben egyeduralkodó módon a pénzügyi és a gazdasági hatalommal.

2007-2008-ban ez a nemzetközi pénzkartell, amely globális szerencsejáték kaszinóvá alakította át a világ pénzrendszerét, gátlástalan spekulációval összeomlasztotta a világgazdaságot. Ennek nyomán pusztító-erejű gazdasági válság sújtotta a világ országait, elsősorban az Euro-Atlanti térség népeit.

A nemzetközi bankároknak sikerült átvenni az euró-atlanti térség államainak a politikai irányítását is, és így kényszeríteni tudták ezen térség államait, hogy a magán spekulánsok által okozott több ezer milliárd dolláros veszteségeket az államok közpénzből fizessék ki különböző formákban a spekuláns bankoknak. Ezzel óriási veszteségeiket átterhelték az adófizető polgárokra, és soha nem látott mértékben eladósították az egyes államokat. Most ugyanez a pénzkartell hisztérikusan aggódik, hogy az egyes államok nem lesznek képesek telesíteni hatalmas adósságuk utáni adósságszolgálati és kamatfizetési kötelezettségeiket. Mindössze arról nem tesznek említést, hogy ezt az eladósítást ők maguk okozták. A pénzügyi rendszerből és a gazdasági életből eltávolították az üzleti etika követelményrendszerét, és gátlástalanul követelik, hogy akár az érték-előállító termelőgazdaság rovására is, minden adós, legyen az állam, vállalat vagy egyén, maradéktalanul teljesítse adósságszolgálati kötelezettségeit. A legszentebb érték az adósságszolgálat és a kamatfizetés, amely minden értéket és erkölcsöt, szükségletet és érdeket felülír.

Mivel a pénzkartell megtagadja az univerzális erkölcs érvényességét, ezért a leggátlástalanabb önzéssel fosztogatja az uralma alá került népeket. Az ő általa felvásárolt politikusok és a véleményhatalom-gyakorlók felvállalták, hogy minden eszközzel meggyőzik a világ népeit arról, hogy az ő életük védelmében, az ő érdekükben küldik őket pénzügyi és gazdasági romlással a halálba.

2011-ben a világ válaszút elé érkezett. A pénzkartell gátlástalanul követeli, hogy az általa szentnek és sérthetetlennek minősített adósságszolgálat és kamatfizetés fejében az egyes népek adják át közvagyonuk egészét. Minden mesterségesen eladósított országot fizetőképesnek minősítenek egészen addig, amíg a legkisebb valódi értékhordozóval, működő vagy más vagyonnal, illetve pénzzé tehető állami funkcióval rendelkezik. Ez valóságos háború az egyes országok és népek ellen. Célja az adott ország leigázása, vagyonának elvétele akár oly módon is, hogy az adott nép nem élhet többé úgy, ahogyan azt évszázadok során kialakította, ahogyan azt történelme és hagyományai megkövetelik. A pénzkartell világstratégiájának egyik legfontosabb része a világ lakosságának a csökkentése, ezért a nemzetek eltűnése, az életfenntartó termelőgazdaság zsugorodása nem zavarja őket. Minél kevesebben élnek a földön, az annál jobb neki.

Éppen ezért lehet kijelenteni, hogy az emberiség 2011-ben válaszút elé érkezett. El kell dönteni végre, hogy mi a legfőbb érték: az élet megtartásához szükséges érték-előállító tevékenység, vagy pedig annak a pénzhatalomnak a kiszolgálása, amely a levegőből előállított pénzből nyújt hiteleket, és ezért a fedezetlen pénzéért kamat formájában elviszi az értéktermelő munka eredményének az egészét.

2011. az az év, amikor a civilizációs korszakváltás irányát a legvilágosabban Európa legkisebb népe, az izlandiak fogalmazták meg. Érvényesítve az alulról jövő közvetlen demokrácia eszközrendszerét, leváltották azt a kormányt, amely felelőtlenül átjátszotta a közvagyont, köztük a bankrendszert, azoknak a globális méretekben spekuláló bankároknak, akik ekkor a világ pénzrendszerét – már minden ellenőrzést lerázva magukról – a felelősségre vonás minden lehetősége nélkül működtették. Aki így privatizál, az hazaárulást követ el. Ezért az elmozdított kormány vezetőjét a 2011 szeptemberében bíróság elé állították. A második, amit az izlandiak kimondtak az, hogy a magánbankárok magánbefektetők pénzével végrehajtott spekulációinak veszteségeit nem lehet közpénzből megfizetni. A szorongatott új izlandi kormány és parlament ugyan hajlandó lett volna, hogy ilyen magánveszteségre elköltsön az izlandiak közpénzéből 5 milliárd eurót, de ezt a jogszabályi formát öltött megállapodást Olafur Grimson államelnök nem írta alá. Ragaszkodott ahhoz, hogy a nép döntsön. Az izlandiak pedig elsöprő többséggel úgy döntöttek, hogy a magánbankok magánveszteségeit közpénzből soha nem lehet Izlandon megfizetni.

De a legnagyobb jelentőségű izlandi döntés az, hogy semmiféle adósságszolgálatot, hiteltörlesztést nem lehet akkor fizetni, ha nincs növekedés a reálgazdaságban. Kimondták, hogy csak a reálgazdaság növekedésének, vagyis nem a reálgazdaság egészének, hanem csak amivel növekszik, annak a 6%-át hajlandók többek között arra fordítani, hogy megfizessék a londoni és a hágai kormánynak azt, amivel ők a csődbe jutott izlandi bankok helyett saját állampolgáraiknak fizettek.

Ha az izlandiak által kimondott elvet, – hogy a reálgazdaság az első, és az értékteremtéshez zéró értékkel hozzájáruló hitelezők semmiféle juttatásban nem részesülhetnek, ha a reálgazdaságban nincs növekedés, – ha tehát ezt az elvet magáévá tenné Görögország, Portugália, Írország, Spanyolország és Olaszország, akkor meg lehetne oldani azt a válságot, amely ma Európa népeit sújtja, és amely arra kényszeríti őket, hogy feladják eddigi életformájukat, és lemondjanak két évszázad szociális vívmányairól.

Ki kell mondanunk végre, hogy a király meztelen, vagyis a bankrendszerre úgy, ahogy ma működik, nincs szüksége az emberiségnek. Ha bekövetkezne az a csoda, hogy másnap úgy ébrednek fel az emberek, hogy elfelejtik a bankrendszer létezését, az élet változatlanul menne tovább. Sőt jobban, mert egy pusztító erejű parazitától szabadulna meg az emberiség. A parazita csak egyezményes jelet, pénzt állít elő, ami semmit sem ér, mert kizárólag annak van értéke, amit a jel jelez. Ha tehát azok, akik ezeket az értékeket és szolgáltatásokat előállítják, közvetlenül kapcsolatba lépnek egymással, kihagyva a bankrendszer egészét, akkor sikeresen továbbműködtethető a reálgazdaság. Mindössze olyan jelekre van szükség, amelyek lehetővé teszik az elvégzett munka és teljesítmény összehasonlítását, nyilvántartását és elosztását, de ehhez a jelenlegi bankrendszerre egyáltalán nincsen szükség. Ehelyett olyan kis létszámú és számviteli technikával ellátott klíring házakra, elszámoló központokra lenne szükség, ahol ezeket a jeleket könnyedén tudnák számvitelileg nyilvántartani és a szükséges számításokat elvégezni. Ezek nem bankok lennének, hanem néhány fővel működő klíringházak. A klíring lényegében a követelések és tartozások elszámolását jelenti készpénzfizetés nélkül. Hangsúlyozzuk, ehhez a jelenlegi levegőpénzt előállító és azt drága kamatért kikölcsönző rabló és fosztogató bankrendszerre nincs szükség.

Magyarországnak duális pénzrendszerre van szüksége

Ez azt jelenti, hogy elkerülve a frontális konfliktust a ma túlhatalommal rendelkező nemzetközi pénzkartellel és hazai intézményeivel, el kell kezdeni a jelenlegi agresszív és hatalmi gazdaságot működtető bankrendszer mellé egy békés természetű, segítő, kamatmentesen működő pénzrendszer kiépítését. Ez elsősorban pénzhelyettesítőkkel és helyi pénzekkel működne. Akik azt mondják, hogy ez az utópiák világába tartozik, azok vegyék tudomásul, hogy a világban több mint 5000 helyen működnek ilyen pénzhelyettesítők és helyi pénzek, és ebből több mint 3500 régióban rendkívül sikeresen. Az egyik legsikeresebb pénzhelyettesítő a svájci WIR. Egyedül 2010-ben 450 milliárd svájci franknak megfelelő WIR-forgalom volt Svájcban. Más szóval, a svájci polgárok bevásárlásainak a felét nem svájci frankban, hanem az általuk előállított helyi pénzzel, a WIR-rel bonyolították le. Magyarországnak is WIR rendszerre van szüksége. Jó lenne, ha a magyarországi nem-magyar bankok, amelyeknek külföldön vannak a központjai, és amelyek teljesen beszüntették a magyar gazdaság hitelezését, minél előbb távoznának az országból. Csak azért vannak itt, hogy vérszopó piócaként élősködjenek rajtunk.

A nemzeti kormány által kibocsátott magyar „Fehérpénz” ugyanolyan számlapénz lenne, mint a WIR Svájcban. A WIR bank és a hozzá kapcsolódó sikeres pénzhelyettesítő néhány taggal indult 1934-ben. A WIR lehetővé tette a vásárlóerő megteremtését saját kibocsátású pénzhelyettesítővel. Ma már több mint 60 ezer résztvevőből álló nemzeti üzleti kör működik a WIR rendszerben. Ennek a rendszernek a körforgása a WIR beruházási hitelfolyósításával indul, amely svájci frank hitelből és WIR hitelből álló kombinált konstrukció is lehet. A WIR építési, felújítási munkák, ingatlanvásárlás és bármilyen egyéb szolgáltatás céljaira is használható. A WIR hitelt csak a gazdasági körhöz csatlakozott vállalkozások vehetik fel. A hiteltörlesztéshez szükséges WIR mennyiség a hitelfelvevő vállalkozás számára úgy teremthető elő, hogy WIR-t fogad el az ügyfeleitől, húzóerőt teremtve a többi szereplő számára. Ma már tudjuk, hogy az elmúlt 80 év során a WIR rendszerstabilizáló hatást fejtett ki Svájc gazdaságára. A WIR használatának az erősödése jól megfigyelhető, amikor a svájci frankban nyújtott hitelek drágulnak. A WIR rendszernek köszönhető az is, hogy 2008 után megmentette Svájcot a gazdasági és pénzügyi összeomlástól.

Azzal, hogy nemzeti kormány vette át hazánk irányítását, eljött az ideje, hogy a tőlünk már távozott kiváló közgazdász, Síklaky István, által kidolgozott Fehér Program végrehajtását elkezdjük. Ehhez arra lenne szükség, hogy a nemzeti kormány hozza létre a Magyar Áruk Bolthálózatát. Ez meglévő boltokból önkéntes csatlakozással megalakuló hálózat. A nemzeti kormány hálózati szerződésformulával kötelezné magát arra, hogy saját kibocsátású pénzhelyettesítővel, mondjuk így, Fehér Forinttal, 20%-kal megemeli a közalkalmazottak munkabérét, valamint a nyugdíjakat és a családi pótlékot. De ezt a többletpénzt a nemzeti kormány nem készpénzben, hanem Fehér Elektronikus Kártyákon, FEK hitelkártyákon, adná át a jogosultaknak. Ez olyan lenne, mint a használatban lévő bankkártyák.

Egyidejűleg a közpénzekből jövedelmet húzók számára megnyitnának egy lakossági folyószámlát az általuk választott bankfióknál. Ezt Síklaky Fehér Bankszámlának nevezte. A 20%-os béremelésben, nyugdíj és családipótlék emelésben részesült személyek az eddigi juttatás felett járó 20%-os emelés összegét havonta a Fehér Bankszámlákon kapnák meg. A Fehér Bankszámlák tulajdonosai értelemszerűen kapnának egy Fehér Bankkártyát. A Magyar Áruk Bolthálózatához csatlakozó üzletek szerződésben kötelezik magukat arra, hogy az ilyen kártyával fizetőknek csak magyar árukat szolgáltatnak ki. Magyar áru az, amelynek termelői ára 80%-ban magyar munkáért fizetett bérből, illetve magyar vállalkozók és gazdák jövedelméből tevődik össze.

A Fehér Program sikeréhez hozzátartozik az, hogy mindenki, aki Fehér Pénzt kap fizetés és nyugdíj kiegészítésként, köteles ezt a pénzt az adott hónapban magyar áruk vásárlására elkölteni. Ha ezt nem tudja megtenni, akkor ezt a Fehér Pénzt a magyar árukat előállító vállalkozókhoz, illetve gazdákhoz kell eljuttatnia. Ők ezt fejlesztésre, termelésbővítésre fordítják. Síklaky lényegében Silvio Gesell elgondolását veszi át, amikor azt ajánlja, hogy aki nem költi el a számláján lévő Fehér Pénzt, vagy nem helyezi el egy évre lekötött Fehér Takarékszámlára, annak az ilyen számláján maradt pénzéért havi 1% pénztartási díjat kell fizetnie. Aki Fehér Pénzből szeretne tartós fogyasztási cikket venni, annak utasítania kell a bankszámláját vezető pénzintézetet, hogy a bankszámlán maradt Fehér Pénzt írja át egy évre lekötött takarékszámlájára. Ily módon, a takarékszámlán lévő pénzt a lekötés ideje alatt nem terheli pénztartási díj.

A nemzeti kormány így új hitelpiacot hozna létre, amely elősegítené a fizetőképes kereslettel rendelkező belső piac létrehozását, amelyet a rendszerváltást követő privatizáció és társadalmi átalakulás felszámolt. Ez a Fehér Pénznek nevezett pénzhelyettesítővel történő finanszírozás évről évre erőteljesebben hatna, mert minden évben lehetne 20%-kal emelni a közalkalmazottak fizetését, a nyugdíjasok nyugdíját és a családi pótlékot. A hitelekkel bővülő hazai kínálattal szemben egy növekvő magyar belső piac állna, amely évről évre erősödő stabil fizetőképes kereslettel rendelkezik.

A nemzeti kormánynak azt is mérlegelnie kellene, miként lehetne a pénzforgalom egészére kiterjeszteni a pénz továbbadási kötelezettséget, mégpedig úgy, hogy a bankoknak elsősorban az értéktermelő reálgazdaság számára kellene hiteleket nyújtaniuk, és pénzeiket nem tarthatnák parazita módon úgy a nemzeti banknál, hogy az nem vesz részt a termelőgazdaság hitelezésében.

A nemzeti kormány hogyan finanszírozhatná ezt a Fehér Pénz Programot?

Az országgyűlés és a kormány gondoskodna arról, hogy a Fehér Forintban járó juttatásokat a jogosultak egy általuk választott bankfióknál, esetleg postahivatalnál nyitott Fehér Bankszámlán kapják meg. Ezeken a bankszámlákon havonta megjelenik a 20%-os keresetemelés összege. A jogosultak kapnak egy-egy Fehér Kártyát, amellyel havonta a Magyar Áruk Bolthálózata üzleteiben levásárolják a keresetemelés összegét. Így a jogosultak Fehér Számláiról a Fehér Forint átkerül a Fehér Boltok Fehér Számláira. Ebből ezek az üzletek ismét magyar árukat vásárolhatnak csak. A vevőktől a boltokhoz, majd a boltoktól a termelőkhöz átkerült Fehér Pénz – a hitelek törlesztéseképpen – részben visszakerül az állam erre a célra létrehozott hivatalához, annak a számlájára. Ez a pénz ott megsemmisül. A keresetnövelés és a hitelek által keltett többlet vásárlóerőt kiegyenlítette a termelés bővítése. Éppen ezért ez a kamatmentes pénzhelyettesítővel történő nem hagyományos pénzteremtés úgy bővítené a KKV-k számára rendelkezésre álló hiteleket, hogy nem okozna inflációt.

A nemzeti kormány ezzel nem sértené az érvényes pénzügyi előírásokat és a pénzrendszer zavartalan működését. Valójában egy olyan duális pénzrendszer jönne létre, ahol kamatmentes pénzhelyettesítő is segíti a vállalkozásokat, a munkahelyek létrehozását és a szükségletek fokozottabb kielégítését. A fizetőképes kereslettel bíró magyar belső piac újraélesztése pedig függetlenítené a magyar nemzetgazdaságot a rendkívül ingatag pénzpiaci és világgazdasági hatásoktól. A nemzeti kormány így elősegítené azt, hogy a magyar emberek is megismerjék a forgásbiztosított pénz gyakorlatát, a vele kapcsolatos ismereteket és technikákat.

Az a nemzetközi pénzkartell, amely ma az államokat irányítja, természetesen erősen támadná emiatt a nemzeti kormányt. A szervezett magánhatalom részeként működő bankrendszer eltitkolja és ebben a titkolódzásban még a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének az illetékesei is részt vesznek, amikor nem mondják meg, hogy a bankok nem a saját pénzükből nyújtanak hiteleket. A takarékpénztárakra érvényes ez a szabály, de a bankokra nem! Az érvényes előírások szerint a kereskedelmi bankok a saját tőkéjükből és a betétesektől összegyűjtött összegekkel rendelkeznek. E kettőből képezik a banki tartalékot, amelynek az aránya ma Magyarországon 2 és 5% között mozog. Ha tehát egy kereskedelmi banknak van ötmillió forintja az MNB tartalékszámláján, akkor ezt a pénzt kiegészítheti a levegőből előállított fedezettel nem bíró 95 millió forinttal, és kikölcsönözhet 100 millió forintot. A bankrendszer tehát – alkotmányellenesen – pénzkibocsátási joggal rendelkezik, ugyanis a pénzkibocsátás joga kizárólag az államot és az állam szerveként működő központi bankot illeti meg. De nem ez a gyakorlat. A Bankszövetség, valamint az MNB és a PSZÁF illetékesei azonban ezt elhallgatják, sőt ha rákérdeznek, letagadják. A bankrendszernek tehát gyakorlatilag lehetősége van legalizált hamis pénz tömeges kibocsátására ma Magyarországon.

A forint-hitelezés tehát zömében nem létező pénzből történik, amit a bankok a számla megnyitásakor a levegőből állítanak elő. De ugyanez érvényes a devizahitelekre is, azzal az eltéréssel, hogy itt további csalások is történnek. A mai pénz döntően számlákon mozgó adat. Láttuk, hogy a számlapénz eleve hamis, mert a számla létrehozásakor jön létre a semmiből. A mai pénzt a bankok teremtik bankhitellel, és ezt nem lehet elégszer elmondani. Ez a hitel a bankoknak nagyon kedvező, a hitelfelvevőknek viszont nagyon is kedvezőtlen. Az közismert, hogy nálunk a törvényes fizetőeszköz a forint. Az azonban már kevésbé ismert, hogy a devizában elszámolt hitel sem svájci frankban vagy euróban kerül forgalomba, hanem forint formájában. Ez a forint azonban csak látszólag olyan, mint bármely másik, mert van egy különleges tulajdonsága. Ennek a forintnak más az értéke, amikor létrejön, és más az értéke, amikor távozik.

Ha valaki felvesz tízmillió forint hitelt, akkor tudja, hogy ennyivel gyarapodott a rendelkezésére álló pénzeszköz. De hogy mennyivel növekedett a visszafizetési kötelezettsége, azt már nem tudja, mert az adósság pontos mértéke csak később alakul ki. A visszafizetendő tartozás nagysága a választott devizaárfolyam alakulásától és a pénzpiaci, ingadozó, folyamatosan változó kamat mértékétől függ. E kettő pedig teljesen független attól az adóstól, aki a hitelt felvette. Ezért alakult Magyarországon úgy a devizahitelesek helyzete, hogy azt tudhatták: mennyi pénzt kaptak, de azt már nem, hogy mennyi pénzt kell visszafizetniük. A devizában számolt hitel esetében a konkrét forintösszeg olyan forinttá alakul át, amely után növekvő devizaárfolyamot és kamatot számítanak. Ezt elismerik a hitelező kereskedelmi bankok is, de azzal érvelnek, hogy kevesebb kamatot kérnek annál, mint amit akkor kellene a hitelfelvevőknek fizetniük, ha forintban vették volna fel a hitelüket, ezért végül is a hitelfelvevők jól jártak.

Az infláció miatt a forint hosszabb távon veszít a vásárlóerejéből, ezért számítanak a bankok forinthitel esetén nagyobb kamatot. A kamatot – a visszafizetendő többletpénzt – megint csak a bankok állítják elő hitelezéssel. A nem-bank adósnak azonban több munkával több pénzt kell produkálnia, hogy a kamatot is fizethesse. Normál forintban történ hitelezésnél ezt a gazdasági élet szereplői elfogadják. Más a helyzet azonban a devizában elszámolt hiteleknél, mert ennek a forintnak az értékváltozása nem követi az inflációt. Ez a forint napról napra szeszélyesen változik az adóstól függetlenül.  Ezt Varga István úgy fogalmazta meg, hogy forint kerül be a gazdaságba, de kiszámíthatatlan devizaként akar onnan távozni. Szemléletesebben megfogalmazva: a hitelszerződéshez egy szerencsejátéki megállapodás társul, de a játékszabályokat egyoldalúan a kaszinós, azaz a pénzpiac állapítja meg. A pénzpiac pedig nem más, mint a bankrendszer.

A devizahitelezésnél a bankok által elvitt többlet nem áramlik vissza a gazdaságba. A magyarországi bankok külföldi nagy bankoknak a kirendeltségei, ún. fiókintézmények. E leánybankok a többletet átutalják külföldön lévő központjaikba. A svájci frank alapon számolt személyi, gépkocsi, lakás- és szabad felhasználású hitelek 2005-től 2009-ig évenkénti bontásban 635, majd 1017, egy évvel később 1482, azután 1636 és végül 138 milliárd forinttal nőttek. Összesen 4808 milliárd forint új devizahitelt kellett a hitelfelvevő háztartásoknak megfizetniük. Ez az óriási pénzkövetelés szétterült a gazdaságban, és folyamatosan szívja ki onnan a normális forintot. A háztartások 2011-ben 6700 milliárd forint után fizetik a kamatot és a díjat. Ez azt jelenti, hogy 20-30 év alatt a devizatartozásnak nevezett rákos daganat feléli az adósok erőforrásait, ráteszi a kezét a családok vagyonára, és egyre inkább elhatalmasodik a társadalom egésze felett. Nem csoda, hogy az emberek bizalma megrendült a bankrendszerben, és egyre inkább átlátnak a bankároknak a hamis érvein.

Az Európai Unió pedig egyre inkább bebizonyítja, hogy az államok feletti pénzkartell gátlásokat nem ismerő hatalomgyakorló eszköze, amely szervilisen teljesíti a bankárkaszt minden kívánságát. Az EU és brüsszeli bürokráciája szigorúan tiltja az alkotmánynak tekinthető Lisszaboni Szerződésben a tagállamoknak, hogy hiteleket nyújtsanak az értékelőállító termelőgazdaságnak. Azt állítja, hogy az állami hitelbővítés inflációt okoz. Az EU pénzügyekben illetékes versenybiztosa, Joaquín Almunia, azonban újból megerősítette, hogy az államok és a kormányok folytathatják a nagy kereskedelmi bankok pénzügyi kisegítését, állami pénzekből való támogatásukat. Az államok tehát a bankok számára mégiscsak kibocsáthatnak közpénzt. A bankok hitelezési tevékenysége ma is csak töredéke a 2008 előtti időszaknak. A növekedéshez a termelőszektornak lényegesen nagyobb hitelekre lenne szüksége, mint amilyenekhez hozzá tud jutni. Az Európai Unió, a pénzkartellnek ez az engedelmes kiszolgálója, viszont nem engedi meg, hogy az egyes államok, kormányok közvetlenül támogathassák hitellel a termelőgazdaság vállalkozóit. Itt utalunk rá, hogy Almunia elődje Neelie Kroes asszony, aki most a médiaügyekben illetékes digitális biztos, és aki keményen támadta a magyar médiaszabályozást, mert az megköveteli a kiegyensúlyozott és igazságnak megfelelő objektív tájékoztatást, nos ez a Kroes asszony az EU versenybiztosaként 4131 milliárd euró összegben engedélyezte személyesen az egyes EU-tagországok kormányainak közpénz kibocsátását, és abból bankmentő-csomagok keretében hitelek nyújtását a nemzetközi bankároknak. Hangsúlyozom: a Lisszaboni Szerződés szigorúan tiltja az államok ilyen fajta pénzkibocsátási és hitelezési tevékenységét.

A hitel és a kamat szent és sérthetetlen

A nemzetközi pénzkartell középkori elődei – a velencei kalmárok, a spanyol uzsorások, az olasz Mediciek és a bajor Fuggerek, majd az amszterdami nemzetközi bankárok – ők mindannyian még szuverén uralkodóknak adtak magas kamatra hiteleket, amelyekből ezek az abszolút uralkodók elsősorban költséges háborúikat finanszírozták. Mivel a hitelek megfizetésére személy szerint az egyes uralkodók vállaltak kötelezettséget, ezért haláluk után gyakran hoppon maradtak a hitelezők, mert pénzüket nem kapták vissza. Ezért abban voltak érdekeltek, hogy népekhez, államokhoz, nemzetekhez kapcsolják a hitelnyújtást, mert akkor a hitel visszafizetése nem szakad meg egy konkrét személy halálával. Így váltak érdekeltté abban, hogy az uralkodóházak által irányított dinasztikus államok helyébe egy egész országhoz és annak népéhez kapcsolható nemzetállamok jöjjenek létre, és nemzedékek sorát lehessen az államoknak nyújtott hitelekkel adósság-függésbe taszítani. Ezek a nem dinasztikus államok már felvállalhattak olyan méretű kölcsönöket, amelyeknek a visszafizetése több emberöltőn át egy államot és népet terhel. Ahhoz, hogy egy ilyen államnak a vezetői az eladósodáshoz és az adósságszolgálat fizetéséhez megszerezzék a kellő támogatást alattvalóiktól, arra volt szükség, hogy ezek az alattvalók bizonyos fokú jogokhoz jussanak, és olyan állampolgárokká legyenek, akiknek már van némi beleszólásuk vezetőik kiválasztásába, és magukra vállalhatják az adósságterhek viselését. Ezért a nemzetközi pénzkartell fokozatosan áttért a liberális eszmék és a demokratikus parlamenti rendszerek támogatására. Ezeket a rendszereket viszont leginkább a nemzetállamok tudják működtetni.

Minderre azért utaltunk, mert a liberalizmus és a parlamenti demokrácia eleve úgy és azért lett kifejlesztve, hogy a hitelezők könnyebben tudják eladósítani az egyes országokat, hogy biztosabban hozzájussanak az adósságszolgálathoz, és a hiteleikért fizetendő kamatokhoz. Később létrehozták az erőegyensúly rendszerét, ahol hitelekkel ösztönözték a szembenálló felek fegyverkezését, robbantották ki az egyre nagyobb háborúkat. Megfelelően adagolt kölcsönökkel a háborúkat is úgy tudták irányítani, hogy mindig az általuk kedvezményezett fél kerüljön ki belőle győztesen. De arról is gondoskodtak, hogy a vesztes fél is fizetőképes maradjon, s kölcsöneiket mindkét féltől bevasalhassák.

A parlamenti demokráciát tehát valójában azért találták ki, hogy a pénzkartell és a mögötte álló uzsorások – hosszútávon is – biztonságosan hozzájussanak kikölcsönzött pénzeikhez és az azok után szedett kamatokhoz. Ma a világ – elsősorban az Euro-Atlanti térség – pénzügyi eszközökkel vívott, vagyonszerző hódító-háború színtere. A pénzkartell ma már oly mértékben eladósította e térség országait, hogy az általuk létrehozott pénzügyi szektor teljes mértékben elszívja az értékteremtő reálgazdaság növekedését. Az államok feletti pénzkartellnek ma már nincs szüksége a demokráciára, mert az most már akadályozza, hogy bankjaival és jogi személyekből álló hadosztályaival teljesen megszállja az adósságfüggésbe taszított országokat, és átvegye ezen országok minden megszerezhető vagyonát. Ez a vagyon felöleli az ipar, a mezőgazdaság, a termőföld, az útrendszer, a kikötők egészét, a szigeteket, mindazt, ami az emberi élet alapja. Ide tartoznak az olyan közszolgáltatások, mint a vízrendszer, az erőművek, a közútrendszer. A pénzkartell hatalomgazdasága minderre már bejelentette igényét, és be akarja vezetni diktatórikusan irányított hatalomgazdaságát. Nem tűri azt, hogy az eredetileg általa – az eladósítás és kamatszedés megkönnyítésére – létrehozott demokráciát az egyes népek most pont az ellenkezőjére használják, és a közvetlen demokrácia eszközeivel védekezzenek az eladósítás, a kamatrabszolgáságba való taszítás ellen. Tűnjön el a demokrácia, és jöjjön a pénzdiktatúra és a bankár-tervgazdaság, ha a népek a demokráciát az eladósítás és a nemzetközi pénzkartell túlkapásai elleni védekezésre akarják használni. Útjukban van a demokrácia. Cinikusan és alattomosan a pénz és korporációs oligarchia nyílt diktatúráját akarják rákényszeríteni a népekre.

Azzal fenyegetőznek, hogy ha az egyes országok megtagadják a lopás egy fajtáját jelentő kamatfizetést és adósságszolgálatot, akkor olyan pénzügyi összeomlás, gazdasági csőd, társadalmi káosz következik be, amely a világ végét jelenti. Ennél pedig már csak jobb  a pénzkartell pénzügyi, gazdasági és politikai diktatúrája. Mindazokat az országokat, amelyek ellenállnak, kíméletlen pénzügyi, politikai és adott esetben katonai nyomás alá helyezik. Itt egyedül Líbiára utalnék, ahol nyers pénzügyi és gazdasági érdekekből erőszakos rendszerváltást kényszerítettek ki nemzetközi jogilag nagyon is vitatható módon.

Öt év telt el azóta, hogy elhangzott a hírhedté vált őszödi beszéd, és nyomában kibontakozott egy kemény társadalmi ellenállás. A nemzeti vagyonától megfosztott magyar társadalmat újabb megszorító intézkedésekkel sújtották. Ne felejtsük: a vagyon hatalom, és egyben az érdekérvényesítés anyagi bázisa. A vagyontalan ember nem képes emberi jogainak és politikai szabadságjogainak érvényt szerezni. Ez különösen így volt 2006-ban, amikor a magyar társadalom legvilágosabban gondolkodó tagjai – köztük elsőként a Kossuth-tériek – felismerték, hogy a további megszorítások nyomán már arra se lesz lehetőségük, hogy biológiailag reprodukálódjanak. A gazdasági, társadalmi reprodukciót eleve lehetetlenné tette az, hogy a magyar nemzet elveszítette vagyonát, és az átkerült a nemzetközi pénz-és korporációs oligarchia, valamint kollaboráns hazai kiszolgálóik tulajdonába. Öt évvel az ellenállás után, azt kell látnunk, hogy a legsúlyosabb problémák ma is szorongatnak minket. A kibontakozás nem lehetséges addig, amíg nem változnak meg a pénzviszonyok és a tulajdonviszonyok.

A jelenlegi kamatrabszolgaság kiiktatta a társadalomból az univerzális erkölcs legalapvetőbb normáit is. Fel sem merül, hogy a tulajdont és annak mértékét össze kellene kapcsolni a tulajdonos személyes teljesítményével. Ma a tulajdonosok többsége teljesítmény nélkül került hatalmas vagyonok birtokába. Gondoljuk csak meg: egy ember egyedül egész életén át egy gombos tűt sem képes előállítani. Ha pedig ez így van egy gombostűvel, akkor még inkább így van egy gyárral, egy erőművel vagy egy egész iparággal. Ha valaki mégis hatalmas vagyonhoz jut, akkor az nem jelenthet mást, minthogy sok más embernek a teljesítményét erőszakkal vagy pénzügyi trükkel megszerezte magának. Az univerzális erkölcsnek megfelelő tulajdoni rendszer az lenne, hogy mindenkinek csak az lehetne a tulajdona, amit élete teljesítményével maga hozott létre. Minden más tulajdon az emberiség közös öröksége. Ugyanúgy közös, ahogy midannyiunké a naprendszer vagy a Föld, és ahogy közös tulajdonunk a levegő és a víz. Milyen alapon kerül magántulajdonba az, amit egy ember soha nem képes előállítani, például a magyar termőföld? Nem véletlen, hogy érvényét soha el nem vesztő történelmi alkotmányunk a magyar földet a magyar nép kizárólagos közös tulajdonának tekintette. Mindenki csak birtokos lehetett, mert egyetlen tulajdonos volt: a magyar nép összes nemzedékét megszemélyesítő Szent-Korona, a magyar államiság és a magyar nemzet örök szimbóluma.

Közönséges liberális téveszme – tudatos megtévesztés – hogy a közös tulajdon változatos formáival működtetett vagyon nem tud ugyanannyi értéket előállítani, mint a kizárólag profittermelésre beállított, a természeti környezetet pusztító tevékenység. El kell utasítani azt a téveszmét, hogy létezik fenntartható növekedés. Véges földünkön semmilyen alrendszer nem növekedhet végtelenül. Nem fenntartható növekedésre, hanem fenntartható erőforrásokra van szükség. Meg kell őrizni Földünk és benne a magyar nép életterét képező maradék Magyarország életmegőrző képességét. Ennek előfeltétele, hogy ennek az országnak ismét a magyar nemzet legyen a tulajdonosa. A tulajdon visszaszerzéséhez pedig a fosztogató magánpénzrendszert közpénzrendszerré és a hitelt pedig az állam által nyújtott ingyenes szolgáltatássá kell átalakítani.

Sokan elégedetlenek a nemzeti kormány eddigit teljesítményével. Ha valaki a magyar nemzet megmaradása szempontjából tekint vissza az elmúlt évre, akkor azt kell mondania, hogy a magyar nemzet ügye most valamivel jobban áll, mint egy évvel ezelőtt. Ez nem azt jelenti, hogy ne lehetne ezernyi okot találni a bírálatra és az elégedetlenség kifejezésére. A nemzeti kormány számos jó irányba tett lépését is rendkívül erős ellenszélben, óriási nehézségek közepette kényszerült megtenni. Az, hogy a szervezett magánhatalom kívülről és belülről egyaránt dühösen támadja, pontosan annak a jele, hogy több vonatkozásban jó irányba indult el. Mindig könnyebb valami ellen tüntetni. Vannak azonban olyan történelmi helyzetek, amikor el kell ismerni, hogy az irány jó, de az irányítók támogatásra szorulnak, hogy gyorsabban és hatékonyabban cselekedjenek. Most is olyan időszak van, amikor arra kell összpontosítanunk, hogy jó és megvalósítható elgondolásokkal támogassuk mindazt, ami elősegíti a magyar nemzet hosszútávú megmaradását, és bíráljuk mindazt, ami népünk megmaradását akadályozza. Ezért kell kiharcolnunk – izlandi példára – az alulról jövő közvetlen demokrácia eszközeivel a népszuverenitás helyreállítását, a népakarat maradéktalan érvényesítését.

Népszavazáson kell eldönteni, hogy a ma legfontosabb hatalmat, a monetáris felségjogok gyakorlását a közhatalom, a demokratikus legitimitással rendelkező parlament és kormány, vagy pedig a nemzetközi pénzkartell, ez az illegitim és demokratikus felelősséggel nem tartozó szervezett magánhatalom gyakorolja a központi bank útján.

Akik nincsenek döntési helyzetben, azok gondolkodhatnak a kívánatosban, őket nem kötik gúzsba a lehetséges korlátai. A döntéshozók sajnos kénytelenek sokkal szűkebb mozgástérben cselekedni. Számukra a kívánatos kényszerűen arra a kevés lehetségesre szűkül, amelynek a megvalósításához biztosítva vannak a feltételek. Ezek közé tartozik az erő, a társadalom támogatása, amellyel a szervezett magánhatalom ellenállása leküzdhető. Azt is tudomásul kell venni, hogy a problémák természetüknél fogva vagy rövid, vagy közép, vagy hosszútávú megoldásokat igényelnek. Hosszútávú problémák megoldását nem követelhetjük ésszerűen néhány hónap vagy akár néhány év alatt.

Valami mellett segítő szándékkal kiállni, félretéve a nemzeti egység érdekében a vélt és valódi sérelmeket, emberformáló nehéz feladat. Amikor az öt évvel ezelőtti történelmi eseményekre emlékezünk, látnunk kell azt az óriási különbséget, ami az akkori és a mai közállapotok között van. Tiltakozzunk ott, ahol arra van szükség, és segítsük a nemzeti kormányt ott, ahol megtehetjük. Segíteni kell a nemzeti kormányt, hogy megoldást találjon a munkavállalók, az értékelőállító dolgozók fokozottabb védelmére.

Segítenünk kell, hogy erősítse a szakszervezetek érdekvédelmi képességét. Bátorítnunk  kell, hogy az ésszerű kockázatot vállalva szerezze vissza a monetáris szuverenitást, akár szembeszállva a nemzetközi pénzkartell zsarolásával is. A Fehér Program megvalósítása viszonylag rövid idő alatt finanszírozhatóvá tenné nemzetünk felemelkedését célzó stratégiáját. Ha vállalja ezt a harcot, akkor elő tudja teremteni azokat a pénzeszközöket, amelyek kezelhetővé teszik a legégetőbb társadalmi konfliktusokat.

Ha a közhatalom visszaszerezné a szervezett magánhatalomtól a monetáris felségjogokat, akkor meglennének azok a pénzeszközök, amelyekkel gyorsan orvosolni lehetne a rendvédelmi alkalmazottak, valamint az egészségügyben és az oktatásügyben dolgozók jogos igényeit. Ezeknek a konfliktusoknak az ésszerű és gyors rendezése elősegítené, hogy a magyar nemzet és a nemzeti kormány szorosabban és hatékonyabban tudjon együttműködni a magyar nemzet megmaradása érdekében. Üzenjük az ügyeletes helyettünk gondolkodóknak: nem természeti törvény, hogy a magyar nemzet mindig vesztes legyen. Eljött a fordulat az ideje, „még jőni kell, még jőni fog egy jobb kor, mely után buzgó imádság esedez, százezrek ajakán.”

A lap szövege szerzői jogvédelem alatt áll, felhasználni csak pontos forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.

Reklámok