Hogyan lehet megfékezni a korrupciót?

Hazai és Európai Uniós szakértők egybehangzóan állapítják meg, hogy a magyar nemzeti jövedelem túlzottan nagy részét emészti fel a korrupció. A korrupció szempontjából Magyarország besorolása egyre romlik, és 2009-ben mélypontot ért el. Elvben mindenki egyetért azzal, hogy ezt a káros jelenséget vissza kellene szorítani. Az a mód, ahogyan ezt végre akarják hajtani, a korrupció ellenes erőfeszítéseket közhelyek pufogtatására redukálja. A korrupciónak ugyanis a jelenlegi pénzuralmi rendszerben magába a rendszerbe beágyazott, rendszerfüggő okai vannak.

Aki csak részben is ismeri írásaimat vagy előadásaimat, az tudja, hogy régóta hangsúlyozom: a vagyon hatalom. A túl nagy vagyon pedig túl nagy hatalom. Ha nem teszünk semmit túlvagyonosodott érdekcsoportok minden mértéket felrúgó pénzügyi fölénye ellen, akkor csak szentelt víz és varázsmondóka, vagyis üres retorika a korrupció elleni küzdelem hangoztatása. A túlzott vagyoni hatalmi fölény ellenállhatatlanul csábít a visszaélésre. Ugyanis a pénzügyi és gazdasági főhatalmat megszerzett érdekcsoportok ezt a pénzügyi és vagyoni fölényüket a korrupció legváltozatosabb technikáival alakítják át politikai döntésekké.

Ebben a folyamatban maximálisan támaszkodnak az elburjánzott és értelmes keretein túlfeszített titkosításra. Magyarországot elárasztották a legkülönfélébb titkok: a banktitok, a gazdasági versenyhez fűződő titkok, a nemzetbiztonsági titkok, az államtitkok és lehetne sorolni, hogy mi mindent nem titkosítanak ma le, sokszor teljesen értelmetlenül és nem egy emberöltőnyi időre, hanem gyakran 50 és 80 évre is, ahogy erre már akadt példa az elmúlt két évtizedben. A titkosításnak ez a teljesen értelmetlen túlfeszítése valójában a bűncselekmények elkövetőit, többek között a korrupció eszközét használók érdekeit védi, és rendkívül káros a társadalom egésze számára. Ha az eljövendő politikai döntéshozók nem tesznek semmit a mértéktelen titkosítási mánia ellen, akkor továbbra se lesz lehetőségnek a magyar társadalomnak arra, hogy a nyilvánosság nyomása alá helyezze a hatalom gyakorlóit, és a fokozott alulról jövő ellenőrzéssel korlátozni lehessen mind az aktív, mind a passzív korrupciót, a tömeges méretű visszaéléseket.

Ma, amikor sem a személyhez kötődő erkölcsiségnek (moralitásnak), sem a társadalom egészéhez kötődő erkölcsnek (morálnak) nincs ázsiója, amikor utópiák naiv hirdetőinek nevezik azokat a társadalomkutatókat, akik az erkölcsiséget és az erkölcsöt kutatják, vagyis az etika tudományát művelik, nos, ebben a helyzetben csak az számít bűncselekménynek, ami lelepleződik. Minden visszaélés a közérdek rovására eltűrt, megengedett, sőt támogatott, amíg az titokban marad. Csak a lelepleződött bűnelkövető számít bűnözőnek. Mivel hiányzik az erkölcs, mint külső és az erkölcsiség, mint belső fegyelmező erő, ezért csak a jogi szabályozók működnek, de csak többé-kevésbé. Ha tehát a titkosítás túlfeszítésével ezeket a bűncselekményeket és visszaéléseket állami jóváhagyással rejtve tartom a társadalom nyilvánossága elöl, akkor valójában az állam maga támogatja a korrupciót. Maga az állam segíti elő, hogy egyre többen ki tudják vonni magukat korrupt magatartásuk következményei alól.

Összefoglalva, aki tehát nem nyúl ahhoz, hogy megszűnjenek a vagyoni és jövedelmi viszonyokban jelenleg meglévő rendkívül eltúlzott aránytalanságok, akkor az nem tudja megakadályozni, hogy a túlvagyonosodott érdekcsoportok a korrupció legváltozatosabb technikáival konvertálják át fölényüket politikai döntésekké. Ha pedig nem csökkentem a társadalom érdekeit semmibe vevő eltúlzott méretű titkosítást, akkor megakadályozom azt, hogy a korrupció és más bűncselekmények elkövetőit a nyilvánosság nyomása alá helyezve leplezzük le, és ily módon ne csak kenetteljes szavakat vessünk be a korrupció ellenes harcba, hanem eredményekhez vezető, valódi intézkedéseket is.

Advertisements