Kisgazda Koalíció nagygyűlése bevezető előadás

A Torgyán-Kisgazda-Kóalíció felkérésére a Duna Palotában, 2010. január 30-án elhangzott beszéd szövege.

Tisztelt Jelenlévők! Magyar Gazdák! A gazdatársadalom színe-java van itt. Ezúttal megint önökre, gazdákra, vár a magyar föld, a Haza földjének a megmentése. A Kisgazda eszmeiség lényege az élet hordozó, fenntartó anyaföld, a haza területének a megtartása minden körülmények között. Ennek az eszmeiségnek a másik alapelve a ragaszkodás a családi közösséghez, és az ugyanolyan ragaszkodás nagyobb családhoz, a magyar kultúra, a magyar sors hordozójához, a magyar nemzethez. Negyedikként mondom, de elsőként kellett volna, hogy ragaszkodás az Istenhez, amely ebben a vonatkozásban az abszolút igazságot és az abszolút egyetemes erkölcsöt jelenti. Ma a Kisgazda eszmeiségnek erre a négy alapkövére nagyobb szükség van, mint nemzetünk történelme során bármikor. A magyar nemzet, a sajátos magyar lét és kultúra ennyire veszélyeztetett helyzetben még soha sem volt történelme során, mint napjainkban.

Az a pusztító világerő, amely Magyarországra rászabadította a világháborúkat, utánuk, pedig a trianoni és a párizsi békerendezést, ma a pénz világbirodalma haszonélvezőjeként telepedett rá Magyarországra. Ez a nemzetünket kifosztó, a magyar nép legyengítésében érdekelt világerő szinte gyűlöli a magyar népet, mert fél tőle. Fél attól, hogy egyszer feláll és visszaveszi álnok módon elvett nemzeti vagyonát. A kifosztók szemében pánik és a bitorló rossz lelkiismerete. Szinte hisztérikusan ellenzik minden életigenlő nemzeti törekvésünket, s ezzel végveszélybe sodorják hazánkat. A nemzetközi jog valamennyi elvének – a történelmi elvnek, az etnikai elvnek és az önrendelkezési elvnek – a felrúgásával feldarabolta hazánkat, megtagadva a magyar nemzettől az etnikai határokat, amelyeket minden szomszédos népnek még túlteljesítve is megadott. Ez a pusztító világerő először internacionalista-kommunista színekben telepedett Magyarországra. Elűzte, megsemmisítette a nemzeti érzésű magyar középosztályt. 1956-ban a magyar nép, soha nem látott egységben állt talpra és utasította el a kommunista diktatúrát. De egész biztosan nem kért abból a pénzuralmi diktatúrából sem, amit 1989 után a demokrácia, a szabadság és piacgazdaság meghamisított jelszavával kényszeritett rá ez a neoliberális pusztító erő szemérmetlenül becsapva.

Én először 1956. november első hetében jártam ebben az épületben. Elsőéves joghallgatóként megbilincselve hoztak be a pufajkások, miután az ELTE jogi karának szétlőtt épületében letartóztattak. Négy géppisztolyos kísért a Rádai utcai kollégiumba, ami szintén szét volt lőve. Hullákon átlépve kellett a kézigránátokból kicsavarnom a gyutacsokat, és azokat fogva egy teherautón hoztak ide, ebbe az épületbe. Falhoz állítottak, kihallgattak, és mivel fegyvert nem találtak nálam, hiszen a nemzetőr parancsnokomtól azt a feladatot kaptam, hogy gondoskodjak a nemzetőrök étkeztetéséről, s így fegyveres akcióban nem vettem részt, ezért csak keményen lehordtak, majd megfenyegetve elengedtek.

1956-ban tehát a magyar nép elutasította mind a kommunista, mind a pénzuralmi diktatúrát, mert a saját nemzeti útját akarta választani. Ennek az a lényege, hogy maradhasson a magyar munka eredménye a magyaroké. Nem lehet úgy érvényt szerezni a társadalmi igazságosságnak, hogyha mindig akadnak olyan érdekcsoportok, amelyek vagy rendőrállami erőszakkal, vagy pedig pénzügyi trükkökkel el tudják venni a magyar emberek, a magyar gazdák munkájának a gyümölcsét, az otthonát képező anyaföld termését. 1956-nak azonban a leggyászosabb következménye az volt, hogy a hatalmát féltő és Moszkva kiszolgálását felvállaló vezetőréteg az állami politika rangjára emelve orvosi segédlettel kivéreztette a magyar nemzetet, nehogy újra talpraálljon. Legalább hétmillió magyar pusztult el az abortuszok következtében, és most hiányoznak az utódaik, de a hazánkat maguknak kisajátító uralkodóköröknek ez volt az érdekük.

A magyar sorsdráma folytatásaként előre megtervezetten adósságcsapdába lökték nemzetünket. Az MNB 1993-ban publikált hivatalos kiadványa szerint is 1973-tól 1989-ig ténylegesen egymilliárd dollár forrásbevonás érkezett az országra, amiért ugyanezen idő alatt kifizettünk 11 milliárd dollár kamatot, és még maradt 22 milliárd dollár felhalmozódott adósság. A Nemzetközi Valutaalap által 140 milliárd dollárra becsült nemzeti vagyonunk 90%-ának az elkótyavetyélésért 20 milliárd dollár ellenérték jött be. De a nemzetközi pénzvilág budapesti helytartójának szerepét betöltő MNB ezt a 20 milliárd dollárt sem adta oda a magyar nemzetnek, illetve a magyar nemzetet képviselő Országgyűlésnek és Kormánynak, hanem rátette a devizaszámlájára s csak általa, a levegőből előállított forintot írta a kormány költségvetési számlájára. Ez a forint megtéve körforgását a nemzetgazdaságban, a külföldi tulajdonú bankokhoz, multikhoz, befektetőkhöz került, akik a forintot beváltották devizára, és így az eladott nemzeti vagyonért befolyt deviza is kikerült a nemzetközi pénzpiacra, ugyanoda, ahova a termelővagyon is került korábban. A magyar nemzet munkájának eredménye, a nemzeti vagyon így beolvasztásra került a nemzetközi pénzügyi közösség globális részvényvagyonába. Ugyanide került tehát hamarosan az érte kapott deviza ellenérték is.

Ma a magyar nemzeti össztermék, a GDP, ha helyesen korrigáljuk a számadatokat, kisebb, mint 1989-ben. De ez a kisebb is rendkívül aránytalanul oszlik meg. A nagyjövedelműek mintegy 10 ezer szeresen több jövedelmet húznak, mint legkisebb jövedelműek. A profit jelentős részét előállító nemzetközi vállalatok gyakorlatilag nem fizetnek adót, mert azt a csekély adót, amit mégis fizetnek, visszakapják állami támogatások formájában.

A nemzetközi pénzvilág meghonosította a jogi személyekkel működetett gazdaságot, amelyben minden felelősség alól el tudnak rejtőzni Magyarország új urai. A gazdaság és a társadalom egészére rátelepedett pénzvagyon tulajdonosok az arctalan pénzviszonyokba elrejtőzve – minden személyes felelősség alól kibújva – teszik zsebre a magyar nemzeti vagyon hozadékát és a munka jövedelem túlnyomó részét.

 A magyar nemzet felszámolásának újabb szakaszát jelentette hazánk bekényszerítése egy olyan államok feletti bürokratikus struktúrába, amelynek összhatása rendkívül kártékony és pusztító, nemcsak a magyar gazdaságra, hanem az egész magyar társadalomra. Család nélkül nincs biológiai reprodukció. Nemzet nélkül nem lehetséges a magyar kultúrát-történelmet őrző nagyobb család reprodukciója. Mire való azonban egy államok feletti, végnélkül növekedő, költséges, és felelősségre nem vonható birodalmi struktúra? Ami az EU-ban jónak nevezhető, vagyis a hatékonyabb gazdasági, politikai együttműködés, a vámok lebontása, az áruk, szolgáltatások és emberek szabadabb mozgása mind elérhető lett volna e nélkül a rendkívül drága bürokratikus vízfej nélkül is. Az egyenjogúságon és mellérendeltségen alapuló nemzetek Európájában sokkal olcsóbban meg lehetett volna szervezni az optimális együttműködést és koordinációt. Az EU-ra, mint birodalomra, annak a nemzetközi pénzhatalomnak van szüksége, amelynek útjában áll többek között a magyar nemzetállam is. Államon belül, illetve nemzetközi szinten ez a pénzhatalom legjobban a középosztálytól és a nemzetállamtól fél, mert mindkettőnek van elég ereje ahhoz, hogy saját érdekeit felismerje, és önálló erőközpontként érvényesítse.

Az EU támogatások valójában nem támogatások, mert az általunk az EU birodalomnak átadott anyagi erőforrásoknak csupán a felét lehet kínkeserves pályázgatással visszakéregetni. A „támogatás” szó propaganda célokat szolgáló megtévesztés. A nemzetközi főhatalom elérte, hogy a magyar nemzetnek ma már nincs saját fegyveres ereje, az országban nem érvényesül az állam fegyveres-monopóliuma. Korábban a 100 ezer főt meghaladó állami – tehát a közérdek szolgálatában álló – fegyveres erő helyébe egy ugyancsak 100 ezer főt is meghaladó – Őrző-védőnek nevezett – magán-fegyvereserő, egy zömmel külföldi irányítás alatt álló, magánzsoldos hadsereg került. Ez a haderő bármelyik pillanatban átveheti a hatalmat hazánkban. Létezése alkotmányellenes, és a nemzet vagyonát maguknak kisajátítók érdekeit védi a magyar nemzettel szemben.

Ezért mondhatjuk azt, hogy mind pénzügyi, gazdasági, társadalmi, politikai és katonai érdekérvényesítés szempontjából a magyar nemzet ma már kisebbséget alkot a saját hazájában. Végveszélybe került a magyar termőföld magyar kézben való megtartása is.

Van-e kitörési lehetőség az uzsoraszabadság eme globalizálódott rendszeréből, amely Magyarországon is berendezkedett?

Ha sikerül elérni a magyar nemzet alapvető szükségleteit, érdekeit és értékeit vállaló nemzeti erők együttműködését, akkor még van esély a folyamatok megfordítására. A legfontosabb aktuális feladat ma a magyar föld megtartása és olyan szilárd belső piac kiépítése, amely magyar munkával fedezett magyar pénzzel működik. Lehetséges és meg is kell kezdeni olyan magyar finanszírozású infrastruktúrafejlesztő-és termelőprogramoknak a kidolgozását országos és önkormányzati szinten, amelyek rövid idő alatt többszázezer munkahelyet teremtenek, és a segélyezettek százezreiből lehetne munkát-végző, adófizető polgár. Csak egy ilyen program végrehajtásával lehet úrrá lenni a demográfiai katasztrófán, amely ma a magyar nemzetet sorvasztja.

Nem kell bedőlni annak, hogy ilyen programokat nem lehet megvalósítani, mert a nemzetközi pénzvilág azt megakadályozza elsősorban úgy, hogy megtagadja a hiteleket, másodsorban úgy, hogy kivonulnak az országból a multinacionális cégek. Nincs olyan szerencsénk, hogy a multik elmenjenek. Miért hagynák veszni azt a tyúkot, amely évi nettó 8 milliárd euró kivitt profit formájában tojja számukra az aranytojásokat.

Magyarországon mindig is termett annyi ennivaló, ruhának és fedélnek való, hogy ez az ország tisztességesen tudjon gondoskodni magáról. Mindig az volt a baj, ha egy élősdi réteg rátelepedett a dolgozó emberekre, és saját pazarló életmódja és hatalmi igényei szolgálatában megfosztotta az értékelőállítókat munkájuk gyümölcsétől. A valódi fordulatot képező politikának a természetes személyekhez kötődő tulajdoni rendszerre, a közéleti és üzleti erkölcs helyreállítására, a természetes társadalmi és gazdasági rend megvalósítására kell törekednie. Egy ilyen kormánynak már hivatalba lépése első esztendőjében meg kellene 20%-kal növelnie a közpénzzel finanszírozott béreket, valamint a nyugdíjakat és a családi pótlékot. Az Orzsággyűlésnek és Kormánynak arra is kötelezettséget kéne vállalnia, hogy a következő években megismétli ezt a 20-20%-os emelést, mindaddig amíg a negyedik évben minden, a költségvetésből húzott reáljövedelem – vagyis a vásárlóerő – el nem éri az 1990-es szint kétszeresét. Ez a lakosság felét közvetlenül érinti. Azoknak a bére, akiket nem közpénzekből fizetnek, vagyis az ún. versenyszféra dolgozói, a piaci törvények nyomására nagyjából ugyancsak el fogják érni ezt a szintet. A hazai termékek iránti kereslet növekedése folytán pedig megnövekszik a gazdálkodó és a nem-agrár kis- és középvállalkozók tiszta jövedelme is.

A Kisgazda szellemiséget képviselő kormány létrehozza a magyar áruk bolthálózatát. A kormány kidolgoz egy olyan formulát, amelyben kötelezi magát arra, hogy a közpénzekből fizetett bérek 20%-os emelését továbbá a nyugdíj és a családi pótlék emelését nem közpénzben, hanem ún. fehérkártyákon adja ki. Ez a fehérkártya nem más, mint vásárlásra is használható különleges bankkártya. A közpénzből jövedelmet húzók számára nyitnak egy-egy lakossági folyószámlát egy általuk választott bankfióknál. Ezt nevezhetjük fehér bankszámlának. A kedvezményeztteknek fizető állami szervezetek a 20%-os emelés összegét hónapról hónapra a fehér bankszámlákra utalják. Az említett fehérkártyát a fehérbankszámlák tulajdonosai kapják.

A magyar áruk bolthálózatához kapcsolódó üzletek a csatlakozási szerződésben kötelezik magukat arra, hogy az ilyen kártyával fizetőknek csak magyar árukat szolgáltatnak ki, azaz olyan árukat, amelyeknek termelői ára legalább 80%-ban magyar munkáért fizetett bérből, illetve magyar vállalkozók, gazdák vállalkozói jövedelméből tevődik össze. A magyar anyagban, a belőle gyártott alkatrészben és a belőle szerelt végtermékben foglalt magyar munkabérek, illetve vállalkozó jövedelmek a végtermék magyarnak minősítése szempontjából összeadódnak. A kisgazda „Fehér Program” sikeréhez szükséges, hogy mindenki, aki havi fizetésemelésként fehér számláján megjelenő összeget kap, ezt a fehér pénzt még az adott hónapban magyar áruk vásárlására fordítsa.

Milyen hatások várhatók az ismertetett lépésektől?

Egyrészt az élelmiszert és más közszükségletei cikkeket árusító üzletek tömegesen csatlakoznának a magyar áruk bolthálózatához. Másodszor a mezőgazdasági termelők értékesítési lehetőségei megnőnének, bővíthetik termelésüket a megnövekedett kereslet kielégítésére. A szükséges hitel biztosítása végett a kisgazda eszmeiségű fordulat kormánya hitelkeretet hozna létre. Ez az újfajta hitelpiac a kisgazda ’Fehér Program’ bevezetése után évről évre erőteljesebben hat, minthogy a fehérszámlákra kerülő havi összegek – amelyek a hitelekből bővülő hazai kínálattal szembenálló fizetőképes keresletet biztosítják – négy év alatt megötszöröződnek. Egy ilyen program megnöveli a lakosság jelentős részének a fogyasztását mégpedig magyar árukból. Ennek folytán bővül azoknak a vállalkozóknak a termelése, akik magyar dolgozókat foglalkoztatnak. Ily módon is csökkenthető a munkanélküliség.

A biztos hazai piacra támaszkodó termelők a nemzetközi pénzügyi struktúrák hitelei helyett saját erejükre támaszkodva létesíthetnének exportkapcsolatokat. Ily módon elkezdődhet annak a káros helyzetnek a felszámolása, amelyben az ún. magyar export túlnyomó részét nemzetközi multinacionális cégek bonyolítják le.

Miért van szükség arra, hogy a nemzeti oldalon hallhatóan megszólaljon a kisgazda eszmeiséget képviselő radikális nemzeti erőnek a hangja?

Várhatjuk-e, hogy a nemzeti oldalt eddig képviselő erők legalább részben és ideiglenesen visszavegyék közhatalmi hatáskörbe a monetáris felségjogokat?

Ha ezt nem teszik, akkor nem lehet arra kényszeríteni az európai bankrendszer érdekeit képviselő MNB-t, hogy a szomszédos országokéhoz hasonló alacsony szintre vigye le az alapkamatot. Ha pedig továbbra is hatszor annyit kell fizetni egy magyar vállalkozónak a hitelekért, mint mondjuk egy cseh vállalkozónak, akkor miként teremthető meg az egyenlő esélyekkel folytatott gazdasági verseny? Hogyan lehet a közpénzrendszer legalább részbeni helyreállítása nélkül megfékezni a korlátlan uzsoraszabadságot?

A közhatalomnak nemcsak az a feladata, hogy szabályozza a szabályozókat, de igenis szervesen és gyakorlatiasan is részt kell vennie a gazdasági programok megszervezésében és levezénylésében. El kell vetni azt a bukott neoliberális téveszmét, hogy az állam mindig rossz gazdálkodó. Irányítania kell a közérdeket szolgáló közösségi és gazdasági életet. A nemzeti oldal képviselői eddig nem harcoltak ki olyan szabályozást az Európai Unióval szemben, amely végérvényesen kivonja a pénzügyi spekulációkból a magyar termőföldet, és a magyar gazdák számára biztosítja, akik azt megművelik. Mindezt már az EU-szerződés megkötés előtt ki kellett volna harcolni más országokhoz, például Dániához, Máltához hasonlóan. De más Eu-tagállamokat is említhetnénk. A magukat nemzetinek tartó politikai erők nem szabták feltételül sem Szlovákiának, sem Romániának, hogy az Európai Unióba történő felvételük magyar támogatásért cserébe adjanak területi autonómiát az egybefüggő magyarlakta területeknek, és biztosítsanak teljes spektrumú magyar nyelvű közoktatást, beleértve az állami költségvetésből finanszírozott magyarnyelvű egyetemet is. A magyar nemzet érdekeit védelmező politikai erőnek el kell érnie: legyen végre az EU döntéshozó szerveiben fogadókészség arra, hogy orvosolják azokat a problémákat, amelyektől szenved a magyar nemzet, és amelyek a selejtesnek számító trianoni és párizsi békerendezés következményei. Ezek a békerendezések azért selejtesek, mert a döntéshozók megszegték a saját maguk által hirdetett nemzetközi jogi elveknek, nevezetesen a történelmi, az etnikai és az önrendelkezési elvnek az egyenlő alkalmazását a Kárpát-medencében élő valamennyi népre. Az Európai Unió mai döntéshozói a jogutódai e hibás és nemzetközi jogellenes döntéseket meghozó jogelődöknek. Nem bújhatnak ki az elől a felelősség alól, hogy elődeik hibáit legalább 90 év elmúltával kijavítsák. Ma egyetlen egy nemzeti oldalon működő politikai erő sem hajlandó ezt felvállalni. Ezért van szükség arra, hogy legyen új erőközpont, olyan következetes nemzeti fórum, amely ezeket az igényeket állandóan napirenden tartja, hogy így is elősegítse e problémák megoldódását. Senki nem sajátíthatja ki magának a nemzeti oldal egyedüli képviseletét, mert ha több szólamú a nemzeti oldal, akkor az egyik állandóan figyelmezteti a másikat a kötelességére, a szükségtelen megalkuvások elkerülésére. Az ilyen polifonikus többszólamúság valójában erősíti a harmonikus összhangzást, erősíti a társadalmi harmónia érvényesülését, mert nem mindig az a jó zene, ahol mindenki ugyanazt a dallamot játssza monoton módon.

A magyar nemzet valódi értékeit képviselő erőknek fel kell vállalni a Szentkorona eszmeiségében és értékrendjében megjelenő történelmi alkotmány jogfolytonosságának a helyreállítását. A jelenlegi – önjelölt érdekcsoportok által megfogalmazott és a diktatúra Országgyűlése által legitimált – magyar alkotmány minden érdeme és jó szándéka ellenére bizonyíthatóan kártékony szerepet töltött be, mert nem védte meg a magyar önrendelkezés alapját képező nemzeti vagyont. Nem lehet jó az a fa, amely mérgezett gyümölcsöket terem. A vagyon nélkül maradt magyar nemzet nem képes alapvető érdekeinek az érvényesítésére. A jelenlegi magyar alkotmány legfőbb hibája, hogy rendelkezéseihez nincsenek szankciók hozzákapcsolva, tehát tele van olyan csonkajogszabályokkal, amelyeknek nem lehet érvényt szerezni. Így például az alkotmány 19. paragrafusa 3. bekezdésének c., és d., pontját folyamatosan megszegi maga az országgyűlés. Ezt megteheti minden következmény nélkül, mert az ebből a szempontból hiányosnak, hibásnak minősíthető magyar alkotmány nem fűz a megszegéséhez szankciókat.

Szólni kell a magyar társadalom időközben legsúlyosabb problémájává vált demográfiai kérdésről, és ennek kapcsán roma-származású honfitársaink integrálásáról a magyar társadalomba. Nem elégséges ahhoz, hogy valaki teljes értékű magyar állampolgár legyen, ha biológiailag életre segítjük. Ugyanilyen szükség van arra, hogy a magyar nemzeti kultúra hordozójaként olyan képzésben részesüljön, hogy versenyképes munkaerőként megállja a helyét XXI. század kihívásai közepette is. Az iskoláztatás és a munkahelyteremtés, vagyis a roma lakosság munkához juttatása, kiművelése ma a magyar nemzet megmaradásának egyik kulcskérdésévé vált. A reprodukálódás szintjét sem elérő magyar népszaporulat ezt a kérdést még fontosabbá teszi. A cigány lakosság a pénzuralmi rend következtében veszítette el munkalehetőségeit a többi alacsonyképzettségű magyarhoz hasonlóan. Ezért a magyar mezőgazdaság fellendítése, a családi gazdaság megerősítése, a mezőgazdasági feldolgozóipar helyreállítása, a különböző mezőgazdasági vertikumok újjászervezése, mind olyan tömeges munkalehetőséget jelentene a cigánylakosság számára, mely elősegíthetné, hogy meginduljon integrációjuk a létszámbeli többséget alkotó magyar társadalomhoz. Ezért egy valódi magyar nemzetpolitika nem választható el a cigányszármazású magyarok kulturális és gazdasági felemelésétől, amelyhez természetesen nélkülözhetetlen a cigány társadalom hathatós közreműködése is. De ne feledjük, a számbelileg pusztuló magyarság számára a cigányság társadalmi, gazdasági, kulturális felemelkedése és integrációja lehet az egyik olyan nemzeterősítő erő, amelyről nem mondhatunk le. Minden nemzetét szerető magyarnak fel kell ismernie, hogy a cigányok is magyarok.

A nemzeti erők összefogására és hangjuk felerősítésére van szükség. A Kisgazda Koalíció Torgyán József tudását és tapasztalatait is felhasználva kész mindent megtenni a magyar nemzeti sorskérdések optimális megoldásához. Ne feledjük, Torgyán József volt az egyetlen, aki nemcsak szavakban, de tettekben is ellenezte a privatizációt, a nemzeti vagyon elkótyavetyélését. Síkra szállt tüntetések szervezésével is azért, hogy reprivatizáció legyen, s ha lehet az eredeti tulajdonosok kaphassák vissza  a kommunista diktatúra urai által elvett vagyonukat. Az élet Torgyán József politikai előrelátását igazolta. Ezért köszönettel tartozunk neki, mint ahogyan azért is, hogy kész megújult erővel ismét a magyar nemzet szolgálatára.

Köszönöm, hogy meghallgattak.

Reklámok