Mi ellen kellett fellázadnom?

2010. januárjában írtam néhány bejegyzést a saját honlapomon lévő blogomba. Ezzel a lehetőséggel azért nem éltem, mert rendkívül elfoglalt Korszakváltás című új könyvem megírása. A bejegyzéseimre – meglepetésemre – csaknem ötszázan válaszoltak néhány napon belül. Ez arra ösztönzött, hogy rendszeressé tegyem kapcsolatomat azokkal az olvasóimmal, akik vették a fáradságot, hogy válaszoljanak. Most egy olyan e-mail üzenettel foglalkozom, amely a 2010. január 30-án a Duna Palotában elmondott beszédemhez fűz megjegyzést. Ekkor tartotta kampánynyitó nagygyűlését a Torgyán József nevével jelzett Kisgazda-Koalíció.

Drábik János

Miért lázadt fel Drábik János?

A Szent Korona Rádió fogalmazása szerint „A Torgyán féle párttal valószínűleg az égvilágon senki sem foglalkozott volna, ha nincs ott Drábik János. Tudta ezt a Kisgazdák vezetője is, ezért hívta meg a népszerű írót, hogy tartson nekik előadást. Az Uzsoracivilizáció és Világzsákutca – Új világrend? című könyvek szerzője pedig elvállal minden olyan szereplési lehetőséget – természetesen mindent – ahol terjesztheti az eszméit, azaz elmondhatja azokat a tényeket, amelyeket hosszú évek alatt kikutatott a háttérhatalomról, illetve a pénzvilág vezetőinek a visszásságairól. Bár az író önéletrajza továbbra is megtalálható a Torgyán-párt honlapján, megerősítést nem kaptunk arra vonatkozólag, hogy maga az író ehhez hozzájárult volna. ’Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek’ ’Mert a milyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és a milyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek.’ ”

Az itt ismertetett írás azzal végződik, hogy Drábik János írásai továbbra is olvashatóak a Szent Korona Rádió honlapján.

Egy másik, ugyancsak Interneten olvasható írás Nyíregyházáról érkezett 2010. február 1-jén. Eszerint Drábik János felbukkanása a Torgyán-pártban talán megdöbbentőbb, mint Pokol Béláé volt annak idején. Idézzünk az írásból:

„Az egyébként páratlanul művelt polihisztor Drábik János, aki számos globalizáció-ellenes könyvet, cikket és előadást jegyez, pár hónapja Nyíregyházán tartott előadásán arra szólította fel a hallatóságot, hogy 2010-ben a valódi nemzeti politikai oldalra adják szavazatukat, majd amikor megkértem, nevezze meg ezeket: a Jobbikot és a Fideszt említette, hozzátéve, mindenki vérmérséklete szerint válasszon közülük.”

„Emberileg természetesen érthető, és a történelemben nem példanélküli, hogy a fősodratú politika egyre impotensebb pártjaiból kiábrándulva valaki egy kisebb, radikálisabb „underground” mozgalom felé fordul, amelytől választ és megoldást remél problémáira; többek között ez segítette hozzá a Jobbik Magyarországért Mozgalmat az Európai Parlamenti választásokon elért várakozáson felüli eredményhez. Azonban az, hogy egy finoman szólva kiérdemesül és hiteltelenné vált politikai szereplő pár hónappal az országgyűlési választások előtt debütál egy új párttal, semmi mást nem célozhat, mint azt, hogy szavazatokat vonjon el másoktól. Trogyán József és Drábik dr. esetében maximum az életkoruk, s mindkettőjük esetében a korán megszakadt zenei pálya és a jogi végzettség tűnnek közös vonásoknak, ezekkel azonban választást nyerni, parlamentbe jutni aligha lehet.”

A nyíregyházi szerző ezután kitér arra, hogy egy Fidesznek szilárdan elkötelezett ismerőse megosztó pártnak nevezte a Jobbikot, mert a Fidesztől vesz el számos szavazatot, ahogyan ezt a Harmadik Út Koalíció tette 2006-ban. A szerző elismeri, hogy a Jobbik valóban megosztó párt, mert az euroatlantista-globalista MSZP, MDF és SZDSZ szavazókra álnemzeti, de opportunista Fidesz-hívőkre, másrészt nemzetben gondolkodó, radikális változást sürgető Jobbikosokra osztja a magyar választópolgárokat. Végül keményen így fakad ki a nyíregyházi levélíró:

„Hiába kiáltom, kérem, rimánkodom, hogy aki valóban nemzeti érzelmű és érdemi változást, szuverenitást, felvirágzást kíván hazánknak, az a Jobbikra, a nemzeti radikálisok közül legismertebb, leghitelesebb, komplett programmal és szükséges létszámú képviselőjelölttel rendelkező pártra adja voksát, mégis akadnak, kiknek drágább rongy élete, de legalábbis rövid távú politikai karrierje, mint a haza becsülete…”

A Leleplező szerkesztőségének véleménye:

Drábik Jánostól a tömegtájékoztatás valamennyi intézménye elhatárolódik. Különösen azt vetik a szemére, hogy állandóan a monetáris felségjogoknak a visszavételét sürgeti a központi banktól. Azt állítja, hogy addig nem lehet egyenlő esélyeket teremteni a magyar vállalkozók számára, amíg a monetáris hatalom nincs ismét közvetlenül a kormány és az Országgyűlés kezében. Évek óta sürgeti, hogy a magyar állam ne csak szabályozza, hanem közvetlenül szervezze és irányítsa is a gazdasági tevékenységet, és így teremtsen tömegesen munkaalkalmakat. A magyar munkával fedezett magyar fizetőeszköz kibocsátásával akar – országosan és önkormányzati szinten – infrastruktúrát és a termelőgazdaságot bővítő programokat beindítani. Azt állítja, hogy az ilyen programok finanszírozására történő pénzkibocsátás nem okoz inflációt, mert a programok révén előálló új objektumok, ipari kapacitás bővülés, a többlet termékek és szolgáltatások értéke fedezi a kibocsátott pénzt. Ehhez még multiplikátor hatásként járul, hogy segélyezett munkanélküliek tíz és százezrei juthatnának munkához, és válhatnának viszonylag rövid idő alatt adófizető munkavállalókká. Ezáltal megugrana az állam adóbevétele, és ez megkönnyítené, hogy további eladósítás nélkül finanszírozni tudja a nagy ellátórendszereket.

Drábik meggyőződéssel vallja, hogy a nemzeti vagyontól megfosztott magyar társadalom túlnyomó többsége nem tudja maga finanszírozni sem az iskolaügyet, sem az egészségügyi ellátást, sem a társadalombiztosítást. Mivel nincs vagyona, ezért tőkejövedelme sincs. Folyamatosan sürgeti a visszaállamosítást, a köztulajdon arányának növelését. Követeli, hogy az állam pontosan számoljon el a legutóbb felvett huszonötmilliárd dollár készenléti hitellel, amelyből már húszmilliárd dollárt fel is használtak. Folyamatosan hangoztatja, hogy az Európai Unióba történő belépés költségei lényegesen magasabbak, mint azok az ún. támogatások, amelyeket kín keservesen lehet csak visszapályázgatni. Az Európai Uniót egy felesleges államok feletti birodalmi struktúrának nevezi, amelyet a nemzetállamok felszámolása érdekében hoztak létre. Ez a bürokratikus vízfej teljesen abba az irányba fejlődik, mint az eurázsiai központú korábbi hasonló birodalom, a bukott Szovjetunió.

Drábik követeli az állam fegyveres erőszakra vonatkozó monopóliumára vonatkozó helyreállítását, és az őrző-védőnek nevezett felfegyverzett magánzsoldos hadsereg betiltását. Ha az ország vagyonát megszerzett érdekcsoportjainak szükségük van az immáron magánvagyonná átalakított egykori közvagyon védelmére, akkor megfelelő díjazásért az állam által fenntartott fegyveres erőt vegyék igénybe magánvagyonuk védelmében. Csak a közhatalom ellenőrizheti a fegyveres csoportokat.

Drábik az egyre kiéleződőbb roma kérdés megoldását is azzal akarja kezdeni, hogy vegyék el a legfontosabb hatalmat, a monetáris hatalmat néhány kinevezett embertől, és az állam ezzel a visszavett monetáris hatalommal finanszírozza azoknak a programjait, amelyeknél az alacsonyképzettségű, de dolgozni akaró cigány emberek tíz és százezrei juthatnának munkához. A cigány kérdés alapvető oka a pénzuralmi világrend által bevezetett hatalmi gazdaság, amely felszámolta az alacsony szakképzettségű munkahelyeket, és elvette a cigány lakosság életlehetőségét.

A közszolgálati tévék és rádiók munkatársai ezért félnek Drábiktól. De ugyanezt lehet elmondani a magántulajdonban lévő tömegtájékoztatási eszközökről is. Az ATV mindössze egyszer hívta be, de csak azért, hogy lejárassa. Miután ez a próbálkozása nem sikerült, ezért Drábik meghalt a számára. A nemzeti oldalhoz tartozó Hír TV, Echo TV és a hozzájuk tartozó rádiók számára Drábik ugyancsak nem létező személy. A munkatársak nem merik vállalni, hogy nézetei, elemzései elhangozzanak, mert féltik az állásukat. Ehelyett olyan szakértőket vesznek igénybe, akiknek a véleményét garantálja az az intézmény, ahol állásban vannak, továbbá azok a pénzügyi támogatók, akik ezeket a kutatóintézeteket finanszírozzák. Ha a politológusok mást mondanak, mint ami a finanszírozó intézmények és azok tulajdonosainak az érdeke, akkor veszélybe kerülhet munkahelyük és a saját egzisztenciájuk.

Drábik János eddigi élete során soha semmilyen pártnak nem volt a tagja és jelenleg sem az. A Kereszténydemokrata Párt támogatásával volt képviselőjelölt az 1998-as parlamenti választásokon, amikor még Münchenben lakott. Drábik János azonban a Leleplező című könyvújság munkatársaként, majd főszerkesztő helyetteseként számos írást publikált, ahol részletesen megindokolva kifejtette nézeteit. Ezekből egyértelműen kiderül, hogy ő a magyar nemzet valódi szükségletei, érdekei és értékei iránt érez elkötelezettséget. Kész minden nemzeti erőt önzetlenül segíteni, amely erre igényt tart. Számos előadást tartott az ország szinte minden nagyobb településén az elmúlt évtizedben, amelyért nem kért térítést. Ezek közül néhány felkerült az internetre is, ahol még mindig meghallgathatóak azokon a honlapokon, amelyeket barátai ajándékba készítettek a számára.

Drábik János írásai is szabadon felhasználhatóak, mert egyedüli érdekeltsége az, hogy felismerései, amelyek segíthetik a magyar nemezt felemelkedését, közkinccsé váljanak. Drábik János elment szinte mindenhová, ahová meghívták, gyakran erején felül is vállalva az előadások megtartását. A nemzeti oldalt képviselő pártok vezető szerveit nem kereste meg, mert csak oda megy, ahova hívják. Ezek a nemzeti pártok viszont – ők tudják miért – gondosan mellőzték. Érvényes ez arra a KDNP-re is, amelynek vezetősége nem találta fontosnak, hogy bevonja az országos politikája alakításába, nyilvánossághoz segítve nézeteit. Ugyanezt lehet elmondani arról a Fideszről, amelyhez mint a nemzeti oldal vezető pártjához, mindig megértéssel és segítőkészséggel viszonyult. Igaz, e pártnak az elnökét jobbnak tartja, mint a párt egészét, de ezt a nézetét se titkolta.

Drábik Jánosnak már 2008 végén, de különösen 2009-ben, több Jobbik által rendezett előadáson szóbahozták, hogy induljon pártjuk színeiben. Felmerült ez a lehetőség a kisebb, ún. Kossuth téri mozgalmak és pártok részéről is. Az Európai Parlamenti választásokon Drábik János egyértelműen Morvai Krisztinát támogatta, és tartózkodott attól, hogy saját indulásával az ő választási esélyeit rontsa. Morvaira úgy tekintett, mint aki jogvédő tevékenységével üstökösként tűnt fel a magyar politikai élet egén, és bátor, hozzáértő, szorgalmas tevékenységével immáron a nemzet állócsillagává vált.

A Jobbik részéről alapszervezeti szinten megnyilvánuló közeledést eddig nem követte a Jobbik elnökségének a közeledése. S mint már utaltunk rá, Drábik nem megy oda, ahova nem hívják. Mindössze azt tette, hogy amikor az internet útján áttanulmányozhatta a Jobbik programját, jelentkezett az elnökség részére telefonon és e-mail útján észrevételeivel. Örömmel töltötte el, hogy a programban eddig megjelent tizennégy könyvének számos gondolata, javaslata felbukkant. Ugyanakkor látnia kellett, hogy bizonyos kérdések el vannak nagyolva, nincsenek kellően kifejtve, és bár jó a program, egy sokkal jobbat is lehetne készíteni. Telefonhívásaira és e-mail üzeneteire azonban mindössze egy visszahívást kapott munkatársi szinten, tehát nem a vezetőktől. Így észrevételeit nem tudta időben elmondani.

Közben több kisebb párt képviselői is felkeresték írásban, telefonon, illetve személyesen, és felajánlották neki, hogy vállaljon képviselőjelöltséget a támogatásukkal. Ezeket Drábik egészen 2010. januárjáig következetesen elutasította. Arra számított, hogy végül is a Jobbik illetékesei fogják megkeresni. Ők azonban 2009 augusztusától 2010 január 3o-ig erre nem találtak alkalmat. Drábik csak 2010 január 30-án tartott előadást a Kisgazda Koalíció gyűlésén, de ezen a napon Ajkán és Pápán is tartott előadást a Jobbik rendezvényein. Nyilvánvalóvá vált, hogy a Jobbik vezetősége következetesen elzárkózik Drábik János felkérése elől. Lett volna legalább öt hónapjuk, hogy ezt megtegyék, ha akarták volna. Drábik így az őt körülvevő közéleti hallgatás egyre zártabb börtönéből úgy se tudott kitörni, hogy a parlamenti választási kampány valamiféle szereplőjeként nyilvánossághoz jusson. Ennek a szerepnek nem feltétlen kellett volna képviselőjelöltségnek lennie. Amit Drábik akart és akar, az a hallgatás falának az áttörése, vagyis, hogy lehetőséget kapjon fentebb ismertetett, és a magyar nemzet felemelkedése számára, általa rendkívül fontosan tartott javaslatainak a nagy nyilvánosság előtt történő elmondására. Korábban még volt Budapest TV, Zenit TV, Fix TV, ahol időnként szóhoz juthatott. De ezek a fórumok már nem léteznek, illetve a Zenit TV még internetes formában működik.

A Hír TV szerkesztőinek egy nemrég tartott fórumon, ahol közönségükkel találkozhattak, feltették a kérdést: miért mellőzik Drábik Jánost? A szerkesztők elnémultak, majd egyikük a következőket válaszolta: Miként lehetne egy olyan embernek megszólalási lehetőséget adni, aki olyanokat ír, hogy az Egyesült Államokban internáló, koncentrációs táborok létesültek. Drábik valóban írt erről, de csak az után, hogy tekintélyes egyetemeken tanító neves egyetemi tanárok pontos, dokumentált adatokra támaszkodva mindezt megírták. Drábik már tizenöt éve tud ezekről a programokról, mégpedig a washingtoni Kapitólium mellett egykor létezett könyvesboltban vásárolt könyvekből. Azért hallgatott, mert azok szerzői nem főáramlatú kutatók voltak. A Hír TV szerkesztőinek valójában maguknak kellene az ilyen – bonyolultnak és kellemetlennek tűnő – hírek nyomán oknyomozó és tényfeltáró tevékenységet folytatniuk. Ha ezt Drábik megteszi helyettük, akkor nem mellőzniük, hanem kérdezniük kellett volna őt.

Ilyen helyzetben került sor Torgyán József kezdeményezésére Drábik és a Kisgazda-Koalíció kapcsolatfelvételére. Ennek során kiderült, hogy Torgyán József és a Kisgazda-Koalíció teljes mértékben felvállalja mindazokat a programokat, amelyeket Drábik János immáron tizenkét éve szorgalmaz, és felajánlották neki az új párt listáján a második helyet.

Drábik tisztában volt azzal, hogy mennyire korlátozottak egy ilyen frissen alakult, és nagy támogatókkal nem rendelkező pártnak az esélyei. Ő azonban elsősorban nyilvánossághoz akart és akar jutni, és úgy vélte, hogy egy ilyen párt listáján való szereplése ezt a törekvését elősegítheti.

Azt is számításba vette, hogy a politikai nyilvánosság irányítói Torgyán Józsefet a múlt emberének tartják, aki már úgymond „leszerepelt”, és nem számíthat reálisan arra, hogy visszatérhet a nagy politikába. Drábik számára Torgyán József a rendszerváltásnak azt a politikusát jelenti, aki egyedül szállt következetesen harcba a reprivatizációért, a privatizációval szemben. Torgyán minden fórumon, szinte minden eszköz igénybe vételével követelte, hogy a magyar nemzeti vagyont más országokhoz hasonlóan azoknak adják vissza, akik az eredeti tulajdonosok voltak, és akiktől a kommunista diktatúra azt jogellenesen elvette. Torgyán Józsefet Münchenben a Szabad Európa Rádió szerkesztőségében egyes szerkesztők úgy hívták, hogy Mr. Reprivatizáció. Ma már tudjuk, hogy mennyire másképp alakulhatott volna a magyar átalakulás, ha a magyar nemzeti vagyon egyrészt az eredeti tulajdonosokhoz, másrészt azokhoz kerül vissza, akik ezt a tulajdont a diktatúra évei alatt kemény munkával létrehozzák.

Igaz-e az, hogy a nemzeti oldalnak csak egyetlen hangon szabad szólnia, s legfeljebb csak két hangon? A pártpolitika eleve kényszerpályára tereli a politikai véleménynyilvánítást és akaratformálást. Aki beáll pártkatonának, az erőssé válik, mert egy hatékony támogatóközösség áll mögötte. Ez az előnye. Hátránya viszont az, hogy a párt apparátusa, illetve annak irányítóinak a nézetei kötelezővé válnak a számára, és ezeket akkor is el kell fogadnia, ha a magyar nemzet érdekei szempontjából ő más politikai programokat vagy lépéseket tartana szükségesnek. Nemcsak az igazság, de az igazságosság kérdéseiben sem mindig lehet szavazattöbbséggel dönteni. Igaza lehet valakinek, aki a helyes álláspontot egyedül, vagy elenyésző kisebbség képviselőjeként hangoztatja. Ezért szükség van arra, hogy a magyar nemzet érdekeit is – a nagy nyilvánosság előtt – több hangon lehessen megszólaltatni.

Valójában a pártokat kellene előjogaiktól megfosztani. A választók és a képviselőjelöltek közti szerződéses megállapodásra kellene bízni egy adott kérdésben a képviselőjelöltek álláspontjának a kialakítását. A nemzeti oldalon is szükség van arra, hogy az azonos értékrendben gondolkodó pártok segítsék, ellenőrizzék és támogassák a nemzet felemelkedését szolgáló közös stratégia megvalósítását. Az önkontroll is fontos, de nem nélkülözhető a másoktól jövő ellenőrzés. Legfőképpen ki kell irtani azt az immáron meghonosodott nézetet, hogy a választási ígéreteket nem kell komolyan venni, és be sem kell tartani őket. A választói akarat meghamisítását szolgálja az az antidemokratikus, kirekesztő szabály, amely 5%-os parlamenti küszöbhöz köti az Országgyűlésbe történő bekerülést. Ez a szabály számos országban nem létezik, több országban 1%-ra mérsékelték, és eljött az idő, hogy Magyarországon is eltöröljék. Ebben az esetben a Kisgazda-Koalíció a parlamentben is érvényesíteni tudná támogató és ellenőrző szerepét a magyar nemzeti érdekek szolgálatában.

Úgy gondoljuk, hogy eme bevezető gondolatok elősegíthetik Drábik Jánosnak a Kisgazda-Koalíció kampánynyitó nagygyűlésén mondott beszédének a jobb megértését. A beszédet most teljes terjedelemben közöljük.

Advertisements